1. Aulich Lajos+, aki Pozsonyban, Magyarországon született, ötvenhét éves, katolikus vallású, nőtlen, 1812-be lépett be hadapródként a Sándor cár ezredbe, legutóbb alezredes ugyanebben az ezredben;
2. Poelt von Poeltenberg Ernő+, aki Bécsben, Ausztriában született, harmincöt éves, katolikus vallású, nőtlen[!], nős, három gyerek apja, 1829-ben lépett be hadapródként a gróf Heinrich Hardegg+ ezredbe, legutóbb kapitány és századparancsnok a 4. Sándor orosz nagyherceg+ huszárezredben;
3. Láhner György+, aki Besztercebányán, Zólyom vármegyében, Magyarországon született, ötvenhárom éves, katolikus vallású, nős, egy gyerek apja, 1818-ban lépett be a Hieronymus Colloredo-Mannsfeld, jelent gróf Gyulay Ferenc+ gyalogezredbe, legutóbb őrnagy és III. zászlóalj parancsnoka;
4. Török Ignác+, aki Gödöllőn, Pest vármegyében, Magyarországon született, ötvennégy éves, katolikus vallású, nőtlen, a bécsi hadmérnöki akadémián képezték ki hadmérnöki karban alezredes és legutóbb Komáromban helyi erődítési igazgató;
5. Gáspár András+, aki Kecskeméten, Magyarország. született, negyvenöt éves, református vallású, nős, két gyerek apja, 1821-ben lépett be közvitézként a Miklós cár+ huszárezredbe, és legutóbb kapitány és századparancsnok ugyanebben az ezredben;
6. Nagysándor József+, aki Nagyváradon, Bihar vármegyében, Magyarországon született, negyvenöt éves, katolikus vallású, nőtlen, 1819-ben lépett be hadapródként az 5. tábori tüzérezredbe, 1822-ben ugyanebben a minőségben áthelyezték az 5. huszárezredhez, 1824-ben hadnaggyá léptették elő a József huszárokhoz, és 1847-ben, mint kapitány és századparancsnok nyugállományba lépett;
7. Lenkey+ József[!], aki Egerben, Heves vármegyében, Magyarországon született, negyvenkét éves, katolikus vallású, nőtlen, 1822-ben avatták fel hadapródnak a 33. gyalogezredben, a korneuburgi utászkari iskolán képezték ki, 1827-ben a Württemberg huszárezredhez helyezték át, és legutóbb ugyanott kapitány és századparancsnok;
8. Schweidel József+, aki Zomborban, Bács vármegyében, Magyarországon született, ötvenhárom éves, katolikus vallású, nős, öt gyerek apja, 1814-ben lépett be hadapródként a 4. Sándor orosz nagyherceg+ huszárezredbe, ugyanitt őrnagy;
9. Knezić Károly, aki Veliki Grđevacon, a varasdszentgyörgyi határőrezred területén született, negyvenegy éves, katolikus vallású, nős, két gyerek apja, 1824-ben lépett be hadapródként a fenti határőrezredhez, és legutóbb százados a 34. Porosz herceg gyalogezredben;
10. gróf Leiningen-Westerburg Károly+, aki Ilbenstadtban, Hessen nagyhercegségben született, harmincéves, lutheránus vallású, nős, 1835-ben lépett be hadapródként a Langenau gyalogezredbe, legutóbb százados a gróf Leiningen+ gyalogezredben;
11. Dessewffy Arisztid+, aki Csákányban, Abaújvár megyében, Magyarországon született, negyvenhét éves, evangélikus vallású, nős, 1818-ban lépett be hadapródként a gróf Radetzky+ huszárezredbe, és 1839-ben, mint kapitány és századparancsnok ugyanebben az ezredben, nyugállományba lépett, azóta Eperjesen élt;
12. Lázár Vilmos+, aki Nagybecskereken, a Bánságban született, harmincnégy éves, katolikus vallású, nős, három gyerek apja, 1843-ig mint második fokozatú hadnagy szolgált a 34. Porosz herceg gyalogezredben, majd tiszti jellegének megtartása nélkül kilépett, azóta magánemberként szülőföldjén él; végül
13. Damjanich János+, aki Stazán, a 2. báni határőr gyalogezred területén született, negyvenöt éves, görög nem egyesült vallású, nős, gyermektelen, 1820-ban lépett be hadapródként a 61. gyalogezredbe, utoljára százados és gránátos századparancsnok ugyanebben az ezredben 1848. június 1-én őrnaggyá nevezték ki a 3. magyar honvédzászlóaljhoz.
Az elsőnek megnevezett vádlottak Görgey+ parancsnoksága alatt Világosnál az oroszoknak, Dessewffy+ és Lázár+ vádlott Szákulnál báró Simbschen+ császári királyi osztrák tábornok úrnak, Damjanich+ vádlott pedig mint Arad várának parancsnoka az egész őrséggel együtt szintén Rüdiger+ orosz tábornoknak adta meg magát feltétel nélkül, és a 2305/t szám, ez év augusztus 25-én kelt magas hadsereg-főparancsnoksági parancs (3. szám melléklet) értelmében valamennyiük ellen – a magyar hadseregnek a Magyarországnak a császárságtól való elszakadását és a legmagasabb uralkodóháznak a magyarországi trónörökösödésből való kizárását kimondó, ez év április 14-i debreceni országgyűlési határozat végrehajtása érdekében császári királyi osztrák hadsereg elleni fegyveres küzdelmébe való részvételükért – megindult a hadbírósági vizsgálat, melynek alapján az alábbi tényállás volt megállapítható mégpedig
1. Aulich Lajos+ alezredes vádlott esetében (a kihallgatás jegyzőkönyv 1. és 2. íve):
Nevezettet múlt év júliusának elején az ezreddel Verbászra, a déli hadsereghez rendelték, ott harcolt aztán rácok és a szerbek ellen.
1848 novemberében Pozsonyba vezette az ezredet, és a Görgey-féle hadsereghez osztották be, vele együtt rész vett a herceg Windisch-Grätz+ tábornagy úr parancsnoksága alatt Magyarországra benyomuló hadsereg előtt visszavonulásban, jelen volt a gróf Schlik+ altábornagy úr ellen vívott kassai ütközetben, és később a kápolnaiban. Ez utóbbi ütközet után a vádlottat tábornokká léptették elő, és megbízták a II. hadtest vezénylésével, e minőségben részt vett az isaszegi és a Pest előtti összecsapásokban, és később Buda ostromában. Ez év július 14-ével vádlott úr átvette a hadügyminisztériumot, ezt a lázadó kormány feloszlásáig megtartotta, végül pedig csatlakozott a Görgey-féle hadtest augusztus 13-i, világosi fegyverletételéhez.
