I. Megjelentheti őkegyelme, micsoda nyomorúságos sorsra és állapatra jutott ez néhány esztendőbéli változások alatt ez szegény haza, holott az tatár chám béjövetelekor majd hasonfele az országnak felprédáltatott, raboltatott és égettetett, az derekasabb várasak annyéra sancoltattak, hogy még abból az fizetésből ki nem feselhettek. Másfelől az fővezér Jenőt, Lugast, Karánsebest, Desznit, Béllt, Sarkadot, Szalontát nagy rész tartományokkal együtt elszakasztotta, az mellett… büntetésül1, mely mégis egészlen hátra vagyon; és az mi keservesebb, eddig való szabadságunknak megrontásával szabad választásunk kívül parancsolt fejedelmet uralnunk, és noha annyi földünket, tartományunkat elvötte, oly elviselhetlen igát vetett ránk, mindazáltal, nem hogy ígíretin kívül egyéb valóságot, idejében való oltalmat tapasztalhattunk volna: de csak az szokás szerint való athnamét is meg nem nyerhettük, annál inkább bizonyosak abban nem lehetünk, hogy mindenünknek kiadási után is megmaradásunkat remélhetnők; segítsége névvel csak az, de valósággal ellenségünk volt mindenkor.
Ali pasa is pedig, hogy már oltalmunkra bocsáttatván és indulván, csaknem utolsó romlásra juttata bennünket, mert nemcsak Magyarországnak, de az egész kereszténységnek nemes bástyáját, Váradot elvevé tőlünk erővel, örökkévaló siralmas emlékezetére nemzetünknek; azzal hiti s fogadása ellen egész Bihar, Kraszna és Középszolnok vármegyéket sok várakkal és kastélyokkal együtt, úgymint: Keresztszeggel, Sákával, Bajommal, Pocsajjal, Kerekivel, Adorjánnal, Szent-Jobbal, Telegddel, Sólyomkővel, Somlyóval és többekkel együtt úgy el akarja szakasztani tőlünk, hogy az parasztságot magyar urának szolgálni nem engedi. Ezeken kívül Zaránd vármegyének részecskéjét szüntelen fenyegetvén, holdolásra kénszeríti, és az melyekből végső elvesztésére való szándékját homály nélkül általláthatjuk, Erdélyben lévő Belsőszolnok vármegyére is reá írt, császár parancsolatjából levelet bocsátott ki váradi Szinán pasa az Váradhoz való holdolás felől. Így elpusztítván, és nagyubb részét hazánknak elfoglalván, mindazáltal sem az nevelt adónak szállításában, sem az reánk vetett, tőlünk megfizethetetlen summából leengedni nem akarnak, sőt szüntelen reánk való jüvetellel, pusztítással, rablással, városainkban és erősségeinkben pasáknak, bégeknek való helyheztetésével, hol pedig egy kőnek az másikon való nem hagyásával fenyegetnek bennünket. Nem utolsó veszedelmünkre való alkalmatosság volt az magunk között való egyenetlenség is, melyet az erővel tött fejedelemség, rendkívül való adózás és ezek miatt következett sok változó állapotok szerzettenek, mely is immár teljességgel megemészti vala nemzetünket.
