A tizenhárom honvéd tábornoknak Aradon, a szomorú emlékű 1849. október 6-án történt kivégzéséről, jobban mondva legyilkoltatásáról szomorúan érdekes adatokat beszélt el a minap szerkesztőségünknek egy ember, aki szemtanúja volt a szörnyű esetnek. Az adatok többé-kevésbé ismeretesek ugyan, de érdeket kölcsönöz nekik az, hogy közvetlen tapasztalaton alapulnak, mert az elbeszélő közvetlen érintkezésben volt mindvégig a vértanúkkal, s utolsó napjaikig apróbb szolgálatokat tett nekik. Schlezinger Jakab+ veszprémi születésű, idevaló lakos az illető, aki a forradalom kiütésekor Aradon volt kereskedősegéd, s mikor Kossuth+ az aradi városligetben egy ízben lelkesítő beszédet tartott, a szónoklat hatása alatt Schlezinger+ kétszáz kereskedősegéd társával együtt rögtön felcsapott honvédnek. Mint ilyen részt vett több ütközetben, felvitte őrmesterségig, s a világosi fegyverletétel idején az aradi várban volt zászlóaljával. A fegyverletétel hírére Schlezinger+ – akit akkor Somogyinak hívtak – levetette az uniformist, letette a magyar hangzású nevet is, és beállott Orth József+ kereskedőhöz segédnek az aradi várban. A pár nap múlva ideszállított fogoly tábornokoknak ez az Orth József+ szállította a szükséges apróságokat fogságuk ideje alatt. A megrendelt portékákat rendszerint egy háziszolga vitte, Schlezinger+ pedig – akinek a várparancsnoktól passepartout-ja* volt – mindig vele ment, s ilyen alkalmakkor a tábornokoktól mindig kapott megbízatásokat. Közvetítette levelezéseiket családjaikkal, megcsináltatta a gazdag Kiss Ernő+nek eltörött drága csibukszárát, ugyanannak színezüstből készült sakkfiguráit kijavíttatta egy aradi aranyművessel, s egyéb kisebb-nagyobb szolgálatokat tett mindegyiknek melynek fejében gróf Leiningentől mindannyiszor három húszast* kapott, Damjanichtól pedig a biztatást hogy: „Somogyi, ha kiszabadulunk, magát gazdag emberré tesszük!”