A kihallgatási jegyzőkönyv*

Arad vára, 1849. augusztus 25.

Sommás kihallgatás

melyet őnagyméltósága a hadsereg-főparancsnok úr rendeletére Kiss Ernő+ ezredes és lázadófőnök ügyében tartottak

Alapul szolgál

1. szám alatt: a magas hadsereg-főparancsnokság mai napon kelt rendelete

 

A vádlott urat a vizsgáló bizottság elé állították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

Ad generalia

Nevem eleméri és ittebei Kiss Ernő+, Temesvárt születtem, negyvenkilenc éves vagyok, katolikus vallású, özvegy, gyermektelen, 1818 júniusában léptem be hadapródként a Károly főherceg ulánusokhoz*, és legutóbb a 2. Hannoveri király huszárezred ezredese és ezredparancsnoka voltam, a hadicikkekre megesküdtem, a hannoveri Guelf-rend 1. osztályának tulajdonosa és a pápai Krisztus-rend lovagja vagyok, bíróság előtt nem álltam, a felkelő hadseregben altábornagy és országos főhadparancsnok voltam. Erre vonatkozó okmányaim segédtisztem, Fedrigoni+ őrnagy kezében vannak, tőle tegnap, beérkezésünkkor elkértem.

Ad specialia

Múlt év áprilisában ezredtörzsemmel Újpécsen, a Bánságban állomásoztam, és e hónap 26-án Piret+ vezénylő tábornoktól* azt az utasítást kaptam, hogy ezredemmel és egy zászlóalj Sivkovich gyalogsággal* Kikindára vonuljak és állítsam helyre a nyugalmat, mivel nemcsak ez a helység, hanem az egész kerület fellázadt.

A parancsot teljesítettem, és a nyugalmat az egész kerületben helyreállítottam.

A vezénylő tábornok úr őnagyméltósága hadtestparancsnokká nevezett ki, és én a későbbi idők folyamán is, amikor a rácok felkelése a szerbek támogatásával egyre jobban terjedt – és akik ellen én több hadmozdulatot intéztem –, ezt a tisztet töltöttem be.

Múlt év június hónapjában Piret+ vezénylő tábornok úr őnagyméltósága utasított, hogy ezredemmel tétessem le az esküt a március 15-i magyar alkotmányra, de mivel nem tudtam, milyen cím illeti meg ebben az esküben őfelségét Ferdinánd császárt+ és királyt, és mert az ezredem sem volt egy helyütt, ezekre vonatkozóan kérdést, illetve előterjesztést intéztem a főhadparancsnokhoz, és mert választ nem kaptam rá, az eskü letétele ez alkalommal elmaradt.

Július elején Bechtold+ tábornok urat nevezték ki a rácok elleni hadsereg parancsnokává, és engem is őalája rendeltek. Bechtold+ tábornok úrtól aztán azt a parancsot kaptam, hogy hadtestem magyar csapataival, azaz ezredemmel és öt század Dom Miguel gyalogsággal tétessem le az esküt a magyar alkotmányra, és én ezekkel a csapataimmal le is tettem az esküt.

Ebben az időben, augusztus hónapban*, Nagybecskereken állomásoztam, és ekkor a temesvári főhadparancsnoktól parancsot kaptam, hogy egész hadtestemmel vonuljak Temesvárra, mert a határőrök nem fognak többet megtámadni minket.

De még mielőtt ezt a parancsot megkaptam, a budai főhadparancsnok, báró Hrabovszky+ altábornagy úr Székesfehérvárra rendelt, hogy a magyar csapatok parancsnokságát a bán ellen átvegyem. Mivel azonban megérkezésemkor ő királyi fenségét, a főherceg-nádort nem találtam ott – bár erről biztosítottak –, és láttam, hogy Moga+ altábornagy úr és Holtsche+ és Teleki+ tábornok úr ott teljesít szolgálatot, kijelentettem, hogy én itt fölösleges vagyok, és visszatértem helyemre, a Bánságba.

A bánsági főhadparancsnokság említett parancsát, hogy hadtestemmel vonuljak Temesvárra, a Bechtold+ tábornok urat a parancsnokságban felváltó Eder+ tábornok úr és a hadügyminiszter, Mészáros+ tábornok úr tudomására hoztam.

