41

1849. augusztus 21.
  Részlet az osztrák minisztertanács jegyzőkönyvéből*

1. Alulírott miniszterelnök felolvasta herceg Paszkevics+ tábornagy két átiratát és Görgey Klapkához intézett levelét, melyben megadásának okait elemzi, és felszólítja Klapkát, hogy a haza helyzetét mérlegelve tegye meg, amit szükségesnek ítél. – A tábornagy a miniszterelnökhöz intézett két átiratában a következőket tanácsolja: Komárom őrségének kedvező feltételeket kell adni, és általában az önként meghódoló felkelőkkel kegyesen kell bánni.

Felolvasta továbbá a miniszterelnök Zichy+ gróf augusztus 7-én és 8-án kelt két jelentését, amelyben – az ország helyzetének ecsetelése során – ugyancsak kegyes eljárást kér a kormánytól a felkelők többsége számára, a közismert vezetőket kivéve;

végül pedig Parrot+ tábornok jelentését a Görgey-féle csapatok elszállásolásáról, és arról a magánúton szerzett értesülésről, hogy Kolozsvárt megszállták az oroszok.




Hátra Kezdőlap Előre