EUROPICA VARIETAS¹

EUROPICA VARIETAS

avagy

SZEPSI CSOMBOR MÁRTONNAK

Lengyel-, Mazur-, Prúz-, Dánia,
Frízia, Hollandia, Zélandia, Anglia,
Gallia, Német- és Csehországon,
viszontag
az prussiai, pomerániai, svéciai,
norvégiai, fríziai, zélandiai
britanniai tengeren való bujdosásában
látott, hallott különb-különbféle dolgoknak
rövid leírása,
mely minden olvasónak
nemcsak gyönyörűségére,
sokféle hasznára is
szolgálhat.

KASSÁN,

FESTUS JÁNOS ÁLTAL, 1620.

Az tekintetes, nemes, eszes és tiszteletes férfiaknak, kik ez kis írásnak rendjében neveztetnek, mint jóakaró urainak, Istentől jó egészséget, dolgukban szerencsés és boldog előmenetelt, hosszú ideiglen való békességes megmaradást kíván és szolgálatját alázatosan ajánlja.

Azmiképpen az méh, nemes és böcsületes uraim, nemcsak az ő urának kertjében szedi az hasznot, hanem még szintén idegen határokba is megyen, és édességgel megterhelt lábakkal tér meg, csak hogy az ő gondviselőjének kedveskedhessen, így nagy sokan az régi görög bölcs filozófusok közül nem elégségesnek ítélték lenni, hogy mindenkor Athenásban lakjanak, és csak az ott keresett tudományokkal hazájuknak, azmiben kívántatik, szolgáljanak, hanem nagy messzi idegen földekre, Szicíliába, Itáliába, Galliába és egyéb helyekre látni, hallani, tanulni, értelmet venni minden tartóztatás nélkül elindultak. Az latinusok viszontag Chaldaeába, Egyiptusba, Szíriába, Görögországba elmenni nem restelltek. Pythagoras felől írja Valerius Maximus², liber³ 8, hogy még ifjú korában Egyiptusba ment az papokkal való ismeretségnek okáért, kik őtet a zsidó vallásban oktatnák és szakramentumuk által közükbe számlálnák. Onnan az astrologica⁴ tudománynak kedvéért Perzsiába, az törvényekért és az nemes respublikáknak látásáért Krétába és Lacedémonba. Az Anacharsis nevü szkitai király elhagyta országát és koronáját, és ment Athenásba az bölcs Solonnak tanítását hallgatni, mint ezt Aelianus bizonyítja⁵, liber⁶ 5. Homerus is Egyiptusba siete⁷ hazájából ilyen okon, hogy az embereknek erkölcsüket és különb-különb szokásukat láthatná. Diodorus Siculus, liber⁸ 1, caput⁹ 2. Azkiknek példájuktól, de főképpen természetemtől indíttatván én is, minden nyomorúságot, nyavalyát, éhséget, szomjúságot (melyek az bujdosót gyakorta szorongatni szokták), embereknek szidalmát, gyalázását, gonosz ítéletüket semminek alítván, ez világnak egyik részét meglátni, és vékony elmémet az mezőkben az természetnek csudáival, az városokban az embereknek munkáival, azoknak hallásával, látásával éltetni, öregbíteni, gyönyörködtetni igyekeztem. Mindezeket pedig más végre nem kívántam, hanem csak hogy az én tövises és kősziklás Ithacámnak, az sok hadak s háborúságok miatt pusztaságba került hazámnak, Magyarországnak és az benne lévő tiszta élető Penelopénak, az igaz keresztyéni anyaszentegyháznak, ha Isten éltetne, hasznára, javára és tisztességére fordítanám. Minthogy azért ily jó igyekezetemben, idegeneknek segítségük által, ő szent felsége mindazokon az kívánt helyeken általvitt, és megtérvén ez nemes, királyi és szabad respublikába, ily állapotban, azmint ti kegyelmetek látja, állatott, méltónak ítélem lenni, hogy (mert külső tehetségemben való fogyatkozásom bőven nem engedi) rövideden az sok veszedelmes helyeken, nagy habokkal háborgó tengereken általment utamnak mivoltát leírjam, hogy ekképpen Istennek velem való jótéteményét és reám való gondviselését mindeneknek szemük eleibe vessem. Nagy szerencse bizonyára csak tíz mérföldre való menésünk. Nagy vigyázást kíván ötven-hatvan mérföldön való bujdosásunk: de Istennek nagy kiváltképpen való gondviselése száz-kétszáz mérföldön való vándorlásunk. Hát mit ítéltek hozzá, Tiszteletes Uraim, mennyivel nagyobb kegyességét és gondviselését mutatta meg az gondviselő Úr Isten énrajtam? ki, azmint szorgalmatosan megszámláltam, kilencszázhatvanhat magyar mérföldet mentem által hazámtul fogván hazámig tengeren és földön. Hogy azért kibocsátanám ez kis könyvecskét, kényszerített engemet reá: 1. Az isteni jótéteménynek és gondviselésnek ily formán való hirdetése, emlékezete. 2. Efféle idegen országoknak törvényükről, szokásukról, folyóvizükről, öltözetükről, cselekedetükről írt könyveknek nálunk való szűk volta. Sokan az mi nemzetünk közül csak szintén cum proprio horizonte¹⁰ ítélik termináltatni ez világot, azt tudják, hogy ott mindjárt az világ vége vagyon, azhol az facultas¹¹ visiva¹² meghatároztatik. Viszontag vannak olyak közülünk, azkik az tengert az Dunához hasonlítják, és ha két nap rajta voltak az Dunán, nem győzik teljes életükben annak szörnyű voltát emlegetni, de ezek viseljék az Vergilius Tytirusának¹³ személyét, ezt mondván:

 

Mert hogy a tengert nagynak mondják: Márton, alítám Balgán: akkora mint Duna medre, ha rajta gyakorta Pannoniába ereszkedtünk Neckar14 víze mellől.

 

Weöres Sándor fordítása

 

Hogy annakokáért kicsinyek, nagyok, ifjak és vének, férfiak, asszonyállatok, leányzók és gyermekek az Istennek és az ő szolgálójának, az természetnek nagyságos dolgairól és javainak csudálatos osztogatásáról (amineműekről ez írásomban gyakor helyen emlékezem) jobb értelemben legyenek, főképpen azkik idejüket csak hazájukban töltötték, kényszeríttettem ez munkácskámat világosságra hozni. 3. Kibocsátottam, hogy eképpen az én szemtelen rágalmazóimnak (kiknek szájukban legnagyobb kincsük ez, hogy maguknál jobbakat meggyalázhassanak) büdös, megnyílt koporsó szabású, viperakigyónak mérgével megtölt torkukat avagy bedugnám, avagy még ennél is nagyobb irigységre, kiben végre gyomruk is szakadna meg, alkalmatosságot adnék. Mert eszembe vettem, nagy sokan annyira felindultak gyermekségemtől fogván való kedves előmenetelemen és Istenemtől engedtetett jó szerencséimen, hogy holott nincsen mivel mérgüket ellenem kiönteni, azzal kárhoztatnak, azmit dícséretemre kellene fordítaniok. De ezek szintén úgy járnak, mint amaz közbeszédbeli ötvös járt volt, kihez midőn egy darab aranyat vittenek volna, mérte, próbálta, faragta, és noha semmit benne nem találna kárhoztatásra valót, mindazonáltal, hogy az többinél jobb mesterembernek láttatnék lenni, rossznak kezdé mondani az aranyat ezért, hogy sárga. Így az én irigyeim azt kárhoztatják énbennem, hogy tanultam, azt, hogy sok idegen országokat, tengereket, várakat, városokat, templomokat, kutakat, folyóvizeket láttam, azt, hogy bujdosásaimban sok szenvedéseim között megtanultam superbiam vitandam, conversationem autem vel solum vulgarium non esse contemnendam¹⁵. 4. Vitt engem reá az ti Kegyelmeteknek hozzám megmutatott és megmutatandó jóakaratja és jóakaratjának bizonyos jele, kiről ha elfeledkezném valaha, méltán ingrati hospitis nota¹⁶ kárhoztattatnám. Ily illendő okok alatt kimenendő könyvecskémet, tiszteletes, nemes és böcsületes uraim, kérlek, hogy jó néven vegyétek, minden gonosz nyelvek ellen oltalmazzátok, és engemet béfogadott jóakaratotoknak tündöklő szövetségében mindvégig megtartsatok. Legyetek jó egészségben! Kassán, 28 Februarii, az igaz vallásnak világosságra való jövetele után száz és harmadik esztendőben, Üdvözítőknek pedig születése után 1620.