2. Poeltenberg Ernő+ vádlott esetében:
A vádlott úr a bécsi szolgálattételre beosztott ezreddel magasabb parancsra múlt év augusztus hónapjában Magyarországra vonult, ott a Dráva mellett foglalt állást, és utóbb részt vett a Jellačić bán őnagyméltósága elleni pákozdi ütközetben.
Mikor a magyar hadsereg október hónapban az osztrák határra nyomult, az Országos Honvédelmi Bizottmány a múlt év október 18-i, 201. szám hadtestparancsnoksági parancs értelmében elbocsátotta őt, mivel ellenezte az Ausztriába nyomulást; de tűrte, hogy a kormánybiztos, aki ezt a határozatot félreértésnek nyilvánította, rábeszélje a maradásra, és a schwechati csatára is kivonult a sereggel.
Később harcolt az osztrák hadsereg ellen, mikor ez Windisch-Grätz+ herceg úr őfőméltósága parancsnoksága alatt benyomult Magyarországra, 1848. november 2-án első őrnaggyá, december 1-én alezredessé, 1849. március 6-án ezredessé, 1849. június 7-én tábornokká nevezték ki, és utoljára a VII. hadtestet vezényelte. Részt vett a kápolnai csatában, és június hónap utolsó napjaiban Győrnél hadtestével szembeszállt a báró Haynau+ táborszernagy úr parancsnoksága alatti osztrák hadsereggel. A lázadó kormány ez év április 19-én kelt okiratával a III. osztályú katonai érdemjelet adományozta neki.
Vádlott hadtestével Görgey+ parancsnoksága alatt Világosnál tette le a fegyvert.
3. Láhner György+ őrnagy vádlott úr zászlóaljával a rácokkal és a szerbekkel állt szemben, mikor, mégpedig múlt év szeptember hónapjában, a magyar hadügyminisztérium Budára rendelte, és Marziani+ ezredes helyébe fegyverkezési felügyelővé nevezte ki. Ezt a tisztet a vádlott úr a legutóbbi időkig megtartotta, ilyen minőségben alezredessé, ezredessé és tábornokká lépett elő, megkapta a II. osztályú katonai érdemjelet is, követte a lázadó kormányt Debrecenbe, felügyelt a nagyváradi fegyvergyárakra, az oroszok közeledtekor Aradra menekült, és végül szintén csatlakozott Görgey+ világosi fegyverletételéhez.
4. Török Ignác+ hadmérnök alezredes vádlott urat 1848 szeptemberében Károlyvárosból Komáromba helyezték át helyi erődítési igazgatónak, ideérkeztekor Majthényi+ alezredes volt a várparancsnok. Mivel Majthényi+ rangban ifjabb volt, megállapodtak, hogy a magyar minisztérium döntéséig közösen gyakorolják a várparancsnokságot, de ezen a helyzeten Majthényi+ ezredesi kinevezése segített.
A vádlott úr ellátta a helyi erődítési igazgatóság ügyeit, elvégeztette a megparancsolt munkálatokat, melyek nagyobbrészt csak a várnak rajtaütés elleni biztosítását célozták.
Ugyanilyen módon végrehajtotta a magyar minisztérium által elrendelt erődítési munkálatokat a Monostoron és a Duna jobb partján.
Majthényi+ lemondása után vádlott úr, mint előadja, csak a többi törzstiszt unszolására vette át a várparancsnok tisztét, legkivált azért, mert félt, hogy ha nem veszi át a várparancsnokságot, elveszíti a helyi igazgatóságot is, vagyis kénytelen lenne végignézni a kincstári vagyonnak avatatlan kezekbe kerülését, pedig ő ezt a törvényes osztrák kormánynak meg akarta tartani, különben is csak az igazgatói teendőket tartotta kezében, a tisztán katonai dolgokat egy haditanácsra kívánta bízni. Ebben a minőségben működött vádlott úr akkor is, mikor a várat utóbb körülzárták, egészen a lázadó kormány által Komáromba küldött Lenkey+ tábornoknak ez év április hónapjában való megérkezéséig, ezt azonban nemsokára Guyon+ váltotta fel, vádlott úr pedig Pestre ment, Buda bevétele után az erődítések lebontásánál foglalkoztatták, ehhez elkészítette a szelvényeket, és a tervet a polgári építési igazgatóságnál hátrahagyta. Végezetül az Esztergom melletti, párkányi elsáncolt tábor, illetve hídfő terveinek, és a Szeged melletti sáncok egy részének elkészítésével bízták meg. Erről a helyről a hadsereggel együtt vonult vissza, és csatlakozott a Görgey-féle kapitulációhoz.
A lázadó kormány 1848. december 17-én ezredessé, január 29-én pedig tábornokká nevezte ki.
5. Gáspár András+ kapitány vádlott úr 1848 júniusában jött Morvaországból Magyarországra az. ezreddel, mely aztán a Drávánál állomásozott. Szeptemberben Horvátország bánjának Magyarországra való benyomulása után osztályával Székesfehérvárra rendelték, és a Perczel+ parancsnoksága alatti csapatosztályhoz került, amely aztán Roth+ tábornok úr hadtestét elfogta.
A vádlott később részt vett a móri ütközetben, amelyben a Perczel-féle hadtestet az Ottinger+ tábornok úr parancsnoksága alatt álló császári királyi csapatok megverték és felmorzsolták; Budán egyesült a Görgey-féle hadtesthez beosztott ezredével, ott volt utóbb a kápolnai csatában, majd a Görgey-féle hadtesttel Pest felé nyomult, megvívta a hatvani előőrsi ütközetet, és Perhetéig, Komáromtól három mérföldnyire nyomult előre. A vádlottat időközben tábornokká léptették elő, és a VII. hadtestet vezényelte.
Mikor azonban tudomást szerzett arról az országgyűlési határozatról, amely kimondta Magyarország függetlenségi nyilatkozatát és az uralkodóház trónfosztását, nem tartotta elveivel összeegyeztethetőnek, hogy tovább szolgáljon a magyar hadseregben, beteget jelentett, szabadságot kért határozatlan időre (ezt az április 26-i bizonyítvány meg is adta számára), Nagyváradra vonult családjához, és mivel az oroszok közeledtekor meg akarták bízni, hogy a népfelkelést ellenük vezesse, Szegedre ment, majd onnan Aradra, végül pedig csatlakozott a világosi kapitulációhoz.
