Ó, november, fütött szobák szüretje! |
Ó, bús szivem: novemberi vidék! |
Ó, téli ablak ködös köntösében |
ti ráncos vállú szőllővenyigék. |
Ó, fehér kéz! húga orkideáknak, |
ó, parfőmterhes téli délután! |
Ó, teaillat lomha gyöngyözése, |
ó, mély utak, sötétek, kint Budán… |
|
Vakító hósikokra gondolok ma: |
volt egy telem, szerelmes, szép telem. |
Szívem ezüstös csendjének vizébe |
e tél színeit belétördelem. |
Hadd ússzanak rajt, mint az anyatéjben, |
az élet forró gyöngyei: a szók. |
… Vakító hósikokra hullva, fekszem, |
mint szökő őz nyomában a bozót. |
|
|