VELENCEI UTAZÁS¹

Tett

Velencei utazás

Közrebocsáttatott az utazótól

Pozsonyban és Pesten, Füskuti Landerer Mihály

költségével és betűivel

1797

Vagynak kétségkívül polgártársaim között sokan valóban nemesen gondolkozók, kik nemcsak különösen gyönyörködnek az idegen országoknak s tartományoknak megjárásában, hanem ezenkívül óhajtják is saját tapasztalásaik által mindazokat kinyomozni, melyektől ugyanazon isméretlen uradalmakban mind a belső és házi, mind pedig a közönséges boldogsága és gyarapodása a lakosoknak származhat. Ugyanis azért minden tehetséggel igyekeznek a külső népek szokásait, törvényeit, rendtartásait, nemzeti erkölcseit, az élet és a társalkodás módjait, nemkülönben a magányas és közönséges jónak s gyarapodásnak kútfejeit, s végtére a tudományoknak, szép mesterségeknek és kereskedésnek állapotját kitanulni, hogy tudniillik mindezeket középmértékre vévén általláthassák s megismerhessék mit és mennyit köszönhet hazánk az adakozó természetnek s szabad földje termékenységének?, mennyire ismét mindezekhez képest a külső nemzetek az ő szorgalmak, s kereskedések által naponként gyarapodnak, amidőn hazánk lakosai a legnagyobb bőség mellett is szűkölködnek? Azonban sokakat ezek közül a nagy útiköltség, sokakat az úttal mindenkor egyesült alkalmatlanságok, némelyeket ellenben az úti rablóktól s haramiáktól való haszontalan félelem elrémítenek egy íly nemes igyekezettől. Némelyeket ismét a vagyonaikkal s házaik népével való bajoskodás, némelyeket pedig a hazától reájok bízott tisztségjek avagy vagyonaik szaporításának kívánsága otthon tartóztat. Holott mindezek semmit inkább nem óhajtanak, mint a külső országokat s nemzeteket látni, és ezeknek társaságjaikban gyűjtendő tapasztalásaik által magoknak, felebarátaiknak s a hazának használni. Az ilyeneknek tehát nem marad más hátra a könyvek olvasásánál egyéb, és az azokkal való gyakor társalkodás, akik önnönmagok azon országokat látták, s az azokban feltalálható hasznos vagy szükséges dolgokat önnönmagok tapasztalták.

Engem ugyan mindezek még ifjabb esztendeimben felgerjesztettek az idegen tartományoknak s külföldi ritkaságoknak szemlélésére, azonban rész szerént a közjó mellett közel harminc esztendőkig folyvást viselt terhes szolgálataim, rész szerént pedig házi foglalatosságaim ezen kívánságomnak teljesítését mindenkor ellenezték, s öregebb napjaimra azt halasztották. Megszűnvén tehát egy keveset mindennapi foglalatosságaimnak s gondjaimnak mint száma, mint pediglen súlya, útnak indultam. S minekutána hazámnak majdcsaknem minden szegeleteit és a szomszéd ausztriai főhercegségnek nevezetesebb helyeit eljártam, s megvizsgáltam volna, kedvem érkezett a tengeri végvárosokat is és révpartokat megtekinteni, sőt ha egészségem engedné, még a háborús tengernek változó kellemetességeit is tapasztalni.

Ugyanis azért a feljebb múlt 1795-dik esztendőben egy útitársat, akivel az úton beszélgetés által unalmasabb óráimat tölthetném, vévém magam mellé, kiindultam Magyarországból, s keresztülutazván Horváth, Stíria, Karniólia, Karinthia³ és Isztria⁴ tartományokon, érkeztem Tergyesztbe, a császári királyi messze terjedett birodalomnak legnevezetesebb tengeri kereskedő városába. Itten kevés ideig múlatván, az Adriatikumi-tengernek öblén általhajóztam Velencébe, aholis a nevezetesebb helyeket és dolgokat, nemkülönben Páduát, s több szomszéd városokat megtekintvén, a szárazon visszatértem ismét Tergyesztbe, s innen a hazámba. Tovább is azonban utaztam volna az olasz földeken, ha hanyatlani kezdett egészségem visszajövetelemet nem siettette volna.

Amiket pedig ezen utazásomnak alkalmatosságával, mind a hazámnak vég szélein, mind pedig a külső tartományakban látni s tapasztalni szerencsém volt, érdemesnek ítéltem feljegyezni, s hazámfiaival közleni. Mivel pedig hihető, hogy mindazok, akiknek kedvekért ezen úti jegyzéseimet közönségessé teszem, a hazát azonkívül is ismérik, ennek királyi, püspöki s mezővárosait elhallgatván, egyedül nevezni fogom azokat, melyeken ezen velencei utazásamban általmentem. Ezek közül Aradot elhagyván, nevezetesebbek voltak a következendők: Pest, Buda, Székesfejérvár királyi, Veszprém püspöki, Nagyvázson, Szalaegerszeg, Lendva, Csáktornya, Szala vármegyei mezővárosak. Mindezeket, s hazámnak végső határait elhagyván, legelőbbször is, és már távolrul szemeimbe tűne Varasd, Horvátországnak egygyik fő városa. Fekszik ezen Varasd sík lapon, Csáktornyától két mértföld⁵ meszszeségre. Nem is nagy ugyan, de népes, kőbástyákkal, és sáncokkal megerősíttetett, egyenes és szép, rendbe szedett tágos utcákkal s magasan épült házakkal ékes város. Egyszóval: nagyságára s épületeire nézve Temesvárhoz leginkább hasonlítható. Az épületei között Draskovics és Erdődi grófoknak, nemkülönben a Vármegyének kastélyai legékesebbek. Az Erdődi grófoknak vára mélyen kiásott árkaival a város falaihoz és sáncaihoz ragasztatik. Ettől mintegy 500 lépésnyi meszszeségre foly el a Dráva vize, mely annakutána egynehány mértföldnyire attól a Dunába ereszkedik. Varasd az ő szabadságát s királyi nevezetét második András magyar királytól nyerte, s ámbár vendéglakosainak száma a banális kormányszéknek Zágráb⁶ városába lett általtételével, mely 20 esztendők előtt történt, nagyon megkevesedett is, mindazonáltal a közel lévő egészséges ferdők miatt még most is a külsőktől gyakran meglátogattatik.

Varasdot hat mértföldekre elhagyván, Stíriának egyik városába, mely Pettónak, deákul⁷ Petovitumnak, németül pedig Pettaunak neveztetik, érkeztem. Ennek külső falait a Dráva vize mossa, ugyanis azért tölgyfa gerendákból készült hídon kell a városba bémenni. Mely is ámbár lapon fekszik, az utcái mindazonáltal nagyon egyenetlenek, némely helyeken dombosak, némely helyeken pedig öblösek, s ezenkívül még görbék is. Azonban csinos épületei többire egy emeletre épültek, úgy hogy az Esztergomhoz méltán lehet hasonlítani, csak Esztergom ennél nagyobbra terjedt. Mellette vagyon egy jókora magasságú domb, melyen egynémely stíriai grófnak kővel kerített régi kastélya vagyon. Minden más szerzetesek itt is eltöröltetvén⁸, egyedül még a minoriták, kik is plébánosi szolgálatot tesznek, találtatnak a városban. Pettóból több apróbb s nevezetlenebb helységeken keresztül utazván, jöttem Faisztrisz⁹ nevezetű és a Gonovitzi grófokhoz tartozandó városba, mely is ámbár számos lakosokat, s egyemeletű, de régi módra épült házakat számlál, nem egyébről mindazonáltal nevezetes, hanem hogy itten a császári, királyi felségnek egy roppant és négyszegeletekre épült régi kastélya vagyon.

