Túl a jón és túl a rosszon s minden óperencián |
él egy furcsa úriember: Jajgató Felicián. |
Csúcsos sipka a fejébe, szeme tiszta, mint a tó; |
arca sötét-borostás, bár rútnak ép nem mondható; |
|
Sötétkék szalónkabátban járkál mindig egymagán. |
Ki volt apja, anyja, nem is emlékszik rá már talán. |
Hegyes lakkcipő a lábán, amely csöndbe ballagó. |
Egyebe sincs. Nem érdekli se kormány, sem az adó. |
|
A hidegség városában hátsó kis szobában él, |
hová néha be-bezörget szellős forspontján a szél. |
Van négy fala, van egy ágya, meg asztala, mind fakó; |
sosem alszik, sosem ül, ő egész más, mint más lakó. |
|
Éjidőben, mikor mások párosával alszanak, |
szobájából hosszú, tompa jajgatások hallszanak. |
Mint amikor a zátonyon rekedten búg a hajó, |
jajgatása álmot rontó, húst és szivet sajgató – |
|
A viciné már kileste, ki jár ki s be ajtaján! |
Nem jár bizony ahhoz senki, legfeljebb egy-két leány. |
S lenn a lépcsőn könnyük ered, arcuk megtört, megható, |
mitől?… miért?… semmi áron soha meg nem tudható. |
|
Reggelenkint végigjárja az uccákat hallgatag. |
Az emberek megfordulnak őutána: hallga csak!… |
Ki jajgat itt olyan mélyen?… Álom-e ez, vagy való?… |
Vagy talán csak zizzenően, sóhajtóan hull a hó?… |
|
Néha-néha megfogja egy fényes bolti kirakat. |
Odaáll és mustrálgatja: nékivaló mi akad! |
Sárgaselyem strumpfpándli, szép kövér comb alá való, |
hol a bőrnek símasága szívet megvigasztaló!… |
|
Amodébb finom sifónból zsebkendőcske: hímezett. |
Két piciny kebel között titokban nézni: élvezet! |
Majd piciny nadrág, trikó, selyemből szőve, forraló! |
Hej, szegény Felicián, a vér be könnyen lobbanó… |
|
És az öreg virágárus, Málcsi néni, odaát, – |
be sokat vásárolt nála régimódi primulát. |
Lassudan megy el mellette, azt hihetnénk, hogy csaló; |
csak félszemmel sandít rája s mély lélekből sóhajt: ó!… |
|
Néha, mint a kisgyerek, mindent megérint s vágyban ég. |
Néha szinte rá is szalad egy-egy sietős kerék. |
Ám, mintha jéglaphoz nyúlna, szegény keze csusszanó, |
nincsen semmi szerencséje: miért?… tudja a manó. – |
|
Tán azért, mert a hibái sem közönséges hibák. |
Más világból való, mint ti s álma is egy más világ. |
Ő még jóllakottan is tovább ehetnék, oly mohó. |
Ép ezért oly sokszor éhes, Felicián a bohó… |
|
Álmai is vannak néha: szörnyű hídakon megy át. |
S ha fölébred, átzokogja a siralmas éccakát. |
S másnap reggel újra, újra… jajgatásban nincs hiány. |
S ha valaki rámosolyog – nevet a malicián. |
|
|