Arad, május 12. A vesztőhely telepén napok óta földmunkások dolgoznak. A város fogadta őket bérbe, emelik a töltést a Maros ellen, hogy ne érhesse a lakókat még egy váratlan veszedelem. Két csoport folytatja a munkát, az egyik mindjárt az Újurad felé vezető út mentén, ott, ahol legelőbb esik le a töltés, itt szakadt be hamarább a gát, most feltöltik az egész szakaszt. Szépen halad a munka. A földet a töltés háta mögül veszik, éppen ott, ahol a régi Maros-fahíd vári hídfője van. A Maros felé veteményes húzódik, ezt a közvetlen árterületet nem bolygatják meg, a töltéshez szükséges földért a mentett részeken vájnak gödröket. Hétfőn az egyik munkásnak megakadt az ásója. Ráhelyezte szerszáma fejére a lábát is a nagyobb erőkifejtés kedvéért. Az ásó tényleg beljebb szorult a földbe, de görcsösen haladt a munka. Most már letérdelt a földre a munkás, és úgy kotorta a földet, mi állja útját a szerszáma haladásának. Szürkésfehér, gömbölyödő csontforma akadt a kezébe, a szemüregnél meg is sérült; jól fogott a csonton az ásó ereje. Kicsit borzadva dobta el a leletet. Egy csontvázi koponyát. – Ez hétfőn történt.
Mára azután megszületett belőle a szenzáció.
A kubikolás rendben folyt tovább. A megrongált koponya elhagyatottan vigyorgott a munkásoktól távolabb. Ügyet se vetett senki rá, míg egyszerre csak a méteres gödörben szabályos vízszintes helyzetben megtalálták a hozzá való törzs csontvázát is. Most már komolyabban kezelte a koponyát lelő munkás is a felfedezés dolgát, és megemlítette, hogy a fej csontvázára ő már három nap előtt ráakadt, itt kell lenni valahol a közelben, meg is találták. Adamovici+ munkavezető tudott arról, hogy a kivégzett tizenhárom aradi vértanú közül néhány holttestre nem akadtak rá, és noha a régi fahíd vári hídfője bizony kissé messze esik attól az obeliszktől, amely a kivégzés színhelyét egy nagyobb mezőség közepén jelzi, Barabás Béla+ dr. atyjának megjelölése alapján, azonnal jelentést tett a városi mérnöki hivatalnak, hogy érdemes lenne utánakutatni a leletnek. A csontvázat a munkások nem bolygatták tovább, tisztán ki lehetett venni, hogy két kezét összekulcsolva a mellére hajtja, és ilyen állapotba került a földbe kétségtelenül évek hosszú sora előtt.
Az Erdélyi Hírlap munkatársa fölkérte dr. Kara Győző+ aradi főgimnáziumi tanárt, a kiváló történészt és a tizenhárom vértanú mártírhalálának kutatóját, hogy végezzen vele a helyszínen megfigyeléseket. Kara Győző+ készséggel tett eleget a felkérésnek, és a délutáni órákban künn is jártak a helyszínen. A városi munkások ekkor már befejezték a munkát, és katonák meg a leletről hallott környékbeliek mutatták meg a helyet. Bizottság kiszállásáról nem tudnak itt, azt viszont már elmondják, hogy a csontvázat a déli órákban a munkások elföldelték néhány méternyire a sírgödörtől, de már a töltés túlpartján, a lejtő oldalában, a szántók felett. Valahonnan elsodort drótsövények tépik az embert, amint megközelíti a csontok új nyughelyét. Valaki valami színes fából keresztet is faragott, de a szél már féloldalra billentette. A töltésnek ezen a részén kissé föl kell kapaszkodni. Itt nyugodott a híd egyik szárazföldi pillérje. A vár felőli út erre szalad és mezőségbe nyílik, amelyen romba dőlt házak jelzik most a Maros pusztítását.
Dr. Kara Győző+ nagy szakértelemmel vizsgálgatja a régi hant földanyagát. Két csontdarabot is talál. Letisztítja a földtől. Gerinc– vagy térdkalácscsont lehet az egyik, lábfejcsontként formállik a másik. Holnap majd dr. Schweitzer József+, ugyancsak az aradi katolikus főgimnázium kitűnő antropológusa veszi majd vizsgálat alá. Dr. Kara Győző+ természetesen nem nyilatkozhat érdemlegesen a csontvázról, hiszen olyan helyen feküdt; ahol nem is lehetett sejteni a tizenhárom vértanú földi maradványait. Nem zárja ki nyomban a feltevést az a körülmény, hogy nem a töltéstől a Maros felé eső részen, hanem túl találták, ahol a kivégzés már csak azért is minden bizonnyal lefolyt, mert az újaradi molnárok a töltés tetejéről nézték végig a szörnyű és kilencszer megismétlődő aktust, amelynek során az aradi várat sikerrel ostromló Vécseynek kellett utoljára kilehelnie lelkét, hogy végignézze társai katasztrófáját.
Lehetségesnek minősíti a feltevést az is, hogy éppen abban a torkolatban találták a csontvázat, ahol ki lehet érni a vár felől haladó útból, és valószínűnek tetszik, hogy a mártírokat nem is vitték tovább, és már itt ácsolták össze a kilenc bitófát. Eszerint az emlékmű elhelyezése téves lenne, amin utóvégre nem is szabad csodálkozni, hiszen egyforma sík terület terjedt itt széltében-hosszában a vári közelségig. Kara+ tanár természetesen szükségesnek tartja a további ásatásokat, mert ha a leletről alkotott elképzelés való, akkor öt tábornok csontjai porladnak ezen a környéken. Nagysándor József+, Aulich Lajos+, Török Ignác+, Knezić Károly+ és Poeltenberg Ernő+ tetemét ugyanis nem sikerült átmenteni az utódoknak a vári oldalról. Valamennyit mindjárt befektették a már megásott és a bitófa mellett feketéllett sírgödrökbe, de értük nem jött senki, vagy ha el is vitték őket, sírjuk jeltelen maradt.
[Erdélyi Hírlap (Arad), 1932. május 13. 6. old.]