6. Nagysándor József+ nyugállományú kapitány vádlott Zsombolyán, a Bánságban élt, a rác mozgalom kitörésekor kikindai térparancsnok lett, majd ő császári királyi fensége, a főherceg-nádor őrnaggyá nevezte ki a pesti nemzetőrséghez. Állítólagos mellbaja miatt, mely nem tette lehetővé, hogy lovagoljon, a mezőhegyesi méneshez helyezték át, de már hat hét múlva kinevezték Kikindára kamarai kerületi biztosnak, ebben a minőségében megszervezte a nemzetőrséget is. Mikor október hónapban a szerbek és a rácok újra betörtek, Nagybecskerekre vonult vissza, itt alezredesként Erdélybe, a 15. Mátyás huszárezredbe osztották be, de a fent említett ok miatt nem vonult be az ezredhez.
Ez év január hónapjában a vádlott, állítólag a rácok és a szerbek állandó előnyomulása miatt, csatlakozott a Bánságot Damjanich+ parancsnoksága alatt elhagyó magyar hadsereghez, ekkor a hadügyminisztérium ezredessé nevezte ki, és a fent említett hadtest egy dandárának parancsnokságával bízta meg, részt vett vele az isaszegi, hatvani, tápióbicskei és váci összecsapásokban, és Esztergomon keresztül Görgeyvel egyesülve Komárom felmentésére nyomult előre.
Időközben tábornokká léptették elő, és Klapkának a hadügyminisztériumba való áthelyezése után az ő hadtestének vezényletét vette át, részt vett Buda ostromában és bevételében, majd ez év júliusában a komáromi csatában, a magyar hadseregnek ezt követő visszavonulása során az elővédet vezette, Vácott ütközetet vívott az oroszokkal, végül pedig Világosnál osztozott a magyar hadsereg sorsában. A lázadó kormány a II. osztályú katonai érdemjellel tüntette ki.
7. Lenkey+ János vádlott Maryampolban, Galíciában állomásozott lovasszázadával, és mikor a század onnan múlt év május 28-án Magyarországra szökött, Kalliány+ tábornok úr azt a parancsot adta a vádlott úrnak, aki éppen Stanislauban volt, hogy lovagoljon a század után, és vezesse vissza. A legénység azonban nem engedelmeskedett neki, és mivel ő attól tartott, hogy rablók és tolvajok lesznek belőlük, ha magukra hagyja őket, velük jött Magyarországra.
Ezután a magyar minisztérium a vádlottat Verbászra rendelte, októberben őrnagy és alezredes, decemberben ezredes lett belőle. Felállította a Hunyadi huszárezredet, és utána Óbecsén volt dandárparancsnok. Kossuth+ március 15-én tábornokká nevezte ki, a VIII. hadtest vezényletével bízta meg, és Komáromba küldte, ide ez év április 11-én megérkezett, Török+ vádlottól átvette a várparancsnokságot, és Guyon+ megérkezéséig meg is tartotta.
Görgeynek Komárom felmentését célzó előnyomulásakor a vádlott egy kirohanást vezetett.
Komárom felmentése után vádlottat betegsége miatt Klapka+ váltotta fel a parancsnokságban, ő pedig Pestre ment, onnan Nagyváradra húzódott vissza, onnan az oroszok közeledtekor Aradra vonult, és végül csatlakozott a világosi kapitulációhoz.
8. Schweidel József+ őrnagy vádlott az ezreddel Bécsből jött Magyarországra múlt év júniusában, először a Drávánál, Horvátországgal szemben állították fel, és később részt vett a Jellačić bán őnagyméltósága ellen Pákozdnál vívott ütközetben. Az utóbbinak Ausztriába, Bécs felé való visszavonulása után a vádlott úr az őt üldöző magyar hadseregben volt, és jelen volt a schwechati csatában.
Ezután a vádlott úr beteget jelentett, Pozsonyba ment, négyheti szabadságot is kapott négy hétre, a Windisch-Grätz+ tábornagy parancsnoksága alatti császári királyi hadsereg benyomulásakor Győrbe, Pestre, majd Pécsre, majd Bajára ment, innen februárban a császári királyi csapatok benyomulásakor Nagyváradra húzódott vissza, és végül május hónapban kinevezték Pest városparancsnokának.
Mikor július hónapban a császári királyi hadsereg másodízben közeledett Pesthez, a vádlott úr parancsra a többi hivatallal együtt Szegedre vonult, innen Aradra hátrált, és hadseregünk sikeres hadműveletei után csatlakozott világosi fegyverletételhez.
A magyar lázadó kormány a III. osztályú katonai érdemjellel jutalmazta érdemeit.
9. Knezić Károly százados vádlott a mozgalom kitörésekor a III. zászlóaljjal Egerben állomásozott, kezdetbe a szláv zavargások elfojtására alkalmazták a bányavárosokban, később a Bácskába rendelték a rácok és szerbek ellen, ez év januárjában a déli hadsereggel a Tiszához vonult, majd Pest irányában Vácon át Komárom felmentésére. A vádlott legutoljára a Vágnál állomásozott, majd Pestre utazott, hogy egy magyar szabályzatot állítson össze. Az oroszok közeledésekor a vádlott Tokajba ment, ahol egy honvédzászlóalj állt, hogy az oroszok átkelését megakadályozza, itt aztán csatlakozott a Görgey-féle hadtesthez, és – anélkül, hogy további parancsnokságot viselt volna – osztozott a világosiak sorsában.
A vádlottat múlt év október 13-án őrnaggyá, december 1-én alezredessé, ez év május havában ezredessé, és június 1-én tábornokká léptették elő. Szolnoknál, Tápióbicskénél, Isaszegen, Vácott, Sarlónál és Komáromnál fegyveresen szemben állt császári királyi csapatokkal, és részt vett Buda ostromában is.
A szolnoki ütközet után a katonai érdemjel III. osztályát, Komárom felmentése után pedig II. osztályát kapta.
10. Gróf Leiningen+ százados vádlott számfeletti századosként Pozsonyban élt családjával, múlt év októberében Budára és Pestre ment, Mészáros+ hadügyminiszternél kérelmezte, hogy alkalmazzák a bánsági hadseregnél, ő Kiss+ ezredes mellé osztotta be parancsőrtisztnek, ideiglenesen a 10. honvédzászlóaljat is vezette.
A vádlott december hónapban a jarkováci csata után őrnagy, a szolnoki csata után alezredes, a tápióbicskei csatatéren ezredes, és a III. hadtestnek a peredi csata előtti átvételekor tábornok lett. A vádlott a Görgey-féle hadtesthez beosztva ennek további sorsában osztozott.
11. Dessewffy Arisztid+ nyugállományú kapitány vádlott az összes nyugállományú tisztekhez intézett felszólítás értelmében jelentkezvén, múlt év augusztusában az eperjesi nemzetőrség őrnagyává neveztetett ki, velük egy bizonyos Pulszky+ parancsnoksága alatt kivonult gróf Schlik+ altábornagy úr őnagyméltósága ellen, a kassai ütközetben megverték és szétugrasztották, de a Mészáros+ hadügyminiszter által Miskolcon újraszervezett hadtestben alezredessé nevezték ki.
