(Füst Milánnak, emlékezéssel a Nyugatban nov. hó 16-án *
|
megjelent „Habok a köd alatt” című versére)
|
|
A mecset gombja körül harkályok ültek |
S egy vámszedő pirongatta épp ebét a padkán – |
Lent a felvonóhídnál nyájas anyóka |
Lepényt, pecsenyét és illatos mézgát árult az ünnepi lakomához, |
Amit a jóságos király hirdetett aratásra – |
Mert jó és béketürő e király, – így beszéli bizalmas barátja, a míves – |
(Komolyan nézte és tünődött, nem nevetett, mint a csacska fürdőmesterek, |
Mikor az elítélt nyelvét ábrákkal díszített orsóra csavarta a hóhér, |
Réztálat tartva a koppanó vércsöppek alá.) |
Mértékkel osztja el a gabonát, kinek-kinek érdeme s hivatala szerint |
S csak arra ügyel, hogy meg ne károsodjék |
Ki istent félvén, barátságot tart a hibáserkölcsüekkel is… |
- No lám! Milyen vonzó és kívánatos mindez! |
S mégis, fenttartom, hogy puszta szemfényvesztés és ráfogás az egész! |
Multnak kísértete, nem biztató ígéret a nyugtalanoknak |
Lehet, hogy volt efféle valamikor, de hogy nem lesz soha többé, állítom, |
Ismerem én ezt a mívest, ki fémből készít lepkét, tárt szárnyakkal, mintha repülne |
Azt szeretné e képmutató, ha életünk is úgy peregne le, |
Mint e mult napokat jelennek hazudó mozgókép a korongban, |
Mely él, látszatra, a vásznon, kecsesen s hajlékonyan, de változhatatlanabb |
Az érctáblára vésett feliratnál, etruszk katona sírján. |
Ő volt az, ki ott állt, fejcsóválva, a halászok közt, |
két héttel ezelőtt, ezerkilencszázhuszonhét, december tizenhatodikán, |
Florida partjain, hol ködben, habok alatt |
Eltünt a hajó, a hajó, S4, a tengeralatti, |
Habok alatt ködben, köd alatt a habokban, |
Ötven eleven ember ordított acélbeleiben |
Harminchat órán át, nehány korty levegőért. |
Míg rádió és telegráf vitte szerte a hírt, a hírt a világon |
S százezer ujság százmillió példánnyal többet adott el, |
Mert egymilliárd ember tudta és figyelte biztos haláltusáját |
Ötven édesanya ötven gyermekének, miközben |
Szivárványszinben táncolt és csillogott jeges hullámtaréj tetején a tajték |
S „a víztükör sárgán és alattomosan világolt a köd alatt”. |
De mit akartok a mívestől, ki csak azt hiszi, amit lát |
S nem a hajót, a hajót, habok alatt, köd alatt, |
S káprázat neki a halász, veszkődve emelőláncai közt! |
|
Nem, nem, mi nem leszünk ilyenek! |
Mi nem fogunk megbékélni soha nemlétező gabonával! |
De lázadozva s haraggal követeljük |
Az emelőernyőt, ellátni vele jövendő S4-eket, katasztrófa esetére, |
Mint ahogy ejtőernyővel látják el az ingó gépmadarat. |
|
Ez anyók, a lepénnyel, rég meghaltak, uraim, |
De a hajók még most is ott feküsznek a víz fenekén. |
|
|