Annakutána érkeztem Czilliába, hasonló nevezetű grófságnak anyavárosába. Ez tágos, sík mezőségen épült, de a lakosoknak házai rész szerént aprók, szűkek és alacsonyak, rész szerént egyemeletűek ugyan, de ellenben építtetéseknek ízetlen módja egy megavult durva régiséget ábrázol. A főtemplomon kívül vagyon itt a minoritáknak és kapucinusoknak mint klastromjok, mintpedig templomjok. Az egész város kőfalakkal vagyon békerítve s régenten várral is, de melynek már most csak bémohosodott düledékjei látszatnak, meg volt erősítve. Ennek leomladozott oldalain található faragásokból s jegyzésekből azt a római nép hagyományának lenni lehet ítélni. Ezen városnak és grófságnak utolsó ura, gróf Ulrik¹⁰ a Hunyadi-háznak halálos ellensége lévén, minden kigondolható gonosz úton s módon igyekezett azt gyökerestől kiirtani, míg végtére Nándorfejérváratt Hunyadi Lászlóban saját vesztét fel nem találta.

Mindezen városok közt legdíszesebb Lábok, deákul¹¹ Labacum, németül pedig Laibach, Karnióliának anyavárosa. Ez szép sík mezőn fekszik, és egy mértföldnyire mindenütt hegyekkel körülvétetik. Épületei csinosak, egy s két emeletre épültek, melyek közül az ő régisége és építtetésének különös módja miatt a városháza leginkább érdemel tekintetet. A főpiacon egy magos márványoszlopnak négy szegletein négy delfinek az orrokon szünet nélkül ugrattyák ki a legegészségesebb vizet. Ezenkívül a Lábok¹² vize a városon, a Száva pedig ennek határán keresztülfolyván, nagy hasznot hajtanak mind a város lakosainak, mind pedig az egész tartomány népének. A város egyik oldalát éri egy magányos domb, melyen a megtörténhető véletlen balesetek ellen egy régi erősség vagyon. Lábok¹³ egy érseknek, ki is a Szent Római Birodalomnak hercege és 12 káptalan uraknak lakóhelye.

A többi apróbb városkák és helységek, melyeken ezen alkalmatossággal keresztülutaztam, mivel semmiről sem nevezetesek, nem is ingerlették figyelmességemet. Azonkívül is ezen tartományoknak mint fekvését, mintpedig belső mivoltát közönségesen megtekintvén, az a lakosoknak szegénységét szemlátomást elárulja.

Stíria iszonyú magos bércekkel rakva vagyon. Ezen okból, mivel a mezei munkára igen kevés oldal vagy lap helyek találtatnak, az egész tartomány mód nélkül sovány és terméketlen. Karniólia is hasonlóképpen sok mértföldekre iszonyodást okozó fennálló s aláfüggő sziklákkal terhelt hegyekkel tömve vagyon, melyeknek feltornyosodott járatlan tetői kopaszak, sem élő fákat, sem pedig füveket nem nevelnek, meredek oldalai pediglen, mivel a záporesőktől kimosattattak, setét üregeikkel irtózást okoznak a tapasztalatlan utazóban; melyhez képest a laposabb s a mezei munkára alkalmatos helyek igen ritkák, s ezenkívül is oly kicsinyek, hogy nehezen lehetne azoknak egyikébe csak egy mérő gabonát is elvetni. A föld népe azonban mind ezeket, mindpedig más, még ezeknél is kisebb veteményeseket kőhalmokkal szolgalmatosan bé szokta keríteni, s azokban, mivel többire minden nélkül szűkölködik, répát, lencsét, salátát s ezekhez hasonlókat a maga élelmére nagy fáradsággal termeszteni.

Emlékezetre méltó mindazonáltal ezen kopár tartományakban az, hogy itt a búza és a rozs már május hónapnak végén megérik s learattatik, a kiüresedett föld ellenben pohánkával vagy az úgynevezett mennyei harmattal azonnal ismét bévettetik, és így egy esztendő alatt kétszer használtatik. Ez a mennyei harmatmag, deákul¹⁴ gramen mannae vagy gramen dactylon esculentum, németül pedig Schwaden vagy pedig Himmelesthau, az árpához hasonló görcsös szárakat és barna kalászakat nevel, de ellenben sokkal apróbb és fejérebb magokat. Az íze pedig a rizskölesnek isméretes ízével nagyon megegyez. Az ebből készített daraliszt nemcsak az apróbb házi marháknak és baromfiaknak, hanem az embereknek is, ha tejben megfőzetett, igen tápláló és szapora eledelekre szolgál. A szalmája pedig a szarvasmarháknak táplálására használtatik. Mennyei harmatnak neveztetik azért, mivel ezen veteménynek magvát egyedül igen korán lehet megszedni, mert szörnyű apró lévén, hacsak a harmat által meg nem áztattatik, a legelsőbb érdeklésre is mind kihull a hüvelyéből. Mely tulajdonsága alkalmatosságot adott az odavaló együgyű és tudatlan köznépnek azon balhiedelemre, hogy ezen becses veteménynek magva kétség kívül a reggeli harmattal együtt az égből hull le. A köznép ezekben a tartományokban közönségesen vandalus nyelven beszél, s valamint élő nyelvekben, úgy önnönmagokban is semmi kellemetlenséget sem lehet találni, sőt bátran durváknak és faragatlanoknak lehet őket mondani.

Budától, magyar hazának fő anyavárosától Stírián és Karniólián keresztül Tergyesztumig 34 posták, következésképpen 68 mértföldek számláltatnak. Rész szerént azonban Pettótól, rész szerént pedig Gréctől ama nagy emlékezetű VI. Károly római császár és Magyarország királya a legmagasabb hegyeken által egy kereskedőutat készíttetett, mely is valamint számtalan költségekben került, úgy számtalan hasznára szolgál az itten virágzó kereskedésnek. Erre a nevezetes útra egy kőből épült győzedelmi kapun van a béjárás, melynek közép homlokán a fellebb említett jóltévő¹⁵ fejedelemnek és azon érdemes férfiaknak nevei olvastatnak, akik ezen útnak készítésében dicséretesen fáradoztak. Ámbár pedig ezen út az ő környülállásaihoz képest elég tökéletes, mindazonáltal még most is némely magosabb helyekre az ő szörnyű meredekségjek miatt ökrökkel kell a szekereket felvontattatni. Vámat pedig mindenütt s mindennémű utazónak, légyen bár az akárki, kell adni. Ugyanezen úton Lábokot egynéhány posta mértföldekre elhagyván jöttem végtére Tergyesztumba.

