38*

Poeltenberg Ernő+ levele feleségének

Arad, 1849. szeptember 30. reggel

Imádott Pauline-om!

Ritkán írsz nekem, jó angyalom, pedig leveleid akkora örömöt okoznak nekem, hogy ki sem tudom mondani. Valahányszor megkapok egyet-egyet, oly sok szerelemmel csókolom meg a kezedtől származó kedves betűket, amilyen hosszas és kínos az elválásunk! De azért megértem hallgatásodat a körülményeket látva…

Ebben a pillanatban kaptam meg két legutóbbi leveledet f. hó 21-ről és 22-ről, a jó anyáddal és Minnával* írottat! Hála Istennek, hogy te és a gyerekek mind jól vagytok!

Meg vagyok győződve róla, hogy te, jó angyalom, és ti valamennyien mindent megtesztek érdekemben, és tudva ezt, nem írtam volna ilyen sürgetően nektek, ha itt nem unszoltak volna, hogy tegyem meg, és még valamilyen ok miatt, de ezt majd élőszóval fogom egyszer elmondani.

Ne hidd, hogy átadom magam a kesergésnek, jó angyalom, légy nyugodt efelől! Az én egyetlen és legmélyebb bánatom a szeretett családomra való emlékezés, a ti bizonytalan jövőtök, amelyet pedig olyan boldoggá szerettem volna tenni, amennyire csak képes vagyok rá, és azért vagyok most nyugtalan, mert irántam érzett boldogító ragaszkodásotok miatt jó sorsotok többé-kevésbé az én sorsomtól függ, efelől pedig éppen most döntenek.

Ami engem és személyes sorsomat illeti, férfi módjára fogom elviselni, meghajolva osztályrészem (vagy inkább végzetem) előtt, azzal a belenyugvással, amelyre képesnek tartotok, és amelyben a tiszta lelkiismeret nagy segítségemre van!

De ennyi elég is ebből! Az október 4-be, őfelsége neve napjába vetett remény – nem hiszek benne… ügyünknek olyan hosszú utat kell még megtennie, míg őfelsége elé kerül, hogy nem érhet oda idejekorán.

Köszönöm, jó és gyöngéd barátnőm, mindazt, amit jó szívedtől vezérelve megtettél értem. Őszinte meggyőződésem, hogy helyzetedben senki sem tehetett volna többet, mint amennyit te megtettél, és szomorú volnék, ha azt kellene hinnem, hogy te nem tudsz erről az én őszinte meggyőződésemről!

Könyveket kapok, mint már megírtam, egy aradi kölcsönkönyvtárból*, és a kölcsönzés nem kerül sokba. Ötünknek van egy küldöncünk, aki kiszolgál bennünket. Naponta egy ezüstforintot kapunk. A megélhetés, minden nagyon drága itt! Elítéltetésünk után pedig nem lesz semmink sem – de legalább etetni fognak minket. A kihallgatásokon és a haditörvényszéken igen udvariasan és figyelmesen bántak velünk.

Egyébként, mint tudod, külön-külön vagyunk elzárva, és senkit nem bocsátanak hozzánk. Különben semmiben sem szenvedek hiányt, és szerencsére inkább jól, mint rosszul töltöm el az időt! Minden leveledet megkaptam, örülök, hogy mindet megkaphattam, ezt elhiheted nekem!

Írd meg feltétlenül, megkaptad-e a levelemet az Üchtritz+ báróné nevére szóló nyugtával.

Egész lelkemből csókollak, jó barátnőm, téged és a jó gyerekeket, és azzal búcsúzom el tőled mára, hogy ezeket a sorokat csak holnap küldöm el.

Isten veled!!

Írd meg azt is, de ne felejtsd el, megkaptad-e azt a néhány Győrből írt sort*, amelyet egy szép napon Leontine Kress+ bárónővel küldtem neked. Egyszer majd elmesélem a történetét.

 

Október 1.

Mivel a posta indul, és semmi új hírem nincs, búcsúzom tőled, és téged és a gyerekeket egész szívemből csókolva befejezem levelemet. Légy vidám, angyalom, és reménykedjünk!

Ernőd




Hátra Kezdőlap Előre