Erre vonatkozóan haditanácsot kellett volna tartani Becsén, de mert a kitűzött napon* a határőrök három helyen, úgymint Becsén, Kikindán és Zsigmondfalván megtámadtak minket, a haditanács elmaradt, és én azt a parancsot kaptam Mészáros+ hadügyminisztertől, hogy maradjak eddigi felállításomban, verjem vissza az ellenséget, és ha szükséges, semmisítsem is meg.

Ezt jelentettem a temesvári főhadparancsnokságnak és a főhadparancsnok őnagyméltósága másolatban megküldte nekem a temesvári tisztikar nyilatkozatáról szóló jelentést, hogy ők a várat minden oldalról jövő támadás ellen megvédelmezik és őfelségének a császárnak és királynak megtartják.

Ezek után a határőrök ellen harcoltam és egészen Pancsováig nyomultam előre*, de ezt a helyet nem szálltam meg.

A hadtest ez év január 10-e táján parancsot kapott, hogy vonuljon Aradra; én a vezéri tisztről lemondtam*, és a parancsnokságot Damjanich+ tábornoknak adtam át.

Időközben a kormány Budáról Debrecenbe vonult, és engem az országos főhadparancsnoksággal bíztak meg, Debrecen székhellyel.

Ezt az állást elfogadtam, és körülbelül január végén Debrecenbe érkeztem.

Elláttam a folyó ügyeket, és ettől a pillanattól fogva sem parancsnokságot nem viseltem őfelsége a császár hadserege és csapatai ellen, sem harcolni nem harcoltam ellenük.

Csak egyszer voltam a közelben, mikor a magyar csapatok a császári királyi hadsereg ellen harcoltak, Hatvannál és Tápióbicskénél*, mert a csapatok állapotára vonatkozó panaszok kivizsgálására megszemléltem a csapatokat. Ekkor is pusztán szemlélő voltam, és az ellenségeskedés miatt természetesen semmiféle vizsgálatot sem tarthattam a csapatoknál.

A főhadparancsnoki tisztet egészen a legutóbbi eseményekig betöltöttem, székhelyem a kormánnyal együtt felváltva Pest, Szeged, végül pedig Arad volt.

Közvetlenül ugyan nem jutott el hozzám őfelségének a császárnak, és meghatalmazottjának, herceg Windisch-Grätz+ tábornagy úrnak a kiáltványa, de nem tagadhatom, hogy olvastam ezeket a magyar újságokban, mert megjelentek bennük.

Ebben az időpontban már nem volt módomban elhagyni a helyemet és az állásomat.

Őfelsége a császár megparancsolta, hogy a magyar hadsereg tegye le az esküt a magyar alkotmányra, és ezáltal feláldozott minket; engem különben is jól ismertek, ha megpróbáltam volna eltávozni, lefognak, és ha megpróbáltam volna is leköszönni, ebbe sem egyeztek volna bele semmiképp sem.

Nem maradt tehát más hátra, mint vérző szívvel beletörődni szomorú sorsomba, és bizonyára senki sem fájlalhatta nálam jobban, hogy el kellett szakadnia a császári királyi hadseregtől.

Végül ami az ez év április 14-i debreceni magyar függetlenségi nyilatkozatot és az országnak az osztrák monarchiától és a Habsburg-Lotharingiai uralkodóháztól való elszakadását illeti, ki kell jelentenem, hogy ezzel a lépéssel sem én nem értettem egyet, sem az egész magyar hadsereg, és ezt nem helyeseltük.

Én ebben az időben nem is voltam Debrecenben, és a történtekről csak Debrecenbe való visszaérkezésem után értesültem. Görgey+ tábornok is, akivel később beszélgettem erről a dologról, nyíltan és elítélően nyilatkozott róla nekem, és kijelentette, hogy a hadsereg sohasem fogja a tényt elismerni.

A függetlenségi nyilatkozatot Kossuth+ a karzat terrorizmusával kényszerítene ki, mert maguk a képviselők sem értettek egyet vele. Azt mondták, hogy az oktrojált alkotmány miatt, amely Magyarország nyolc évszázados alkotmányát megsemmisítette, nincs más választásunk.