Tergyeszt, deákul¹⁶ Tergestum, németül Triest, valaha Olaszországhoz tartozott, s egy közönséges társaság¹⁷ gyanánt szabadon választott elöljárók által kormányoztatott, míg végtére szabadságának fenntartása mellett önként az Ausztriai Háznak meghódolt. Ugyanis ezen okból még most is saját törvényei által kormányoztatván semmi adót sem fizet a fejedelemnek. A tengeri kikötőpart szabad lévén, a kereskedők ugyan az ő portékájokért semmit sem, de ellenben a külső országi hajók a révpartnak, melynek fenntartása kétség kívül esztendőnként számos költségeket kíván, szabad használásért 4 aranyokat fizetni kötelesek. Mivel pedig Stíriába s Karnióliába, mind pedig a birodalomnak más szomszédos vidékjeibe szekereken s csinált utakon kell a partékákat általtenni, azokért mind vámmal, mindpedig harmincaddal kell a kereskedőknek adózni, s ezenkívül némely külföldi partékáknak bévitele erősen tilalmaztatik.

A városnak egyik oldalát a karnióliai havasok kerítik be, a napnyugoti részét pedig az Adriatikumi¹⁸ öbölnek habjai mossák, és az az egy út is, mely a város felett lévő hegyen készíttetett, gyakorolhatatlan volna, hacsak annak meredekségét a mesterség és a szorgalom különbféle tekervényekkel nem merzsékelte volna. Ez alatt a hegy alatt lévő térségen épült mind az ó-, mind pedig az újváros. Amaz ugyan magos házakat számlál, az utcái mindazonáltal keskenyek, egyenetlenek és setétek. Az újvárosnak utcái ellenben szélesek és világosak, és mivel az ebben lévő három-, sőt négyemeletű házak a bévett új mód szerént épültek, ez sokkal is szebb az óvárosnál, s mind nagyságára, mind szépségére nézve Pest városával méltán vetekedhet.

A főkormányozón s a kormányszékhez tartozandó tiszteken kívül nincs itten semmi nemesség is, hanem kereskedőváros lévén, annak főbb lakosai többire külföldi vagyonos kereskedők. Az utcákat szép ugrókutak s víztartó üregek (grották) ékesítik. A főpiacon pedig VI. Károly császárnak, úgymint ezen város legfőbb jóltevőjének emlékezetoszlopa látszik, melyre az ottvaló lakosok mindenkor háládatossággal tekintenek. A város közepére két széles árkak nyúlnak a tengerből. Készíttettek pedig avégre, hogy azokban megvonhassák magokat azok a hajók, melyek akármely okból is hoszszabb időre otthon maradnak. Vagynak itten még más három kisebb kikötő révpartok is. Ezek közül egyik közel 1000 lépésekre béterjed a tengerbe azon hajóknak védelmére, melyek míg a kormányszékektől megvizsgáltatnak, ha valóban egészséges és frigyes¹⁹ tartományokból érkeztek-e, a város előtt vasmacskákon megállani kötelesek. Azonban ugyanezen, és más akármely hajók hasonló vigyázattal s előre való gondoskodással eresztetnek is el, mert ha valamely hajó példának okáért csak a szomszéd Velencébe akar is egynehány személyeket általvinni, minekelőtte a kikötőhelyből kiinduljon, tartozik az általvett minden személyekről a főkormányzótól bizonyságlevelet venni, és ezt, midőn a velencei révparthoz érkezett, annak kormányzójához általküldeni. Mely megtörténvén, a hajó megvizsgáltatik, az utazók számbavétetnek, s minekutána mindenek a bizonyságlevéllel megegyezni találtatnak, csak akkor engedtetik meg a hajósmesternek, hogy a kikötőhelybe bémehessen s felvett vendégeit kiszállíthassa. Ez a bévett szokás valamint számos okokra nézve igen szükséges, úgy a tengeri hatalmasságoknál egész Európában közakarattal törvénnyé is vált.

A rév előtt a császári, sebesen járó tengeri hajók szünet nélkül őrt állanak, s gyakran megvizsgálván a szomszéd helyeket, a tengeren minden történhető balesetekre éjjel-nappal vigyáznak. Egy ilyen hajóból minden este s reggel egy ágyúlövés tétetik, mely által a révparton lévő őrizetnek bizonyos jel adattatik. A révpart és az ehhez tartozandó erősség ágyúkkal és szükséges strázsákkal bőven meg vagyon rakva. Ezenkívül a város felett egy tökéletes vár, melyből a város és a révpart az ellenségnek véletlen megtámadása ellen illendőképpen védelmeztethetik. A vár alatt, ugyanazon a hegyen vagyon egy templom és torony, amelynek található régi képfaragásakból s kőre metszett írásakból azt a rómaiak maradványának lenni lehet ítélni. Mivel pedig itt is a jesuviták, apácák, minoriták, kapucinusok és a miserere barátok²⁰ eltöröltettek, az örményeknek egy, a görögöknek pedig két templomjokon kívül vagynak még ezen városban 4 csinos templomok, melyekben mármost a világi papok teszik az isteni szolgálatot. Kivévén pedig némely jövevényeket, az egész nép olasz nyelven beszél.

Mivel szállásamból, melyben múlattam, a tengerre szolgált a kilátás, mulatság volt látni a kereskedőhajókat, mint ugyanannyi roppant templomokat, a dalmáciai s velencei vidékekről szélnek eresztett vitorlákkal a városhoz reggelenként közelíteni, mert ugyanis közönségesen a hajósok reggel szoktak megszállani, este pedig kiindulni a kikötőhelyből, mely is mivel a kereskedés az ő legjobb virágjában vagyon, kereskedőhajókkal, a száraz párt pedig szekerekkel tele volt. A hajók száma a kétszázat felülhaladta, a szekerek pedig partékákkal megterhelve, némelykor, minthogy már a partékák nemcsak a szokott úton Bécsbe és Grécbe, hanem Varasdon által egyenesen Budára is hordattatnak, az egész kereskedőutat ellepik. Ha az idő szép, és tiszta, Aquilea városának templomát és tornyát tőböl meg lehet látni. Míg itten múlattam, a tengernek szokott izzadását, vagyis mindennapi reggeli feldagadását s estvéli leapadását nagy megelégedésemmel tapasztaltam.

