Karod, mely gyermekesen ifjú csípődre hajlik, |
emeld fel bátor ívben és szegd fel a fejed! |
Feszüljön kebled bőre, nyakad villogva álljon, |
lássam, hogy nem találod sehol méltó helyed. |
|
Repedjen meg a varrás a fölzsendült derékon, |
szakadjon föl a vállon a könnyű, fodros ing. |
Szemed féloldalt vesd le, hajolj felém remegve, |
mint amikor a szálfa a villámtól meging. |
|
Bukdácsolón a térded reszkettesse meg combod, |
e dús virágban álló, harmattól ittas lombot. |
A szád egy szóra nyíljék, mit soha ki nem mondott. |
|
Se rémület, sikoly se s ijedtség rád ne szálljon! |
Feszüljön kebled bőre, nyakad villogva álljon! |
Ajkad nyílegyenesen az ajkamra találjon! |
|
|