Augusztus 7-én délután két óra tájban megérkezten Poeltenberggel Nagyváradra, de itt semmit sem tudtak nekünk az oroszokról mondani, csak azt, hogy Debrecenből errefelé vonulnak. Még aznap folytattuk utunkat és egy állomásnyira Nagyváradon túl a debreceni úton eljutottunk Ártánd faluba, itt akartunk éjszakázni és az oroszok állásáról tudakozódni! Itt találkozott velünk az orosz táborból visszatérő Kempelen+ kapitány, az augusztus 7-éről 8-ára virradó éjszakán. Mint említettem ő kísérte vissza Nagyváradról augusztus 5-én este az orosz hadikövetet*, és csak 7-én éjszaka tért vissza az orosz táborból.
Elmondta nekünk, hogy az orosz előőrsöket holnap hajnalban körülbelül egyórányira Ártándtól fogjuk elérni, majd rövid pihenő után búcsút vett tőlünk, és folytatta útját.
Augusztus 8-án hajnalban felkerekedtünk Ártándról és másfél órányi lovaglás után elértünk a kozákokból álló orosz előőrsökhöz, ezek pedig késedelem nélkül elvezettek ezredparancsnokukhoz (a Losoncról ismert Hruljov+ ezredeshez). Az ezredes a lehető legudvariasabban fogadott minket, és elrendelte, hogy egy szakasz kozák egy, a francia nyelvben járatos tiszttel kísérjen bennünket az elővéd parancsnokához, Paradovszkij+ tábornokhoz. Hruljov+ ezredes minden köntörfalazás nélkül megmondta nekünk, hogy parancsot kapott, hogy ezredével még ugyanezen a napon vonuljon be Nagyváradra.
Félórás menetelés után a következő faluban megtaláltuk az előbb említett Paradovszkij+ tábornokot, ez pedig, miután tárgyalt velünk, ugyancsak mellénk rendelt díszkíséretnek egy szárny ulánust, hogy kísérjenek gróf Rüdiger+ altábornagy [!] hadtestparancsnokhoz, akinek egyidejűleg jelentést küldött érkezésünkről.
Augusztus 8-án ebédidőben végre elérkeztünk a hadtestparancsnokhoz, de ő azt mondta nekünk, hogy forduljunk vissza, és menjünk vele Ártándra, mert addig nem engedélyezheti továbbutazásunkat az orosz főhadiszállásra, amíg erre vonatkozóan külön parancsot nem kap herceg Paszkevics+ tábornagytól.
Amikor délután három órakor megérkeztünk Ártándra, nyomban gróf Rüdiger+ altábornagy szállására mentünk, és Poeltenberg+ szóban elmondta neki, miért küldtek minket az orosz főhadiszállásra.
Gróf Rüdiger+ altábornagy ezek után megkérte Poeltenberget, hogy adja át neki az iratokat, mert ezeket egy jelentés kíséretében futárral a főhadiszállásra fogja küldeni, mivel – mondta nekünk – csak maga a tábornagy döntheti el, fogadhatja-e egy forradalmi hadsereg hadiköveteit – amelynek leverését a császár neki megparancsolta –, ráadásul éppen olyan esetben, amikor feltételek elfogadásáról lehet szó!
Az altábornagy meghívott minket, hogy a futár visszaérkezéséig tartózkodjunk nála, és tiszteljük meg azzal, hogy elfogadjuk a meghívását vacsorára.
A vacsoráig fennmaradó időt természetesen a magyar mozgalom kiváltó okainak fejtegetésével töltöttük ki! A vacsorán jelen voltak Gerble+ és Anrep+ altábornagyok, a cár szárnysegédei, Frolov+ tábornok, vezérkari főnök, több törzstiszt és gróf Rüdiger+ segédtisztje; a vacsora alatt egyáltalán nem volt szó küldetésünk céljáról, de a jelenlevő magas rangú orosz katonák leplezetlenül elmondták a véleményüket Görgeyről, ami nagyon kedvező volt, dicsérték a hadifoglyokkal való emberséges bánásmódját, és megállapították, anélkül, hogy részletekbe bocsátkoztak volna, hogy az általa választott út az egyetlen, amely hazájának még egy utolsó hasznos szolgálatot tehet.
