Varsó, 1849. augusztus 19/31.
Mélyen meghatott, kedves barátom, igaz részvéted az új szerencsétlenség* hallatán, mellyel az isteni gondviselésnek bennünket sújtani tetszett! Mélységesen sajog a szívem, de nem merek panaszkodni, mert az a meggyőződésem, hogy amit Isten reánk mér, az a legjobb, még ha gyakran nem tudjuk is felfogni. Öcsém állapota sajnos nem nagyon engedi remélnünk, hogy megmarad nekünk és országának, melyet példás módon szolgált, és amely számos hasznos intézkedésért tartozik neki hálával. Hadseregünk a buzgón szolgáló hű katona mintaképét veszíti vele. Képes volt átadni érzéseit számos tanítványának, akik rajongtak érte, és akik most a hadsereg tisztikarának legjavát alkotják. Bárcsak hallgatna meg az Isten, és tartaná meg őt nekünk. Mindennap áldom az Istent, kedves barátom, látva, hogy a forradalom államaidban elfojtódott, boldog vagyok, hogy az orosz hadsereg is segíthetett benne. Nagyon kívánom, hogy csapataink visszatérjenek határainkon belülre, és hogy az országban helyreálljanak a természetes állapotok. Nagyra értékelem bizalmadat, de éppen ennyire fontos, hogy óvatos legyek azokban a tanácsokban, melyeket egy olyan üggyel kapcsolatban adhatok neked, amit nem ismerek elég részletesen. Jó szíved és emelkedett szellemed jobban fog vezérelni, mint mindaz, amit mondhatnék neked. Igazságos szigort a vezetőkkel szemben, és kegyelmet a megtévedteknek, ezt látom egyedül megbízható módszernek a nyugodt stabilitás megteremtésére, ez minden, amit mondhatok.
Isten tartson meg, kedves barátom, monarchiád javára, segítsen, és tegye boldoggá és dicsőségessé uralkodásodat, ezt kívánja szüntelen
őszinte és hű barátod
Miklós