Most már benne vagyok a korban, |
S még egyre az életem várom. |
|
Pedig tudom, hogy nem jön… Ősszel |
majd hallgatom, hogy zümmög a légy… |
S vele zümmögöm majd: ötvennégy… |
|
Aztán tovább nézem a felhőket, |
mint eddig, a háztetők fölött… |
|
S majd nézem a nőket és kérdem: |
hát ezek ették meg az életemet? Ezek?… |
S akkor már ötvenhat leszek… |
|
Egy-egy éccakán majd fölriadok: |
hány év van még? Egy?… Öt?… |
És így leszek egy napon hatvan… |
|
Múlik az idő… Mindent elfelejtek. |
Be szép lesz, majd azt mondom: hetven… |
|
|