Vacsora után, este hét óra tájban elköszöntünk a gróftól, és a számunkra kijelölt szálláson várakoztunk a futár visszaérkezésére.
Poeltenberg+ egy perccel korábban távozott, mint én, Gerble+ altábornaggyal beszélgetett, és amikor követni kívántam, Frolov+ tábornok visszatartott, lekötelező kedvességgel meghívott, hogy teázzak vele, és közben sans géne* megbeszélhessük a legújabb eseményeket.
Sejtettem, hogy ez a meghívás több puszta udvariasságnál, és inkább érdembeni megbeszélés, mint egyszerű beszélgetés, éppen ezért ezt válaszoltam: végtelenül megtisztelő számomra ez a meghívás, mégis elnézést kell kérnem, mert udvariatlanság volna részemről, ha Poeltenberg+ tábornokot magára hagynám. „Bocsássa meg, hogy nem voltam tekintettel erre a körülményre – felelte Frolov+ tábornok –, menjünk el tehát a tábornok úrhoz, és hívjuk meg, hogy tartson ő is velünk a teázásra.” Választ nem is várva belém karolt, eljött velem a számunkra kijelölt szállásra, és ahogy az előbb engem, most Poeltenberget is meghívta! Nemsokára ott ültünk a teázóasztal mellett Frolov+ tábornok szállásán, és a következő beszélgetés zajlott le köztünk:
Frolov+ tábornok bevezetésül ecsetelte, milyen hatalmas erőket rendelt császára a forradalom elnyomására Magyarországra – nem is számítva az erős tartalékot*, amely Galíciában felvonulva készen áll, hogy szükség esetén bármelyik pillanatban benyomuljon Magyarországra!
Poeltenberg+ erre a következőket válaszolta:
– Ha ez valóban így van is, mint ahogy a tényekből is ez derül ki, a forradalomnak is száznyolcvanezer főnyi harcra fogható serege van a várőrségeken kívül (ez a szám jelentősen el volt túlozva, a forradalom a várőrségeket leszámítva minden hadseregének egyesítésével is csak százhúsz-százharmincezer embert tudott volna ekkor harcra fogni), és ezekkel képes a háborút mindaddig folytatni, amíg Anglia vagy Franciaország az orosz beavatkozás miatt diplomáciai úton közbe nem lép, amint ez bizonyosan elvárható. Elég ok van tehát rá, hogy még a beavatkozó orosz nagyhatalmat is tárgyalások megkezdésére ösztönözze, és a dolgokat még mindezek előtt rendezni lehessen.
Poeltenberg+ ezzel az elhamarkodott kijelentéssel nemcsak küldetésünk célját, hanem az egész forradalmat leleplezte, és ezt a körülményeinkkel tisztában levő, szellemes és ügyes orosz tábornok azonnal a maga javára tudta fordítani, és finom mosollyal a következőket válaszolta:
– Nem vagyok politikus, még kevésbé államférfi, csak katona, a tényállást tehát csakis katonai szempontból tudom értékelni. Éppen ezért nem beszélek azokról az okokról, amelyek a magyar forradalmat jelenlegi helyzetébe sodorták, sem azokról a fentiekkel összefüggő okokról, amelyek az orosz beavatkozásra vonatkoznak, figyelmen kívül hagyom a forradalmi kormánynak a külfölddel kapcsolatos buzgólkodását, reményeit és meglevő kapcsolatait, és mint katona csak Görgey+ tábornok úr hadseregének jelenlegi helyzetével fogok foglalkozni, hiszen eddig ő volt egyedüli ellenfelünk. Görgey+ tábornok, aki oly sok sikerrel harcolt a cs. kir. osztrák csapatokkal, világosan látja, hogy a hatalmas orosz haderő ellen nem harcolhat a siker reményében. Ha folytatja a küzdelmet, előbb-utóbb megsemmisítik a hadseregét. Görgey+ tábornok igen jól tudja, hogy ha Oroszország hatalmas uralkodója a magyar forradalom elfojtására katonailag beavatkozott, akkor nemcsak e lépésének államjogi törvényességéről van meggyőződve, hanem olyan haderőt is mozgósított, amely semmilyen körülmények között sem hozhat szégyent egy Oroszországhoz hasonló nagyhatalom magas méltóságára! – Egy szemernyi szelíd gúnnyal folytatta: – És ha a forradalmi kormány és Görgey+ tábornok azt hiszi, hogy csak orosz közvetítéssel tud magamagának és Magyarországnak bizonyos kedvező kilátásokat biztosítani, márpedig az önök küldetése ezt igazolja, vajmi kevés bizalma lehet valamelyik európai nagyhatalomnak az orosz beavatkozás elleni tiltakozásában! Nézetemet már csak azért is helyesnek kell tartaniuk, mert beavatkozásunknak nem az a célja, hogy felséges uram birodalmát gyarapítsa, hanem csak az a feladatunk, hogy Ausztriát megtartsuk azon a magaslaton amelyet az európai nagyhatalmak sorában el kell foglalnia.