II. Ezekből azért, s több veszedelmünkre való cselekedetiből az török nemzetnek, de kiváltképpen mivel hadait mostan is el nem bocsátotta, hanem csak az végekben szállította telelésnek okáért, sőt az mint értjük bizonyosan, azon kívül is jövendőre való derekas készületi vagyon, jól kilátszik, mire célozzon; melyből nem egyebet reménlhetünk, hanem hogy kinyílván az idő, valami derekas dologhoz akar kezdeni. Azért oly hatalmas nemzetnek fenn lévő ereje és oly derekas készületi méltán rettegtethet bennünket, mirajtunk fogja elkezdeni az kereszténység veszedelmére feltött szándékját, hogy minekutána Erdélyt elegendő néppel megülteti, bátorságosban és közelebbről háborgathassa az szomszéd keresztény nemzeteket. Nyilvánvaló jeleinek is láttatik ellenünk való gonosz igyekezetinek az hadaknak szomszédságunkban való tartása kívül: 1. Hogy athnamét az szokás szerint adni nem akar. 2. Hogy Ali pasától s mellette lévő pasáktól soha sem elébbi fejedelem, sem ország követei hitlevelet nem nyerhettek arról, hogy, ha az adó és reánk vetett summa tőlünk hatalmas császár tárházába bészolgáltattatik, bántódása többé az országnak nem lészen. 3. Hogy immár Erdélyben is…2 egész vármegyét kéván, melyben Szamosújvár, Kővár, Bethlen erős várak vadnak, és közel Besztercéig terjed ki. 4. Hogy az kolosváriaktól és több Erdélyben lévő helyektől azt kévánja, hírtétellel szintén úgy tartozzanak3, mint az hódolt helyeken szokott lenni. 5. Hogy az parasztságot támasztja fel4, sőt fel is támasztotta, és az nemességet azáltal teljességgel el akarja törleni, és megmaradott véghelyeknek és kastélyoknak kapuit bététetni. 6. Hogy az mely helyeknek erővel való hódoltatásában még eddig módja nem volt, azokat írogatás, ígíretek és egyéb színes cselekedetek által igyekezik Erdélytől elszakasztani, hogy így lassanként mind jobbágyokká tegyen bennünket.
III. így lévén azért az nyomorult hazának állapatja, őkegyelme igen alázatosan esedezzék császárnak őfelségének: szánja meg őfelsége utolsó veszedelméhez közelítő Erdélyt, és császári kegyelmességét mutatván ilyen nagy ínségéből igyekezzék kiszabadítani és kegyelmesen segítséget nyújtani.
IV. Mert noha az veszedelem közelebb és hamarább éri ugyan Erdélyt, és ezt fogja elsőben is elburítani: de mihelt itt végbenviszi szándékját, és Erdélyt elegedendő néppel megrakja, bizony tovább is fog harapódzni az tűz, és itt erősíttetvén meg hadakozásának fészke, innét kezdi bátorságosban és könnyebben háborgatni az őfelsége és más méltóságok birodalmit. Micsoda alkalmatossággal légyen Erdély az több keresztény országokra nézve, mindenfelé mint érkezhessék el belőle, és mely nehezen űzettethessék ki belőle az török, ha egyszer magáévá teheti, derekasan megmutogathatja őkegyelme; [Scythiából] régen is az mi eleink, mikor kiszármaztak, és ez hazában letelepedtek, mit cselekedtek, az históriák megmutatják; melyhez képest, ha egyéb érdemére nézve Erdélyt nem akarná császár őfelsége megsegíteni, avagy csak magáért és az kereszténységre abból következhetendő veszedelemnek eltávoztatásaért cselekedje.
V. Ha az patrociniumnak módjáról tenne őfelsége kérdést, azt felelheti őkegyelme: ha őfelsége az pogánysággal békélleni akar, Erdélyt abból ki ne rekessze, az mint hogy az elébbeni frigyszerzésekben is bé volt rekesztve; ha pedig őfelsége fegyverhez akar nyúlni, így is mint egyéb birodalmit, minket is az veszedelem alól szabadítson ki.