A vádlott Mészárossal megint előrenyomult, a lovasságot vezette, de megint megverték.
A kassai összecsapás után Klapka+ vette át a hadtest parancsnokságát, a vádlott Szikszón maradt megfigyelőcsapatként, végül azonban Tokajnál egyesült Klapka+ csapataival.
A Görgeyvel való egyesülés után a vádlott részt vett a verpeléti és kápolnai ütközetben, és ezredes lett. A lázadók április havi előnyomulásakor a vádlott Vácnál a lovasságot vezette, és részt vett Komárom felmentésében és a sarlói ütközetben. Buda ostroma idején megfigyelőcsapatként állították fel.
A vádlott július 1-én tábornok lett, és átvette a IX. hadtestet, Lemesnél megtámadta az oroszokat, majd Ceglédig hátrált, Turánál másodszor is megtámadta az oroszokat, valamint részt vett a szegedi és temesvári csatában is, ennek szerencsétlen kimenetele után a vádlott Lázár+ vádlottal együtt Szákulnál hadteste maradványaival – miután ezt Bem+ több részre osztotta – és tizenkilenc ágyúval megadta magát báró Simbschen+ osztrák tábornok úrnak.
Érdemeiért a lázadó kormány a III. osztályú katonai érdemjellel tüntette ki.
12. Lázár Vilmos+ vádlott a Középponti Magyar Vasúttársaság főpénztárosa volt.
A közlekedésben a politikai zavarok okozta pangás miatt illetményének csökkenésétől vagy állásának elvesztésétől félve a vádlott az összes volt tisztekhez intézett, a magyar hadseregbe való belépésre vonatkozó felszólítás értelmében jelentkezett, századossá nevezték ki az utászkarba, ezt szervezte Győrött, és Kazinczy+ őrnagy vezetésével ő építette e város előtt a sáncokat.
1849. február 1-én a vádlott őrnagy és hadtestsegédtiszt lett Répásy+ tábornok mellett, aki a tartalékhadtestet vezényelte, és mikor ez utóbbi márciusban a minisztérium pótlovazási osztályfőnöke lett, mellette maradt segédtisztként.
Május elején a vádlottat ahhoz a hadsereghez rendelték, amelyet Dembiński+ Kassán és Eperjesen gyűjtött össze, és ebben egy két zászlóalj gyalogságból, egy század lovasságból és egy ütegből álló hadoszlopot vezetett, ezzel hátrált Szegedig, itt alezredes lett, és a szegedi csatában egy hadosztályt vezetett, utána részt vett a temesvári csatában, innen Bem+ főparancsnoksága alatt Lugosra hátrált, Bem, hogy a vele Erdélybe vonulásra rávegye, ezredessé nevezte ki, de mert közben Görgey+ fegyverletétele ismeretessé vált, a vádlott vonakodott Bem+ felszólításának engedelmeskedni, és Szákulnál Dessewffyvel együtt báró Simbschen+ tábornok úr előtt letette a fegyvert.
13. Damjanich János+ százados vádlott egy gránátosszázad parancsnoka volt Olaszországban, és 1848. június 1-én őrnagy és egy honvédzászlóalj parancsnoka lett, ezzel harcolt ez év februárjáig a Bánságban a rácok és a szerbek ellen, közben pedig alezredes, ezredes és végül tábornok lett.
Kiss+ ezredes eltávozása után átvette az ő hadtestének, a III. hadtestnek vezényletét, ezzel Dembiński, később pedig Görgey+ alá került.
A vádlott részt vett minden ütközetben, amit ez alatt az idő alatt a császári királyi osztrák hadsereg ellen vívtak, egészen Komáromig eljutott, és ott április 28-án sétakocsikázás közben eltörte a lábát. Tétlenségre kárhoztatva gyógykezelés céljából családjához, Aradra ment, és csapataink előnyomulásakor az ottani vár parancsnoka lett, és a várat augusztus 17-én átadta Buturlin+ orosz tábornoknak.
Az eddig előadott, a vádlottak vallomásával megegyező tényállásból látható, hogy valamennyi vádlott csatlakozott a lázadó hadseregben való szolgálattételével a királyi hatalom fenntartása és a rend és nyugalom helyreállítása céljából Magyarországra bevonuló császári királyi hadsereg elleni, a magyar lázadó kormány által elrendelt erőszakos ellenálláshoz, és Gáspár+ kapitány vádlott kivételével – akinek a magatartásával később fogok foglalkozni – harcoltak a lázadó kormány föltett szándékaiért, tudniillik az április 14-i debreceni országgyűlési határozatok végrehajtásáért, Magyarországnak a császárságtól való elszakadásáért és az uralkodóház kizárásáért, és ezáltal ezeket a határozatokat tettleg elismerték. Megvan tehát a jogalap, hogy a vádlottakat a felségsértés bűntettével alapos joggal vádolhassuk, és a tényállást általánosságban igazolják a lázadó hadseregnek a császári királyi osztrák kormány által ereje teljes megfeszítésével győzelmesen megtört ellenállása, valamint a közhírré tett április 14-i országgyűlési határozatok; különösen pedig Aulich vádlott+ esetében: mellékelt ezredesi, tábornoki és hadügyminiszteri, 1848. október 24-én, 1849. február 25-én és július 14-én kelt kinevezési okiratai, továbbá 1848. [!] április 14-én kelt kitüntetésadományozási okirata és az általa átadott II. osztályú rendjelvény, végül pedig a lázadó hadseregnek Buda ostroma idején való felállítását mutató, a vádlott úr által elismert és az iratokhoz csatolt tervrajza (1., 2., 3., 31. és 32. szám melléklet); – Poeltenberg+ kapitány vádlott esetében: Moga+ altábornagy hadtestparancsnok 1848. október 18-án kelt rendelete, őrnagyi, alezredesi ezredesi és tábornoki, 1848. november 2-án, december 1-én, 1849. május 6-án és június 7-én kelt kinevezési okiratai, Görgeynek hozzá intézett, alezredesi előléptetéséhez szerencsét kívánó levele (4., 5., 6., 7., 8., 9. szám melléklet), a vádlottnak gróf Schlik+ altábornagy úr önagy méltóságához intézett, Győrött, ez év június 14-én kelt levele, valamint ugyancsak az ő, ugyanakkor kelt, az osztrák előőrsökhöz intézett levele, melyben a vádlott mint hadtestparancsnok tudtul adja, hogy a magyar hadsereg a végsőkre és megtorló intézkedések megtételére is el van szánva, és hogy a jövőben nem fogad el nem az illő címzéssel ellátott leveleket (33. szám melléklet), végül pedig a lázadó kormány kitüntetésadományozó okirata vádlotthoz, és az általa átadott kitüntetés (34. szám melléklet); – Láhner+ vádlott esetében: az általa átadott, 1848 december 22-én kelt hadügyminisztériumi szervezeti táblázat, melyben ő tüzérségi és hadfelszerelési osztály