Egyébként meg kell jegyeznem, hogy sohasem voltam jelen országgyűlési ülésen, és semmilyen részt nem vettem munkájában.

Undorodtam ettől a dologtól, mert előre láttam, milyen következményekkel kell járnia ennek a szerencsétlen lépésnek. Végtére is nem volt módom meggátolni a lépést, egyébként is, mint volt császári királyi ezredes gyanús voltam, a hadsereggel pedig csak az élén álló tábornokok rendelkezhettek. De ki kell jelentenem, hogy a hadsereget sohasem eskették meg az április 14-i függetlenségi nyilatkozatra, és sohasem próbálták meg, hogy a hadsereget egy ilyen eskü letételére rábeszéljék.

Végezetül ki kell jelentenem, hogy a bekövetkező eseményeket előre látva már múlt év februárjában Récsey+ táborszernagy úrhoz fordultam, hogy szabadságot kapjak Olaszországba, és ott gróf Radetzky+ tábornagy úr alatt szolgálhassak. Récsey+ táborszernagy úr azt válaszolta nekem, hogy beszélt Zanini+ tábornok úrral, és azt a tájékoztatást kapta, hogy a jelenlegi körülmények között szabadságra még gondolnom sem szabad, mert Magyarországon nélkülözhetetlen vagyok.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és megjegyzem, hogy a bán elleni parancsnokság átvételére vonatkozó rendeletet nem báró Hrabovszky+ altábornagy úrtól, hanem közvetlenül Batthyány miniszterelnöktől kaptam, ezt a rendeletet Piret+ altábornagy főhadparancsnok úrnak bemutattam, és ő azt mondta, hogy menjek.

Megjegyzem továbbá, hogy ha őfelsége az 1848. márciusi törvényeket nem szentesíti, és a magyarországi hadsereget jogai megvédésére felszólítja, ezredem lett volna az első, amely őfelségéért utolsó csepp véréig harcolt volna; a hadseregben ezek az új törvények ugyanis nemcsak ellenérzést, hanem általános felháborodást keltettek.

Mivel azonban őfelsége parancsára esküt kellett tennünk ezekre az engedményekre, nem volt más választásunk, bele kellett törődnünk.

Végül kijelentem, hogy jószágaim Torontál megyében vannak, és sajnos a háborús események miatt sok kárt szenvedtek.

Kiss+ ezredes

 

Ezek után az ezredes urat visszavezették a fogságba, a jegyzőkönyvet lezárták és bizottságilag hitelesítették

Pelikan+ hadnagyLorenz+ hadapród őrmester
Frantz+ századosBonjean+ százados
von Gayersfeld alezredes+Sied százados+

Sigmund Reischach+ vezérőrnagy mint elnök
  Ernst+ törzshadbíró


Folytatva
 1849. szeptember 10-én

Kiss+ ezredes vádlott urat előszólították és figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

Először is meg kell jegyeznem, hogy október hónapban Mészáros+ magyar hadügyminiszter királyi jóváhagyás reményében tábornokká léptetett elő.

Altábornagyi előléptetésemmel kapcsolatban átnyújtom a tekintetes vizsgáló bizottságnak a kezemben levő, 1849. február 3-án kelt kinevezési okmányt, amelyet ugyancsak Mészáros+ hadügyminiszter írt alá.

Megjegyzés: Az erre vonatkozó, Debrecenben, 1849. február 3-án kelt okmány 2. szám alatt a jegyzőkönyvhöz csatolva.

Átnyújtom továbbá a feldunai hadsereg főparancsnokának, Görgey+ tábornoknak egy kiáltványát*, amelyből látható, hogy a hadsereg mindig távol tartotta magát a köztársaságpárti irányzattól, V. Ferdinánd királyt+ ismerte el, és az általa szentesített alkotmányért harcolt.

Ezt a kiáltványt kiemeltettem a hadilevéltárból, másolatot készíttettem róla magamnak, és elég fontosnak ítélem ahhoz, hogy a vizsgáló bizottság figyelmét felhívjam rá.

