Szép fájdalom: az ajkak megnyílása |
kis vendéglőnek tejablakos sarkán; |
sima gyöngyökként bársonyszavak kúsznak |
nyelvem hegyére, pompázatos tarkán. |
|
A legpajkosabb ángol nóta csurran, |
az önműködő zongorára nézek |
s a sima gyöngyök halotti menetben |
szívembe futnak: kicsúfolt zenészek. |
|
A fehér abrosz sápatagon gubbaszt, |
tán a te hókezedre gondol vissza… |
Ó, mennyi-mennyi mondanomvaló van – |
Egy festett lány egy baka borát issza – |
|
Nagy vöröskezű parasztlány köhécsel |
s az olcsó ételt durván elémrakja; |
az önműködő zongora kifáradt. |
Sírok… És ma van a bolondok napja… |
|
|