SZEPSI CSOMBOR MÁRTON

Mostan az Kassai Skólának igazgatója

Azokat, azkiket mostan belgáknak és batavusoknak hínak, régen németországi népek voltanak, az cattusok közül valók, kik propter intestina dissidia¹⁷ hazájukból kiűzettetvén Németországot elhagyták, és egyik része az Mosa¹⁸ nevű víz mellett szállott meg Galliának határában, az másik pedig az Rhenus¹⁹ azhol az tengerbe bészakad, annak mellékét ülte meg. Ezt Hollandiának híják, amazt Brabantiának. Az két híres víznek, Mosának és Rhenusnak haszna náluk, azonkívül is vannak halászvizei. Az Rhenus²⁰ vize nem ott szakadt régen az tengerbe, ahol most, Dordrechtumnál, hanem Lugdunumon alul. Ez tartomány Krisztus Urunk születésekor puszta volt és semmi ember nem lakta, hanem csak erdők voltanak, de azután az tengernek habjai és zűrzavarai miatt az egész tartomány nagy vízárral veszett volt el, és így azóta nem lehetett solidum, hanem fövenyes föld. Kerülete nem nagyobb 52 magyar mérföldnél, úgyhogy álljon meg ember az közepén Hollandiának, minden szegelete felől ez világnak gyalog ember egy nap kimehet belőle, ily szorosságban vagyon mégis harmincegy, téglával kerített városa, tizenhárom közöttük nevezetesb, kikről in speciali descriptione²¹ szólok. Az imperium²² benne volt az hispániai királyé, kinek midőn csak egy Albanus nevű herceg²³je is Hollandiában az igaz vallásért tizennyolcezer embert megöletett volna, kényszeríttettek maguk oltalmukban feltámadni ez nagy tirannus ellen, kétszer azért az királynak minden erejét az Britanniai-oceanus tengeren megverték, és igájukat nyakukból kivetették, most az status, ők ordónak híják, aristocratice²⁴ bírja. Belli ductor²⁵ közöttük az nagy erejű Mauritius orangiai familiából való fejedelem, kinek lakása Hága²⁶ nevű városban. Az tartománynak címere egy fakeretbe szorított oroszlán. Nincsen őnekik kemencéjük, hanem csak sütő, az is az földben, nincsen szőlőhegyük, nincsen szántóföldjük, nincs fájuk, mely dolgon bizony elcsudálkozhatol, miképpen lehessen az embereknek benne táplálásuk, holott csak Amsterrodamumban is lakos gazda számláltatik kétszer való százezer. Vagyon rétségnek nagy bősége, azhol számtalan sok barom, tehene oly nagy termető, mint nálunk akármely ökör, felette jó sajtja fehér, vörös, zöld. Népe emberséges, tisztább ég alatt minden nemzetségnél; csakhogy a fának szűk volta miatt igen rút étkekkel él, mert ugyan nagy rendbeli ember is csak kétszer főzet egy egész héten, vasárnap, szerdán, több napokon mind főtt húst, mind pecsenyét hidegen eszik, ha pedig megmelegíti, bizony rosszabb lészen az íze, mert csak földbül s ganéjbül csinált fának tüzénél melegíti meg, mely teljességgel általjárja az egész étküket. Az tengeri habnak természete bennük az ittvalókban, kik igen ritkán szoktak másnak engedni, hanem mindennek ellene mondani, vendégeskedők az ő módjuk szerint, ruhájukban idegen formát követnek minden német nemzetség között. Hajósai ég alatt egy tartománynak jobbak sincsenek mint ennek, kik ugyan Palinurusoknak neveztettenek az ő délre és északra való peregrinatiójukért, holott mit szenvedtek, mit láttak, mit hallottak, mind ideírhatnám, és tudom, hogy minden olvasónak mindenkori gyönyörűségére lenne, de hogy róla ne szóljak, azt cselekszi a könyvnyomtatónak országunkban való szűk és drágás volta. Az leányok, nemkülönben mint Danckában, megnőnek, s úgy adják el idejüknek harminckét esztendeje felett. Ahol egy dicséretes dolgukrul emlékezhetem az leányoknak. Esztendőnként egyszer, télben, harmadnap alatt az egész ország törvénye s szokása szerint pályafutásnak okáért bizonyos jutalom alatt (melyet az magisztrátus teszen le) a leányok az ő idejük szerint való hozzá hasonló ifjú legényeket az tengerre kihíják, az leány az férfiúnak, az férfiú az leánynak lábára felköti a csontból vagy csak fából csinált csuszkondót, de ez nem így vagyon, mint itt Magyarországban láttam, hogy egy nagy vassal megszegezett bot volt kezében az jégen járóknak, hanem szintén csak lábainak mesterségesen való félretaszítása által, felhányása és mozgatása által az egész nép láttára elindulnak, és oly sebességgel mennek, hogy ég alatt nincs oly ló, ki velük elérkeznék. Csak közönséges incessusuk is merő mesterség, nincs oly Cleopatra, oly Camilla, oly amazon, ki velük érne, igen magosak, de felette karcsúk, mert sok főemberek kicsinységüktől fogván nagy, erős, vastag matériákbul csinált testszorítókban nevelik fel leányukat, hogy derekának szép állása lehessen. Ez egész tartományban nincsen kinn járó koldus, hanem azki megérdemli, ispotályokban tartják, ha ki pedig munkálkodhatnék, és minden ok nélkül koldulásra adja magát, megjelentem ide alább, hova viszik őket. Azmely városokon általmentem, így következnek: Maii nyolcadik napján szállottunk ki az Balthicum-, Pomeranicum-, Svedicum-, Norvegicum- és Frisicum-tengerről, és az Istennek nagy hálákat adtunk, hogy az tengeri háborútól és betegségekbül kiszabadított, mert immár teljességgel eluntuk vala az tengeri utat. Bémenénk azért Amsterdamumba.

AMSTERDAMUM, ki másképpen Amstellodamumnak neveztetik, vagyon helyheztetve az Német-oceanus tengernek Tia²⁷ nevű morotvája mellett, ez mi időnkben Lisibonán, Velencén, Quinzain és Antverpián kívül ez világnak legfőbb emporiuma, ki lakos népét számlálja²⁸ 200 000 felett minden idegeneken kívül, sub gradu²⁹ longitudinis 38, latitudinis 43, minuta 20. Utcáin, nemkülönben mint Velencének mondják, mindenütt hajón járhat ember, mert mindenfelé az portusról nagy víz megyen bé.

Fundamentoma egészen csak faoszlopokon áll, ha valaki házat akar építeni, először az helyen lévő földet nagy mélyen béássa, az árokba sok égerfa oszlopokat ver bé, azon felül osztán úgy kezd az házi épülethez, innen vagyon ez, hogy őnáluk nem találtatnak oly magos házak, mint Danckában, azhol sok helyen egymáson fel nyolc rend ház is vagyon. Amsterdamban drágábba kerül az fundamentoma, mint az felül való épülete. Utcái felette szépek és tiszták, mind éllel felvert téglábul, gyakor helyen még az is mázos, kin ember elcsudálkozhatik, tisztaságát megtarthatják, mert soha szekér bé nem megyen a városba, lovon is nem más, hanem ha valamely fejedelem avagy nagyúr. Sok szép skólái, nevezetes könyvnyomtatóműhely, árutartó patikáknak soksága, szép mulatókertjei etc. Az nevezetes és közönséges épületek benne ezek: az templomok, az fegyvertartóház, tanácsház, ispotályok és az Zuchthaus, avagy jó erkölcsökre és munkára tanító ház. Az templom benne nyolc: az Ó, az Új, Szent Klára, Szent Margit, az minoritáké, Szűz Mária, Szent Magdaléna, Szent Borbála. Az Ótemplom 34 fehér kerekded öreg oszlopokon, két öreg orgona benne, az ablakoknak üvege drága szép históriákkal képesen megírattatott. Vagyon egy nevezetes epitáfium, Jakob Hemskerk nevű embernek emelte az egész tartomány, ez ember az észak alá, az dél alá kétszer volt hajón, hol mindenkor ellensége ellen győzedelemmel járt, azután Gades városa alatt megölettetett és földön testét idehozatta temetni 1604. Az Újtemplomnak azkit hínak, 42 kőoszlopa vagyon, vagyon benne szép lefüggő gyertyatartó tizenöt, az sanctuariumot merő velencei rézből csinált rostéllyal fogták el az derék templomtul, egyéb oly dolog nincs benne egy krokodil és egy cethalnak bőrén kívül. Az boloniak, kik az igaz vallásra térvén hazájukban meg nem maradhattak, hanem ide szorultak, ez templomban szoktak francia nyelven prédikáltatni. Az egész városnak közönségesképpen öt kiváltképpen való tornya vagyon, legszebb az, kit most építenek egészen mind drága, faragott kövekből. Nagyobb részére az házak tégla avagy zsindely helyett mind kővel héjazottak, oly szépek, mintha mind bádogbul való volna. Az tanácsház minden ékesség nélkül vagyon az halárus utcán, ajtaja felett drága arany bötűkkel ez vagyon feljegyezve: Audi et alteram partem³⁰. Sok ispotályok benne, sok betegek háza, soha ez városban ember koldust nem láthat, mert el nem szenvedik, hogy a piacon járna, hanem hogyha ereje nincs reá, hogy munkálkodhasson, tehát bizonyos helyre megyen, ahol őtet felveszik és ispotályba viszik, ha pedig nem érdemli meg az alamizsnát s mégis koldul, jaj bizony annak, ha rajta érik, mert az Zuchtházba viszik, azhol megpróbálják, ha ehetik-e avagy nem. Én Istenem, mely nagy alamizsnálkodás közöttük, meglátnál egynéhány száz embert betegen feküvén, ki mellett minden négy mellett egy asszonyállat, ki gondjukat viseli etc. Az elhagyatott árváknak is egynéhány köz helyek vannak, ahol laknak, azhol őket különb-különb mesterségre tanítják, és egyenlőképpen mindeniket veres ruházatban járatják, ezt láttam egyik házukon arannyal felírva: Gott ist der Weysen Helffer³¹. Ps. 10. Az tisztátalan személyektül elhagyatott gyermekeknek is szép házuk és jó gondviselésük vagyon. Az Zuchthausról (az deákok nevezik Domus disciplinaris³²) így érts. Mivelhogy minden helyeken, de főképpen őközöttük találtatnak afféle elvetemedett fiak, kik atyjuknak, anyjuknak szavukkal semmit nem gondolván mindenféle gonosz cselekedetekre ugyan rohannak, tékozlók, szitkozódók, verekedők, paráznák s az többi, erre való képest az böcsületes és okos tanács csináltatott egy közönséges házat, kibe azoknak gonosz erkölcsüket idővel megzabolázhatná, mindenféle mesterember benne, valamint az ember elgondolhat, ide azért nemcsak az ottvalók, de egyebek is sok országokból gonosz fiukat elküldik, és azmire látják az benne való gondviselők, hogy alkalmas, tehát arra választják, kit deákságra, kovácsságra, kit szabóságra, ácsságra, ötvösségre és egyéb mesterségekre, de mind az mesterségen s mindpedig annak előtte, míg reá fogják, bezzeg úgy kezükhöz tanítják, hogy ha fene oroszlán volt is, szelíd báránnyá változik. Először próbálják engedelmességét sokféle dolgokon: napestig egy helyből más helybe követ hord, vizet kutakbul kádakba merít, azt meg visszatölti az kútba, kivel tapasztatnak, kivel énekeltetnek, némelyiknek lábán, némelyiknek nyakán az vas, fűrészeltetnek velük, ugratják, néha hasmánt az verőfényre fektetik, azki nem cselekszi, avagy restnek láttatik lenni, vagyon egy ház, szinte olyan mint Heidelbergában az fejedelem lóistállójában és Prágában az király udvarában, kiben egy ember képére vagyon egy nagy rézbálvány, kin egynéhány ezer lyukacska, csak egy ablaka az háznak, az is pedig igen magosan, azmint ember felérheti; az rest embert ebbe az házba zárják egy kezéhöz illendő edénnyel, az vizet megbocsátják az rézemberbe, oly sebességgel jő ki belőle, hogy soha semmi szegeletében az háznak meg nem maradhatni szárazon, az víz pedig nőttön nő benne, az ember sehova nem hághat, lássa azért, avagy hányja az feje felett levő ablakrul az vizet, avagy bizony elvész benne. Némelyik annyira kihordja, hogy mind a két kezéről teljességgel lemegyen az bőr, némelyik pedig vakmerőségre vetvén magát, ha főember fia és elejétől fogva kímélésben nevelkedett fel, tehát nagy sokáig fuldokol az vízben, úszkál, sír, kiált, könyörög, efféléket gyakorta holt elevenen hozzák ki. Egyszóval purgatóriumban lakik az ember, mikor ez házban vagyon, elég dolguk, de bizony szűk cipójuk. Szertelen nagy haszna jár az városnak belőle, mert az mesterembereknek jóllehet esztendőnként fizet, de az számtalan sok hű szolgák inkább csak szintén kenyérért s vízért mindenféle csinálandó matériákat, ugymint posztót, fát, bőrt, meszet, földet, vasat, faggyút etc. behordanak az város számára délest hétfő napon, és ugyanakkor reggel mindent megcsinálva hordnak ki. Ez szegény benne lévők közül ki esztendeig, ki két esztendeig, ki meddig benne. Egy időben mindnyájan nagy titkon felindultak volt, hogy ki-ki az ő mesterét, tanítóját megölné, de egy, nem tudom, ha kegyességétül avagy inkább jövendőbe reá szállandó nagyobb nyomorgatástul indíttatván, az egyik házra Virgiliusnak imez versét írta volt veres krétával:

