Leiningen-Westerburg Károly+  (Karl August Graf zu Leiningen-Westerburg-Alt-Leiningen+) Hessen nagyhercegségben, Ilbenstadtban született 1819. április 11-én. Rokonaihoz és testvéreihez hasonlóan osztrák katonai szolgálatba lépett. A báró Langenau altábornagy nevét viselő 49. (alsó-ausztriai) gyalogezredben hadapród, a Dom Miguel portugál infáns és trónkövetelő nevét viselő 39. (magyarországi) gyalogezredben zászlós, majd hadnagy, az István főherceg+ nevét viselő (galíciai) gyalogezredben főhadnagy, végül a rokonának August zu Leiningen-Westerburg+ gróf altábornagy nevét viselő 31. (erdélyi) gyalogezredben számfeletti százados. 1844-ben vette feleségül Sissány Elizt. Pozsonyban éltek, elsősorban a gazdag Sissány család Tökbecsei birtokának jövedelméből. 1845-ben született lányuk, Liza – később William Barwell-Barwell angol tábornok felesége –, 1848-ban pedig fiuk, Ármin+ (Hermann).

1848 tavaszán az egységes és szabad Németország gondolata lelkesíti. A nyár folyamán érdeklődése fokozatosan a magyar ügyek felé fordul, és októberben – nehogy a magyar ügy ellen harcoló ezredéhez be kelljen vonulnia – önként jelentkezik Mészáros Lázár++ hadügyminiszternél, kérve, hogy a szerbek ellen harcoló hadsereghez osszák be. Eleinte parancsőrtisztként, majd vezérkari tisztként szolgál honvéd századosi rangban. 1848. november 25-én átveszi a 10. honvédzászlóalj I. századának parancsnokságát, december 28-án őrnaggyá léptetik elő, 1849. január 16-án pedig megbízzák a Karl zu Schwarzenberg herceg altábornagy nevét viselő 19. (magyarországi) gyalogezred magyar oldalon harcoló III. zászlóaljának – a későbbi 109. honvédzászlóaljnak – parancsnokságával. Alezredesi kinevezése 1849. március 9-én, ezredesi kinevezése 1849. április 6-án kelt. Március közepétől dandárparancsnok Damjanich+ tábornok III. hadtestében. Görgey+ április 30-án ugyanebben a hadtestben hadosztályparancsnoknak nevezi ki. 1849. június 20-án este, a peredi csata első napja után veszi át a III. hadtest parancsnokságát, és július folyamán tábornoki rangra emelik. A szabadságharc egyik legkitűnőbben bevált alparancsnoka volt, bátor és körültekintő, csapataival együtt élő tábornok. Vitézségét bizonyítja, hogy kétszer is megkapta a katonai érdemjel III. osztályát – a szolnoki és a tápióbicskei csatáért –, majd májusban Kossuth+ a II. osztályú érdemjellel is kitüntette.

Naplóját és feljegyzéseit az osztrák hadbíróság lefoglalta. Sógornője, Rohonczyné Sissány Klára+ megpróbálta visszaszerezni, de hiába. Ezek után írta meg 1850 tavaszán Leiningen+ mindössze huszonhárom éves özvegye az alábbi levelet Haynauhoz:

Nagyméltóságú uram!

Egy kérést merészkedem nagyméltóságod szívéhez intézni; szeretnék szerencsétlen férjem naplójának birtokába jutni. Ezek az utolsó gondolatai és szavai, végtelen, felbecsülhetetlen értékük van a feleség – az özvegy – számára!

A kérés teljesítését hálásan remélve maradtam tisztelettel

gróf Leiningen Károlyné+

(Országos Levéltár R 128. Leiningen-Westerburg Károly+  és felesége irathagyatéka. VIII. Német nyelvű. Eredeti tisztázat.)

A Haynauhoz intézett kérvények közt ez a levél tömörségével, merészségével, fojtott szenvedélyével és burkoltan vádló hangjával a ritka kivételek közé tartozik. A hadsereg tábori törzshadbírósága 2l207 szám alatt iktatta a levelet, 1850. június 10-én mutatta be Haynaunak, majd Ernst+ törzshadbíró, Leiningen+ perének gyászos emlékű tárgyalásvezetője ráírta az elutasító végzést: „Magasabb utasításra ad acta.” A napló Karl Thun+ gróf osztrák tábornok és aradi várparancsnok jóvoltából később mégis visszakerült a családhoz. A múlt század kilencvenes éveiben Leiningen+ fiának birtokában volt. Apponyi Albert hívta fel a naplóra Marczali Henriknek, a századforduló neves történetírójának figyelmét. Marczali 1900-ban magyarul, 1911-ben pedig angolul is kiadta – némi kihagyásokkal – a fennmaradt írásokat. Az iratok később a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárába, majd az Országos Levéltárba kerültek, jelenleg az R 128 fondszámot viselik. Az 1848-ban írt levelek még a Magyar Nemzeti Múzeumban elvesztek – ezeknek szövegét Marczali 1900-as kiadásának nyomán közöljük, apróbb stílusbeli javításokkal. A további részeket az eredeti német nyelvű kézirattal összevetve kiegészítettük – Marczali ugyanis néhány személyes érzékenységet sértő bekezdést elhagyott –, és alaposan átdolgoztuk, hiszen a korábbi kiadásba sok, félreolvasásból, illetve katonai szakkifejezések félreértéséből eredő hiba csúszott, és a ma már kissé avítt fordítást is pontosabbá és élvezhetőbbé kellett tenni.

Leiningen+ mind leveleiben, mind naplójában alapos és szavahihető szemtanúnak bizonyul, csataleírásait a szabadságharc legszemléletesebb és legmegbízhatóbb haditudósításainak tekinthetjük. Természetesen az ő naplóján is érződik, hogy java részét a fegyverletétel után, osztrák fogságban írta. Másokból ez a csüggesztő helyzet Görgey-ellenes érzéseket váltott ki, Leiningen+ azonban bálványozott tábornokához megindító hűséggel ragaszkodott mindvégig, elkeseredése inkább a Kossuthról rajzolt, nem mindenben alaptalan, de egyoldalú és elfogult képből érezhető ki.

Nagy kár, hogy a részletes napló 1849. április 5-ének eseményeivel megszakad – a hóhér nem adott több időt rá. Az isaszegi csatától október 4-ig terjedő időszakról csak azok a jobbára ceruzával írt, ma már sokszor kibetűzhetetlen, elhalványodott rövid napi jegyzetek tájékoztatnak, melyek a részletes napló alapjául szolgáltak volna. Éppen vázlatos voltuk miatt nem fejthetők meg tökéletesen. A jegyzetekben és mutatókban természetesen utalunk mindarra, ami nem világos, de feloldható és megmagyarázható.

A Marczali-féle kiadások adatai: Gróf Leiningen-Westerburg Károly+  honvéd tábornok levelei és naplója 1848-1849. Ford. és bev. Marczali Henrik. Budapest 1900. – The letters and Journal (1848-49) of Count Charles Leiningen-Westerburg, General in the Hungarian Army. Ed. with an introduction by Henry Marczali. London, Duckworth and Co. 1911.