Megjegyzés: Ez a m. kir. feldunai hadtest feliratú kiáltvány 3. szám alatt a jegyzőkönyvhöz csatolva. Egyébként igazolásomra az alábbi körülményeket adom elő:

Említettem már, hogy a mozgalom kitörése előtt, március hónapban azzal a kéréssel fordultam Récsey+ táborszernagy úrhoz, hogy saját költségemen részt vehessek Radetzky+ tábornagy úr parancsai alatt az olaszországi hadjáratban.

Hozzáfűztem azt is, hogy ha szabadságolásomat Bécsben megtagadják, közvetlenül a tábornagyhoz fogok fordulni, hogy kíséretébe felvegyen.

Récsey+ táborszernagy azt válaszolta nekem, hogy minden lehetőt elkövetett, hogy kérésemet teljesítsék, mindenütt elutasító választ kapott azzal a megjegyzéssel, hogy a jelenlegi körülmények között egyetlen ezredparancsnok sem lehet távol az ezredétől, és még ha maga a tábornagy fel is akarna venni, kérését elutasítanák.

Előző kihallgatásomkor elmondtam, milyen ellenérzéssel tétettem le az esküt az őfelsége által szentesített törvényekre ezredemmel, és hogy az eskü letételét, ameddig csak tudtam, szándékosan késleltettem.

Meg vagyok győződve arról, hogy őfelségétől a Magyarország számára megadott engedményeket nem a legtörvénytisztelőbb szándékkal csikarhatták ki, őfelsége ezeket az engedményeket csak április hónapban szentesítette, és ideje lett volna megkérdezni a hadsereget, amely több mint háromszáz évig odaadással szolgálta a császári királyi uralkodóházat és harcolt érte, hogy egyetért-e ezekkel az engedményekkel, és szolgálni kíván-e ezek alatt.

De nem történt semmi, és nekem sok mindent meg kellett még érnem, azt, hogy a fanatikus ifjúság legvadabb követeléseit is akadálytalanul teljesítik.

Én, mint mondtam, a rácok és szerbek ellen felállított hadtest élén álltam, ezek engem szinte naponta megtámadtak, éppen ezért helyemet nem hagyhattam el.

Ráadásul leveleket fogtam el, és ezekből kiviláglott, hogy a szerbek és rácok nemcsak nemzetiségük egyenjogúsítását akarják, hanem egy önálló szerb birodalmat akarnak alapítani; ezeket a leveleket én haladéktalanul és közvetlenül megküldtem az osztrák hadügyminisztériumba.

Említettem, hogy engem a Magyarországra betört Jellačić bán ellen felállított hadsereg parancsnokává kineveztek, de én az említett indokok miatt nem vettem át a parancsnokságot, hanem visszatértem a Bánságba, és újra átvettem hadtestem parancsnokságát.

A felső hadseregnél való tartózkodásom idején elmondták nekem, hogy a sorhadi csapatok néhány tisztje elment Jellačićhoz és küldetése felől érdeklődve azt a választ kapta, hogy ő nem őfelsége megbízásából, hanem személyes felelősségére cselekszik, és különben is ezt az összeütközést egyszerű párbajnak kell tekinteni.

Ugyanezen az éjszakán, mikor a hadseregek szemben álltak egymással, futár érkezett őfelségétől, a császártól – azt hiszem, Mensdorff+ gróf volt –, és azt a parancsot hozta, hogy a két hadsereg maradjon meg állásaiban, és semmit se tegyen. A magyar hadsereg még vissza is vonult, de a bán ennek ellenére másnap Pákozdnál megtámadott minket, de visszaverték.

A bán ezek után fegyverszünetet kért, és én is egyike voltam azoknak a tiszteknek, akiket Milpökh+ Wasa gyalogezredbeli ezredessel és Szápáry Antal+ gróffal ennek a fegyverszünetnek a megkötésére kiküldtek, és a bán ekkor is azt a kijelentést tette egy határozott kérdésre, hogy nem legfelsőbb megbízásból cselekszik.

Csak azért mondom el ezeket a körülményeket, hogy bizonyítsam, akaratlanul is milyen visszás helyzetbe kerültek az ilyen eljárás következtében a tisztek, legkivált azok, akik a hadsereg élén álltak.

A Bánságba visszatérve minderről tájékoztattam Piret+ altábornagy főhadparancsnokot, és jóváhagyásával megint átvettem a parancsnokságot a Bánságban a szerbek és rácok ellen, akik – bár én osztrák ezredes voltam, és a kormány parancsára harcoltam ellenük – birtokaimat felprédálták és szándékosan elpusztították.

