Nem mondod már, hogy így szeretsz, hogy úgy szeretsz… |
hogy nélkülem már földönélő sem lehetsz. |
Csak tudjuk egymást roppant föld és ár felett, |
mint messzi harcba hurcolt messzi kábelek. |
|
Közöttünk véres hírek és vészes jelek |
pattannak el s mint ágyú torka: dörgenek. |
S mi cövekelve fennen állunk, amidőn |
vesztünk jelezzük reggel vagy rossz éjidőn. |
|
És száll a sok halott halálos híradás |
s mint harc hevében: nem felel rá siratás. |
Két szív között egy mély, setétlő harcmező, |
hol halni vágyó hadak vágtatnak elő. |
|
Én már kidőlök maholnap s most üzenek: |
rendeld: átokvitézeid ne űzzenek! |
Tekints ki sátrad ablakán, ahol szivem |
– mint százszor átlőtt lobogót – belengetem. |
|
|