Hangosan sírva sírból visszahívni |
a nagy költőt nincs joga senkinek! |
Ne sajnáljátok őt, hogy élte megszűnt, |
hogy nyoszolyája nyirkos és hideg! |
Az élet csak magányra készülődés |
s a halál nem más, csak a szent magány! |
Borzas feje a fellegekbe nőtt, |
e rongy kor meg nem érdemelte őt! |
|
Most elvállalja őt a magyar nemzet, |
de nem vállalta addíg, amig élt. |
Amíg a szája magyar átkot mondott, |
magyarul sírt és magyarul remélt. |
Most száz darabra szétszakítanátok, |
de sok volt nektek ő, mint egy-egész… |
Ne légyen zaj a nagy halott előtt: |
e rongy kor meg nem érdemelte őt! |
|
Ma nincsenek már élők és halottak: |
csak bűnhődés van és sok szörnyü bűn! |
Az erdőkön a sok fa mind kivágva, |
az árnyék mind kisebb lesz s tovatűn. |
Egy költőd is volt, véres Magyarország, |
meg nem becsülted: halálra busult. |
A föld csak föld, de szent az égi jog: |
meghalt a költő, tehát élni fog! |
|
|