Az orosz tábornok és Poeltenberg+ fenti nézeteiket újra meg újra kifejtették, majd az orosz tábornok megragadta Poeltenberg kezét, és felkiáltott:
– Tábornok úr, bizalmas körben vagyunk, beszéljünk őszintén! Még ha Anglia közbe is akarna lépni az orosz beavatkozás miatt, a jelenlegi körülmények között már nem teheti meg, mert amióta a magyar forradalom a lengyel emigrációval szövetkezett, eljátszotta minden törvényes államjogi lehetőségét, hiszen a lengyelekkel tervezett szövetség, amely ennek az országnak forradalmasítási kísérletével jár együtt, biztosítékul szolgál az oroszoknak, hogy egyetlen európai nagyhatalom sem fog szót emelni a magyarok érdekében és az orosz beavatkozás ellen, mivel a fenti ok miatt a korábban csak Ausztriára és Magyarországra tartozó kérdésből európai kérdés lett! Elismerem, hogy a forradalmi hadsereg még mindig megütközhetik a cs. kir. osztrák hadsereggel, még az orosz csász. csapatokkal is, pillanatnyi fényes diadalokat is vívhat ki, de így sem lesz abban a helyzetben, hogy két európai nagyhatalommal szemben helyt tudjon állni. Ha tehát Görgey+ tábornok eddig még le nem győzött hadserege kijelenti, hogy nem folytatja tovább a kétségbeesett harcot egy immár elveszett elvért, és leteszi fegyvert, egész Európa el fogja ismerni, milyen nagyszerű áldozatot hozott, hogy megmentse az országot attól a beláthatatlan balszerencsétől, amely az egyenlőtlen küzdelem továbbfolytatásával szükségképpen együtt jár!
Én erre a kijelentésre a következőket válaszoltam:
– Tábornok úr! Ön helyzetünket helyes, de egyoldalú nézőpontból ítéli meg, hagyjuk tehát figyelmen kívül az európai viszonyokat, maradjunk csak itt, Magyarországon, már csak azért is, mert ön beszélgetésünk kezdetén kijelentette, hogy nem politikus, csak katona. Ha tehát tábornok úr a viszonyokat pusztán katonai szemszögből ítéli meg, meglep egy kissé, hogy egész beszélgetésünk során gondosan kerülte azt a tényt, hogy a forradalomnak Görgey+ hadseregén kívül más harcképes seregei is vannak, és fontos várakat is tart a birtokában. De megvan még rajtuk kívül a forradalmi polgári közigazgatás is, annak a forradalomnak a vezetősége, amely ezeket a hadseregeket megteremtette, és amelynek a vezetői a forradalom céljaiért harcoltak az önök parancsai alatt álló csapatokkal. A becsület, gyávaság és következetesség szónak egyforma a jelentése az egész világon, akár tisztán forradalmi, akár tisztán törvényes szemszögből ítéljük meg őket. Ha a jelenlegi helyzetben Görgey+ és a hadserege hajlandó volna sorsát, bármilyen legyen is, elválasztani a forradalom többi részvevőjének a sorsától, bármely kategóriába tartozzanak is, és a belőle fakadó előnyöket csakis a maga számára használná ki, becstelenül, gyáván és következetlenül cselekedne. Ha bizonyos előnyöket az egyik csoport csak a másik csoport elárulásával szerezhet meg magának, akkor sem a Görgey-féle hadseregnek, sem a többi hadseregnek nincs más választása, mint harcolni az utolsó emberig.