 

Quondam etiam victis redit in praecordia virtus Victoresque cadunt Danai.33

 

Azaz: Még végre azoknak is, azkik meggyőzettettek, megjő az ő bátorságuk, és az győzedelmes görögök elhalnak. Ezt látván az benne lakozó gondviselők (minthogy kicsinyebb dologra is animadversio³⁴ vagyon), kezdik az vereség által examinálni, ki írta s mi végre, azonközben az egész dolog s álnok végezés kitetszik, és annak utána kétannyira nevekedett az őreájuk való sanyarú gondviselés. Ide szokták béhozni az alamizsna nem érdemlő koldusokat is. Én bizony csak szintén látásátul is ez háznak iszonyodtam […] Vagyon két gyönyörű sétálóhelye az városnak, az egyik az Bazilika, ki harminchat fekete kőlábon áll, és az padimentoma is mind azon fekete márványkőből. Az másik faépület, padimentoma az közepén fövenyes öntés, az szélén deszkázat, hatvan faoszlopokon áll igen-igen szép piktúrával. Címere egymáson három kereszt. […] Népe felette vastag az férfiúi nemben, asszonyállatok és leányzók magasak és felette karcsúk. Az közrendbeli asszonynépek fekete palástot viselnek, de úgy, hogy minden főkötő nélkül az fejüket is azon palásttal borítják bé, kinek az homlokára lecsüngő részén egy szarv vagyon, nemkülönben mint az norimbergiai tipográfus nyomtatja ki az ördög képét amaz kisgyermekeknek való apró evangéliumos könyvecskében. Az főrenden valók szoknyájukon felül semmit nem viselnek, hanem egynehány szoknyát magukra vévén az legfelsőt nyakukra borítják, azmely szokás az mi asszonyembereinknél igen rútnak látszanék lenni, de ott nagy tisztességes. Igen nagy város, és az hajóknak csendes stációja benne, kik minden napon nagy sokféle országokbul és tartományokbul jelen vannak. Láttam ottlétemben egy hajót, kinek az ideig mását nem láttam volt, szép aranyos tornácokkal tündöklött, csak hat igen hosszú ágyú benne, az Hispániákra járó tolvajoké volt. Meghíresedett ez az város sok cselekedeteivel, de leginkább három hajókázásával Indiára és északra, melynek leírásával még ilyen könyvet tölthetnék, mint ez, de consulto³⁵ elhagyom […]

Menten mentünk Zélandia felé az hajón, ahol csudálkoztam, az emberek mely nagy kedvesen éltek az tabakkal, mely felől így érts: Az tabak hispániai szó, deákul³⁶ híják herba Nicotiana³⁷, annak az embernek nevéről, azki először hasznát ez fűnek találta. Hozzák az Újvilágból, kinek ily ususa vagyon. 1. Ha valaki tengeri útra avagy pusztára indul, hol kenyér nem találtatik, magához veszen egy darabot, meggyújtja, füstjét felszívja, étel, ital nélkül nagy sok napokig ember nem éhezik, sem szomjúhozik, hanem azon állapotban, mint mikor kedves vacsorájárul kijött, minden dolgát cselekedheti. 2. Ha ember csak az részegség kedvéért akár mazsolát, bort vagy egyéb italt inna, bár arra ne költsön, vegyen csak vagy hat pénz ára tabakot, éljen vele csak egy fertályóráig, reá felelek, bizony úgy megrészegedik, hogyha szintén négy vagy öt forintot az malozsára költött volna is, inkább meg nem részegedhetett volna. Több hasznát is olvastam Monardusban és Clusiusban, de ezeket ugyan próbáltam is. Egy brémai borbélylegény, ki Libiára indult, sodorral naponként jól tartott, míg ez hajóban voltam. Elértük amaz erős kastélyt, Rankest, kinek jóllehet semmi szépsége, de kivül-belül erőssége szertelen és álmélkodásra méltó. […]

FLISSINGA felette szép város, és az egész Zélandiában nálánál erősebb nincsen, mind vízzel az természettől, mind erős bástyákkal és nagy töltéssel az emberektül, az közel lévő Flandriában lakozó spanyolok ellen megerősíttetett, minden bástyáján sok ágyúk, szép tornyai és az zélandiai fejedelemnek házával igen ékes. […] Én szálláson voltam az Három Szerecsen Leányban az tenger partján, azhol mivelhogy az hajók nem várakoztanak, estve hét órakor ki kelleték jőnöm, és szintén úgy meg kelleték az ágyért és vacsoráért fizetnem 12 stivért, mintha ott háltam és vacsoráltam volna, és mikor ott feddőzném vélük, hogy nem hálok ott, azért nem tartozom az ágyért fizetni, csak ezt felelék reá: Vagy hálsz, vagy nem hálsz, bizony addig ki nem mégy, mert szándékod volt itt hálni. Ezt hallván mindjárt eszembe juta az Szamos mellett itt Magyarországban egy nemesembernek (kit megnevezhetnék) lator szolgáinak cselekedetük, azkik ha az szegény jobbágynak ökrei, bárcsak az túlsó partjárul az Szamosnak, beletekintettek is az uruknak rétjébe, ily okon, hogy szándékuk volt belemenni, behajtották és bírság alatt bocsátották ki. Gondolván azért azt, hogy ha még hazájában is oly fortély megtörténik emberen, miért mentegetem magamat idegen országban? Fordítám az erszény száját, és megadám nekik. […]

Minekutána az régi rómaiak ez világot kezdették vala hatalmuk alá hódoltatni, már az előtt régen volt az angliai nép, de az országnak situsa tőlük rejtve volt, hanem csak hírrel hallják vala, hogy Normandián túl egy szigetben óriások laknának. Mikor azért Julius Császár Galliának tenger felől való részeit subigálná, nem tűrheté, hanem Angliára is hadát általvivé, kinek az szerencse jól szolgála, mert az egész Britannia, ki soha annak előtte idegen urat nem ismert, kezéhez juta. Hítták azelőtt Albionnak és Albaniának is az fehér hegyektől, kik az bémenüknek nagy távolról megtetszenek, minthogy krétával, alabástrommal és fehér márványkővel ez ország felette bőves, annak utána nevezték Britanniának az Silviusnak Bruto nevű fiátul, azki negyven esztendővel Trójának elromlása után hadnagy lévén ez szigetbe jött, és az benne lakó aborigineseket fogytig mind levágatá. Ez országban volt régen az híres Caledonia erdő, azmelyrül az szigetet is annak utána Caledoniának nevezték. Sok folyóvizei, bő népe, sok városa, sok portusa és az szélein sok apró szigetek, kik közül az Monia³⁸ nevű igen híres, mivelhogy fundamentoma nincsen, hanem azhova az szél fújja, hatvan mérföldig tehát oda- s meg visszamegyen. Az nép Angliában az ő nemzetségének erős oltalmazója, még csak akármely rossz is, ha ember vele beszél, az ő genealógiáját nagyságos avagy királyi nemzetségre viszi. Tűzre való enyves és kénköves kőnek igen nagy bősége náluk, csodálkoznál rajta, ha hallanád: gyakorta az koldusok Isten nevében köveket kérnek. Azt mondják önnönmaguk az benne lakók, hogy Anglia sokkal jobb és mértékletesb egű, hogysem mint Gallia, nincs oly nagy hideg, nincs oly nagy meleg benne. Búzája, rozsa, árpája elég, csakhogy mind kerítésben vannak az szántóföldek, honnan megtetszik, hogy drága, mert az nép sok hozzá, egyéb gyümölcse is bőven. Barma sokféle, de főképpen juhoknak sokasága, kiknek gyapjukbul mindenféle szép posztókat csinálnak. Bizony mondom, oly gyenge gyapja vagyon az juhnak, hogy ember egy csepp válaszát sem láthatja, míg rajta vagyon, azt ítélné, hogy csak szintén az bőr rajta, ha látja pedig, nagy bőséges gyapja vagyon, ki nem sokat különböz az fehér selyemnél. Mondják, hogy azért vagyon oly gyenge gyapja az ő nyájuknak, hogy az rozmaring nevű fűvön híznak, mely fű természete szerint drága és mértékletes temporamentommal bír, mely dolgot annyival könnyebben elhiszek, hogy az juhoknak húsán is, minekutána felmészárlották, kedves és embert gyönyörködtető szag éreztetik meg. Régen vasérc, réz ez országban nem találtatott, mostan mindenféle metallum³⁹ vagyon. Egyedül csak az ő királyuknak pénzét veszik el, idegenét soha nem, hanem ha merő ezüst vagy arany, kit annyiban veszen el, azmennyit nyom, formájával semmit nem gondol. Az ő pénzük merő ezüst és arany, országukból ki nem szabad hozni, hanem portusukon visszaváltják oly pénzen; azminemű országba igyekezel menni. Farkas ez országban soha egy sem találtatik, némelyek azt mondják, hogy ugyan az föld természete nem szenvedheti, nemkülönben, mint az közel lévő Hyberniába az kígyót ha béviszik és akármely mérges állatot, Dániának egy felül megnevezett szigetébe az egeret, mihelyt az földre leteszik, szörnyű halállal hal meg. Így az farkas Angliában. De in annalibus Civitatum Angliae⁴⁰ más okát mondják, miért itt farkas ne legyen, s így szólnak felőle. Mivelhogy ez országban legnagyobb haszon az juhoknak tartásából jő, ez előtt való időkben, midőn az farkasoktul a polgárok nagy károkat vennének, országnak közönséges rendeléséből jött ki oly artikulus, hogy azmely bűneiért halálra ítéltetett embert teljes gratiájából, kegyelméből valamely város elbocsátana, tehát tartoznék az tanácsnak tizenkét farkasfejet esztendő alatt bemutatni szabadulásáért, mely dolog gyakorta lévén, az farkasoknak minden neme közülük kiveszett, és mivelhogy mindenfelől tenger között vagyon, semmiképpen bé nem származhatik. No, akárhogy esett legyen az dolog, bizonyos ez, hogy sehol Angliában farkast nem találnak. […]