főnökként szerepel (10. szám melléklet), a magyar központ hadintéző iroda Láhner+ tábornok vádlotthoz intézett, e év augusztus 11-én kelt levele, illetve parancsa, melybe felszólítják, hogy Radnáról Világosra menjen, a rábízott állami javakat viszont Radnán hagyja vissza (11. szám melléklet), végül pedig a lázadó kormány által neki adományozott rendjelvény; – Török+ alezredes vádlott esetében az iratokhoz csatolt, 1849. január 17-én [!] és június 29-én [!] kelt ezredesi és tábornoki kinevezési okirata (15. és 16. szám melléklet); – Nagysándor+ kapitány vádlott esetében: a budai ostromseregnek a vádlott által elismer és az iratok közt szereplő tervrajza, mely szerint vádlott hadtestével a Horváth-kertben állt (31. szám melléklet), valamint a vádlott nyugíve (37. szám melléklet); – Lenkey+ kapitány vádlott esetében: az iratok közt szereplő, 1848. október 12-én, 16-án és 1849. március 15-én kelt alezredesi, ezredesi és tábornoki kinevezési okiratai, melyek közül az utolsót Kossuth+ saját kezűleg írta és írta alá (37., 38. és 17. szám melléklet); – Schweidel+ őrnagy vádlott esetében: az általa átadott, Győrött, 1848. december 19-én, 1849. március 3-án és április 4-én kelt szabadságos és meghosszabbító levelek (39., 40., 41. szám melléklet), végül az itteni várparancsnokság bizonyítványa, mely szerint vádlottat mint felkelő tábornokot vették át, nem kevésbé pedig Damjanich+ és Nagysándor+ vádlott vallomása, mely szerint Pestnek a lázadóktól való rövid megszállása idején június hónapban Schweidel+ ott városparancsnokként működött; – Knezić vádlott esetében: az általa az iratokhoz benyújtott, a lázadók által kiállított, 1848. október 30-án, december 1-én, 1849. március 1-én és május 8-án kelt őrnagyi, alezredesi, ezredesi és tábornoki kinevezési okiratai (18., 19., 20., 21. szám melléklet), valamint Buda ostromának kőnyomatos felállítási tervrajza, mely szerint vádlott a III. hadtesttel a Vízivárost és az Országutat szállta meg; – gróf Leiningen+ százados vádlott esetében: az általa átadott két, II. és III. osztályú kitüntetési jelvény (43. és 44. szám melléklet); – Dessewffy+ százados [!] vádlott esetében: az általa átadott II. [!] osztályú kitüntetési jelvény; – Lázár+ vádlott esetében: báró Simbschen+ tábornok úrnak a vádlotthoz intézett, Szákulon, ez év augusztus 17-én és 18-án kelt két levele, melyben felszólítja, hogy csapatosztályával tegye le a fegyvert, végül a temesvári katonai kerületi parancsnokság ez év augusztus 27-i jelentése Lázár+ és Dessewffy+ vádlottak beszállításáról (22., 23., 47. szám melléklet); – végezetül Damjanich+ százados vádlott esetében: múlt év október 20-án [!] és ez év február 3-án kelt honvéd őrnagyi és tábornoki kinevezési okiratai, valamint Görgeynek a vádlotthoz intézett augusztus 8-án [!] és 11-én kelt két levele, és gróf Rüdiger+ csász. orosz főhadsegéd ez év augusztus 14-én kelt levele, melyben Arad várának átadására szólítja fel (25., 26., 27., 28., 29. szám melléklet), továbbá a vádlott által átadott II. osztályú kitüntetési jelvény (54. szám melléklet), melyet a lázadó kormánytól kapott és elfogadott.
A vádlottak az ügyükben megtartott sommás vizsgálat alkalmával a terhükre rótt, felségsértés bűntettének minősülő cselekmények elkövetését beismerték, de ezt azokkal a körülményekkel kívánják menteni, hogy őket a császári királyi osztrák kormány küldte, részben más tartományokból, ebbe az országba, kényszerítette a magyar alkotmányra való eskü letételére, rendelte a rácok és a szerbek, sőt maga Jellačić bán ellen, és ezáltal akaratlanul is hamis ösvényre és félrevezette; hogy az október 3-i nyilatkozatot a később Mészáros+ hadügyminiszterhez intézett legfelsőbb kéziratok megcáfolták; hogy az alkotmányra tett esküjük értelmében azt hitték, hogy meg kell védeniük az alkotmányt; hogy a Magyarország elleni intézkedésekről azt mondták nekik, hogy ezek a király akarata ellen történnek, és csak egy párt művei; hogy a későbbi legfelsőbb nyilatkozatok és kiáltványok, kivált a Moga+ altábornagy úrhoz intézett december 12-i, mely büntetlen visszatérésüket biztosította, nem jutottak tudomásukra; hogy a herceg Windisch-Grätz+ tábornagy úr által Wiedersperg+ és Lázár+ ügyében gyakorolt szigor minden utat elvágott visszafelé, és kétségbeesésbe kergette őket; hogy mindennek ellenére mindig bíztak a megbékélésben; végül pedig, hogy Magyarország függetlenségi nyilatkozatát és az uralkodóház kizárását a hadsereg előzetes tudomása nélkül és akarata ellenére határozták el, a vádlottak ezt mindig elítélték, de kilépésüket a fennálló rémuralom nem tette lehetővé.
Aulich alezredes vádlott+ elsősorban azzal igazolja megmaradását, hogy ismételten kötelezvényt állított ki a magyar kormánynak, hogy szolgálja és minden ellenség ellen védelmezi, és mert végtére is a katonai becsülettel nem tartotta összeegyeztethetőnek, hogy elhagyja azt a csapatot, amelyben harminchét éve szolgál, mikor az éppen az ellenséggel szemben áll, hogy szökevény legyen, és azt is gondolta, hogy átlépését ilyenkor még a vele szemben álló hadsereg tisztjei sem vennék tőle jó néven.
A hadügyminiszterséget azért fogadta el, hogy békítőleg működhessen, és a hadsereg fegyverletétele bizonyítja legjobban, hogy mennyire nem értett egyet a hadsereg a kimondott függetlenségi nyilatkozattal.
Poeltenberg+ vádlott különösen azt hangoztatta, hogy mielőtt az ezred Bécsből Magyarországra indult, megsejtve a rá váró szerencsétlenséget, az ezredparancsnokkal, Apponyi+ ezredes úrral elment Latour+ hadügyminiszter úrhoz, sürgetően kérte, hogy küldjék őt Olaszországba, és bár ő volt a rangban legidősebb kapitány, minden előléptetésről hajlandó lett volna lemondani, de ez a kísérlete, valamint a második és a harmadik is, mint a hadügyminiszter úr akkori szárnysegéde, báró Boxberg+ tanúsítja, nemkülönben a gróf Zedtwitz+ alezredes úr közbenjárásával megkísérelt csere is eredménytelen maradt.
