A kihallgatási jegyzőkönyv*

Kelt Aradon, 1849. szeptember 3.

Sommás kihallgatás

melyet a magas hadsereg-főparancsnokság rendeletére gróf Vécsey Károly+ lázadó tábornok, Hannover huszárezredbeli császári királyi őrnagy ügyében tartottak

Alapul szolgál általánosságban

1. szám alatt: a magas hadsereg-főparancsnokság f. évi augusztus 25-én kelt 1205/t számú rendelete, melynek értelmében valamennyi hadifogoly lázadó tiszt ügyében a hadsereg tábori törzshadbírósága vezeti a hadbírósági vizsgálatot;

különösen

2. szám alatt: a mellékelt 1. számtól 83. számig bezárólag terjedő iratjegyzék.

A vádlottat előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki:

 

Nevem gróf Vécsey Károly+, Pesten, Magyarországon születtem, negyvenkét éves vagyok, katolikus vallású, nős, gyermektelen. 1820-ban léptem be hadapródként a Toscana dragonyosezredbe*, és legutóbb a Hannover huszárezred első őrnagya voltam. A hadicikkekre megesküdtem, bíróság előtt nem álltam. A felkelő hadseregben tábornoki rangot viseltem és az V. hadtest parancsnoka voltam, egyébként az a véleményem, hogy a magyar hadsereg nem felkelő hadsereg volt, mint ezt a szájamba akarják adni. Különben is én a hadügyminiszter parancsára, következésképp őfelsége a császár parancsára tettem esküt az alkotmányra. Császári királyi kamarás vagyok, a magyar érdemrend tulajdonosa voltam, de a rendet már letettem.

Múlt évben, az egész Európát megrázó politikai mozgalmak kitörésekor Nagybecskereken állomásoztam az ezreddel, és Kiss+ ezredes úr szolgálati távolléte miatt én vezényeltem az ezredet.

Június hónapban őfelsége a császár parancsára, melyet a magyar hadügyminisztérium adott tudtunkra, esküt tettem a március hónapban szentesített magyar alkotmányra*. Mint ismeretes, ez idő tájt a rácok a szerbek támogatásával betörtek Magyarország alsó vidékeire és a Bánságba, és én ezredemmel harcoltam ellenük, és múlt év decemberéig a Bánságban tartózkodtam. A politikához keveset értek, csak katona vagyok, és a magyar nyelvet is kevéssé ismerem, úgyhogy emiatt kénytelen voltam alkalmazni valakit, hogy a magyar levelezésemet vezesse, és alkalomadtán a magyar újságokból a megítélése szerint engem érdeklő cikkeket lefordítsa.

Október hónapban, mégpedig gyors egymásutánba alezredes, majd ezredes és ezredparancsnok, december 15-én pedig tábornok lettem, és nyomban ezután egy hadtest parancsnoka, melyet aldunai hadseregnek neveztek. Még decemberben a magyar hadügyminisztérium parancsára egy hadmozdulatot végeztem Szegeden át Törökszentmiklósra, a felső vidékekre, hogy – mint ezt az idevonatkozó hadügyminisztériumi parancs megszövegezte – a Jellačić– és Nugent+-hadtest előnyomulásával szembeszálljak.

Dembiński+ főparancsnoksága alatt részt vettem a Szolnok elleni támadásban, majd elvezényeltek onnan, és az Aradnál megfigyelő hadtest néven felállított csapatosztály parancsnokságával bíztak meg. Körülbelül három hétig vezettem Arad várának körülzárolását, de már három hét múlva az időközben Erdélyből megérkezett Bem+ alá rendeltek, és tőle azt a parancsot kaptam, hogy vele együtt Temesvár körülzárolását vezessem, én ide április vége felé meg is érkeztem, és az ostromló csapatok parancsnoka voltam, az is maradtam a várnak az osztrák hadsereg által történt felmentéséig.