Régen nem volt annyiféle kőbányája, mint most, mert most találtatik nagy bőven az kréta, az fehér márvány, alabástrom sehol jobb, szebb nincs, mint itt, Azonfelett amaz gagateskő, melyből, mesterségesen azkik tudnak vele élni, örökké égő gyertyát csinálhatnak, kit csak olaj olthat meg. Más az, hogy ha ez kőnek porát ember valamely leánynak avagy ifjúnak borban beadja, szüzességéről megcsalhatatlan tanúbizonyságot vehet, mert ha szűz, megemészti, ha nem, kibocsátja mindjárt. Sok meleg fürdők is vannak benne. Leghosszabb napjuk tizenkilenc óra, de nyárban az éjszakájuk is mind világos, és szintén úgy dolgot tehet az mesterember, mint szinte nappal, csakhogy az nap nem jár teljességgel az ő horizontjukon, de keveset különböz az éjszaka az naptól, viszontag télben, midőn Sol in Capricorno⁴¹, éjszakájuk vagyon négy egész napig is. Nyelvük az lakosoknak is csak szintén az közel való tartományoknak, úgymint Hyberniának, Galliának, Németországnak nyelvéből összezűrt-zavart, felette rút pronuntiaciójuk, mert minden u-t ü-nek pronunciálnak. Szép középtermetű fehér nép lakja, főképpen pedig az asszonyállatok igen szépek, tiszták, fehérek, magosak, idegenekhez emberségesek, kiket csókolással […] köszöntenek és térdhajtással, bizony bár, hogy Anglae angelae⁴², mert igen angyali képet viselnek. Ruházatjuk oly, mint az gallusoknak, csakhogy mind fekete színben és széles törpe süvegben gyönyörködnek. Az asszonynépnek pedig sokféle öltözete, némelyik kalapos süveget visel, kétfelől fülére fodorítván haját, némelyik, azmint itt nálunk, csak főkötőben, szoknyájukat abroncsokkal szélesítik, ebben mindnyájan megegyeznek, hogy valakik az tizennégy esztendőt meghaladták és az negyvent el nem múlatták, nagy szépen csecsüket, ha ítélik, hogy előállhatnak fehér és tetejes voltával, kimutatják, melyeknek válasza közibe egy drága keresztet avagy egy Agnus Deit, azmint híják, bocsátanak. Paripán jár mind férfiú, asszonyállat, és az ló futtatásában oly serények az leányok, hogy mulatságnak okáért mezőre kimenvén gyakorta mátkájukat futtatásból meggyőzik. Ez országban azmely földeket, nemkülönben mint Róma körül régen, kövekkel határoztak meg, melynek mindenikén két avagy három grádics⁴³ vagyon ily okon, hogy főképpen az asszonyi rend, ha valahol történik az lóról leszállása, azkörül felhághasson. Az deákosak nem élnek milliaréval, hanem passusszal avagy lapidibus⁴⁴, ha valaki kérdi, hány mérföld, ő ennyi vagy amannyi passusnak mondja lenni, avagy abest tot et tot lapidibus. Mind közönségesen, azkik igaz anglusok, helvéciai confessión vannak, mindazonáltal az püspökségeket, canonicusságokat, orgonákat, az templomi fehér öltözeteket és egyéb ehhez hasonló adjaphorákat megtartnak. Nevezetes két folyóvize. Az Tamesis, azmely az nagy Londinum városán foly által, és akármely nagy hajót is az tengertől fogva mindaddig elvisel. Az másik Humbria, mely Eboracum⁴⁵ nevű város felé megyen alá. Nagy két érsekség benne az Cantuariensis⁴⁶ és az Eboracensis. Episcopatus⁴⁷ 19, fő város 50, oppida⁴⁸ 136. Akadémiája kettő, az egyik Cantabrigiában, kiben amaz nevezetes Guilhelmus Witakerus és Perkinsus tanított, az másik Oxonium, kit Casus⁴⁹ János meghíresített. Az én utam ilyenképpen volt által ez országon:

LONDINUM, azhol mindeneknek előtte a népnek deáktalanságán csudálkoztam, mert három egész utcán kalmárok, szűcsök, szabók etc. között felmenvén, sehol nem találtam egy embert, azki velem deákul⁵⁰ tudott volna beszélni, hanem sokára találtam egy olaszra, kivel, azmi kicsinyt tudtam olaszul, vesztegettem, ki engem igazgatott az olaszok ordinarius gazdájukhoz, mondván, hogy mostan ott vagyon egy magyar úrfi, mely dolgon felette igen megörülvén nagy szorgalmatosan felkeresém, de noha magyarnak mondotta magát, mindazonáltal egy szót sem tuda velem magyarul szólani, mivelhogy cseh fiú volt, és csak akarta magát hiresíteni messze földrül jöttségével, s azért mondotta magát magyarnak. Én innen kimenvén szállottam az Verdődött Rókába az nagy híd előtt. Látogatni hogy kimentem, mindeneknek előtte három utcáit, kik igen szépek és tágasok, szemléltem, szép kőkutak, mint egy nagy házak, számtalan sok csorgó csatornákkal ékesíttettek, az szegények ugyan vínak rajta, azkik faedényben vévén az vizet, utcákrul utcákra hordozzák, és eladják pénzen. Ezenkívül vannak az derék főutcában nagy magos kőépületek, oszlopok város címerével, hallatlan szép bálványokkal cifráztattak, az többi utcák felette szorosak és sokan nap fényétől soha nem bántatnak. Nagy városait láttam az eljött országoknak is, de ehhez hasonlót ez ideig nem, mert az ő kerülete, nemcsak az ő, hanem az én itéletem szerint is vagyon negyedfél magyar mérföld. Hídja az Tamesis⁵¹ folyóvízen által nagy, harmadik csudája Anglia országnak, tizennyolc fornixszal, ki csak ő maga is egy egész várost tenne, rajta egy templom, és az kalmároknak számtalan árusháza. Az király kastélya (más az udvara, kiről ide alább fogok szólani) az tenger felől magas kőkerítéssel, négy toronnyal négy szegeletre minden ékesség nélkül, építője volt Julius Császár⁵². Ez vár előtt vagyon több 270 nagy öreg rézágyúknál, melyeket őfelsége az jó emlékezetű Erzsébet királyné asszony az tengeri harcakor az spanyoloktul nyert, és róluk triumfálván mindenikre az ő maga címerét felmetszette, és itt egy rakásban tartják csak szintén emlékezetre. Ide csak közel egy ház oldalából felette szép két csatornavíz vagyon, ahol engem midőn egykor nagy édesden innám belőle, egy gallus azt alítván, hogy ő nemzete vagyok, felette igen megpirongata; ő gyalázatnak tartotta az ott való nép előtt, hogy az ő országabeli vizet ivott, de megértvén tőlem országomat, megölelvén megkövetett, és tisztességesen vált el tőlem. Innen egy kis kapun az városba hogy bémenék, egy sereg szerecsen leányokra találtam, kiket csak akkor hoztak volt Etiópiából az tüzes tolvajok, minthogy árulták, igen szép ruhába öltöztették volt fel őket. Hollandiához képest nem drága hely, mireánk bizony igen drága, mert öt garas ára kenyeret csak szintén főzelékje mellett is egy nap ember elkölthet. Fő serük vagyon, kinek mását az danckai ser után nem ítéltem ég alatt. Halnak soksága, rákokat oly nagyokat láttam, bizonnyal mondom, kisebb nem volt tizednapi malacoknál, én nemhogy éve, de reánézve is sokára megcsemerlettem volna; eddig csudálkoztam, de már semmit nem, az Istenben elnyugodt Nagybányai Szabó Miklósnak rák lábának héján, kiben láttam, hogy egy messzely bor ment, mert itt egy iccést is találnánk, három garason adtak egy ilyen öreg rákot. Napnyugatra egy igen szép kapuja⁵³, kin az királynak címere, egy hárfa, egy liliom, hat oroszlán, egy korona, egyfelől egy oroszlán, másfelől egy unicornis⁵⁴ tartja, alatta arany bötőkkel ez vagyon írván: Vivat rex⁵⁵. Az alatt viszontag ez: Senatus Populusque Londinensis Fecit Anno 1609⁵⁶.