Frolov+ tábornok ezt felelte:
– Bevallom, hogy mint magánember tökéletesen osztom nézeteit, de mint orosz tábornoknak fel kell hívnom a figyelmét, hogy az orosz csász. csapatok semmi mást nem ismernek Magyarországon, csak a velük szemben álló forradalmi hadsereget, és mivel az az egyetlen céljuk, hogy legyőzzék a forradalmat, csakis a velük szemben álló ellenséges haderővel és csakis katonai kérdésekről bocsátkozhatnak tárgyalásokba! De ne beszéljünk másról, csak arról, hogyan is állnak a dolgok a valóságban! Bízzák sorsukat és országuk sorsát felséges uramra a cárra, a nagy Oroszország lovagias uralkodójára, és jövő meg fogja győzni önöket, hogy feltétlen megadásukkal több sikert érhetnek el, mint legmerészebb elképzeléseikben számítanák. Nagy császárom nem tűri el, hogy feltételeket szabjanak neki, de aki sorsát feltétel nélkül kezébe helyezi, azt hatalmas karjával megvédi! (Frolov+ tábornok több esetet említett a lengyel forradalom idejéből, a kaukázusi háborúból stb., amelyek jelenlegi helyzetünkhöz hasonlók voltak, hogy szavának még nagyobb súlyt adjon.)
Tudtára akartam adni az orosz tábornoknak, hogy szép szavai ellenére tisztában vagyok valóságos céljaival ezt feleltem tehát:
– Látom, hogy tábornok úr jól tudja mindazt, ami Görgey+ és a parancsai alatt álló hadsereg, valamint Görgey+ és a forradalmi kormány és a többi hadsereg között történt! A történtek ismeretében ön arra számít, hogy Görgey+ nem fog tovább harcolni forradalmi célokért, és azt akarja tudtunkra adni, hogy az egyetlen dolog, amit tehetünk, a feltétel nélküli fegyverletétel az orosz csász. hadsereg előtt!
– Nem tagadhatom – válaszolta az orosz tábornok –, hogy kimondta, amit gondolok, igen, semmi mást nem tehetnek!
Poeltenberg+ erre ezt válaszolta
– Száznyolcvanezer főnyi hadseregünk még mindig harcra készen áll a csatamezőn, Komárom, Pétervárad és Arad a kezünkben van; ha tehát Görgey+ diktátorként minden hatalmat a kezében összpontosít, és ez bizonyosan meg fog történni, olyan tekintélyt parancsoló helyzetben lesz, hogy csak megfelelő feltételek mellett adja meg magát! Mi most csakis azért kezdtünk tárgyalásokat az orosz csász. hadsereggel, hogy őfelsége az orosz császár fennkölt uralkodóházának egyik hercegével egyszersmind a békét is megadja Magyarországnak.
Poeltenbergnek ez a kijelentése, amely egyáltalán nem illett az orosz tábornok fejtegetéseihez, nem járt más következménnyel, mint hogy az orosz tábornok finom diplomáciai érzékkel kikerülte a választ, és most már kettőnkhöz fordulva mondta:
– Ha felséges uram, a cár, Magyarországon Ausztria érdekében beavatkozott, beláthatják, hogy nem bocsátkozhatik tárgyalásokba a forradalommal, mert Magyarországon nem mint abszolút uralkodó, aki tetszése szerint felejthet és megbocsáthat, hanem mint egy másik hatalom szövetségese lép fel, és a fenti jog ezt a másik hatalmat illeti meg. Hódoljanak meg feltétel nélkül az ő seregeinek, hivatkozzanak nagylelkűségére, és ő közbenjárhat és közben fog járni önökért. Ha folytatják az egyenlőtlen háborút, végül szükségképpen legyőzik önöket, és nem lesz oka-módja, hogy uram és császárom megállíthassa Ausztria máris kivont bosszuló kardját. Oroszország semmiképp sem léphet fel itt döntő szóval, hanem csak a körülmények adta módon, közvetítve. Görgey+ tábornok hadserege egyébként katonai becsületének érintetlenül tartásával megadhatja magát az oroszoknak, mert az oroszok még nem győzték le, az osztrák hadseregnek viszont nem adhatja meg magát, mert az osztrákokat legyőzte! Fegyvereit egyetlen nagy cél érdekében teszi le, azért, hogy hazáját a kétségbeesett harc nyomorúságától megmentse. Higgyék el nekem, hogy az oroszok előtti fegyverletételük napja az önmegtagadás legmagasztosabb cselekedeteként, a köz üdve érdekében meghozott legszebb áldozatként vonul be majd a történelem könyvébe.
