Fényes és Méltóságos Fejedelemasszonyhoz, Lorántfi Susannához, Fényes és Méltóságos boldog emlékezető idvezült Fejedelem, idősbik Rákóczi György, Erdély Országának néhai fejedelme, Magyarország Részeinek ura és székelyek ispánja meghagyott özvegyéhez, mint sok időktől fogva szolgált jó kegyelmes Asszonyához az autornak elöljáró beszéde.
Noha a’ Szent Dávid király és próféta az Úristennek oly kiváltképpen való kedves embere vala, hogy maga tanúbizonyságot tenne mindenek előtt: találtam szívem szerint való férfiat (ezt mondván felőle), és fel is ruházta vala mind királyi méltósághoz szükséges jószágos cselekedetekkel, s mind prófétiai lélekkel: mindazáltal sem az emberi gyarlóságtól és indulatoktól üressé, sem pedig lelki s testi próbák és nyomorúságok szenvedésiben részetlenné nem tötte s hadta vala; a’ mint ezek szentírásbéli más históriákból is ugyan, de az maga különb-különbféle alkalmatosságokban írt s szerzett szép énekeibül is kitetszenek. Melyekben néhol maga esetit, gyarlóságit, bűneit megvallja, azokból való felserkenésével, poenitentiájával és kegyelemkérésével együtt. Másutt sok nyomorúságit számlálja és nyilván- s titkon való ellenségi ellen is könyörög. Sok helyeken az Istennek kegyelmével, irgalmas voltával magával együtt minden keresztyéneket biztat, hatalmát, csudálatos voltát hirdeti és az isteni dicsíretre, buzgólkodásra serkenti. Némelyekben Istennek lelkétől indíttatván prófétál, az mint mindezek, s többek is, az említett szép zsoltárokból kitetszenek. Azok pedig a’ mint hogy a’ mi tanúságunkra is írattattak, úgy minden lelki s testi szükségeinkben való isteni szolgálatra oly igen alkalmatosok, hogy akárki is ez földi emberek közül szebb s buzgóságosb imádságokat s énekeket a’ Szent Dávidnál, mint nemcsak közember, hanem egyszersmind prófétánál is, nem formálhatott. És mivel azokat a’ szent király és próféta az maga ügyének és szükségeinek mivolta, ideje és helye szerént írta s éneklette s az közönséges kinyomtatásban is az szerént vadnak helyheztetve: ahhoz képest azokkal élni és buzgólkodni akaró némely egyigyű keresztyének csak folytában olvasván avagy énekelvén, magoknak megfogyatkozhatnak. Mert noha mind igen jók, szépek, és Isten dicsőségére, tiszteletire írattattak, s az anyaszentegyház részéről (melynek az ő sokfelé elszélyhedett állapatjához képest e’ földön különb-különb sorsa vagyon) akármelyiknek is éneklése illendőképpen esik: mindazáltal a’ külön-külön való ecclesiáknak, annál inkább személyeknek állapatihoz képest a’ Szent Pál intése szerént mint az ecclesiákban mindeneknek szép illendőséggel és rendességgel, úgy szükséges minden imádkozásokkal, isteni szolgálatokkal és ez szent zsoltárokkal való élésnek is lenni; nem pedig visszáson, avagy úgy mondva, tővel-hegyvel öszve. A’ mint hogy némely egyigyűvek elővévén valamely egyébiránt szép imádságokkal teljes könyvecskét és folytában olvasván, reggelre avagy délre rendelt könyörgéseket estve, estvélit reggel mondják: néha asztali hálaadásokat és imádságokat olykor, mikor kenyeret sem láttak, nemhogy jól lakhattanak volna. Némelykor a’ nagy záporeső leszakad, s esőt kérnek; némelyek az tíz parancsolatokat, apostoli vallástételt és Szent Szűznek köszöntését imádságok helyén mondják, és több efféle fogyatkozások is esni szoktak. Igy ez psalmusokkal való élésben is, ha az rendesség meg nem tartatik, történhetik az, hogy némely nagy boldogságban élő ember nyomorúságiról való méltatlan panaszival búsítsa Istent, azokban lévő szóknak folyási szerént; midőn inkább buzgó hálaadásokkal tartoznék. Másnak senkitől semmi bántódása, avagy talán ő háborgat egyebeket, mégis ellenségitől való szabadulás, azokra büntetést kérés felől békételenkedik; avagy az nyavalyákban fetrengvén, nem prófétiai lélekkel, sem az reménséget megnyert dolog helyén tartással, hanem tudatlanságból már az megnyert dologért ád hálákat. Sokak még bűnöknek isméretire sem jutván, melynek elöljárása s azt követett poenitentia nélkül senki bűnbocsánatot nem nyerhet, már bűneinek kegyelmét énekli, és több efféle rendeletlenségből való fogyatkozások szoktanak történhetni.