Azon az kapun kimenvén vagyon viszontag egy templom és az templomtul balra térvén a fajnlondisch posztószáraztó gyönyörűséges pázsitos kert, ezek csak maguk is kerekségükben kőkerítések között fél mérföldet béfoglalnak, elcsudálkozik ember, posztónak mennyi sokságát láthatja ez kertekben. Onnan balra térvén jut egy szép hostati utcára, azhol egy kis templom, mind egészen faragott kőből. […] Onnan az városba jövőknek egy igen szép kapu jő eleikbe, melyen jobb kéz felől egy király, közben egy püspök, bal kézre pedig az Justitia statuája vagyon. Felmenvén azon utcán, találkozik az Bazilika elő, hol az tornyon, minekelőtte az óra ütne, két ember statuája harangot vonszon, bizonnyal beszélették, hogy mind az kettő merően ezüstből öntettetett, csak az egyik sem kisebb nálamnál. Itt környös-környül az fő képíróknak sok officinái. Sok menése után eléri ember feljövésében az Szent Pál templomát, igen régi épület, három árkusra szakasztva, szertelen nagy kőlábai, az sanctuariuma tizenkét grádiccsal magasabb az derék templomnál, kiben sok fehér, veres, fekete márványkőből és alabástromból csinált koporsók vannak, csak úrvacsorája osztogatásakor nyitják fel ez sanctuariumot, én egy ablakon bénézvén láttam egy püspöknek képét fekete márványkőből kifaragván, kinek természet szerint való csontjait elrothadása után kiszedték és fölébe rakták, egyéb írás sehol semmi rajta nincsen, hanem ímez vers kétszer: Disce mori mundo, vivere disce Deo⁵⁷. Az derék templomban sok tudós, vitézlő és polgári személyeknek márvány és alabástrom kőkoporsója, kiket ha le akarnék írni egészen, talán az olvasónak nehézségére és megúnására lenne. Az kimenőknek ez templombul bal kézre vagyon egy skóla ilyen inscriptióval: Ingredere, ut proficias⁵⁸. Erzsébet királyné idejében ez skólamesternek volt egy tizenöt esztendős leánya, ki azon állapotjában az deák, görög és zsidó nyelven az királynénak versekkel egy könyvecskét írt, melyet most is, halála után, újonnan kinyomtattak, és mindenek nagy kedvességgel olvasnak. Ezen skóla mellett balra, jobbra, elöl, hátul valamely utcák vannak, mind csak könyvárusok lakják, úgyhogy csak az könyváruló hely is vagyon annyi, mint az szepesi Szeben⁵⁹ városa. Legegyenesb utcáján ez városnak hosszaságát az Julius Császár kastélyátul fogva az Westmonostorig szokott járásommal harmadfél óráig mentem el, honnan nagyságát igen könnyű megítélned. Az városnak felső végén az Westmonostor⁶⁰, régen az hazug barátoknak lakóhelye, kik Szűz Máriának tejét ott tartották és Szent Péternek az középső ujját, kire minden országból sietett felmenni és nagy bálványozást tenni az nép, minden állását ez nagyságos épületnek megírja Erasmus in Peregrinatione religionis ergo suscepta⁶¹, azhol az olvasó megolvashatja. Mostan fő skólává tétetett, az királynak egynéhányszáz alumnusa benne, és minden auditóriumait eljártam, de főképpen látásra méltó az ordinandusoknak examentartó helyük, azmelyben az fal oldalán jobb kéz felől Herculest propter magnos labores⁶², bal kéz felől Sámsont az elviselhetőségért írták fel, ezek között Elizabeth reginát koronájával és egy rózsával egyetemben, más oldalon az ország címere ilyen írással: Beati pacifici. Item: Reges et reginae erunt nutritii tui⁶³, azontúl igen öreg bötűvel: Cor unum, una via⁶⁴. Más auditóriumban ezt láttam: Non tota, sed pars tamen – ⁶⁵. Azmelyet énvelem együtt sokan nem tudják mire magyarázni. Az deákok felette szép különböző ruhákban járnak, könnyű még csak az legkisebbiket is megismerni az nép között, nem úgy, mint Németországban nem tudja ember, ki micsoda közülük, mert mind egyenlő ruházatban járnak az nemesekkel és műves emberekkel, itt pedig hosszú metélt köntösük, még szintén nyárban is gyenge béléssel megbélelt, ujja övig aláér. Ez skólában ott jártomban deákok voltanak hatszázan, az professzorok és egyéb skólához tartozó személyek negyvenen. Nagy rettenetes temploma ez az monostornak, kiben mostan az királyok temetkeznek, ebben nyugszik az jó emlékezetű Erzsébet királynénak teste, ebben az ő nénje, Maria Stuard Skóciának királynéja, ez mostani Jakab királynak anyja, akinek gonosz cselekedeteiért Erzsébet az ő szokásuk szerint fejszével fejét vétette és ide temettette. Ez templom az benne levő szép koporsók miatt érdemlette, hogy Angliának három csudái közibe számláltatnék. Mikor ez Westmonostortul az ember az király palotái felé feljő, szép két, faragott kőből csinált és szép statuákkal ékesíttetett kapun kell béjönni, itt az bejövőknek bal keze felől vagyon egy szentegyház formára építtetett ház, ebben vannak sok különb-különbféle játszóhelyek, kiben labdát, kiben tekét, kiben karikát, kiben golyóbist játszanak, szép csatornavíz az oldalában. Onnan viszontag ha bal kézre térsz az kis kapun, mely felett az Erzsébet királyné képe ily írással: Vivat regina⁶⁶ Elizabetha⁶⁷, és ha bémégy az kertbe, elcsudálkozol az kertnek mivoltán, de főképpen az benne játszóknak szép rendjén, kik némelyek követ hánynak, némelyek rudat, némelyek küszködnek, ugrosnak, némelyek, főképpen az ifjú asszonynépek és gyenge szüzek, énekléssel vetekednek, mindezeket meglátván, az poéták Olympusát, Helikonát etc. félrevetnéd, és az helynek gyönyörűségén álmélkodnál. Az egész kerten általfoly egy folyóvíz, mely az kertet kétfelé szakasztja, az egyik fele játéknak és az király halastójának, melybe sokféle vízi állatok, gödények, récék, hattyúk, tengeri hollók vannak, rendeltetett, az fele pedig vadkert, de úgy, hogy mindenfelől beleláthatni, sok vadak benne, szarvasok, fehér és fekete nyulak, úr ökrök, őzek, bivalyok s az többi. Ez kert előtt mindjárt az király palotái, némelyik csak téglaépület, némelyik pedig merő faragott kő, mindennek szabad bémentése az udvarokba, nem kérdik, mit keressz vagy miért jöttél. Az első nap bémentemben láttam mindjárt amaz nagy hírő Marcus Antoniust, azki midőn Spalatumban érsekséget, Dalmáciában praesességet viselne, az Úr Isten csudálatosképpen megismertette vele az igazságot, az lelki Babilóniából, mindenét otthagyván, kifutott, és akkor az angliai királynál commorált. Igyekeztem rajta, hogy Jakab királyt is megláthattam volna, de főembereitől értettem, hogy tizennegyed nap alatt házából ki nem jött akkor, házába sem bocsáttatott senkit nagy szorgalmatosságai miatt. Ezeket az palotákat mindenfelől mulatókertek fogták bé, és azonkívül is az városban számtalan sok hársfákkal megültetett sétálóhelyek, játszókertek, elannyira, hogy Olaszországon kívül nem hiszem, hogy egy ország városát ezen felett mutogathassa, és azki angliai királynak kertjeit, udvara népét és palotáit meglátta ez városban, semminek ítéli az Németországnak kelletlen muzsikáit. Ilyen állapotját látván ez helynek, így éneklettem felőle:

 

Londont nézzed, ha a sorsod vándorrá avatott, mert   Látod az angol táj ékeit itten együtt. Londont látva, figyeld, mit az angol trónnak uralma   Birtokol és gondoz; boldog e város. Igen: Jámborság, nyugalom, szeretet pompás palotája,   S fennen uralkodván ér az egekbe a hit.

 

Weöres Sándor fordítása

 

Nemcsak ez városbeli, hanem az egész országbeli népnek oly szokása vagyon, reggel elébb iszik, mint eszik, és felebarátját is az felestekemre nem egy darab pecsenyére, hanem egy ital serre híja, honnan az németekkel disputálják ez dolgot, melyik cselekeszik jobban; az anglusok így bizonyítják az ő szokásukat: Midőn ember főzni akar, megöblíti először az fazekat, s úgy teszi bele, azmit meg akar főzni. Az németek pedig ezt mondják: Midőn ők jó ízű vizet akarnak kútjukban tartani, erős köves fundamentomot tesznek az kútba először. Ez nép szertelen gyenge és leánytermészetű. Midőn egy emberséges emberrel beszélgetnék Angliának gyümölcse felől, mondá nekem: Ez országban láttam egy szem cseresnyét hatvanöt ott való pfennigen eladni, mely teszen ittvaló annyi garast. Mely dolgot én más végre magyarázván és valami drága körül értvén, kérdezni fogám, hogy micsodás volt az cseresnye, felelé, bizony csak oly, mint akármely országban szokott lenni, és ha két hetet ezután ez városban várakoznál, hetven angliai pfennigen is meglátnád, hogy egy cseresnyeszemet elvesznek, nemcsak cseresnyét pedig, hanem akármi új gyümölcsöt, mert az angliai nép oly kedve tölt, midőn újságban látja, nagy áron megveszi, ki szeretőjének, ki urának, ki jó barátjának kedvéért, ki csak azért, hogy fülére felköti, és mindaddig, míg el nem bővül, csak hogy ő is láttassék valaminek, ott hordozza. Az nép Londinumban oly bő, ítélné ember: mindennap sokadalom benne, hallottam, hogy minden jövevényen kívül mindenkor találtatik háromszázezer ember⁶⁸ benne, kenyér kell, hiszem ezeknek. Bizonnyal mondhatom, nincsen oly hét, melyen másfélszáz ökröt, ezer juhot le nem vágnának benne, hol azon felett az égi madarak, hol az tengeri halaknak soksága? Nagy módjával annak utána az skólamesterrel beférkeztem volt az Szent Pál templomának sanctuariumába, azhol miket láttam, micsodás epitáfiumokat olvastam, hosszú volna mind ideírnom […] Sok püspököknek hallatlan szép koporsói, kiknek látásában sokat gyönyörködtem, mert mindeniken kinek-kinek az képe oly természet szerint vagyon kifaragva, hogy csak szintén az szó és mozgás nincsen, de ábrázatjukat az természet sem csúfolhatná meg. Az mostani királyoknak temetőhelyük némelyeknek az templom, némelyeknek az Westmonostor-beli eklézsia. Az Tamesis⁶⁹ folyóvízen, mely nagyobb az Bodrognál, valamely hajó feljő az városba, az királynak kedvéért minden ágyúját ki szokta sütni, néha egy nap meghallhat ember kétszáz ágyúlövést, mely hogyha földön volna, gyakorta az magos házakban kárt tenne, de az vízen lévén semmit nem árthat. Mely nagy örömére avagy keserűségére legyen idegen földön valónak más országban csak valami kicsinyben hazájabeliekhez hasonlókat látni, itt Angliában vettem eszemben, mert midőn nagy szomorúan sétálnék, történet szerint három muszkát az ő ruházatjukban, mely az mienktől nem sokat különböz, láték, magos sarkú sárga csizmájuk, egyik zöld, az kettő szederjes öltözetben; ezeknek látása annyira béhata szívembe, bizony gondolkodásaim miatt alig tudhattam, hol vagyok. […]

CANTUARIUM avagy Cantuaria, angliai nyelven Cantábury, ez egész világon az compostellai Jakab, Loretumbeli Mária és az Aquisgranum-beli József⁷⁰ (azhova az régi magyarok bálványt imádani jártak) gatyája után legnagyobb búcsújáróhely az itt való Szent Tamás püspöknek testéhez, ki három vitézek által itt ölettetett és itt temettetett volt el. […] Az város nemigen nagy, sem szép, mindazonáltal egyenes padimentoma, sok elromladozott kőkertje, szép kapui, tisztes városháza, kenyere és bora drága, sere szenvedhető áron jó. Mindezeknek végire menvén viszontag az prédikátor házához tértünk, és három órától fogva hat óráig az seres üvegekkel ismerkedtünk, felette jó kedvvel tartott ez jámbor engemet, ítélem azért, minthogy ő is Németországban bújdosott, tudta, az bujdosás mi legyen. Wittakerus tanítványai közül való volt. Én mindennyi jóban is, noha nagy sokat marasztott, utamat el nem halasztám. […] Elbúcsúzám azért Jacobus Lambétul, minekutána nevét könyvembe béírta volna, és Britanniai-oceanus tenger felé utamat indítván, este eltévedék egy sűrű erdőbe, azhol tovább menni hogy nem látnék, béheveredém egy tövises bokorba, azhol ott is nagy szerencsén fordulék meg, mert midőn pallosomat rajtam hüvelye nélkül keresztültöttem volna, és nagy csendesen, de bizony félve nyugodnám, íme két parasztember nagy suttogva, egy-egy szekerce náluk, eljöve, én hiszem falopók voltanak, az bokor felett megállának, minthogy sötét volt, talán ők engem meg nem láttanak volna, de én őket szintén az fejem felett állani jól láttam, féltem rettenetesképpen, ha valahogy tolvajok, s meglátnak először, úgy hajít valamelyik avagy úgy üt, mert oly közel voltak, hogy ütve is elértek volna, hogy szörnyű halált meghalok. Ragadám az mezítelen hegyes tőrt kezembe, felugordám, ők ezt látván tőlem hátrább futának, de én vendégfogadót kérdezvén tőlük, megbátorodának, és hozzám jővén megbeszélték, hogy két egész mérföldön az igaz utat elhagytam volna, igazítanak mindazonáltal egy vendégfogadó felé, ki még csak egy mérföldön vala, de mivelhogy én szertelen megfáradtam volt, és meggondolván azt is, hogy ha szintén az vendégfogadóhoz elmegyek is, éjszakának idején egy embert bé nem bocsátanak, főképpen azki nyelvükön nem tud, keresék azért egy más helyet az erdőben, s ott hálék az filemiléknek és baglyoknak keserves szavuk és éneklésük között. Másnap igen jó reggel felkelvén Angliának, azmint tartják, portájára, Dover nevű városba juték hét órakor reggel. […]

