Megfújták már az őszi sípot. |
Fülem mögött már elsivított |
az őszi szél, a bús szirén. |
|
Vad táltos fogva hintajába, |
virágot hint a nők hajába |
és panaszt hordoz a szivén. |
|
Búsan suhogtat ostorával. |
S pirosra forrt szagos borával |
mindenkit hetykén megkinál: |
|
Igyál, barátom, még ez őszön! |
mert egyik ősz megy, másik ősz jön; |
de te, ha mész, elmész! Igyál! |
|
S amerre száll, titkos jelekkel |
és rőtszín szőlőlevelekkel |
|
A sípja szól, virága éget. |
Nyomába felsikolt az élet, |
|
|