Ingó javaimat és ezüstneműmet a temesvári várba küldtem, de mert herceg Windisch-Grätz+ tábornagy kiáltványa után nem köszöntem le az állásomról, amit a korábbi kihallgatásom során elmondott okokból nem tehettem meg, minden Temesvárt levő ingó vagyonomat elkobozták.

Említettem azt is, hogy látva, hogy a déli hadsereget északra viszik, császári királyi csapatok ellen, felmentésemet kértem, és más beosztást kaptam, Hrabovszky+ altábornagy helyett országos főhadparancsnok lettem, és egészen a legutóbbi napokig ezt a tisztet töltöttem be. Látható tehát, hogy mindent megtettem annak az elkerülésére, hogy császári királyi csapatok ellen kelljen harcolnom, de mert az eltávozásomra semmiféle út sem kínálkozott, csak két dolog között választhattam: vagy utóbb hadbíróság elé állítanak – amint ez meg is történt –, vagy hazaárulóként bánnak velem.

Ami az április 14-i eseményeket illeti, már korábban is kijelentettem, hogy a magyar hadsereg sohasem értett egyet vele, és Görgey+ kijelentette, mikor én későbbi találkozásunk alkalmával beszélgettem vele erről a dologról, hogy ő később tiltakozni fog ellene, most azonban egy parasztfelkeléstől félve semmit sem tehet.

Engem tehát, mint mindebből kiviláglik, ártatlanul vontak felelősségre, és meg kell jegyeznem azt is, hogy ha őfelsége fogadta volna a januárban hozzáküldött küldöttséget, melyet herceg Windisch-Grätz+ tábornagy feltartóztatott útjában, vagy alkalmas módon szózatot intézett volna a nemzethez vagy a hadsereghez, a hadseregnek, sőt a Honvédelmi Bizottmánynak vagy az országgyűlésnek egyetlen tagja sem állt volna tovább ellen, mert minket mindannyiunkat a király parancsára a szentesített új törvényekre letett eskünk juttatott visszás helyzetünkbe, és most ezért tesznek minket felelőssé.

Ami a terhemre rótt cselekedeteket illeti, vagyis hogy

a) az október 3-i szózat tudomásulvétele után nem lett volna szabad tovább szolgálnom a magyar kormány ügyét, és hogy ebből a szempontból súlyosbítja felelősségemet, hogy a temesvári főhadparancsnok a szózatról értesülve azonnal kihirdette a vár környékére az ostromállapotot, tehát nekem is lehetőségem lett volna rá, hogy a temesvári főhadparancsnok lépéséhez csatlakozzam; hogy

b) amikor a magyar hadsereg osztrák földre lépett, hogy az általános felkelésben lévő székvárosnak segítséget nyújtson, és evégből Schwechatnál megtámadta a császári királyi csapatokat, lázadóvá vált, és ettől a pillanattól fogva a magyar hadsereg minden tisztjének, aki korábban a császári királyi hadseregben szolgált, emlékeznie kellett volna a császárra tett esküjére, és fel kellett volna mérnie, mi a kötelessége; és hogy

c) bár az április 14-i eseményeket nem helyeseltem, azzal a ténnyel, hogy helyemen maradtam, az országgyűlési határozatot magatartásommal és cselekedetemmel hallgatólag elismertem és felségsértővé váltam, annál is inkább, mert a gróf Lamberg+ altábornagy el nem fogadását kimondó országgyűlési határozatra válaszul kiadott október 3-i nyilatkozat a magyar királyságra kiterjesztette a hadiállapotot, és ezt nekem, mint császári királyi tisztnek magamra nézve kötelezően tudomásul kellett volna vennem, továbbá mert mind V. Ferdinánd császár+ őfelsége, mind pedig utódja, Ferenc József+ császár ismételten, habár hiába, szózatot intézett Magyarország népeihez; mindezekre a következőket válaszolom:

a) igaz, hogy a bánsági főhadparancsnok az október 3-i nyilatkozat megjelenése után felszólított, hogy csapataimmal vonuljak Temesvárra; én azonban kötelességemnek tartottam, hogy a hadtestparancsnokot, Mészáros+ tábornokot is megkérdezzem, ő pedig azt az utasítást adta nekem, hogy a bánsági főhadparancsnok utasítását ne teljesítsem;

b) hogy én az osztrák területre lépésbe soha nem egyeztem bele, császári királyi csapatok ellen soha nem harcoltam, de úgy éreztem, hogy esküm arra kötelez, hogy megmaradjak a magyar hadsereg soraiban, mivel a március 15-i törvényekre megesküdtem;

c) erre azt kell felelnem, hogy nem is tudom, mit kellett volna tennem, mert ha leköszönök az állásomról, hadbíróság elé állítanak, és az akkor uralkodó terrorizmust figyelembe véve, alighanem elmarasztaltak volna a felségsértés bűnében.

A hozzám intézett kérdésre elismerem végül, hogy a június 30-i haditanács* határozatai értelmében Aulichhal+ és Csányval+ Pestről Komáromba mentem azzal az utasítással, hogy Görgey+ hagyja el Komáromot, vonuljon Szegedre és egyesüljön a déli hadsereggel. Görgey+ ki is jelentette, hogy levonul, de aztán nem vonult le.

Ennek a küldetésnek nem az volt a célja, hogy Görgeyt rábeszéljük, mondjon le két tiszte, tudniillik a főparancsnoki és a hadügyminiszteri közül valamelyikről. Ebben az ügyben Mészárost küldték később Komáromba.

Gondolom, az lehetett az oka, hogy a haditanács velem együtt Aulichot+ és Csányt+ is Görgeyhez küldte, hogy Görgeyben már nem bíztak, és Csánynak+ nagy befolyása volt Görgeyre, Pozsonyban is mindig Görgey+ oldalán volt.

A magyar kormánytól az általa alapított érdemrendet mindjárt a megalapításkor megkaptam, ezt a perlaszi ütközetért adományozták nekem.

Ennek az érdemrendnek három osztálya volt, nagykereszt, parancsnoki kereszt és kiskereszt. Engem parancsnoki kereszttel tüntettek ki; a kiosztásnál – ez február hónapban történt, és ekkor többen megkapták a kitüntetést, köztük Görgey+ is – nem voltam jelen.

A kitüntetést egy küldöttség hozta el hozzám, élén Kossuth+ elnökkel.

Sajnos magyar királyi altábornagy voltam, és ebben a minőségemben úgy éreztem, hogy ezt a kitüntetést el kell fogadnom és hordanom kell.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és azt akarom még hozzátenni, hogy a küldöttség élén, amely a II. osztályú érdemrendet átadta nekem, nem Kossuth+ állt, hanem az országgyűlés elnöke, Almásy+, és azt is meg kell még jegyeznem, hogy engem nem önző célok késztettek a magyar hadsereg soraiban való megmaradásra, hiszen 1 ) érvényesülésem, mint az egyik rangban legidősebb ezredesnek, enélkül is biztosítva volt, 2) a mozgalom következtében vagyonom nagy részét elveszítettem, és nem volt okom rá, hogy a magyar párt ügyét támogassam, végül 3) remélem, nem képzelik azt, hogy demokratikus elveim vannak, különben is a pákozdi csata, vagyis szeptember 29. óta mindig csak a békéért és a megegyezésért dolgoztam. Ezt Batthyány Lajos+ miniszter is tanúsíthatja.

Kiss+ ezredes

 

Ezek után a vádlott urat elvezették, és a jegyzőkönyvet lezárták azzal a megjegyzéssel, hogy a vádlott úr érdemrendjét elvették és az iratokhoz csatolták

Gustav Delrue+ hadnagyMarek+ őrmester
Josef Tichy+ őrnagyFranz von Ottenfeld+
Moser+ ny. áll. ezredesszázados

Sigmund Reischach+ vezérőrnagy mint elnök
  Ernst+ törzshadbíró

Folytatva
 1849. szeptember 16-án

A jegyzőkönyvhöz csatolva

4. szám alatt: a vizsgáló bizottság ez év szeptember 12-én kelt 1239/t számú jelentése a magas bánsági főhadparancsnokság elnökségének.

