Langyos közelben, áldott puhaságban, |
itt terülsz el leányan, haloványan: |
te legtitkosabb, titkom, drága vágyam. |
|
A félsötétben elsüppedve nem látsz. |
Nyakad hevén ül egy vékony aranylánc, |
mint selyemgyíkon villogó pazar ránc. |
|
Fodros fejed libeg a lanyha fényben, |
mint vad szeszély egy szende költeményben. |
Ruhád redői égnek a setétben. |
|
Az orkeszterben egy vad dal vonaglik. |
Szájad kinyíl, vállad meg-megvonaglik, |
véred eleven gőze felmorajlik. |
|
Egy lágy szinész egy röpke nőre pillant… |
Most, most a szemed szenvedőn megvillant… |
A függöny hull – fölsrófolták a villanyt. |
|
Az arcod ég. Kis kezed bústudatlan |
ott babrál még a csipkeforgatagban. – |
Egy kéjes perc – és rám nézel nyugodtan. |
|
|