Ez után a katasztrófa után Bem+ parancsára (aki kezdetben elrendelte, hogy foglaljak állást, de ezt csapatainak rossz állapota miatt megtagadtam) Kiszetóig fedeztem a visszavonulást, és ott foglaltam állást, és Kossuth+ itt meghívott egy megbeszélésre, röviden elmondta, milyen veszélyes helyzetben van a kormány és a hadsereg, és néhány szót ejtett a megbékélésről is, és felszólított, hogy menjek vele. Megmondtam neki, hogy mint meggyőződtem róla, nincs már kormány, és már a háborúnak is vége van, és erről tisztikaromat haditanácson haladéktalanul tájékoztattam. Időközben Bem+ elrendelte, hogy vele Erdélybe menjek, és hadtestemet egyidejűleg három különböző irányba osztotta el, de én ennek a parancsnak nem engedelmeskedtem, tudtára adtam Bemnek, hogy mivel a kormány feloszlott, tőle sem fogadok el semmiféle parancsot.

Bem+ ezt figyelmen kívül hagyva személyes buzdítással kívánta csapataimat megnyerni a maga számára, de ez nem nagyon sikerült neki, és mert én nem értettem egyet egyeseknek azzal a javaslatával, hogy lépjük át a határt, szótöbbséggel elhatároztuk, hogy a Görgey-hadtesthez hasonlóan megadjuk magunkat az oroszoknak, nyomban meg is indultunk Nagyvárad felé, itt én jelentkeztem Paszkevics+ tábornagynál, és hadtestemmel letettem a fegyvert, majd egy orosz csendőrtiszt az aradi várba kísért.

Látom, hogy sajnos tévedtem, nem tagadhatom, hogy harcoltam a császári királyi csapatok ellen. Nagyon is katona voltam, és ha már egyszer erre a végzetes és szerencsétlen útra léptem, nem tudtam visszafordulni.

Egyébként, ami azt a szemrehányást illeti, hogy eljárásommal esküszegő módon elkövettem a lázadás és felségsértés bűntettét, csak annyit mondhatok, hogy én mindenben a fölém rendelt kormány utasításai szellemében cselekedtem, és az ismételt ellentmondások idején azt hittem, akkor járok el a leghelyesebben, ha engedelmeskedem az elöljáró minisztériumnak.

Ami pedig április 14-ét illeti, nyíltan meg kell vallanom, hogy én egyáltalán nem értettem egyet vele, és úgy éreztem, hogy éppen emiatt hamarosan véget fog érni a dolog.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, azzal a szemrehányással kapcsolatban pedig, hogy a parancsnokság átvétele után számos, a magyar hadseregből kilépni szándékozó tisztet rögtönítélő eljárással és agyonlövetéssel fenyegetve meggátoltam a kilépésben, igazolásomra hozzáteszem még, hogy a minisztériumtól személyes felelősség terhe mellett a legszigorúbb parancsokat kaptam, hogy már senkit se bocsássak el a hadseregből.

Végezetül azt hiszem, hogy az április 14-i események helytelenítésének bizonyságául szolgál, hogy a harcot önként beszüntettem, és hadtestemmel letettem a fegyvert.

gróf Vécsey

 

Ezek után a vádlottat leléptették és visszavezették a fogságba, a jegyzőkönyvet lezárták és aláírták

Mathias Mras+
 őrvezető
Johann Hoffmann+
 közvitéz
Franz Marek+ őrmesterMartin Lischka+ tizedes
Emil Zanini+ századosFranz Skřiwan+ hadnagy

Josef Tichy+ őrnagy mint elnök
  Ernst+ törzshadbíró

Folytatva 1849. szeptember 16-án

A jegyzőkönyvhöz csatolva

3. szám alatt: a bánsági főhadparancsnokság 1848. október 10-én kelt prasidial (elnöki). 522. számú rendelete;

4. szám alatt: ugyanezen főhadparancsnokság 1848. október 15-én kelt rendelete, és A. alatt: őfelségének a császárnak a hadsereghez intézett felhívása.