Velencétől Tergyesztig 24 mértföldek közönségesen számláltatnak, ugyanis azért, ha a szelek jól szolgálnak, a tengeri hajóknak sebes futása miatt 8 vagy 9 órák alatt a tapasztalt és gyakorlott hajósok a velencei parthoz bé szoktak érni. Ha ellenben egy véletlen égiháború a tengert felzavarja, s a viszálykodó szelek félútjukon elérik az utazókat, annyira elragattatnak az Adriatikumi-tengernek ellenkező részeire, hogy 2, sőt több napok alatt sem térhetnek viszsza félbenszakadt útjokra. Nékem sem kedveztek a változó szelek, mert 5 aranyokért egy közönséges hajót kibérelvén, midőn estvéli 8 órakor Velence felé vévén útunkat, kiindultunk a kikötőhelyből, igen csendes vala a tenger, és a szelek csak keveset lengedeztek. De mélyebben bémenvén a tengerbe, az egymással tusakodó szelek fel s alá kezdették hányni a hajónkat. Éjfélkor éjszak felől újra nagy esős szélvész, fergeteg támada, mely is a felül hatalmaskodó széllel öszveütközvén gyakran a hajónkat háromölnyi magasságra is felemelé, s ugyanannyira ismét azonnal lebuktatá. Ami több, a szélnek megzaboláthatatlan ereje miatt a hajónk többire csak az egyik oldalán úszott, elannyira, hogy már történendő felfordíttatásunkat bizonyosan vártuk. Ezenkívül némelykor oly nagy erővel ütődtek bujdosó hajónknak oldalához a feltornyosodott engesztelhetetlen habok, hogy annak végromlását minden szempillantatban vártuk. A hajósok egész éjszaka a hajónak fedélzetén szünet nélkül futkározván, a vitorláknak fel s alá igazgatásában fáradoztak. Mi pedig utazók a hajónak alsó rejtekjeiben lévén, sem ülve, sem állva, sem fekve meg nem maradhattunk a helyünkön. Mert ha álltunk vagy ültünk, ide s tova hányattatván lerogyottunk, s egymást döntögettük, ha pedig feküdtünk, a hajónak egy részével felemeltetvén állani inkább, mint fekünni látszattunk. Íly erőszakos hányattatás miatt a fejünk szédelgett, gyomrunk émelygett, s a hányásra kénszeríttetvén, egyedül az Istennek irgalmasságára bíztuk vala ügyeinket. Tizennyolc egész órákig íly veszélyek közt forogván csillapodni kezdettek a szelek, és közelíteni kezdénk Velencéhez.

Én ugyan senkinek sem javaslom, hogy egyvalaki elkerülhetetlen szüksége nélkül egyedül mulatság okáért a tengeri hajókázásra adja magát, mivel ennek csak szemlélése vagy hallása is irtózást okoz az emberben, annál is inkább pedig azt tapasztalni a legfélelmesebb dolog. Nékem ugyan az egész testemet ez a félelem is irtózás általjárta elannyira, hogy attól, s inaimnak szokatlan reszketésétől több hetekig sem tudtam megszabadulni, elsárgult orcámnak elébbeni színét még hazaérkezésem után is sokáig viszsza nem nyerhettem. Ezenkívül nagy ideig se az álom, se az étel kellemetes nem volt, sőt a tengeren tapasztalt veszedelemnek eleven ábrázolatja gyakran viszszatért vala álmaimban, s nyugodalmamat háborgatta. Végtére mindazonáltal Istennek segedelmével a velencei parthoz elérkeztünk, s a Szent Márk piaca előtt vasmacskákon megállapodtunk. És minekutána bizonyságleveleink a partnak gondviselőjétől megvizsgáltattak, mi pedig személyesen számbavétettünk, egy csónakon bévitettettünk a városba és a Scudi di Franka nevezetű fogadóba bészállíttattunk.

Ezen csudálatos roppant városnak eredetét és mostani állapotját ami illeti: kezdett ez a VI-dik századnak elején építtetni, tudniillik amidőn a gotthusok és hunnusok Olaszországnak ezen tengeri vidékjeit nagy kegyetlenséggel pusztították, míg végtére Aquileának Attila magyar király által lett földig való lerontásával, mint ezen, mint pedig több más szomszéd városoknak nemesei s vagyonosabb polgárjai ugyanezen apró szigetekben, melyeken most ugyanezen város vagyon, annakelőtte mindazonáltal csak a halászak tanyáztak, keresték fel nyugodalomhelyeket, s bátorság okáért letelepedtek. Ezen szigeteknek egy része, s öszveszorult homokhalmak által a szárazzal egyesült, nagyobb részét meglábolható víz körülfogta, ugyanis azért nagy vastagságú karókból készült, és mélyen a földbe leverettetett rostélyokon legtöbb házak épültek. Az utcáknak nagyobb részét a tengernek vize tölti bé, és mesterséges árkokra vétetvén a házak oldalait mossa, melyhez képest valamint más városokon szekereken szoktak az emberek ide s tova járkálni, úgy itten egy utcáról a másikhoz csónakokon (melyeket gondoléknak neveznek, s melyeknek száma közel 14000 mégyen) hordoztatnak a lakosok. Vagynak azonban a városban a szorosabb helyeken közel 400 kőhidak is, melyeken egyik utcáról a másikra által lehet menni. A városnak csaknem közepén tekervényesen keresztülmégyen a tengernek egy ága, mely Rivo altonak neveztetik, s mivel 40 lépésekre a széle, s hoszsza pedig 1300-ra terjed, mély, s a legnagyobb tengeri hajókat is elbírja. Ezen keresztül épült egy márványhíd, mely Ponte²¹ di Rialtónak neveztetik, és mely rész szerént önnön szépsége miatt, rész szerént pedig azért, mivel ezáltal a városnak két nemesebb részei egybekapcsoltatnak, a lakosoknál nagy becsben vagyon. De meg is érdemli a figyelmetességet, mert a hoszsza 187, a széle pedig 43 lépésekre terjedvén, mégis csak egy boltozaton nyugszik. A híd három részekre osztatik: a két szélső osztályakon szabad és a hídnak magasságához mérzsékelt fel s alá járás, a középsőben pedig bádoggal fedezett 24 kalmárboltok vagynak. Különös mulatságra szolgál itt, ezen a hídon az idegen embernek látni, miképpen az alacsonyabb sorsú éltes s ifjabb emberek, ha pénzt vagy más kevesebb áru partékát valaki bévetett a tengerbe, tolakodva a híd közepéről utánaugranak a tengerbe, és kevés várakozás után egy kevés adományért azt abból ismét kihozzák, s kézhez adják.

A város inkább hosszú, mint kerekded, s külső kerülete öt olasz mértföldekre terjed, ahol a tenger halmokkal s a földbe vert erős karókkal a tengernek habjai ellen védelmeztetnek. Hasonló szorgalomból a Főkormányszék a város házának a tenger felé való oldalára e következendőket vágatta ki egy kőtáblára: Venetiarum urbs, divina disponente providentia, in aquis fundata, aquarum ambitu circumsepta, iisdem pro muro munitur. Quis-quis igitur publicis aquis quoquomodo detrimentum inferre ausus fuerit, ut hostis patriae dicetur, nec minori poena plectatur, quam si sanctos patriae muros violasset. Hujus edicti jus²² ratum perpetuo esto. Melyeknek magyarázatja ez: Velence városa Istennek rendeléséből a víz felett épülvén, vízzel vétetik körül. Ki-ki tehát a közönséges vizeknek akármi módon is kárt tenni bátorkodik, az, mint a hazának ellensége úgy ítéltessék, ne is különben büntettessen, hanem mintha a hazának szent falait rongálta volna meg. Ezen törvényes rendelés örökös légyen.

