Tábornok úr!
Mindig bátor embernek és jó hazafinak tartottam önt. Az előzőt bizonyította, mikor mellettem küzdött parancsnokságom alatt*, és még inkább később, mikor magasabb működési körbe hágott. – Az utóbbi minden cselekedetében megnyilatkozott.
Csodálkozva hallottam, hogy nem hajlott Görgey+ felszólításának szavára, és folytatja az áldatlan, pusztulást hozó harcot.
Mint régóta szolgáló tiszt, mint elismerten jó hazafi felszólítom önt, tábornok, a haza nevében, hogy haladéktalanul adja át a várat, kövesse példánkat, és ugyanolyan belenyugvással nézzen a jövő felé, mint amilyennel mi, az ön fegyvertársai várjuk sorsunkat.
Ennek a küzdelemnek a folytatása már nem hazaszeretet, hanem inkább árulás, mert minden további csepp kiontott vér csak az önzést bizonyítja – a maga sorsával való törődést tekintet nélkül a köz javára – az áldásos békére – melyet az ország azon részének is meg kell adni, ahonnan most önt is ellenség fenyegeti.
Világosítsa fel, tábornok, az ön alá rendelt tiszteket a dolgok állásáról; engedje meg nekik, hogy ezt a levelet elolvassák, mondja meg nekik, hogy ez az egyenlőtlen harc (mint Görgey+ mondta) őrültség.
Hazaszeretetétől, belátásától, eszétől és szívétől várom a szerencsés döntést, és a vár átadását e felszólítás után.
Tábornok! Ha tanácsomat követi, igaz hazafiként cselekszik – ha megtagadja esdő kérésem teljesítését, önre száll a felelősség, és csak az ön lelkiismeretét fogja nyomasztani, ha nem ajándékozza meg a lehető leghamarabb az országnak azt a szép részét is az üdvöt hozó békével – amelyet most már az egész haza élvez, és amelytől két esztendeig meg volt fosztva.
Türelmetlen bizakodással zárom soraimat, tábornok
Arad vára, 1849. szeptember 11.
kész híve és szolgája
Kiss Ernő+