 

Gróf Vécsey Károly+ vádlott urat előszólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja, majd a következőképp hallgatták ki

 

Arra a hozzám intézett kérdésre, hogy eljutott-e hozzám a bánsági főhadparancsnokság Temesvárt október 10-én és 15-én kelt rendelete, hogy álljak a fenti főhadparancsnokság parancsai alá, és ezredemmel vonuljak Temesvárra, valamint őfelségének a rendeletekhez egyidejűleg csatolt október 3-án kelt legfelsőbb kiáltványa, és őfelsége felhívása magyarországi hadseregéhez, azt válaszolom, hogy bár én ebben az időben ezredparancsnok voltam, mert Kiss+ ezredes a hadtestet vezényelte, a bánsági főhadparancsnokság szóban forgó felszólításai sem személy szerint nekem, sem közvetlenül az ezredparancsnokságnak címezve nem érkeztek meg. Azt ugyan hallottam, hogy a temesvári helyőrség elszakadt a magyar hadügyminisztériumtól és kormánytól. Ez az eljárás nagyon megdöbbentett, és a magyar hadügyminisztérium törvényes helyzetével kapcsolatban bizalmatlanságot keltett bennem. Ítéletemben azonban megint tévútra vezetett, hogy múlt év október 17-én legfelsőbb elhatározások érkeztek a magyar hadügyminisztériumhoz, és ezt azzal a megjegyzéssel adták a tudtunkra, hogy ezekkel a később kelt legfelsőbb kéziratokkal őfelsége a magyar hadügyminisztérium további fennállását elismeri, és ezáltal az október 3-án kelt nyilatkozatot érvényteleníti. Hogy ezek közül az ellentmondások közül végre kiszabadulhassunk, tiszti gyűlést tartottam Nagybecskereken, és ezen két törzstisztet, Vetter+ ezredest és gróf Esterházy őrnagyot megbíztunk, hogy Bécsbe menjenek, és mindezekre a dolgokra vonatkozóan felvilágosítást kérjenek őfelségétől, egyidejűleg legfelsőbb tudomására hozva, hogy a rácok és szerbek ellen vívott perlaszi csata után a halottak közt osztrák tüzéreket találtak, akik a szerb öltözéket az osztrák egyenruhára húzták rá, és hogy a náluk talált iratok közt utalások voltak a rácok számára küldendő grazi lőszerszállítmányokról. A két törzstisztet útjában feltartóztatta és visszaküldte a magyar minisztérium, azzal a megjegyzéssel, hogy nincs jogunk ilyen küldöttségek kirendeléséhez. Egyébként azt, hogy az október 3-i nyilatkozatot érvénytelenítették, az is alátámasztotta, hogy a június 10-i nyilatkozatot, amely leváltotta Jellačić bánt, és vizsgálatot rendelt el ellene, később szintén visszavonták. Ez a sok ellentmondás megtévesztett bennünket, tiszteket is, akik minden összeköttetés híján voltunk. Azt hittük, hogy minden mozgolódás törvényellenes és pártgyűlöletből fakad az országban, és hogy nagybecskereki felállításunknak meg kell maradnia, mert minket őfelsége határozottan a rác-szerb felkelés leküzdésére rendelt ki, a rácok és szerbek mindig meg is támadtak bennünket, és emiatt ez a hadjárat a téli hónapokban is folytatódott.

Arra a hozzám intézett megjegyzésre, hogy attól a pillanattól fogva el kellett volna tűnnie minden illúziónak és kételynek, amikor megtudtam, hogy a magyar hadsereg osztrák földön, az általános felkelésben levő főváros, Bécs megsegítésére megtámadta a császári királyi csapatokat, majd pedig a Windisch-Grätz+ tábornagy alatt Magyarország ellen vonuló csapatok ellen a végső ellenállásra készült, és mivel a magyar hadsereg fenti eljárásával nyílt lázadásba keveredett, minden soraiban megmaradó személy ugyanebben a bűntettben osztozik, végezetül pedig ez a lázadás a monarchiától való elszakadás határozattá emelésével felségsértésbe torkollt, a következőket válaszolom:

Az osztrákoknak a magyarok ellen viselt háborúját mindig mint egy párt háborúját tüntették fel előttünk, a schwechati támadást pusztán a horvátok üldözésének mondták; nem tudtuk tehát, mihez tartsuk magunkat, ráadásul pedig mi a szerbek és rácok ellen voltunk felállítva, és ide őfelsége még a törvényes időszakban rendelt ki bennünket. A fenti okokból később, amikor a magyar minisztérium a felsőbb vidékre rendelt, részt vettem a császári királyi csapatok elleni harcokban, azért pedig, hogy utóbb a magát semlegesnek és őfelsége a császár és király pártján levőnek nyilvánító Temesvár körülzárolását és ostromát vezettem, április 14-ének következményei a felelősek, mert addigra olyan messzire sodródtam, hogy nem tudtam többet szabadulni.