A lakosok, kivévén az idegeneket s jövevényeket, közönségesen 150000-re számláltatnak. Ezeknek számokra az italra való vizet a közel lévő szárazról hajókon szokás béhordani, s ámbátor egynehány helyeken édes és italra alkalmatos kútvizek legyenek is, nagyobb része mindazonáltal kíntelen az esővizet kővermekbe öszveszedni, s azt, amint lehet, használni.

Öt nyílásak, vagyis bémenetek vagynak a városba, melyeknek is szokott nevei ezek:

A két utolsó bémenetek, vagyis kapuk legalkalmatosabbak, s ugyanis azért legjártabbak. Mely okból számos őrízettel s ágyúkkal megrakott erősségek által védelmeztetnek.

Az épületek itten keskenyek, öt- és többemeletűek ugyan, de többnyire mind a régi módra épültek. Ezenkívül a felsőbb emeletek csupán fából és deszkából készíttettek, s egyáltalában minden házak szintúgy, mint egész Olaszországban, öblös cserepekkel fedezettek. A nemesebb házak deszka helyett pallérozott márványtáblákkal padoltattak, vagy pedig oly némű mázolattal tapasztattak ki, minéművel itten nálunk a kőoltárok szoktak bévonattatni, hogy a márványhoz hasonlítsanak. Az ilyen padolat nemcsak szép és tartós, de ellenben tisztaságra nézve azért is nagyon hasznos, mivel sem port, sem más apró férgeket bé nem vesz magába, s ezenkívül az ottan uralkodó hévséget természeti hidegségével mérsékeli.

Az itt való épületek között legnevezetesebb a Szent Márk evangélista temploma. Ez a híres templom, egy hasonló nevezetű piacon, közel a révparthoz épült 828-dik esztendő tájban. Arra a fényességre pedig, melyben lenni most látszatik, 1085-dik esztendőben emeltetett. A talpa majd csaknem négyszegeletű, a fedelezetén ugyanazért több apró bádogkupolák látszatnak. A templom homloka igen széles lévén, három öszveragasztott templomokat ábrázol, ugyanis ezen okból öt boltozatok alatt, melyeket 292 márványoszlopok (…)ként²³ rendbe helyheztetve tartanak, öt rézajtók nyílnak a templomba. Ezen boltozatok felett a templomnak egész homlokán végig márvány rostélyozat vagyon, ezek felett pedig a közép homlokon négy szörnyű nagyságú rézből vert s megaranyozott lovak látszatnak ugrófélben, mely lovak néha Néró római császárnak győzedelmi kapuján állottak, tudniillik midőn a parthusokon győzedelmeskedett²⁴ vala. Későbben annakutána Nagy Konstantinus császár által²⁵ Constantinopolba általvitettettek, s végtére 1206-ban midőn a velenceiek ezen várost a franciáknak segedelmével megvették, örök emlékezet okáért magokkal elhozták, s ezen templomnak felékesítésére alkalmaztatták. A templomnak felső környékezetét sok apró toronykák és szenteknek faragott kőképei, a belső közép boltozatját pedig ismét ugyan szenteknek, de már nem faragott, hanem számtalan apró kövekből mesterségesen öszvehelyheztetett és simára pallérozott ábrázolatjai. A fő- s oldalfalait ellenben alabástrom- s más egyéb drága márványkő táblák ékesítik, s a velencei népnek mint buzgóságáról, mintpedig adakozásáról nyilvánvaló bizonyságot tesznek. Hasonlóképpen emlékezetre méltó a padolatja is ezen templomnak, mely számtalan s mindenféle színű apró kövekkel oly mesterségesen vagyon kirakva, hogy az gondosabb tekintetre különbféle állatokat látszatik ábrázolni.

Nevezetesebb kincsei között ezen templomnak számláltatik egy kristályedény, melyben Megváltónknak egynehány csepp vére mondatik tartatni. Ismét ugyan Megváltónknak keresztfájából egy darab, nemkülönben egy vasszeg is, mellyel a keresztfára felfüggesztetett. Vagynak ezeken kívül még sok szenteknek tetemei²⁶ is itten, s más egyéb különös ritkaságok, nem számlálván ide nevezetesen ama sok gyémánt, rubint, krisolit s más egyéb, szokatlan nagyságú s nagy árú nemes köveket, melyeknek, úgymint a templomnak is, egy püspök, 26 káptalan urakkal együtt a gondviselője.

Ezen templom udvarának, mely egyszersmind a főpiac, és a hoszsza 280 a széle pedig 110 lépésekre terjed, egy oldalát a Procuratória Vechia, a másikat pedig Procuratória Nouva nevezetű roppant, és a kormányszékhez tartozandó épületek ékesítik. Amaz öt palotákra osztattatik, s a Szent Márktól neveztetett főuraknak lakóhelye. Emez pedig, ámbár már három századok előtt építtetett, mindazonáltal építtetésének különös módja mindenkor megérdemli a tekintetet. Ennek alsóföldi része az utca felől széles folyosóval, mely szabadon álló kőoszlopokra építtetett, a fel-alá járkáló sokaságnak nagy könnyebbségére környülvétettetik. Ez alatt a kalmáraknak partékás boltjai vagynak. A két felső osztályakban pedig különbféle rendű emberek laknak.

Vagyon ezen a piacon egy 82 lábnyom magosságú és 18 lábnyom szélességű torony is, melynek tetején rézből vert két emberek állanak, s minden elölfordulandó órákat egy nagy harangon kalapáccsal szokták elverni. Tudni kell pedig azt, hogy itt, valamint egész Olaszországban az órák másképpen olvastatnak. Tudniillik az egy óra nem tüstént a délutáni 12 óra után olvastatik, hanem napnyugottával végződött 24-dik óra után olvastatik, úgyhogy midőn példának okáért nálunk 25-dik júniusban déli 12 óra vagyon, ugyanakkor itten 16-dik, és midőn nálunk estvéli 8 óra vagyon, itten ugyanakkor veri a 24-dik órát.

A főtemplom előtt a kikötőhelynek pártázatján három, szörnyű magasságú és veres színnel festett fenyőszálak réztalpokon állanak egy sorban, úgymint három rendbéli nevezetes győzedelemnek emlékeztető jelei. Ezen faoszlopokra nagyobb innepeken nagy selyemlobogók függesztetnek.

Szent Márk tornyát, mely a templomtól egynehány lépésnyire vagyon, az ő magosságáról s építtetésének különös módjáról szokott dicsekedéssel magasztalják az olaszok, s azt ama leghíresebb bononiai s bécsi toronyoknál is magosabbnak hírelik. Azonban meg kell vallani akárkinek is, hogy ezen sima ruházatú torony a bécsi Szent István tornyához se magosságokra, se különös építtetésének módjára nézve nem hasonlíthatik, hacsak a dicsekedő velenceiek e toronynak minden becsét abban nem helyeztetik, hogy ennek tetején egy rézből vert nagy angyal áll, s a szelek fúvása után mindenfelé forog. Ugyanezen a piacon vagyon Szent Geninianus temploma is, mely ugyan nem a nagyságáról, hanem építtetésének mesterséges módjáról nevezetes.