Elejétől fogva, azmint az historikusok bizonyságot tesznek felőle, Gallia⁷¹ ország mind városai, mind pedig mezeire képest igen-igen megtölt hely volt. Strabo azt mondja, hogy az ő idejében (ő pedig élt Krisztus Urunknak születése tájában) Galliának csak egy szegeletje is pusztán nem volt, most is pedig annál inkább minden része oly bő népű, ember alig megyen egyik szép városából ki, mindjárt kettőt s gyakorta hármat is meglát előtte. Mezeje oly szép, sík, kies, és níhol-níhol nem amaz emberrettentő kősziklás, hanem szép zsíros hegyei vannak. Azt mondom, hogy senki szebb országot, ha az egész világot béjárná is, közönségesképpen szólván, soha nem láthat. Szőlőhegyei níhol hét egész mérföldre is kiterjednek, búzája sok és gyakorta Hispániát is táplálja vele. Folyóvizei sokak és nagyok, kiknek némelyike napnyugatra, némelyike délre, némelyike észak felé megyen az tengerbe, és így mindent, ami vagyon benne idegenekhez kihordhatják, azminthogy azmi nincsen, idegenektül könnyen bészerezhetik. Híresebbek ezek: Sequana, Ligeris, Araris, Matrona⁷² s az többi. Az rozmaring és az ciprus gyakor helyen, főképpen Provincia⁷³ nevű tartományában, nemkülönben, mint szintén Angliában, minden gondviselés nélkül nevelkedik. Közönséges gyümölcs mindenütt, narancsalmák, pomagránátok kertekben gyakor helyen; számára számtalan, három forinton is vehetni egyet. Én Istenem, mely sok és bő forrásai, főképpen Lotharingiában, rétjein füve majd embermagasságnyira nő, és nem tudom, az természet mit tagadott volna meg tőlük az verébmadáron kívül, mert ez ritkán találtatik, de elhittem, hogy az bölcs természet ez kártevő marhát is áldásképpen vette el tőlük, ne lenne tudniillik rútítója ez szép országnak. Városai megfogják számat, hogy ne szóljak, kikről jobb semmit ne szóljak, hogysem mint az ő dicséretükben megnémuljak. Gondold meg Párizst, ó olvasó, jusson eszedbe Aurelia, tekints Rupellaera, Nancira, Cataloniára, Tholosára, Rhemusra és számtalan sok fényes és egyéb tündöklő városaira, s azt mondod: Detulit huc certe ars, quicquid in orbe fuit⁷⁵.

Akadémiái nagyok és nevezetesek: Párizsban kettő, kiről alább szólok bővebben, Rhotomagusban, Tholosában, Massiliában, Burdegalában, Salmuriumban, Pictaviában etc. Az népe új dolgoknak felette kívánója, hamar haragra, víg és hajlandó minden gonoszságra, örömest vendégeskednek, aprólék dologért perlekednek. Az asszonynépek és leányzók nagyobb rész szerint mind fekete szeműek, vígak, szaporodók, idegenekhez emberségesek, ruházatjuk felette szép, abroncsokkal szélesítik szoknyájukat, hajuk alá bécsinálnak valami konty formára csinált matériát, azon általvonsszák osztán az hajukat, és nagy szép módjával hátul vagyon az hajtekerőjük; nyárban az meleg ellen orcájukon fekete bársonyból csinált álorcát viselnek, és mindeniknek kezében egy szellősítő legyező, vagy drága tollakból vagy cifra aranyozott papirosból csinált. De ez az gonosz nőktől az törvény ellen való dolog, hogy orcáikat, kiket az természet kimutatni rendelt, béfedik, csecseiket pedig, kiket rejteni kívánt, mindenkor kimutatják. Térek az utamnak leírására. […]

Párizs városáról az régiek nem sokat írtanak, azmelyből megtetszik, hogy nem volt régen oly királyi fényes állapotban, mint mostan vagyon. Emlékeznek az Paris nemzetségrül, de hogy azoknak valami oly nagy városuk volt volna, semmit nem hoznak elő. Híják Lutetiának a luto, mert felette igen sáros, főképpen az Sequana⁷⁶ szigetében való városa. Eredetét némelyek az trójai Priamus fiátul, Paristul hozzák, némelyek pedig csak Julius Császártul, de hihetőbb az első opinio, mert Julius Császár idejénél sokkal régibb, mint ezt az benne levő antikvitások megmutatják. Öregbedett egynéhányszor, mert belül is egynehány kerítésekre talál ember, meddig azelőtt volt. Vagyon benne ötszáz derék utca, mindenféle eledelnek annyi bősége, szombat napon ha látnád, ítélnéd, hogy az egész országnak minden ökreit, juhait, madarait, kenyerét és minden gyümölcsét oda hordották fel. Ez város nemcsak Franciának, hanem egész Galliának nemcsak birodalmára, de nagyságára képest is feje, az Sequana⁷⁷ folyóvíz mellett szép tér mezőn építtetett. Három részre választatik az folyóvíz miatt, az egyik neveztetik proprie dicta Lutetia⁷⁸, második, mely az Sequana⁷⁹ szigetében vagyon, az akadémiáról hívattatik de la université, harmadikát proprie sic dicti Parisii⁸⁰. Ez három várost drága szép hidak foglalták egybe, némelyik hídon nemkülönben, mint szintén Londinumban, egész városok vannak, de az csuda dolog, hogy csak fahíd némelyik, mégis oly nagy utcák vannak rajtuk, ember lehetetlen dolognak ítélné lenni, hogy csak két hónapig is oly nagy terhet megtartana, ki mindazonáltal hatvan-hetven esztendeig is megáll. Drága szép templomok benne, melyek közül az városban nevezetes az parochiale és az Szent Joachimé, az városon kívül az Szent Dienesé, melyet mindenek inter septem Europae miracula⁸¹ számlálnak. Az Johannes Castella parricidának, azki az királynak, Henricus Quartusnak az ajakába ütötte volt, meg akarván ölni, az kést, annak az atyjának háza csak közel az La Palle, avagy az Parlamentum palotájához, igen szép helyen építtetett volt, melynek helyén mostan egy szép kifolyó csatorna két szűz képével láttatik. Az Parlamentum háza szertelen nagy épület, egy egész utcának ítélné ember, ezelőtt három hónappal nagyobb része egész az pádimentomig leégett volt, kiben, mivelhogy rendszerint eleitől fogva minden franciai királyoknak statuája benne volt, az padlásoknak leromlása miatt csak belül több kár lött hetvenezer forintnál. Onnan egyenesen az la Rue de Betesi utcán felmenvén, jut ember az kapura, melyet ők la Porta⁸² de Paris⁸³ neveznek. Ez kapu között vagyon egy rút rostélyos házacska, melybe bé szokták vetni azokat az testeket, kik éjjel avagy nappal az utcákon megölettettenek, huszonnégy óráig ott tartják, azután minden várakozás nélkül, ha ez világon annál jámborabb ember nem volt volna is, az tanácsház előtt lábbal felakasztják. Minden személynek pedig új, új akasztófát kell az városnak csináltatni, soha egy akasztófára sem egyszersmind, sem succesive az városban többet egynél nem akasztanak. Egy nap rajta tartják az testet, másnap tisztességesen eltemetik.

Ez után jöhetni az két hídra, melyeknek egyikén mind ötvösök, másikon kalmárok és egyéb vevő, adó emberek laknak, híják ezt madaras utcának, mert mindenik házát madárrul nevezték el. Legnagyobb vérontás ez két hídon történt vala az igaz hitért 1572, mivelhogy az mesteremberek és kalmárok idegen országokban bujdosván Istentől megvilágosíttattanak volt, és hazájukban is vallásukat megtartották, és halálig oltalmazták. Ez két utcabeli vérontás miatt az egész Sequana⁸⁵ folyóvíz vérrel folyt. Egyenesen ez hídrul délre felmenőknek találtatik eleikbe caemiterium puerorum innocentium⁸⁶, kinek ajtaja előtt ütötte az kést az barát az torkába az jámbor Henricus királynak. Ez hely az egész városnak legfőbb temetőhelye, szép epitáfiumos columnák benne, de mind francia írással. Vagy hiszed, jó Olvasó, vagy nem hiszed (csuda dolgot mondok), ha elhiszed, valahova viszed okát, de bizony dolog: Ez temetőben huszonnégy óra alatt az eltemetett test úgy elrothad, hogy annak utána az csontját mindjárt kiszedik és héjazat alá rakják, melynek soksága távolról is iszonyítja az embert. Hogy igaz voltát ez dolognak megpróbálhatnám, vasárnap odamentem és láttam, hogy az testet eltemették, hétfőn odamentem, láttam, hogy az sír besüllyedt, kedden reggel ránéztem, hogy az vasárnap estve öt óra tájban eltemettetett testnek csontjait az sírból kiszedték, és mást temettek helyébe. Menj fel innen, egy magas keresztre találsz az király lakóhelye felé, ez kereszt alatt szokták megbüntetni az igen nagy urakat, kik árultatásban vagy egyéb vétekben találtatnak. Innen balra térőknek láttatik egy nagy utca, melyben tizenkettőd napig az Phoenix Madárban jó szállásunk volt. Oda csak közel az Sequana⁸⁷ folyóvíznek legjobb kőhídja, híják Ponte⁸⁸ de Nov. Ezen az hídon vagyon egy mesterséges fonteney, avagy kifolyó csatornakút, két statua⁸⁹ velencei rézből építtetett rajta, egyik asszony képére, mely a vizet kezében lévő edényből kiönti, másik férfiú képére, ki a vizet más vederbe befogja, de a víz azután többé nem láttatik, mert titkos csöveken viszont bemegyen a Sequanába. Az épület tetején vagyon egy óra, ki szép énekléssel minden fertályórát megékesít. Nagy híd csak kilenc kézívre avagy fornixra, az túlsó végén egy kis ház építtetett, kin az Henricus királynak statuája (mint Váradon mondják lenni László királynak) egy igen nagy rézlovon felette szépen áll, süvegetlen, fegyverben, kezében a királyi pálca, merőn mindenütt megaranyozva. Itt mindjárt két utcát mind egyformára építettek elannyira, hogy egy tenyérnyi különbséget minden házain nem találnál. Úgy beszélették, hogy egy igen gazdag ember, magtalan lévén, építtette, bérbe adásával még ugyan életében az ő pénzét, kit reá költött, kivette belőle, és annak utána ajándokon az tanácsnak adta és az királynak maga emlékezetére. Visszamentem viszontag ez hídon, és az király udvarát szemléltem, helyheztetve vagyon szintén az városnak legalsó szélén, azhol az Sequanának két szarva viszont összeszakad. Mindazon faragott kőből építtetett ez az királyi udvar, és vagyon annyi helyen, mint Kassa⁹⁰ bekerített városának fele, sok szép statuái, labdaházai, tekejátszóhelyei, mostan viszontag hosszúságában harminc ölnyivel öregbíttetik. Az váron túl felmentem a város töltésére, kerítésére, csak egy kőkerítése vagyon, az sem magasabb másfél kopjánál, az töltése elég temérdek, de az sem ér a danckaival, szintén azon formára. Árokja mindenütt száraz és csekély. Az kapuk szertelen magosak, mind azon faragott kövekből, azok közül nem találtam szebbre, mint azmelyet 1614. esztendőben ez mostani tizenharmadik Ludovicus király állított az délre való akasztófa felé szép fehér faragott kövekből, az ország címerének (mely három liliom) még csak az legkisebb pontja is mesterségesen kimetszve rajta, egyfelől mind fegyverben tartja az atyja, Henricus 4. statuája, másfelől az anyja, alatta ilyen írás nagy arany bötűkkel: Hic belli pacisque decus⁹¹, ez alatt viszontag egy aranyos tábla, de franciai írással. Csak közel ez kapuhoz vagyon egy igen nagy klastrom, melynél egész Párizsban nagyobb és régibb nincsen, azmint értettem, Augustinianus barátok lakják, nem kisebb, nem alábbvaló épület egy igen nagy várnál, felette magos kerítése, bástyája tizenöt, szép általjáró folyosókkal, szép gyümölcsöskertje. Mellette az város töltésén sok szélmalom, hol egynéhányszáz szamárt is megláthatni, kik ez malomban gabonát hordanak. Elébb menvén innen, talál ember egy fortezzához, mely egészen mind faragott kőből való, szörnyű dolog magassága, mondják, hogy az városnak egyik kincstartóhelye ez, de nem tudom. Mellette az város kapuja, kin az ország és az város címere. Az ország címere alatt ez az írás: Henricus Tertius Franciae et Poloniae rex⁹² 1585. Felül pedig az kapun: Un Dieu, une foy, un roy, une loy. Unus Deus, una fides, unus rex, una lex⁹³.