Arra a szememre vetett körülményre, hogy én a magyar hadsereget elhagyni szándékozó tiszteket nem engedtem el, és őket fenyegetésekkel megfélemlítettem, és különösképp, hogy Knezić magyar tábornokot, aki akkor alezredes és a 34. honvédzászlóalj* parancsnoka volt, agyonlövetéssel fenyegettem, azt válaszolom, hogy a magyar minisztérium magát Nádosy+ ezredest küldte el hozzánk annak a parancsának átadására, hogy akik ki akarnak lépni, január 21-ig megtehetik, de ez után az időpont után bírósági felelősségre vonás nélkül senkit sem szabad elbocsátani.

Ennek következtében hatvanöt tisztet elbocsátottam, de ez után az időpont után személyes felelősséggel tartoztam a minisztériumnak, hogy kilépést nem engedélyezek. Knezić alezredes sohasem jelentkezett nálam elbocsátását kérni, éppen ellenkezőleg, igen szorgalmas és tevékeny volt. Én magam a hadügyminisztérium fenti felhatalmazásával nem élhettem, mert hadtestparancsnok voltam, és mert Vertászon különben is nagy pártjuk volt ezeknek a tiszteknek.

 

A vádlott úrnak bemutatták a nála talált, a jegyzék 1. számtól 83. számig bezárólag felsorolt iratokat, és felszólították, hogy különösképp a Bemmel való nézeteltérésére vonatkozókról, valamint a 9. számú Temesvár ostromára vonatkozó, és a 14. számú iratról részletesebben nyilatkozzon.

 

A nekem bemutatott iratokat ideérkezésemkor vette el tőlem a tekintetes várparancsnokság; általánosság annyit mondhatok, hogy Bemmel egy megjegyzés miatt, mely a Honvéd című újságban jelent meg, és azzal vádolt engem, hogy nem támogattam, és ezért nem vehette be Temesvárt, összetűztem, sőt föl is léptem ellene.

Különösképp kijelentem azonban, hogy az erre vonatkozó, Orczyfalván, ez év május 6-án kelt panasziratot, amelyben az van, hogy Magyarország halálmegvető bátorsággal küzd az idegen zsarnokság ellen, nem én fogalmaztam; én ezt a kitételt megváltoztattam, és az itt levő panasziratot nem is írtam alá.

A 9. számú irat* írójáról nem tudok felvilágosítást adni, sok olyan levelet kaptam, amelynek az íróját nem ismertem.

A 14. számú levelet pedig Przyjemski+ alezredes írta, egy lengyel, aki a lengyel légióban szolgált, majd a Ferdinánd huszárokhoz osztották be, és később Bemmel együtt kimenekült.

Előléptetési irataim személyes poggyászommal, benne a II. osztályú magyar érdemrenddel és a kamarási kulccsal, Szlatinánál az osztrákok és mócok kezébe estek.

A lengyelekre vonatkozóan megjegyzem még, hogy mindegyiküket útlevéllel látta el a magyar kormány, készpénzükkel együtt örökösen maguknál hordják, hogy mindig készen álljanak a menekülésre.

Felolvasás után

Megerősítem vallomásomat, és nincs semmi hozzátennivalóm.

gróf Vécsey

 

Ezek után a vádlottat elvezették, a jegyzőkönyvet lezárták és bizottságilag hitelesítették

Mathias Katz tizedesAnton Tabor+ őrvezető
(olvashatatlan aláírás) őrmesterVinzenz Schwarz+ hadnagy
Franz Ottenfeld+ századosJosef Tichy+ őrnagy

Moser+ nyugállományú ezredes mint elnök
  Ernst+ törzshadbíró




Hátra Kezdőlap Előre