Hogy azért az egyigyűvek, s kiváltképpen penig ezelőtt is vélem együtt katonai állapotban inkább forgott, mintsem könyvek olvasásiban magokat gyakorlott, efféléknek vizsgálásihoz keveset érthető, azok közül penig sok ezerek mostan is vélem együtt sanyarú rabságot viselő magyar vitézlő rendek az emlétett és egyéb fogyatkozástételek nélkül olvashassák, hallgathassák és magok szükségekre szabhassák az szent zsoltárokkal való éléseket: azoknak értelmek s különbségek szerént igyekeztem alkalmaztatni megszaggatott részekre azon zsoltárokat. Mely dologban, mint nem világi hivatalom, sem arra való elégségem szerént magam egyvelítése noha talán ítíletben vétethetik valakiktől; mindazáltal ez mostani rabságomban való időtöltésem mintsem avagy csak henyélésben, avagy Isten titkában rejtetett szabadulásom s hazám állapotja felől való szünetlen és haszontalan törődésben múljék: illendőbbnek ismértem és szívem csendesítísire is orvosságosbnak e’ szent zsoltároknak olvasásában, vizsgálásában való foglalatoskodásomat. Nem irigyelvén, sem szégyenelvén, ha ki Isten lelkitől indíttatván ezután vagy hivatalja, vagy Istentől bővebb tudománnyal felruháztatása szerint helyesben munkálódik ezen szent dologban. Én pedig az olvasókat kérem, ezekben történhetett fogyatkozásokról bocsánatosok legyenek, úgy mint ki gyermekségembéli tizenöt esztendős koromtól fogva nem a’ tudományoknak tanulásában, hanem katonai, udvari és egyéb világi, külső dolgokban töltöttem időmet s gyakorlottam magamat. Egyébiránt is pedig efféle munka csendes elmét, szívet, jó eszközöket és alkalmatosságokat kívánván, mindazokat Isten elrekeszteté mostan éntőlem a’ rabi sanyarúság és azt nevelt sokféle gyötrődések által. Ajánlván mindazáltal ez kis munkát az én (már sok időtől fogva szolgáltam) mindenkori jó kegyelmes Asszonyomnak, az én néhai szolgált Kegyelmes Uramnak, idősbik Rákóczi György erdélyi fejedelem szomorú özvegyének, az méltóságos Lorántfi Susánna fejedelmi asszonynak: mint ki a’ szentírásnak egyéb részei közt a’ Szent Dávid zsoltárinak olvasásában, azoknak énekeltetésiben s hallgatásában mely igen gyönyörködjék, magam látásiból s hallásiból is jól tudom. Kinek boldogabb napokra jutását és minden idvességes jókat Istentől buzgóságoson kíván az Őnagysága régi, igaz és máig is azon tökéletességben maradott
szegény rab szolgája
Kemény János
Költ ez kis munka először anno 1657-ben ősszel és ki is küldetvén, Moldvában elveszett több írásokkal együtt: mostan penig újobban végeztetett el 1658. mensis decembris Krim országában tatár chám lakóhelye, Bakcsesszarai várasa felett lévő kősziklákon építtetett, a’ mint névvel, úgy valósággal is Kaloda nevő Sido várban.