A vádlott úr aggodalma, hogy az osztrák hadseregbe való visszatérés minden útja el van zárva számára, mert Pákozdnál szemben állt a bánnal, arra késztette őt, hogy a szolgálatból az Országos Honvédelmi Bizottmány általi, a magyar hadseregnek Ausztriába való tervezett átmenetelének erős ellenzése miatti elbocsátása után hagyja magát a megmaradásra rábeszélni, így jutott jelenlegi gyászos helyzetébe.
Schlik+ altábornagy úrhoz intézett levelének pedig semmi más indítéka nem volt, mint hogy az osztrák hadifoglyok sorsát biztosítsa, mert Mednyánszky+ kivégzése miatt megtorló intézkedésektől tartott, és az ő szíve sohasem szűnt meg Ausztriáért dobogni.
Láhner+ őrnagy vádlott azt adja még elő, hogy Mészáros, akinek ő a múlt év október 3-i nyilatkozat után aggodalmait előadta, a hozzá érkezett későbbi legfelsőbb kéziratok megmutatásával nyugtatta meg őt, a kormánynak múlt év decemberében Debrecenbe való áthelyezése alkalmával már annyira figyelték, hogy nem maradhatott vissza, végül pedig, mint számadásra kötelezett tisztviselő, tulajdon jó híre érdekében cselekedett így, hiszen ezt a szökés veszélyeztette volna.
Török+ alezredes vádlott azzal iparkodik igazolni megmaradását Komárom várában, hogy szándéka a kincstári javaknak az állam, tudniillik az osztrák kormány számára való megtartása, és talán a vár átadása iránti közvetítés volt, de ezt az elhatalmasodó terrorizmus lehetetlenné tette, és őt, mint született magyart bármiféle szökés esetén befogták és halálra ítélték volna.
Nagysándor+ vádlott azzal menti a magyar hadseregben való megmaradását, hogy a szerbek és a rácok bánsági előnyomulásával elvesztette megélhetését, és mint vagyontalannak, alkalmazásra volt szüksége, nyugállományba való visszatérését pedig nem engedélyezték volna. Egyébiránt augusztusban a főherceg-nádor azt mondta, mikor a sajkások a szerbekhez csatlakoztak: „Sajnos császári királyi csapatok is csatlakoztak a lázadókhoz, a magyaroknak tehát nem marad más hátra, mint minden erejüket megfeszíteni a király és a haza megmentésére.” Ez a kijelentés is mutatja, milyen nagy volt az események következtében a fogalomzavar.
Lenkey+ kapitány vádlottnak nincs mentsége; miután belekeveredett a mozgalomba, már nem tudott szabadulni, és századának szökése miatt is vizsgálattól kellett tartania.
Schweidel+ őrnagy vádlott csak Kossuth+ rábeszélésére, aki biztosította, hogy csak tüntetésről van szó, és nem kerül sor osztrák csapatokkal való harcra, és mert az indulásra már kiadták a parancsot, ment át a sereggel Ausztriába, és vett részt a schwechati csatában. Jó érzelmeit azzal mutatta ki, hogy ez idő óta, és különösen azután, hogy a Pressburger Zeitungban őfelsége Ferenc József+ császár el nem ismerését olvasta, visszahúzódott a hadseregtől, szabadságot kért, és mikor szemére vetették, hogy érdemtelenül húzza illetményét, ez év május hónapjában átvette a pesti városparancsnokságot, és ebben a minőségében nemcsak a visszamaradt, hanem a fogoly osztrák tiszteknek is szolgálatokat tett.
Knezić százados vádlott azt hangoztatja, hogy mikor a helyzetről némi értesüléseket szerzett, több más tiszthez hasonlóan ki akart lépni, de hadtestparancsnoka, Vécsey+ gróf, agyonlövetéssel fenyegette, és ő annál inkább hagyta magát megfélemlíteni, mert vagyontalan volt, és családját el kellett tartania.
Gróf Leiningen+ százados vádlott kijelenti, nem tartotta összeegyeztethetőnek alapelveivel, hogy a bajban elhagyja a pártot, melyhez csatlakozott, de ettől a pillanattól fogva leszámolt magával; egyébként rágalomként elutasítja azt az újságokban állítólag a budai helyőrség egy osztrák századosa által hangoztatott vádat, hogy több osztrák foglyot a budai őrségből lemészároltatott, kéri a szerző kipuhatolását és becsületének megóvását. Vádlott hivatkozik a többi tiszt tanúbizonyságára, akiket oltalomban részesített, valamint saját tisztjeire is.
Nagysándor+ vádlott, aki ugyancsak részt vett Buda megrohanásában, szintén visszautasította ezt a Leiningen+ elleni vádat.
Dessewffy+ százados [!] vádlott csak azt hangoztatja, hogy őt szolgálati úton szólították fel a nemzetőrségbe való belépésre, és miután letért a törvényes útról, balvégzetétől nem tudott szabadulni.
Lázár+ vádlott viszont azt hangoztatja, hogy őt csak a maga és családja megélhetéséért érzett aggodalom kényszerítette rá a magyar hadseregbe való belépésre, és az, hogy Pozsonyban kimentette von Koudelka+ alezredes urat a terrorista párt kezéből, bizonyítja humánus és a demokratizmustól idegen gondolkodásmódját.
Damjanich+ vádlott végül azt mondja, hogy őt a politika nem érdekelte, és az volt a véleménye, hogy igaz ügyet védelmez; amikor értesült a tulajdonképpeni helyzetről, már nagyon bele volt bonyolódva a dolgokba, és nem tudott szabadulni.
A vádlottak eddig ismertetett mentségei olyanok, hogy mindnyájuk esetében legfeljebb kegyelmi úton vehetők figyelembe. Egyiküknek sem sikerült ugyanis igazolnia magát.
A vádlottak valamennyien tényleges vagy nyugállományú császári királyi tisztek Lázár+ vádlott kivételével, aki tiszti jellegének megtartása nélkül kilépett, és vállalta azt a határozott kötelezettséget, hogy sohasem fog az osztrák hadsereg ellen harcolni.
Még ha zavarosak voltak is a körülmények az első időkben, elérkezett az a pillanat, amikor emlékezniük kellett volna esküjükre és a császár és király iránti kötelességükre.