5. szám alatt: a bánsági főhadparancsnokság elnökségének ez év szeptember 13-án kelt P. 120. számú utasítása az alábbi mellékletekkel:

A) az október 3-i nyilatkozatnak Temesvárt, 1848. október 10-én kelt P. 522. számú kihirdetése a Bánságban állomásozó összes csapatok számára

B) a kiáltvány nyomtatásban, német és oláh nyelven

C) 1848. október 15-én kelt 16/K. R. számú újabb felszólítás a nagybecskereki mozgó dandárparancsnokság alá tartozó csapatok számára

D) az 1848. október 3-i nyilatkozat

E) őfelségének a császárnak szózata német és magyar nyelven

F) Eder+ vezérőrnagy magyar mozgó hadtestparancsnokságának Újverbászon, 1848. október 20-án kelt M/19. számú irata

G) a magyar hadügyminiszternek a verbászi hadtestparancsnoksághoz intézett, 1848. október 10-én kelt rendelete

H) Hrabovszky+ altábornagy magyarországi főhadparancsnoknak az említett hadtestparancsnoksághoz intézett keltezés nélküli, 68o/P. számú rendelete

I) a magyar Honvédelmi Bizottmány 1848. október 8-án kelt határozata

K) kötelezvény –, illetve nyilatkozat – minta azoknak a tiszteknek a számára, akik nem álltak a magyar ügy oldalára

L) a péterváradi várparancsnokságnak és Kiss+ ezredesnek megküldött, Temesvárt, 1848. október 18-án kelt 21/K. R. számú utasítás

M) Kiss+ ezredes Nagybecskereken, 1848. október 17-én kelt 776. számú elismervénye a nyilatkozat kézbesítéséről

N) Blagoevič+ altábornagy főhadparancsnoknak 1848. október 16-án kelt P. 992. számú nyilatkozata

O) a temesvári helyőrség 1848. október 16-án kelt nyilatkozata, végül

P) Temesvárt, 1848. október 10-én kelt nyilatkozat az ostromállapotnak a várban való kihirdetéséről.

A vádlott urat a vizsgáló bizottság elé állították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

A magas bánsági főhadparancsnokság elnökségének utasításához csatolt és felsorolt mellékleteket teljes terjedelmében megismertették a vádlott úrral, és ő a következőket mondta róluk:

Már első kihallgatásomkor elmondtam, hogy megkaptam a bánsági főhadparancsnokság utasítását, amely felszólított, hogy térjek vissza csapatosztályommal, és hogy én az október 17-i jelentésemben felsorolt okok miatt nem voltam abban a helyzetben, hogy ennek a parancsnak eleget tegyek.

A temesvári főhadparancsnokság október 13-án kelt 16/K. R. számú, Eder+ tábornok csapatparancsnokságához intézett újabb utasítását nem juttatták el hozzám, és nem szereztem tudomást őfelségének, V. Ferdinánd császárnak+ a magyarországi hadsereghez szóló, szeptember 23-án kelt különleges felszólításáról sem.

Megkaptam viszont a temesvári főhadparancsnokság múlt év október 8-án kelt utolsó utasítását a temesvári helyőrség tisztjeinek nyilatkozatával együtt; mivel én ekkor már a magyarországi főhadparancsnokságnak voltam alárendelve, és az esküt a magyar alkotmányra letettem, sem személy szerint az én számomra, sem csapataim számára nem volt lehetséges, hogy a hűségnyilatkozathoz csatlakozzunk és a magyar hadseregtől elszakadjunk.

Ismételten ki kell jelentenem egyébként, hogy én a Magyarországnak őfelsége Ferdinánd császár+ túlzott jóságából megadott engedmények miatt jutottam jelenlegi szerencsétlen helyzetembe, hogy engem akaratom ellenére kényszerítenek esküt tenni ezekre az engedményekre, és fájlalom, hogy most úgy bánnak velem, mint aki nem engedelmeskedett őfelsége parancsainak. Helyzetem kellő megítéléséhez feltétlenül figyelembe kell venni az akkori ellentmondásos nyilatkozatokat és utasításokat, valamint eseményeket.

Egy több mint száz főből álló küldöttség még múlt szeptember hónapjában azzal a kéréssel fordult őfelségéhez, parancsolja meg Jellačić bánnak, hogy vonuljon vissza, és adja fel Magyarországgal szemben ellenséges álláspontját.