Vagyon ehhez közel még egy kisebb piaca is, mely egyrészről a főkormányzó hercegnek, vagy amint az olaszok nevezik a dózsénak palotájával s a közönséges könyvtárházzal, másrészről pedig a tengernek szakadék ágával környülvétetik. Ennek hoszsza 250, a szélessége pedig 80 lépésekre terjed.

A hercegi palota, melynek külső és belső folyosóit 300 kőoszlopok tartják, valóban egy roppant épület, mely csak abból is kitetszik, mivel nyolc kapui vagynak, úgymint négy a tenger felől, kettő a piac felé és ismét kettő a Szent Márk temploma felé. Ezt az épületet kívül-belül márványból faragott különbféle állóképek ékesítik, s valamint különbféle nagy szobákra osztattatik, úgy azok különbféle nevezettel neveztetnek. Úgymint:

Vagynak itten két fekvő oroszlányak tátott szájjal, márványkőből oly mesterségesen kifaragva, hogy akármi vettessen azoknak torkokba, az azonnal leesik az alattok lévő bézárt szekrénybe. Ez a szerzemény denunzie segrete, vagyis titkos vádoltatásnak neveztetik. Tudniillik ha valaki a tanácsat titkon akarja valamely fontosabb dologról tudósítani, az az ő tudósítását papirosra feltévén, azt alattomban ezen fekvő oroszlányoknak torkában beveti. A közönséges vizsgálók pedig felzárván az oroszlányok alatt lévő szekrényt, a benne talált vádaló vagy tudósító írásakat a Főtanácsnak bémutatják.

A Rivo alto nevezetű tengernek ágához közel vagyon egy négy szegeletekre épült nagy ház, melyben a kereskedők egymás között szoktak tanácskozni. Ugyanebben a házban vagyon a banco²⁷ is. A kalmárok ügyei mindazonáltal egy más, de ehhez közel lévő házban szoktak megítéltetni.

Szent Márk temploma után nékem leginkább tetszett a Di Sancta Maria della Salute nevezetű templom. Ezt a Velencei Köztársaság 1682-dik esztendőben építette közönséges fogadásból, hogy tudniillik a mirigy halál, mely 1631-dik esztendőben szörnyű sok lakosokat megemésztett, az Istennek kegyelme által megszűnjön. A nagy oltáron, mely porfirusból faragott hat drága oszlopokon nyugszik, és a jó ízlésnek valóságos példázatja, lévő Szűz Máriának képe Szent Lukács evangyelistától mondatik írattatnak lenni. Hogy pedig ezen templom szokott egyházi ékességekkel is bővelkedik, arról kételkedni sem lehet.

A többi nevezetes épületek között elsőséget érdemel ama híres fegyverház (Arsenale). Ez a roppant épület sok apró szigeteken áll, s ámbár magos falakkal mindenütt bé vagyon zárva, s a kerületje két egész olasz mértföldeket foglal magában, mégis mindazonáltal éjtszakánként számos strázsák által minden részről őríztetik. Két nagy kapuk vagynak rajta, egyik a tenger felül, a másik pedig a város felül. A háznak közép homlokán ez a fennírás olvastatik: Victoriae Navalis Monumentum. A tengeri győzedelemnek örökös jelensége. Ebben az épületben kétezer mindennémű mesteremberek éjjel-nappal dolgoznak, akiknek tartások esztendőnként 40000 forintokra számláltatnak. Itten rézágyúk s -mozsarak, vasgolyóbisok, bombák és macskák öntettetnek, szörnyű vastagságú s hoszszaságú kötelek eresztetnek, tengeri nagy hajók s mindennémű gyalog- és lovasseregeknek való fegyverek mesterségesen elrendeltetve a nézőt ugyan elégségesen gyönyörködtetik. Aki mindazonáltal a bécsi császári nagy fegyverházat és abban a számtalan különb-különbféle fegyvereknek csudálkozásra méltó elrendeltetését látta, önként meg fogja vallani, hogy a fellebb említett velencei fegyverházat a bécsihez még csak hasonlítani sem lehet. Azonban a rendtartás ebben a házban mindenkor dicséretet érdemel, mert a fegyvertárnak közepén lévő toronyból az abban lévő őr a többi őröket minden éjtszakai órában megszóllítja, melyre azonban minden halasztás nélkül egymás után felelni kell, s magokról bizonyságot adni, hogy ébren vagynak, s kötelességek szerint vigyáznak. A katona őrizeten kívül vagynak polgári őrök is kiállítva, kiknek kötelességjek a tűzre vigyázni. Az udvar közepére mesterségesen épült széles árkak nyúlnak be a tengerből, melyeknek elején felvonó erős kapuk vagynak avégre, hogy a szárazon lévő tengeri hajók ezek által kevés fáradtsággal a tengerbe leeresztethessenek. Ha pedig szükség, azok által mindennémű hajók a fegyverháztól elzárattathassanak. Ámbár pedig legnagyobb hajót itt nem láttam is, láttam mindazonáltal elsőrendbélieket közel hatvant. Egy ilyen hajónak hoszsza 86 lépésekre terjed, a magasságát a bennek lévő lépcsőkről 44 lábnyomra, vagyis 7 és 1/2 ölre lehet becsülni. Közönségesen három emeletekre osztattatik, az alsóban mindennémű szükséges eleségek és hadi készületek tartatnak. A középsőt a katonaság, melynek száma közönségesen 600 és több személyekből is áll, foglalja el, végtére a felső osztályban a hajósoknak poggyászait, vasmacskákat, köteleket, vitorlákat s más egyéb hajóbéli készületeket szokás helyheztetni, végre a fedélzeten a hajóslegények a szeleknek változásai szerént a lobogó vitorlákat igazgatják. A fedélzet pedig oly mesterségesen vagyon elkészítve, hogy arról azonnal minden víz lefolyhat. Minden hajón vagynak hét tíz tíz mázsás vasmacskák, s ezekhez való ugyanannyi, egy lábszár vastagságú, és közel 100 öl hoszszúságú kötelek. Ezeknek egyik vége a macskákhoz, a másik pedig a hajónak oldalaihoz vagyon kötve avégre, hogy ahol a szükség kívánja és a tenger fenekét el lehet érni, azok által a hajót meg lehessen állítani. Egy ily kötél 2500 forintokba szokott kerülni.

Egy ily elsőrendbéli hadihajónak két oldalain 90, sőt némelykor több 12 fontos golyóbisú rézágyúk két sorban szoktak helyheztetve lenni. A közepén pedig három szörnyű magosságú szálfák állanak, s a szeleknek erőszakoskodásai ellen számtalan kötelekkel a hajónak oldalaihoz leköttetnek. Az ily árbocfákra nagy, s különbféle színű lobogó vitorlák függesztetnek fel, s ezeknek a szelek fúvása után teendő mesterséges alkalmaztatásával az ily roppant hajók minden evezőknek szokott segedelme nélkül nagy sebességgel megfutamíttatnak. Egy ily elsőrendbéli hadihajó minden szükséges készületeivel együtt egymillió forintokba mondatik kerülni, ugyanis melyek, mivel mindenkor a vízben állnak, hogy időnek előtte el ne rothadjanak, kívülről szurokkal bé szoktak mázoltatni.