Ez a pillanat akkor érkezett el, amikor a császári királyi hadsereg élén egy őfelsége által kinevezett vezetővel bevonult Magyarországra a nyugtalanság elfojtására és a törvényes rend helyreállítására. Mint tiszteknek, tudniuk kellett, hogy nem szabad szembeszállniuk egy hű hadsereggel, hajdani fegyvertársaikkal, és nem szabad harcolniuk ellenük; ezt legkivált azoknak kellett tudniuk, akik átléptek Ausztriába, és részt vettek a császári királyi csapatok elleni támadásban Schwechatnál. Az a mentségük, hogy a fennálló terrorizmus miatt nem volt lehetőségügy a lázadók zászlainak elhagyására, nem fogadható el, mert egyrészt sok tiszt, köztük született magyarok is, kötelességére emlékezve visszatért, másrészt a Bánságban levőknek október hónapban választaniuk lehetett, hogy kötelezvény kiállításával vállalják-e a kormány szolgálatát, vagy kilépnek, és mert éppen válságos helyzetekben kell cselekedetekben megmutatkoznia az igazi hűségnek és odaadásnak, amire a már többször említett országgyűlési határozatok miatt minden uralkodójának engedelmes tiszt kötelezve volt.
Mivel a vádlottak az általuk is helytelenített határozat ellenére helyükön maradtak, a kormányforma megvalósítása érdekében harcoltak vagy együttműködtek, illetve tovább szolgáltak egy ilyen felségsértő kormányt, teljesen beszámíthatónak ítélhetők a terhükre rótt bűntettel kapcsolatban, és Magyarországnak a monarchiától való kinyilatkoztatott elszakadásának és az uralkodóház trónfosztásának általuk hangoztatott helytelenítése annál kevésbé menti őket, mert cselekedeteikkel éppen az ellenkezőjét bizonyították.
Az alkalmazandó büntetőtörvények: az 5. hadicikk és vele kapcsolatban a Mária Terézia-féle bűnvádi perrendtartás 61. cikkelye, az 1848. október 3-i, 20-i, valamint november 6-i legfelsőbb nyilatkozat, végül pedig az 1848. november 12-i és 1849. július 1-i kiáltvány – és általában súlyosbító körülményként kell kiemelni azt a tényt, hogy a vádlottakat, mint a lázadó hadsereg főnökeit különleges felelősség terheli, hiszen csak az ő munkásságuk és erélyük következtében érte el a magyar hadsereg azt az ellenállóképességét és felépítését, amelynek következtében a lázadás elnyomására minden erőt meg kellett feszíteni.
Leiningen+ és Lenkey+ vádlott esetében további súlyosbító körülmény, hogy az előbbi önként jelentkezett a magyar kormány szolgálatára, az utóbbi pedig – mint ismeretes – vétkes az annak idején Galíciában állomásozó ezredétől való szökésben is.
Ami viszont a Leiningen+ vádlottnak külön terhére rótt cselekményt, több osztrák fogoly lemészárlását illeti, ezt semmi sem igazolja, a vádló az ismert és nyilvánosságra hozott cikkben nem nevezi meg magát, és a vádat Nagysándor+ vádlott is megcáfolta; a vádlott egyébként, mint vallomásából látható, olyan megadással viseli sorsát, hogy nem vonakodna beismerni, ha megtette volna.
Felsőbb helyről kapott utasításom, hogy sommás eljárást folytassak le, és lehetőleg meggyorsítsam a vizsgálatot, nem tette lehetővé – figyelembe véve a vádlottakat terhelő felségsértési bűntett súlyosságát –, hogy a vádlottak minősítvényi táblázatát behozassuk, illetve közelebbről megvizsgáljuk azokat az egyesek által hangoztatott állításokat, hogy ők az első időkben tiltakoztak a magyar minisztérium alá rendelésük és magyarországi szolgálattételük ellen, és lépéseket tettek, hogy szabaduljanak ettől.
Azt hiszem, azért is túltehetem magam ezen, mert a vádlottaknak az osztrák hadseregben betöltött szolgálati beosztása alkalmas voltuknak elegendő bizonyítéka, és mert közismert, hogy a Magyarországon állomásozó ezredek tisztikara az itteni zavarok kezdetekor szolgálati úton lépéseket tett, hogy szállítsák el őket az országból.
Ezért a vádlottaknak erre a tényre való hivatkozását helytállónak fogadom el, ez azonban ítéletünk meghozatalában nem befolyásolhat minket, hanem csak kegyelmi úton vehető figyelembe. Csak azt a megjegyzést nem hallgathatom el, hogy olyan kiváló emberek, mint pl. Aulich+ vádlott úr, hogy tévelyedhettek el ennyire.
Ezzel szemben minden vádlott esetében a törvény előtt is enyhítő körülményként kell figyelembe venni, hogy önként adták meg magukat, ezzel véget vetettek a további vérontásnak, az országot újra megajándékozták a nyugalommal, az államnak pedig erőt és költségeket takarítottak meg; különösen érvényesítendő volna ez Dessewffy+ és Lázár+ vádlott esetében, akik nem az oroszoknak adták meg magukat, mint bajtársaik, hanem törvényes uralkodójuknak, és ezáltal Bem+ felkelővezér további tervezett erdélyi ellenállását lehetetlenné tették – ha nem követtek volna el olyan bűnt, amelyre a törvény halálbüntetést szab ki, és amelytől nincs mód eltekinteni.
Poeltenberg+ vádlott esetében büntetést enyhítő körülményként kell figyelembe venni mind a kihallgatása során megnyilatkozó bűnbánatát, mind pedig az osztrák foglyokkal szemben tanúsított emberséges magatartását, melyet igazol báró Hennet+ titkos tanácsos és cseh országos bírósági elnök levele, akinek a fiát a vádlott a fogságból elbocsátotta és pénzzel is támogatta.
Ezzel szemben nem vehető figyelembe Láhner+ őrnagy vádlottnak az a védekezése, hogy ő a lázadó kormányt csak adminisztratív beosztásban szolgálta, mert mint a felszerelési osztály főnöke és fegyverkezési felügyelő ugyanolyan veszélyes tevékenységet végzett az osztrák hadsereg kárára. Az e vádlott által benyújtott, ezredtulajdonos uraitól származó bizonyítványok (12., 13. és 14. szám melléklet) kiváló szolgálatairól csak kegyelmi úton vehetők figyelembe.
Török+ alezredes vádlott kéri figyelembe venni helyzetét, hogy ő Komárom várába be volt zárva, és a legnagyobb terrorizmusnak kitéve, tehát minden szökési kísérlet lehetetlen volt, de mivel ő maga beismeri, hogy a legutóbbi időkig a lázadó kormány szolgálatában tevékenykedett az esztergomi hídfő és az osztrák hadsereg elleni sáncok építésénél, a tényállás ismeretében a fent említett körülmény nem jelenthet büntetést enyhítő okot, annál is kevésbé, mert vádlott úr éppen magas állása miatt hivatva lett volna akár élete kockáztatása árán is fellépni a lázadó párt ellen és uralkodója érdekében, hogy Komárom várát, a magyarországi háború fontos bástyáját, amennyire módjában áll, megtartsa az államnak.