Őfelsége V. Ferdinánd király+ kijelentette, sohasem fogja megengedni, hogy a bán Magyarországgal szemben ellenségesen lépjen föl.

Ezt a választ azzal a megjegyzéssel adták tudtul az egész országnak, hogy a királyi kijelentés értelmében nyugodtan meg lehet szervezni az ellenállást a bán ellen.

Őfelsége október 3-án kiadta ismert nyilatkozatát, feloszlatta a minisztériumot és további munkáját törvénytelennek nyilvánította, október 17-én viszont királyi elhatározásokat küldött meg Mészáros+ hadügyminiszternek, és ezeket ki is hirdették.

Vajon nem erősítették-e meg ezek az események azt a hiedelmet és elképzelést, hogy őfelsége nincs szabad elhatározásának birtokában, nem voltak-e alkalmasak rá, hogy bizonytalansággal és határozatlansággal töltsenek el mindenkit, így engem is, és arra késztessenek, hogy kövessem azt a politikai nézetet, amit – és ezt nem lehet letagadni – a magyar hadsereg többsége is követett?

Amikor később, a schwechati csata után tisztábban láttam, megtettem, amit az akkor uralkodó terrorizmusban meg lehetett tennem, vagyis adminisztratív beosztást kértem és kaptam, hogy ne kelljen császári királyi csapatok ellen harcolnom. Országos főhadparancsnok lettem, de nem volt meg hozzá az a működési köröm, ami az ilyen állással az osztrák hadseregben jár. Hivatali tevékenységem felülvizsgálatokra, a szállítmányok ellenőrzésére stb. szorítkozott, egyszóval csapatok nem tartoztak alám.

Helyzetemben nem tehettem többet, mint azt, hogy császári királyi csapatok ellen tudatosan nem harcoltam – már csak azért sem, mert nagyon jól tudtam, hogy a mozgalom kezdete óta állandó politikai felügyelet alatt tartanak. Nem szabad megfeledkeznem arról, hogy annak a sok tisztnek a kérését, akik azokban a végzetes napokban, mikor a politikai helyzet még tisztázatlan volt, Bécsbe mentek felvilágosításokat és magatartásukra vonatkozó utasításokat kérni, nem hallgatták meg, és nekik a legcsekélyebb útbaigazítást sem adták.

Végezetül még egyszer meg kell mondanom, hogy én az április 14-i határozatokat sohasem helyeseltem, hogy a magyar hadsereg sohasem értett ezekkel egyet, és azt, hogy valóban ez a helyzet, igazolja ezeknek a csapatoknak – amelyek örömmel tértek vissza most a császári királyi hadsereg soraiba – hűsége, mint ahogy háromszáz éven mindig méltók voltak a bizalomra, és kiérdemelték királyuk kegyét.

Az egész magyar arisztokrácia örömmel fogja fogadni az őfelsége által Magyarországon bevezetett új intézményeket, hiszen csak nyerhet velük, és biztos vagyok benne, hogyha őfelsége magához hívta volna a tábornokokat, és biztosította volna őket a március 15-i törvényeknek akár módosításokkal való érvényben tartásáról, egyetlen magyar katona sem tett volna egyetlen további lövést sem.

Hogy én mennyire jó érzülettel viseltettem Ausztria iránt, az is bizonyítja, milyen sokat tettem azért, hogy az országgyűlés negyvenezer embert megszavazzon az Olaszország elleni háború* céljaira, de ez a megajánlás ahhoz a feltételhez volt kötve, hogy a császár a rácokat és a horvátokat nyugalomra bírja.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és csak annyi hozzáfűzni valóm van, hogy nekem az újoncok megajánlásához fűzött feltétel kikötésében semmi részem sem volt.

Kiss+ ezredes

 

Ezek után a vádlott urat elvezették, a jegyzőkönyvet lezárták és bizottságilag hitelesítették

(olvashatatlan aláírás)őrmesterMathias Katz+ tizedes
Franz von Ottenfeld+ százados 
Josef Tichy+ őrnagy 

Moser+ ezredes mint elnök
  Ernst+ törzshadbíró




Hátra Kezdőlap Előre