Kukoricahaj
Szeptember szőkesége száll
a kaszált, sima réten;
a szőkeség, a szőkeség
lett sorsom, jaj, be régen…
A szőke kazlak illata
s a hajadé, te áldott!…
A szőke haj, a szőke vont
szivemre szőke pántot…
Így, őszi dalba, szőkeszín
szavakkal szövi szívem
a szőkeségnek mámorát,
mely átrobog a szíven…
Mely átrobog a szívemen
s megszőkít minden rútat…
a bánatot… a sebeket…
s tehozzádig az útat…
A kaszált, sima réteken
oly szőke, szőke csend van.
S szívemben is szeptemberi
és szőke, szőke rend van
A dűlőn kukorica-kert,
a fejek széjjelnyílnak, –
te szőke kukoricahaj,
téged is megsimítlak…