Azok után, amit hallottam, be kellett látnom, hogy mennél tovább tart ez a beszélgetés, annál nevetségesebb szerepet fogunk játszani.
Mindezekből világosan látni lehetett, hogy Magyarország az oroszoktól semmit sem várhat, és tanácskozásunknak nincs is más célja, mint hogy meggyőzzön minket, hogy csak az orosz fegyveres erő előtti feltétlen fegyverletétellel kereshetünk bármi kedvező dolgot a magunk számára. Hogy véget vessek ennek a kínos helyzetnek, és hogy az orosz tábornokot határozott válaszra kényszerítsem, a következőket mondtam:
– Mindabból, amit hallottam, világosan látszik: a tábornok úr mindenáron az oroszok számára akarja biztosítani azt a dicsőséget, hogy leverték a forradalmat, és Ausztriára bízza a bírói pallos forgatását. Kezeskedhetik-e becsületszavával azért, hogy a fegyverletétel után nem szolgáltatnak ki bennünket Ausztriának?
– Csekély szolgája vagyok császáromnak ahhoz, hogy ilyesmit megígérhessek – válaszolta Frolov+ tábornok –, és ne feledkezzünk meg róla, hogy mi csak társalgunk, és nem tárgyalunk!
Gyorsan feleltem, hogy Poeltenbergnek ne legyen ideje válaszolni:
– Ilyen körülmények között Görgey, ha diktátorként le akarja tenni a fegyvert, csakis az osztrák csász. hadsereg előtt teheti le!
– Görgey+ nem fogja ezt megtenni! – mondta az orosz tábornok. – Az, aki Ausztria hadseregeit legyőzte, csak a le nem győzött orosz túlerő előtt teheti le a fegyvert becsülettel. Az oroszok csakis Görgeyvel fognak tárgyalni! Megismétlem, a cár nem tűri el, hogy feltételeket szabjanak neki, de azokat, akik lovagiasságában bíznak, bizonnyal megvédi.
– Még ha az ön császára meg is kívánná tenni ezt, bár legyen szabad kételkednem benne, akkor is kérdés, hogy Ausztria a maga részéről hajlandó lesz-e beletörődni! – válaszoltam.
A tábornok egy kissé hirtelen felelte
– Amit az oroszok akarnak, azt akarja bizonyára Ausztria is. – Gyorsan észbe kapott, és magyarázkodva hozzátette – : – A két uralkodó kapcsolata olyan szoros, kölcsönös barátságuk olyan feltétlen, hogy ahol csak egy kis engedékenységről van szó, a legcsekélyebb félreértés sem képzelhető el!
Mivel az idő már fél kettőre járt éjfél után, intettem Poeltenbergnek, aki szívesen folytatta volna a beszélgetést, hogy ideje szállásunkra térni, és ott várni be a továbbiakat.
Hajnali három óra tájban megint megjelent nálunk Frolov+ tábornok, és elmondta, hogy a herceg Paszkevics+ tábornagyhoz küldött futár azzal az értesítéssel érkezett vissza, hogy a tábornagy nem fogadhat bennünket, mint hadiköveteket, mert nincs felhatalmazva arra, hogy a forradalommal bármiféle tárgyalásokba bocsátkozzon. Frolov+ tábornok átadta Poeltenbergnek gróf Rüdiger+ tábornok Görgeyhez intézett levelét*, és azt mondta neki, hogy hadtestparancsnoka őszintén kívánja és reméli, hogy az ellenségeskedéseknek csakhamar végük szakad.
Ezek után elköszöntünk, és gróf Aufenberg+ kapitány, Rüdiger+ tábornok segédtisztje kíséretében az orosz tábort elhagyva visszafelé indultunk; augusztus 9-én átutaztunk az oroszok által már megszállt Nagyváradon, még ugyanezen a napon Tenkére értünk, augusztus 10-én Borosjenőre és augusztus 11-én reggel nyolc órakor Világosvárra.