A fellebb említett fegyverháznak egyik részében az aszszonyok a férfiaktól mindenképpen elzárattatva vitorláknak való fonalakat és vásznakat készítenek egy megélemedett, jó hírű s érdemes aszszonyságnak gondviselése s vigyázása alatt. Hasonlóképpen a többi mesterembereknek és munkásaknak is vagyon saját igazgatójok, akik tudniillik vigyáznak a munkákra és a tett költségekről számat adnak. A fő kormányszéktől ezen fegyverháznak igazgatása hat főnemesekre vagyon bízva, kik közül 15 nap egymásután mindenkor köteles ezen fegyverházban az éjtszakát tölteni. A munkásak harangszóval hívattatnak öszve a munkára, s ismét harangszóval bocsáttatnak nyugodalomra. Az idegeneknek, hacsak nem hercegek, nem szabad fegyveresen ezen házba bémenni.

Mindezeket egy tisztességes úriembernek társaságában, kit a tárháznak akkori főkormányzója becsületből mellém rendelt volt, megtekintvén végtére vezettettem ama híres és nevezetes Bucentaurus nevezetű hajónak szemlélésére, melyből tudniillik minden esztendőben a velencei dózse a Köztársaságnak nevében a Velencei vagyis Adriai-tengert eljegyzi. Ezen különös szépségű hajónak a hoszsza 100, a széle pedig 21 lábnyomokra terjed, s két emeletekre épült. Az alsóban vagynak az evedző hajóslegények s a hajóhoz tartozandó eszközök, a felső pedig egy nyitott ékes palotát ábrázol. Ennek két oldala, fara s orra aranyozott, drága képfaragásokkal s faragott állóképekkel vagyon felékesítve. A közepén s a két oldalán hoszszában bársonnyal bévont karszékek a főnemességnek s a Köztársaság tisztviselőinek számára vagynak helyheztetve. A hajónak orrán egy magosabb helyen vagyon a dózsénak hercegi székje, melyről ez az egész gyülekezetnek szeme láttára a fenn nevezett alkalmatossággal az ő hercegi gyűrűjét a tengerbe veti ilyforma szavak között: Valamint a férjfiú az aszszonyi személyt gyűrűje által magának feleségül eljegyzi, s ezáltal azon nyert hatalmát mindenkor fenntartja, szintúgy e jelenvaló hatalmas Velencei Közönséges Társaság²⁸ ezen a tengeren nyert hatalmát magának örökre fenntartja, s annak vizeit engedelmességre kötelezi.

Én is felmentem ezen példátlan szépségű Bucentaurus hajóra, és mivel sok ide s tova való járkálásomban elfáradtam, örök emlékezetnek okáért a dózsénak fellebb nevezett székjére leültem, s kedvem szerint magamat kinyugottam.

Ezen pompás elmátkásíttatása, vagyis eljegyeztetése az Adriai-tengernek minden esztendőben Krisztus urunk mennybemenetele napján szokott tartatni. Ezen a napon a dózse a szokott közönséges isteni szolgálat²⁹ után számos főuraktól kísértetvén a Szent Márk templomából királyi méltósággal kijön annak piacára, s innen felmegy az említett Bucentaurus hajóra. Ezt számtalan apróbb, de hasonlóképpen felékesített hajók két oldalról körülvévén nyomban követik. A dózsét legközelebbről kísérik 50 hirdetők (praecones) kik nyolcan a hercegi füveget és a pálcát stb., hatan hoszszú ezüsttrombitákat és dobokat, nyolcan ismét nyolc selyemlobogókat visznek, kettő világoskék és kettő violaszínű. Ezeket nyomban követik a hat címerhordók (scuderi) és a dózsénak tiszteletére rendelt főnemességű ifjak (gavalleri), végtére jön a tisztelendő papság az ő legékesebb templomi öltözetében. A dózsénak feje felett a birodalomnak örökös főkancellárja egy drága aranyos árnyéktartót viszen, s azzal együtt amazt a fellebb nevezett székhez kísérvén, ottan megmarad mellette. A többi hivatalos, főméltóságú és tisztségű urak pedig az ő kirendelt székjeikre leülnek. Ezek így lévén számtalan más ékes hajók, s mindennémű muzsikaszó közt ötvenkét evedzők által a Szent Ilona szigete felé indíttatik, melyből egy kevés meszszeségre a velencei pátriárka az alatta lévő papságtól kísértetvén, egy más aranyozott hajón elejbe megy a dózsénak, és a Bucentaurus hajót sok imádságak és zsoltárak eléneklése után megszenteli. A megmaradott szenteltvizet pedig a tengerbe önti. Ezek után a főherceg, vagyis a dózse a fellebb megnevezett módon a gyűrűjét a tengerben veti az egész jelenlévő sokaságnak szeme láttára. Mindezeknek vége lévén, ugyanazon a Bucentaurus nevezetű hajón mindnyájan általvitettetnek a Szent Ilona szigetébe, mely szigetnek templomában őhercegsége meghallgatván a szentmisét, ugyanazon a Bucentaurus hajón előbbeni pompával viszszautaz a városba, s a Szent Márk templomában meghallgatván a Szent Ambrus énekjét, viszszautaz a hercegi palotába, s ottan aznap az első nemességet szokott vigasságok között megvendégeli.

Ezen nevezetes innepnek eredete harmadik Sándor pápától származik. Ez a Szentatya tudniillik Barbarossa Fridriktől fegyverrel megtámadtatván 1177-ben a Köztársaságnak segedelmét kérvén, minekutána ezen társaságnak győzedelmes fegyvere által fejedelmi méltóságában megerősíttetett. Látván Krisztus mennyben felmenetele napján a győzedelmes herceget az ellenségnek 45 elfogott hajóival, amelyek közt volt a királynak hajója is, és ebben Barbarossa Fridriknek a fia, viszszatérni, eleibe ment a velencei hercegnek, s barátságos köszönetei után lehúzván gyűrűjét ujjáról azt néki általadta, mondván: Vedd, vitéz, tőlem ezt a gyűrűt, s ezáltal az ezen tengeren nyert uradalmat, melynek is emlékezetét minden esztendőben ugyanezen a napon meg fogjátok újítani, hogy tudhassa a következendőség, hogy a tengernek birodalmát fegyver által nyertétek el, és valamint az aszszony az ő férjének, úgy a tenger a ti hatalmatok alatt vagyon.