A jellemszilárdság hiánya volt az, ami ezt a vádlottat is, és a hozzá hasonló helyzetben levő legtöbb tisztet is letérítette a helyes ösvényről; és csak a kegyelmezési joggal ellátott bírói felsőbbség döntheti el, milyen és mennyi tekintetbevételt érdemel az emberi természetnek ez az esendő volta, valamint Nagysándor, Dessewffy+ és Lázár+ vádlottnak az a védekezése, hogy ők a megélhetésük miatti aggodalom miatt maradtak meg a magyarok soraiban azután is, hogy a mozgalom az országban a lázadás jellegét öltötte.
Schweidel+ őrnagy vádlott viszont iratokkal tudta igazolni, hogy a schwechati csata óta semmiféle tényleges szolgálatot nem teljesített a hadseregben, és csak ez év május hónapjában vette át a pesti városparancsnokságot.
Bár ez a pusztán igazgatási, a békealkalmazás kategóriájába eső szolgálat a szövetséges hadseregek hadműveleteire semminemű veszélyes hatást nem gyakorolt, mégis figyelembe kell venni az alkalmazás elfogadásának időpontját, amely a felségsértő kormány tényleges elismerését jelenti, tehát a beszámíthatóság alapjául szolgál; de a vádlott úrnak ez a magatartása, valamint igyekezete, hogy a tényleges szolgálat alól kivonja magát, nehogy szembe kelljen szállnia császári királyi csapatokkal, annál is inkább komolyan figyelembe veendő enyhítő körülmény, mivel a schwechati csatában való részvétele jobbára Kossuth+ rábeszélésének és üzelmeinek következménye volt, és a vádlott későbbi tétlensége igazolja, hogy megbánta ezt az elsietett lépést.
Mindezeket figyelembe véve az én alázatos büntetés javaslatom a következő:
1. Aulich Lajos+ alezredes –
2. Török Ignác+ mérnökkari alezredes –
3. Láhner György+ őrnagy –
4. Poeltenberg Ernő+ –
5. Nagysándor József+ és
6. Dessewffy Arisztid+ kapitány –
7. Knezić Károly –
8. gróf Leiningen+ Károly és
9. Damjanich János+ százados vádlott urak az osztrák hadseregben betöltött tiszti rangjuk, illetve nyugdíjuk elvesztése mellett; végül
10. Lázár Vilmos+ vádlott úr – kötél általi halállal büntetendő bárhol található minden ingó és ingatlan vagyonuk elvesztése mellett;
11. Schweidel József+ vádlott pedig őrnagyi rangjának és bárhol található minden ingó és ingatlan vagyonának elvesztése mellett lőpor és golyó általi halállal büntetendő.
Lenkey+ vádlott esetében kénytelen vagyok a büntetési javaslatot in suspenso* hagyni, mert rajta az utóbbi napokban az elmezavar jelei mutatkoznak, és jelenleg orvosi megfigyelés alatt áll.
Ami végül Gáspár+ kapitány vádlottat illeti, ő a benyújtott, Perbetén, április 26-án kelt irattal igazolta, hogy ő ez óta az időpont óta saját kérésére határozatlan időre szóló szabadságot kapott, és mind Damjanich, mind Nagysándor+ felkelőfőnök igazolta azt az állítását, hogy ez időtől fogva semmilyen szolgálatot sem teljesített a lázadó hadseregben.
A vádlott kijelenti, hogy erre a lépésre a többször említett április 14-i debreceni országgyűlési határozatok késztették, melyeket lelkiismeretével ellentétesnek érzett, és mihelyt tudomást szerzett róluk, vagyis április 14. után, betegségre hivatkozva nyomban szabadságot kért.
Mivel vádlott úr a felségsértő hadseregben semmiféle szolgálatot sem teljesített, és passzív magatartásával kellőképp igazolta a nevezett határozatokkal szembeni rosszallását, nem kezelhető felségsértőként, csak fegyveres lázadásban való részvétel miatt mondható ki bűnösnek, amit a vádlott el is ismer, és kihallgatása során kijelentette, azért jutott a szerencsétlenségbe, mert nem volt senki, aki őt a dolgok állásáról felvilágosította volna, és az előőrsökről visszatérve már őrnagyát, Bubna+ grófot sem találta meg, aki a politikában járatos ember volt és szerette őt, és így az ő jó tanácsait és támogatását is nélkülöznie kellett.
A vádlott esetében tehát csak a Mária Terézia-féle bűnvádi perrendtartás 62. cikkelye és vele kapcsolatban az 1848. október 3-i és október 10-i, továbbá november 6-i legfelsőbb nyilatkozat, és az 1848. november 12-i kiáltvány alkalmazandó.
A vádlott esetében különös enyhítő körülmények nincsenek; nem szabad azonban megfeledkezni róla, hogy ő közhuszárból küzdötte fel magát kapitánnyá és századparancsnokká, tudományos nevelésben és magasabb képzésben nem részesült, és egy ilyen embert nem volt nehéz a Kossuth-párt ismeretes üzelmeivel, a magyar alkotmányra tett eskü után hamis kötelességekre hivatkozva letéríteni a helyes útról.
A vádlott a lázadás kitörésekor a legtávolabbi előőrsön állomásozott a Drávánál, a legfelsőbb nyilatkozatok és kiáltványok nem jutottak el hozzá, ezért a valóságos helyzetről a legcsekélyebb fogalma sem volt, mikor Mórnál először szembekerült császári királyi csapatokkal. Mivel így belebonyolódott a dolgokba, az események magukkal ragadták.
Jellemző azonban, és külön említést érdemel, hogy a vádlott, bár valamennyi, értelmi képességekben és képzettségben magasan fölötte álló vádlott-társa nem átallotta harcolni Magyarország kinyilatkoztatott elszakadásáért is, a trón jogai elleni merénylet után nem kívánta tovább védelmezni ezt a rossz ügyet.
Az én alázatos büntetési javaslatom tehát a következő Gáspár András+ kapitány vádlott fegyveres lázadásban való részvétel miatt tiszti rangjának és orosz Vlagyimir-rendjének elvesztése mellett tízévi várfogsággal büntetendő.
Arad, 1849. szeptember 26.
Ernst
törzshadbíró
Megjegyzés: Az ítélethez Dessewffy, Lázár, Schweidel+ és Poeltenberg+ vádlottakra vonatkozó kegyelmi előterjesztés van mellékelve.
Aláírva 1849. szeptember 26-án.
Ernst
törzshadbíró