Az Sequana⁹⁴ vize azhol bejő az városba, vagyon az fegyvertartóház ilyen írással:

 

Aethna haec Henrico Vulcania tela ministrat,   Tela Gigantaeos debellatura furores.95

 

Mindenütt az kerítését ágyúknak, fegyverderekaknak, sisakoknak, tüzes labdáknak képével ékesítették, befoglal csak az egy armamentárium⁹⁶ annyi helyt, mint az egész Szatmár⁹⁷ vára minden kerítésével, bal kéz felől kívül drágalátos szép sétáló- és vadkertjei az királynak, sok különb-különbféle termő és termés nélkül való fákkal teljes. Jobb kézre pedig az község játszókertje három piaccal, melyet 440 hársfa és platánus ékesített meg oly hosszan, hogy ember ugyan megfárad szabású, még általmegyen, az nép benne ki tekét, ki kockát, ki csürköt, ki követ etc. játszik.

Ezeknek utána kezdettem observálni Párizsnak második városát az Sequanán túl, melyet la universitetnek⁹⁸ hínak. […] Az Sorbonában mindennap sok disputációk vannak, akkor egy ifjú legény, Hieronymus bachelier Parisinus socius Sorbonicus pro minori ordinaria⁹⁹ ez kérdésről: Quis divisit Mare Rubrum in septem divisiones?¹⁰⁰ disputált, ellene tizenkét baccalaureusok opponáltak. Én létemben soha jobb elmét sem láttam, sem hallottam, nyolc órátul fogva három óráig délután az sok reá kiáltó disputátorok között nyelve meg nem botránkozott, egy argumentum¹⁰¹ nem volt, kire meg nem felelt, mely dolgot az egész nép és az deákság is külön kezének nagy összecsattogtatásával, nagy örvendezéssel, nagy vigassággal approbált. Sőt még az magnificus¹⁰² rector is, kit veres posztóruhában három aranyos sceptrummal hoztanak vala bé, kezét, ez dolgot látván, összeverte. Igazán az Sorbonában neveltetett volt ez ifjú, mert eleitől fogva hallottam és olvastam, hogy az vallásban az Biblia authoritásán kívül senkiét bé nem veszi, nem nagyra böcsüli az sok supposititius könyveket, azminemű az Szent Jakab liturgiája, az Nikodémus evangéliuma etc. Ez is, midőn az barátok Szent Tamásból, Lombardus s az többiből bizonyítanának ellene, mindjárt az kiáltotta: Non juravi in verba magistri, rationibus, rationibus, non authoritate! Philosophus sum. Hoc loco suspectum habeo Sanctum Thomam, non recipio, non approbo, nisi rationem dederit, Thomas, Lombardus potuit mecum errare.¹⁰³ Mely szókat midőn gyakorta iterálna, az egész ott levő barátok, főképpen, azkik nem sorbonisták voltak, ugyan fogukat csikorgatták, zajgottak, azután az praeses¹⁰⁴ így szólította meg: Subtilissime juvenis, sobrie loquere, nam melius est cum Angelico doctore errare, quam contra eum falsi aliquid statuere¹⁰⁵. Ez disputációban opponens¹⁰⁶ volt az frater Martinus Meurisse is (kivel ötödnapig barátságosan éltem), hol minemű elméje legyen, kiváltképpen eszembe vettem. Így az egész nap disputációban eltelvén, másnap nagy pompával az baccalaureusok között jöve be. Ez akadémiában tanított régen Szent Tamás, Scotus, Lombardus, De Bacone, Ocham, Alexander de Ales, Cajetanus, Gandensis etc. Patrónája az akadémiának Szent Orsolya asszony. Nagy veszekedése volt 1611. esztendőben ez akadémiának az jezsuiták akadémiájával, mely megtetszik akkori magnificus¹⁰⁷ rectornak, Hardiviler Péternek az Párizs-beli tanács előtt lött hosszú és bölcsen írt prókátorleveléből, hol minden origójukat, minden erkölcsüket, minden igyekezetüket kevés szóval, de hosszú értelemmel leírja. Mostan is oly szörnyű egyenetlenségük vagyon, azok, kik az Sorbonában laknak, elmennek Claromontanába, az ablakok alatt hallgatják az jezsuitáknak leckéjüket, ezek meg amazoknak, és ha valamit kaphatnak egymás szájából, egymás gyalázatjára mindjárt kinyomtatják. Számtalan sok skólák vannak ez városban mind az akadémiák alatt, mind azon kívül. Nevezetesbek ezek: Schola Regia Navarra, Schola Regia de Burgo seu Burgundia, Schola de Praelo Vacca, ebben tanított az bölcs Petrus Ramus, kinek 1572. esztendőben az több keresztyénekkel vallását ott kelleték vérével megpecsételni. Matthaeus Scaricaeus in Vita Stephani Szegedini¹⁰⁸ írja, hogy ő idejében, midőn néha-néha ez skólák virágjukban voltanak, megszámláltatott harminckétezer deák; mostan is, azmint hihető beszédei által Meurisse Márton nekem jelentette, többen vannak huszonnégyezernél. Az városnak pedig népe az ő házuk népe szerint (noha néha több s néha kevesebb) számláltatnak negyedfélszázezren, idegen ember, azki látásért, kalmárkodásért, búcsújárásért, az király udvarában való szolgálatért ott találtatik, vagy viszontag negyvenezer. Gondold meg, édes Olvasóm, ha kenyér s bor s hús nem kell-e azoknak, ne csudáld hát, ha az ő országuk drága, ne csudáld, hogy egy ludat két forinton, egy tyúkot hatvan pénzen vettünk benne.

Megtérek még egyszer az templomoknak néminemű leírására. Számláltatnak háromszázan s egynehányan. Az Nostrae Damae avagy az Szűz Mária temploma külsőképpen meghaladta minden benne lévő templomokat szépségével, mert hogy egyébről ne szóljak, vannak hallatlan szép kőcsatornái különb-különb vadaknak formájára, az derék ajtó felett harmincnyolc királynak ékesen csináltatott statuája, alattuk pedig az tizenkét apostol. Püspöki rezidencia benne, melyet pünkösdnek vigíliáján¹⁰⁹ nagy méltósággal éneklés, orgonálás és misemondás között, pásztori botja kezében lévén, az templomban láttam. Az Sequana¹¹⁰ felől való oldalon, sokat csudálkozván rajta, ily írásra találtam: 1257. mense Februario Idus¹¹¹ secundo¹¹² hoc templum fuit inceptum¹¹³. Ez templom mellett vagyon egy hospitale. […]

Az Pallénak, kinek authorát hozzák az históriák Julianus Apostatát, sok imide-amoda járó, nyíló, boltos házai vannak, melyekben azonkívül, kikben az tanács nagy dolgokról szokott végezni, mind árura való marha vagyon. Az udvarán ily szép dolgot láttam: az francia király drága szép liliomos ruhába felöltözvén, bálványképpen áll, jobbja felől az Fortitudo statuája hóna alatt tart egy kis ládát, mely az királynak és az országnak erős voltát jegyzi, mellette az Justitia, mely egy éles tőrrel egy vogot tart, intvén, hogy az igazság nélkül az király nem király, hanem tirannus; bal keze felől az Prudentia egy tükörbe nézvén, mert az királynak nemcsak az előtte levőket, hanem az távul valókat és jövendőket is meg kell látni; azon túl vagyon az Temperantia egy órával és haranggal, intvén az királyt arra, hogy étellel, itallal magát ne terhelje, hogy idejét, óráját aluvásban ne töltse, mert az álom és az étel, ital sok országoknak volt elrontója. Az király statuája alatt ilyen írás vagyon […]

Az Proetorium hallatlan nagy, és naponként öregbedik szép fehér faragott kőből, az középső kapu felett kívül vannak szép kőstatuák, középen pedig vagyon egy szűz formájára csináltatott, kinek kezében egy nagy kiszéledt vitorlával egy terhes hajó, mely a város címere; alatta arannyal ilyen írás: Lutetia¹¹⁴ Parisiorum. Ki nem kívánkoznék ilyen szép dolgokat látni? Valahova eltekint ember, mindenütt az elmének csudáit láthatja, valahova eltekint utcáról utcákra, mindenütt láthat egy avagy két deákot földig való ruhában. Bizony, az egész ez ideig való bujdosásomat és annak terhét ez egy város elfeledtette vala velem oly igen, hogy mint szintén szerelmes hazámból kelletett viszontag innen kijőnöm. Ily országokban és városoknak látására, én csudálom, hogy az mi nemzetségünk közül való ifjak, kiknek más ember segítsége által értékük volna reá, nem igyekeznek.

 

Mit használ, ha az ifjú folyton könyveket olvas   És sose látja, mi szép s mily csoda mind e világ?

