Az aradi várnak első politikai foglya én voltam, s utánam tartóztatták le a tizenhárom aradi vértanút, kikkel az ottani várban a fővártán együtt voltam bezárva. Börtönszobám mellett közvetlenül feküdt Láhner+ börtöne, s a két szoba között volt egy bezárt összekötő ajtó, melyen át kényelmesen beszélhettünk; de az akkori várparancsnok, Howiger, ezt megtudván, Láhnert más szobába helyeztette át, és helyébe, nem tudom, mi okból, Vécseyt tétette.
Mintegy négy hétig tartó fogságom után felsőbb intézkedés folytán átszállítottak Temesvárra, azon reményben, hogy mint volt Temes megye főispánja ellen elég vádlóm akad – de ebbeli reményeikben csalódván 1849. évi október hó 5-én ítélet nélkül, rendőri felügyelet mellett ideiglenesen szabadlábra helyeztettem.
Ugyanaznap még Aradra érkezvén itt értesültem a tizenhárom aradi vértanú elítéltetéséről, s másnap, azaz október 6-án, az ítélet végrehajtása után akkori komornyikom, bizonyos Zsíradó Jánosnak száz darab aranyat adtam át azon utasítással, hogy Damjanich+ holttestét, kinek nagyanyja, Taborović+ altábornok neje, atyámnak nővére volt, s kivel így közeli rokonságban voltam, mindenáron, Láhner, Vécsey+ s Leiningenét pedig ha csak lehetséges, a hóhértól megszerezze, s Mácsára vitetvén ott a parkban eltemesse.
Nevezett komornyikom utasításom szerint eljárván Damjanich, Láhner, Leiningen+ és Vécsey+ holttetemét a hóhértól megszerezte, és ez neki azokat aznap este, úgy, amint a bitófákról leszedte, egyenként átadta.
Több aradi úrhölgy ezt megelőzőleg oda nyilatkozott, hogy ha Csernovics a nevezett négy holttest megkeresését magára vállalja, a többiről majd ők fognak gondoskodni.
A hóhér Damjanich, Láhner, Leiningen+ és Vécsey+ holttestét azon megjegyzéssel adta át komornyikomnak: „Wenn Sie wollen, so gebe ich Ihnen auch die Anderen.”* Most igen sajnálom, hogy akkor az aradi hölgyekre hallgattam, mert ha ezt nem teszem, akkor mind a tizenhárom vértanú holtteste most együttesen a mácsai uradalmi parkban nyugodna. Komornyikom a többi holttest iránt utasítást nem kapván, azok ott maradtak. Mi történt velük később, nem tudom, s azt sem tudom tüzetesen megmondani, mennyit adott komornyikom a holttestekért a hóhérnak – de úgy gondolom, az egész száz aranyat.
Leiningen+ holttestét még aznap este nejének átadattam*, s Urbán Gyula+ birtokára (gondolom, Monyoró) vitette. Vécsey+ holttetemét szinte aznap este nejének kiszolgáltattam (illetőleg néhai özv. Urbányi Andrásné+ lakására vitettem), s ha jól emlékszem, dr. Rósa+ családi sírboltjába ideiglenesen elhelyeztetett.
Damjanich+ és Láhner+ holtteteme 1849. október 6-ról 7-rei éjjelen Mácsára vitetvén, a koporsók elkészülte után ottan ugyanazon hó 7-ről 8-rai éjjelen az uradalmi parkban eltemettettek. Hogy Damjanich+ holtteste felpuffadás következtében a koporsó fedelét felfeszítette és a patkányok által megrongáltatott volna, az nem volt egyéb, mint egy légből kapott kósza hír és koholmány
Mácsát én gróf Károlyinak eladván, mint biztos kútfőből értesültem, gróf Károlyi Tibornak+ igen tisztelt neje+ későbben az időközben elhanyagolt sírt, mely Damjanich+ és Láhner+ holttetemét tartalmazza, ismét helyreállíttatta, s emlékoszlopot állíttatván azt igen szépen feldíszítve a mai napig is a legjobb gondozásban részesíti mely nemes tettéért én nekik örök hálával tartozom.