Tudjátok-e, hogy ki s mi ő vajon? |
Egy hang, mely átrivall a zsivajon, |
kinek kezén arannyá lett a sár; |
|
Tudjátok-e, hogy merre született? |
Ottkint, a céda paloták megett, |
hol a nyomor az áldozatra vár, |
|
Hol tarka rongyok s daróclepedők |
nem dédelgetve rejtegetik őt, |
hol de profundist dalol a madár: |
|
Hol egy sarokban nyolcan alszanak, |
a takarójuk roszszagú vacak, |
míg dús selyemmel száguld a batár, |
|
Már hétéves korában koravén |
és ahová kergetik, odamén. |
És meggörnyedve, meglapulva jár, |
|
Ez volt még tegnap, ez volt, semmi más, |
de ma kezében a lángkalapács. |
Lelket kínál és szárnyakat kitár |
|
Kiemelte egy láthatatlan kéz. |
S most sujt és lecsap, mint a kelevéz. |
És azt mondja, pattanjon már a zár, – |
|
Kezére jutott az egész világ, |
amelynek öntudattal nekivág! |
Magában bízva, mástól mit se vár, |
|
S ha négy sarkában inog is a föld, |
egy szentség van: a zsarnokság ledőlt! |
S mint győző áll a romjain ma már |
|
|