Keblednek titkos jáspisoszlopában |
a művészet szelíd galambja búg. |
Egy bársonyos szavadra a kapuk |
kipattannak előtted a sugárban. |
|
Tiéd a szó, a grácia, a lejtés |
s a könnyek, a szemérmes-rejtezők, |
s az elyzeumbéli szent mezők |
liliomágyán a derűs felejtés… |
|
Amíg egy szív szívedhez érne tán, |
már messzi lengsz az égnek hajlatán, |
mit selymekből kevernek a kulisszák… |
|
Virágok mézét a méhek úgy isszák, |
miként én gyűjtöm bús éveken át |
vállad fehérjét s szavad bársonyát… |
|
|