Azzal a váddal kapcsolatban, hogy elkövettem a felségsértés bűntettét, csak most ötlik eszembe, hogy e föltevés miatti döbbenetemben talán elő sem hozakodtam azokkal a mentő körülményekkel, melyek alkalmasak azoknak az okoknak tüzetesebb megvilágítására és megértésére, amelyek engem május hónapban a pesti városparancsnokság elfogadására rábírtak.
3. és 4. szabadságkérelmemkor olyan nehézségekbe ütköztem, amelyek annak kijelentésére késztettek, hogy ha olyan békealkalmazás adódik, amely megfelel egészségi állapotomnak és a szükséges kezelésnek, ezt el kell fogadnom. – Igen hamar, Pest elfoglalásával adódott alkalom, hogy el kellett vállalnom Pest városparancsnokának minőségében egy ilyen tisztet.
Bár a forradalmi kormányzat április 14-i nyilatkozata lelkem mélyéig undorral és keserűséggel töltött el, mégis hamarosan beláttam, hogy legfőbb és már megnevezett célom: "közelebb akartam kerülni a felső hadsereghez, hogy egy gyanítható kapituláció esetén a közelben legyek, és részt vehessek benne", de mint teljesen vagyontalan és mint egy héttagú család fenntartója nem mondhattam le minden anyagi jövedelemről, még ha létfenntartási költségeimet az akkori forradalmi kormányzattól húztam is nyugdíj formájában vagy más címen járó illetményként; és hogy később, feltételes vagy feltétlen meghódolásunkkor teljesen mindegy lesz, hogy a nevezett illetéktelen kormánytól nyugdíjat vagy békealkalmazásért járó illetményt húztam-e – és az utóbbi esetben mégis módom volt a betegeknek, foglyoknak és egyéb, a törvényes császári kormányhoz ragaszkodó egyéneknek segítségére lennem, és ily módon az emberiességet gyakorolva azt a tudatot erősítenem magamban, hogy nem érdemtelenül kapom illetményemet.
Egyébként, hogy városparancsnoki minőségemben milyen hasznos dolgokat cselekedtem, nem kívánom magam elmondani, hanem hivatkozom a császári hadsereg minden tisztjére és legénységére, akikkel ez idő alatt szolgálatban és szolgálaton kívül közelebbi érintkezésbe kerültem.
Jelentékenyen hozzájárult ennek a tisztségnek elfogadásához az is, hogy családom időközben Pestre menekült, és én a hosszas elválás után újra velük szerettem volna lenni, valamint az, hogy idült sömörös kiütéseim miatt sürgősen rá voltam szorulva a budai kénes fürdőkre.
Ünnepélyesen meg kell azonban esküdnöm rá, hogy a városparancsnokság elfogadását semmiképp sem lehet azzal magyarázni, hogy én az akkori forradalmi kormány eszeveszett, ostoba április 14-i nyilatkozatával egyetértettem, és örültem neki, mert én azt lelkem mélyéből megvetettem és gyűlöltem.
Kérem tehát a tek. vizsgáló bizottságot, hogy ahhoz a kérdéshez ad specialia, miért fogadtam el a városparancsnokságot, igazoló jelentésem kegyesen csatolni, és ezáltal engem a felségsértés vádja alól, ami lelkemet a legkeservesebb és legfájdalmasabb döbbenettel tölti el, tisztázni szíveskedjék.
Tudomásomra jutott továbbá, hogy a napokban valamennyi fogoly tiszttől elvették a magyar bankjegyeket; legyen szabad tehát kérnem, hogy a birtokomban levő 962 Ft 30 krajcárt, azaz kilencszázhatvankét forint 30 krajcárt bankjegyekben, pengő pénzben, nyugta kiállítása ellenében tőlem átvenni szíveskedjék. – Ehhez az alázatos kérésemhez azért ragaszkodom, mert még nem adtam fel a reményt, hogy bizonytalan, szorongatott helyzetemre való tekintettel a magas kormányzat szegény feleségemnek és gyermekeimnek ezen egyedüli megtakarított jövedelmemért (ami egyben minden vagyonom) legalább részleges kárpótlást kegyeskedik adni.
Arad vára, 1849. szeptember 16.
A legalázatosabb
Schweidel