VI. Ha oly kérdés támadna, micsoda háladatosságot mutatna az ország őfelségéhez jótéteményéért? Minthogy őfelsége tudja bölcs tanácsival micsoda utat rendelt elkövetni az törökkel való állapatban, assistentiáját is miből és mennyire akarja terjeszteni hozzánk, azért őkegyelme onnét igyekezzék megérteni és alkalmatosságot venni, hol járjon az assistentiáról való elmélkedése őfelségének; ahhoz képest megmondhatja őkegyelme bátorságosan, akármely úton szerezzen őfelsége ez hazának securitast, de mindenképpen hűségünket és őfelségéhez való tökéletes indulatunkat meg fogja tapasztalni. Az elsőben úgy, hogy őfelségének mindenekben engedelmes szolgái lészünk minden igazsággal, és noha külsőképpen az töröknek lészünk alája vetettek, és adózással s egyéb külső cselekedetünkkel oda is engedelmességet kell mutatnunk, de szívünk mindenkor őfelségénél lészen, és valamit az őfelsége vagy kereszténység hasznára vagy ártalmára való dolgokat értenénk, azokat őfelségének idejekorán sinceritassal értésére adni el nem mulatjuk, és valamiben ily szoros állapotunkhoz képest lehet, szolgálni és kedveskedni őfelségének el nem mulatjuk. Az második casusban úgy, hogy annak ideje és jó módja szerént mi is együtt fegyvert fogjunk.
VII. Ha azt kévánja császár őfelsége, mi kapjunk elsőben az törökben, abban módunk nincsen. 1. Mert az vitézlő nép az sok változások és hadakozások miatt igen kevesedett. 2. Az sok adózás és sok rendbéli pusztítás miatt igen fogyatkozott. 3. Mert netalán az kereszténységnek nagy kárával elborítana az pogányság bennünket, míg illendő segítségünk érkezhetnék. 4. Az városok, melyeknek kezében vadnak az erősségek és érték, igen megrémülvén az török erőtől, ha külső segítség és bizodalom nélkül törökben való kapásunkat vennék észben, és, kit Isten távoztasson, akármely kicsiny szerencsétlenség találna bennünket, félhető volna, hogy melléje ne állanának. 5. Ha kikben elrejtett gonosz indulatok lappanganának, azok is szerencsétlenségünk fordulván, kimutatnák magokat, és bátorságot vennének romlásunkra igyekező szándékjoknak véghezvitelére. 6. Pogányság is nagyubb szívet venne és szarvat emelne az mirajtunk való győzedelméből.
VIII. Hogyha (kit nem reménlünk) mindkét karban császár őfelsége feltett segítségéből meg kezdenénk fogyatkozni: avagy csak egyiket igyekezzék Kegyelmed véghezvinni: hogyha az kételenség arra vinne, hogy magunk oltalmára kényszeríttetnénk fegyvert fogni az török vagy ahhoz tartozók ellen, őfelsége valamely colorral haddal segítsen meg bennünket, birodalmában pénzünkért hadat fogadni és fegyvert venni és hazánkban béhozatni engedje meg; ha pediglen császár őfelsége az mi kirekesztésünkkel megbékéllenék, vagy pedig fegyverrel is nem akarna oltalmazni, magunk is bé nem tölthetnők véghetetlen kévánságát az portának, és így az utolsó szükségtől kénszeríttetvén fegyverhez kell nyúlnunk, és (kit Isten távoztasson) ha az hazában nem maradhatnánk, törekedjék őkegyelme azon, hogy az őfelsége birodalmában lehessen béfogadtatásunk és bántódás nélkül való lakhatásunk.
IX. Nem kételkedhetünk semmit abban, hogy római császár őfelsége maga is és az ausztriai háznak szokott kegyelmessége szerint minket oltalma, kegyelme alá ne végyen, és szegény hazánknak megmaradására és mostani szoros állapotjából való kisegítésére császári kegyelmességét avagy csak maga birodalmira és az kereszténységre nézve ne terjessze; illik is bölcsen gondolkodni őfelségének arról, ha az őfelsége és az kereszténység segítségitől megfosztatunk és reméntelenekké tétetünk, és így az pogányságnak erejének nem állhatunk ellene, micsoda akadályok következhetnek ez országból kedvünk ellen is az őfelsége birodalmira; melyet őkegyelme igen csendesen és nagy engedelmesen jelentsen.
Anno Domini 1661. Mense Aprili.5