Édes jó Lizám!

Ismét elmúlt egy nap, és semmi hír rólad. Most már kezdem megsokallni a dolgot. Ha még így tart egy darabig, ajánlom magamat, és megyek hozzád. Tegnap átadták nekem a 10. honvédzászlóalj egy századának parancsnokságát, ami annál kellemesebb rám nézve, mert így begyakorolhatom a magyar vezényszót, s nemsokára őrnagyi állásért folyamodhatom. Ez annak a két századnak egyike, melyekkel nemrég Giládot megszállottam. A tisztek és a legénység ismernek, ami munkámat végtelenül megkönnyíti. Gergely őrnagy nagyon jóravaló, jó modorú ember, és több igen derék tiszt szívesen fogadta hozzájuk való beosztásomat. Holnap megyünk Zsigmondfalvára, előőrsi szolgálat vár ránk. Így hát néhány hétre búcsút veszek a kedves Becskerektől, s csak azt sajnálom, hogy új helyemen nem küldhetek mindennap a postára. Legalább nem leszek mindennap kitéve a keserves csalódásnak! Pozsonyban van-e kolera? Itt sok áldozatot ragad el, nemrég egy fiatal, derék tisztet is. Szomorú végzet, mikor ezer meg ezer golyó vágyva keres nemes célt, ilyen csúnya dögvészben pusztulni el. Eddig igen jól megy a sorom, és olyan derekasan viselkedem, hogy örömöd telhet benne.

Tegnapelőtt egy zászlóalj jött erősítésünkre, szép, erős legények, de még nincsenek begyakorolva. De hihetetlen gyorsan válik katona belőlük, és gyönyörűen verekednek. Például a 9. honvédzászlóalj Versecen kiállhat bármely régi csapattal. Úgy, mint az 1813. évi porosz önkéntesek, alig lőnek, hanem vadul nekimennek az ellenségnek, és a puska tusával verik le. A rácok és szerviánusok^* annyira félnek tőlük, hogy egy járőr elől elszalad száz rác is. Zsigmondfalváról mindennap írok, ha nem vagyok előőrsön. Most pedig élj boldogul, és szeress. Csak hamar egy levelet! Hű

Károlyod

---