 

Weöres Sándor fordítása

 

Két esztendeig sok pénzét némely elkölti, nem mondom, haszon nélkül, de csak az két esztendő alatt, és amint most szokták, esztendő alatt való deákságért, tanulásért idegen országra menni merő ostobaság, mert ott azmit keres, szintén azont megtalálja itthon. Vagyon ugyanitt Párizsban az nagy kőhíd előtt egy szép épület egy nagy kerek toronnyal, melyben az király, Henricus 4., Margarétát, az ő feleségét, meddőségeért bezárlotta, és az pápa indulgentiájából ezt, azki mostan él, vette volt el. Holta után teste ugyanott temettetett Margarétának. Párizsnak épületei azonkívül, azmelyeket merő faragott kövekből építettek, mind csak fából kővel elegyesen csináltatott házai vannak nemkülönben, mint Angliában Londinumnak. Népe víg, valahol megyen, mind csak süvölt avagy dúdol. Bora olcsó, pintjét megvehetni négy garason. Csak közel kívül a városon nagy sok kőbányák, mindenik felett egy-egy kerék, melyen kivonsszák az köveket. Párizsban 6. Junii szép érett szőlőt láttam, kit csak akkor szakasztottak le az tőkéjéről, az hídon, melyet Nostra Damenak hínak, árulták, egy gerezdet 36 stivéren adtak. De senki ne ítélje, hogy az párizsi hegyen akkor érnék az szőlő, hanem az gazdának mestersége alatt boltban plántáltatott, ért és leszakasztott.

 

Pünkösd napjára virradván¹¹⁶, ottlétemben igen szörnyű álmot láttam volt, mely engem mind az egész ünnepnapokon, mivelhogy tudtam, hogy egyedül kellene útnak indulnom, az két társam útját Hispániába igazgatván, igen szomorított; az pedig ekképpen volt: Tetszett, mintha én egy város mellett mennék el, egyedül jutottam egy helyre, ahol aznap egy bűnösnek fejét vették, kinek az vére az földből három kopjányira felbuzgott, mely dolgon midőn igen csudálkoznám, íme egy erős szél az vért hirtelen reám csapá, énnékem egészen fehér öltözetem lévén, igen bánkódtam rajta, hogy megrútult, futottam az anyámhoz és nénéimhez, mosták karomról és fejemről az vért, de oly tisztán, azmint kelletett volna soha le nem moshatták. Ez rút álomtul megiszonyodván felébredtem, és jövendő jó szerencsém felől igen kétséges voltam, mindazonáltal Istenre hagytam magamat, és segítségemet mindenekben szent felségétől vártam. Másodnapján az Szent Dienes templomába kimentünk, melyet, azmint feljebb is megmondottam, Európának hét csudái közibe számlálnak, okát nem tudom miért, mert ha külső faragott voltát tekinti az ember, bizony meghaladja ugyan az Párizs-beli Nostre Dame-nak temploma, ha belől való szépségét nézzük, kétszerte meghaladta az Cantuarium-beli templom, az benne lévő királyok koporsója sem haladja meg az angliai királyoknak koporsóit, kik az Westmonostorban vannak. De elhittem, hogy nem az templom, hanem az templom kincse az miraculum¹¹⁷ benne, én azt nem láttam, láttam az nagy oltár szélén az unicornisszarvat, mely felől az kozmográfusok oly gyakor helyen emlékeznek. Innen mentünk Szent Germanba, hol az királynak szép udvarháza, itt láttam, hogy az király az golyvásokat pünkösd 2. napján gyógyította, szám szerint kilencszázat és tizenötöt, mely dolog felől így érts: Az franciai királynak oly tulajdonság adatott (Istentől vagy honnan, tégy ítéletet) nemzetségrül nemzetségre avagy inkább successorrul successorra, hogy amaz embernek torkán támadott golyvákat kezének csak illetésével meggyógyítja minden orvosság nélkül, azmi nagyobb, amaz undok varakat, kiknél ember soha rútabbakat nem láthatott, kik azoknak torkukon szokott kelni, kik Rómába Szent Péter és Pál bazilikájához, Loretumba Szűz Mária bálványához, Compostellába Szent Jakabhoz búcsújárni szoktak menni. Efféle búcsújárókat nagy számban talál az ember minden időben itt Párizsban, azkik alkalmas időt várnak az királyhoz való menetelre, hogy meggyógyítattassanak.

Azmiképpen hogy Prágában az mészárszékben soha légy nem láttatik, így ez városban régen egér nem volt, de most immár néhol-néhol lakja. […]

CATALONIA, az ő nyelvükön Schallon, szép város, minden kőkerítése amaz szegeletes kövekből rakatott, vagyon nagy árokja, az alsó kapunak szintén alatta foly el az nagy Matrona¹¹⁸ folyóvíz. Vagyon tizenegy szép temploma, kik közül ékességével tündöklőbb az parochiale, melyen sok császárok és királyok képe rézből kiöntettetvén felcsináltattak az héjazatjának oldalán. Sok járásomnak miatta az lábambeli akkori sárga csizma felette igen megszakadozott volt, mentem azért egy vargához, ki nagy lelke üdvösségéért, mint efféle bujdosó legénynek, harmincöt stivéren, garason, egy közönséges kéttalpú cipellőst ada (itt is megért volna 25 pénzt), ott midőn mulatnék, egy nevezetes főember, ott való pharmacopaeus, Nicolaus Talaeus jöve hozzám, és nagy ismeretséget vete velem, emlékezetére albumomba szép verseket is íra. Szörnyű mezőségen vagyon ez városnak situsa, melyen régen az Attilával együtt az Szkítiából kijött magyarságnak színe elveszett volt, mutatják most is az halmoknak helyét, azhova az testeket hordották volt, de minthogy nem újították, távolrul meg nem ismertetik. Csak közel az városon kívül vagyon egy vadolajfás és nyárfás sétálóhely, hol fáradságom után mintegy másfél óráig csendesen aludtam. Alig hiszem, hogy valaha arrul az földről Attila hazasietett volna, ha magáévá tehette volna, mely kedves és gyönyörűséges föld az Francia és Picardia felé. Iccéjük csak kicsiny, mint nálunk az kassai messzely, de az bor nem drága. Háltam Argentina felől való külsővárosban az Szélmalom nevű vendégfogadóban, ahol igen kedves és csendes szállásom volt, csak szintén az gazdasszony hon lévén. Midőn pedig az vacsorához ültem volna, igen keserves kobzolást hallék, mely engem nem tudom, ha megvigasztala vagy inkább megkeseríte. Nem hallottam volt Danckátul fogván minden utaimban kobzot ez helyen kívül, kérdém azért az gazdaasszonyt, ha fizetésünkre ez kobzos eljönne-é szállásunkra? Az asszony szolgáját bocsátván, az hegedűsökkel egyetemben az kobzost elhívatá, én midőn ez szokatlan muzsikán csudálkoznám, az kobzos kérdé, ha láttam volna-e valaha oly vigasztaló szerszámot, kinek én felelvén mondék: Nem az koboznak csudálom formáját és hangját, hanem azon csudálkozom, hogy noha immár sok országokon és tartományokon általjöttem, mindazonáltal sehol ez városon kívül ily muzsikát nem láthattam, hazámban pedig még csak az gyermekek is azt pengetik. Ő erről diskurálván, miért hogy Galliának is csak szintén ez egy városában vagyon ususa, ilyen okát adta, hogy midőn amaz fene ellenség, az Attila, kiről az historikusok írnak, ez városnak mezején (kinek most is vitézeinek testéből rakott halmainak helyét mutogatják) megverettetett volna, sok számtalan kobzosokat (mert táborában bőségesen voltak) összeállatott, és nagy keservesen sirattatta meg az megholtaknak keserves állapotjukat. Nagy vígan mulattam Cataloniában mindenképpen, csakhogy az ágy nem tetszett, mert én nem tudom, micsoda füvekkel, melyek őnáluk kedvesek, rakták volt meg elegyesen az párnákat. Kijövén az városból egy jó reggel, először ily szerencsétlenség esett rajtam, hogy egy hetvenöt pénzes kesztyűmet elvesztettem. Másodszor, minden instrukció nélkül egyedül gyalog indultam az széles cataloniai mezőségre, melynek mivoltát nem tudván, azt ítéltem, hogy falukat találok, mint egyebütt, de hat egész mérföldön sehol falu nem volt, nem volt sehol vendégfogadó, sehol nem volt víz, egy mákszemnyi ételem, italom magammal sem volt. Én Istenem, ki akkor velem jelen voltál, te tudod, mit szenvedtem! Vasárnap volt, igen szörnyű hőségben éheztem szörnyen, de szomjúhoztam bizony tízszerte inkább. Mentem mentem, gyakorta erőtlen lévén, viszont ledültem, sok menésem után mintegy tíz óra tájban egy szamárnyomban találtam egy kevés vizet, de az bizony száraz torkomban ingyen sem kordulna is, feljebb igen bús szívvel menvén, egy szekérvágásban csak az tegnapi esőből lött vizet annyit találék, hogy másnak is adhattam volna, én bizony annyit ivám benne, hogy miatta felfuvalkodván sok ideig sehova nem mehettem, hanem csak ott hevertem hasamnak érezvén nagy fájdalmát. Találtam azután egy vastag búcsújáró embert, ki az Hispániában lévő compostellai Szent Jakabtul jő vala, betekerte egészen az derekát az sok páternoszter avagy olvasóval, volt barátszínű ruhában, az oldalán egy palack teli jó campaniai borral, kit midőn kérnék mégis, hogy az mezőben mutatna valahol valami folyó- avagy kútvizet, fogá az palackot és kezembe adá, itata erősen belőle, én nem mondám, de gondolván, vagy használt, vagy nem az búcsújárások Compostellában, ezt bizonnyal tudom, hogy az velem való jó cselekedetednek Istentől jutalmát veszed. […]

MENILAHORN kőkerítésű város, mely felől nagy dolgot mondhatok. Gyermekkoromban az raboktul, kik az török fogságból kiszabadulván gyakorta sokakat szoktak hazudni, hallottam, hogy az régi Jeruzsálem helyén mostan más Jeruzsálem vagyon, és az házak igen alacsonyak, egyberagasztattanak úgy, hogy ha idegen ember béjő az kapun, az eb felugrik az első háznak héjára, és az egész utcának héjazatján mind a más kapuig ugatva követi az embert, ezt hallottam tőlük, de nem tudom, ha igaz-é avagy nem Jeruzsálem felől, ez Menilahorn¹¹⁹ város felől bizony igen igaz, mert oly formára építtetett, hogy az egész két utcának (több utcái sincsenek) héjazatja csak kettő, az is pedig szintén olyan lapos, mint az padlás szokott lenni, de igen erős téglából építtetett, így az egész város mintha csak két ház volna, csak az ajtók disztingválják az szomszédságot. Bémentem az borra együtt, hol az gazdasszonytul midőn ennem kérnék, hallal sült bélest hoza előmbe oly formán, mint nálunk szőlővel, mákkal avagy túróval szokott lenni, jóllaktam három garas árával, de ím most penitenciát tartok felőle, Isten bocsássa vétkemet, az asszony öreg ember lévén, mivelhogy látnám, hogy az pénzt mind mástul kérdezné, ha jó-é, én, midőn senki mellette nem volna, mind az halas bélesért, mind pedig az borért egy cseppig rossz garasokkal fizettem meg. […]