Arad, május 17. A vesztőhelytelepi ásatások sikere most már úgyszólván kétségbevonhatatlanul igazolja Kara Győző+ tanár állítását, hogy a vesztőhely nem a most megjelölt területen volt, hanem a régi ártéri fahíd tövében. Föltevését a tegnap eszközölt ásatások újabb leletekkel támasztották alá, amelyekről a kiváló történész a következőkben nyilatkozott az Erdélyi Hírlap munkatársai előtt:
– Az ásatások ténybeli eredménye napról napra meggyőz engem abban, hogy végre sikerült a valódi vesztőhelyet megtalálni. A tegnapi kutatásaink során – merem állítani – azt is kiderítettük, hogy a csontváz melyik tábornok földi maradványa lehet: Aulich Lajosé+. Véleményem szerint a jelenlegi töltésre merőleges irányban állították fel az akasztófákat. Meggyőződésem, hogy nem a töltés mellett álló akasztófán függött az első tábornok, Poeltenberg Ernő+, hanem ellenkezőleg, a kilencedik bitó állott a töltés közvetlen közelségében. Itt egymás mellett két bitófanyomra akadtunk, de csak a harmadiknál találtuk meg a csontvázat. Utoljára Vécsey+ grófot akasztották, akinek holttestét elvitték, őelőtte Damjanich+ lehelte ki lelkét, az ő tetemét is még a kivégzést követő éjjelen elszállították, logikus tehát, hogy itt csontokat nem találtunk. Damjanichot megelőzően azonban Aulichhal+ végeztek, őt eddig nem találták meg, és ezért kétséget kizáróan állíthatom, hogy a csontváz Aulich+ földi maradványa. Alátámaszthatom föltevésemet más oldalról is. Lemértük körülbelül azt a távolságot, ahol az első tábornok, Poeltenberg+ bitója állott, ez mintegy huszonöt méterre terül el az első bitónyomtól. És itt valóban találtunk nyakcsigolyarészt és combcsontokat, ezek Poeltenberg+ maradványai. Most már a Magyar Párt is érdeklődik a kutatás iránt, és ma dr. Velcsov Géza+ alelnök járt kint. Hallom, Pathae+ kolozsvári francia származású archeológus és Rosca Márton, a neves román régész Aradra szándékoznak jönni az ásatások ügyében, sőt budapesti felfigyelésről is értesültem.
Az eddigi, s biztosra vehető további leletek ideiglenes elhelyezésére azonban kis ládikákra volna szükségem. Bízva Arad város magyar nemzetiségű asztalosiparosainak nemes érzelmeiben, szeretettel kérem őket, készítsenek a kegyeletes célra az ereklyemúzeumban levő és hasonló célt szolgáló nyolcvan centiméter hosszú, negyven centiméter széles és harminckilenc centiméter magas, barnára festett [ládikákhoz hasonló] ládikákat, jelentsék arra való készségüket nálam, s juttassák mielőbb hozzám.
[Erdélyi Hírlap (Arad), 1932. május 18. 9. old.]