37*

Poeltenberg Ernő+ levele apjának, Leopold Poelt von Poeltenberg+ lovagnak

Arad, 1849. szeptember 21.

Legdrágább, legtiszteltebb apám!

Milyen szívesen mellőzném hallgatással mindazt, ami itt történik, hogy jóságos apai szívét ne nyugtalanítsam, ha nem tudnám, hogy mégis inkább hallani szeretne rólam, hogy segíthessen, ha lehetséges. Az a legkeservesebb a gyakran szomorú órákban, melyeket itt megélek, ha hőn szeretett apámnak, szegény feleségemnek és gyermekeimnek, jó testvéreimnek bánatára kell gondolnom! Hiába vigasztalom magam azzal, hogy a végzet akarta így – és hogy tőle szabadulnom talán nem is volt módomban.

Megkapta-e, legjobb apám, e hó 14-én írt levelemet, melyet térti vevénnyel küldtem el, és azt is, amelyet Pauline-nak írtam? Részesült-e abban a kegyben, hogy kieszközölhesse feleségem számára a magánkihallgatást* (ahogy tanácsolták, a gyerekekkel)? Részesült-e abban a kegyben, hogy beszélhetett Bach+ miniszter úrral?… Nagyon a szívemen fekszik mindez, Isten a tanúm rá, nem is annyira magam miatt, mint a családomért, akikért annyira aggódom, hogy ki sem tudom mondani!

Kihallgatásaink véget érvén ma megkezdődtek itt a haditörvényszéki tárgyalások, amelyeken meghozzák az ítéletet, anélkül hogy egyelőre a tudomásunkra hoznák, és felküldik Bécsbe, őfelségéhez. – Holnap estig mindent befejeznek és útnak indítanak – legalábbis úgy sejtem.

Szívem mélyéből gyermeki köszönetet mondok mindazért a jóságért és szeretetért, amelyet hőn szeretett feleségem és gyerekeim iránt tanúsított; Pauline is hálás szívvel, ismételten írt nekem róla; most is angyali jóságú apai szívére bízom őket, bármi történjék is velem! – Ez az egyetlen vigasz, amit kérek, ami minden körülmények közt bátorítani fog.

Néhány sort mellékelek a jó Pauline-nak, kérem, legyen kegyes átküldeni neki.

Gyermeki szeretettel csókolja a kezét, legjobb apám,

tisztelő fia
 Ernő




Hátra Kezdőlap Előre