Ily módon a nevezetesebb épületeket mind megtekintvén, azon szomszéd szigeteknek hóstát formára ezen fővárost körülfogják, megszemlélésére indultam. Ezek közt legnagyobb a Giudecca nevezetű, vagyis a zsidó sziget, mely így neveztetett azért, mivel régenten abban egyedül zsidók laktak, míg végtére a város népe megszaporodván, önnönmagok a polgárok ide általköltöztek. Ez a sziget keskeny, és félkerékre terjedvén, egyrészről a fővárost békeríti, s ettől egy keskeny tengeri ággal (Canal della Luecca) szakasztatván el, épületeire nézve a fővárossal vetélkedik. Négy templomok vagynak itten a hívek ájtatosságára s a közönséges egyházi szolgálatra rendelve, úgymint Szent Eufemie, Szent Dorottya, Szent Thekla és Szent Éraszma templomai. Ezeken kívül vagyon a benediktinusoknak is itten roppant templomjok, melyben Szent Athanasiusnak tetemei³⁰ tartatnak, s mely ugyanazért a görög papoktól minden esztendőben ájtatosan meglátogattatik.

Ugyanebben a szigetben állították fel a velencei gazdagabb jószívű aszszonyságának egy valóban nemes szerzeményét, melynek esztendei jövedelmeiből egynehány szegény, de tisztességes atyáktól született leánykák illendő jegybéli segedelem mellett férjhez adattatnak. Vagyon az aszszonyi személyek számára még itten egy más klastrom³¹ is, melynek nevezete Le Convertite, tudniillik a bűnös aszszonyok ide szoktak öszveseregleni egy kevés időre, hogy itt az apácák társaságában elkövetett bűneikről penitenciát tartsanak. Az ifjúság pedig közköltségekkel somasca³² nevezetű szerzetes atyák³³ által a szép tudományakra taníttatik.

Az ehhez legközelebb lévő szigetet a benediktinusoknak roppant klastromjok és ékes templomjok ékesítik. A templom Szent György vitéznek nevét viseli, s ugyanezen templomtól a sziget is Santo Giorgio, vagyis Szent György szigetének neveztetik. Magam is általhajókáztam ebbe a szigetbe, de a fellebb említett atyáknak épületét, nemkülönben a kertjeket nem győztem csudálni.

A harmadik sziget Santa Maria della Gratie, 4-dik Santo Clemente, az 5-dik Santo Spirito a 6-dik Santa Helene, amelybe Constantinus első keresztény császár anyjának Szent Ilonának teste Konstantinápolyból 1112-dik esztendőben általvitettetett. A 7-dik La Certofa, 8-dik Santo Giorgio, 9-dik Santo Secondo, 10-dik Santo Angiolo, a 11-dik Santo Christophoro s más öszvességgel 20 szigetecskék, melyek többnyire a klastromok s templomok, melyek által ékesíttetnek, neveket viselik.

Nagyon csudálkoztam egynehány apró, és a tengerből csak egy kevéssé kiálló szigetekre vakmerőn épült templomokon s klastromokon, melyeknek ájtatos lakosai, mivel mint a fővárostól, mintpedig a szárazföldtől egy s több olasz mértföldnyire, következendőképpen minden emberi társaságtól el vagynak szakasztva, nemcsak hogy élelmiszereket fáradtságosan és költségesen kéntelenek beszerezni, de ellenben a tengeri háborúk viszontagságainak kitétettetvén mindenkori félelembe kénszerítettetnek lenni, nehogy legkisebb földindulás által a tengernek örvényében elsüllyedjenek elannyira, hogy a templomjok tornyának még a csúcsa se lássan ki.

A velencei nép Szent Márk evangyelistát választotta pártfogójának, attól az időtől fogva, midőn a kilencedik században a saracénusok miatt ezen szentnek becses tetemei³⁴ Alexandriából általvitettek Velencébe.

Az mindazonáltal nevetséges, hogy a Szent Márk piacán nemcsak némely minden foglalatosság nélkül való papok, de még a közrendbéli emberek is gyakran megállapodnak, s minden engedelem nélkül az öszvetolakodott henyélő néphez isteni s világi dolgokról beszédet tartanak. Ezeknek csevegéseit némelyek egy ideig meghallgatják, némelyek pedig az unalom miatt tüstént otthagyván, hogy bőkezűségjeket megmutassák, az ily éheseknek valamely csekély alamismát nyújtanak, s továbbmennek. Azonban gyakran három helyben is egyszersmind láthatni ilynémű papolókat.

Ocsmány dolog pedig az, hogy a fent nevezett Szent Márk templomának külső részeit, nemkülönben a Főkormányszék palotájának mind alsó, mindpedig felső folyosóját, melyen mind a bíráknak, mindpedig az ügyeseknek járni kell, bémocskolják, s azonkívül oly szemérmetlen itt a közönséges nép, hogy akármely más közönséges helyen sem szégyenli a vizeletét ereszteni, vagy más ehhez hasonló szemérmetlenséget elkövetni. A fogadókban pedig, s közönségesen egész Olaszországban, sohol a felső emeletekben árnyékszék nincsen, hanem minden vendégszobában vagyon egy láda, minéműt szokás a betegeknek adni. És így amely szobában történt az evés, abban kell megtörténni az étel kiadásának is, mely dolog ugyanis egy becsületes és a tisztasághoz szokott magyarnak gyomrával ellenkezik.

Más oldalról alig két mértföldekre terjedt víz által különböztetik a város az olaszországi partoktól, mely ága a tengernek mivel sem széles, sem pedig mély, e részről a szárazra minden veszedelem nélkül apró csónakokon is által lehet evedzeni. Ilyforma kimenetel, vagyis vízi út kettő vagyon. Egyik Mestre, a másik pedig Lizza Fusina nevezetű városkákba vezet. Az idegenek alkalmatosságára két nagyobbacska csónakok, melyekbe 50 személy is könnyen elférhet, vagynak kirendelve, melyeken mindennap e fellebb nevezett helységekbe által lehet menni. Egy ily csónak segedelme által magam is általutaztam Fusinába, s áldottam a teremtőmet, hogy ismét a szárazra kijöhettem.

Lizza Fusina egy kisded helység a tenger partján, ahol a Brenta vize a velencei tengerrel elegyedik. Két dolog vagyon itt emlékezetre méltó, tudniillik hogy ezen helységnek határján keresztül költségesen készült árok által, mely seriolának neveztetik, a főváros lakosainak számára az édesvíz öszvegyűjtetik, s innen hajókon általvitettetik. Második az, hogy egy erős zsilip által ezen folyónak sebessége annyira mérzsékeltetik, hogy egy középnagyságú hajónak elbírására abban mindenkor elégséges víz marad.

Ez a folyó Pádua³⁵ mellett veszi eredetét, s mellette elfolyván Lizza Fusinánál a tengerbe ömlik. Ezen a vízen postalovak által felvontattatuk magunkat Paduába, mely nevezetes város hat mértföldekre fekszik Velencétől az olasz földön. Mód nélkül gyönyörködteték szemeinket a folyónak két oldalán épült kertek és kastélyok, melyek egész Páduáig terjedvén a velencei nemesség nyári mulatságára szolgálnak. De minekelőtte ezen hatalmas köztársaságnak több városairól szóljak, illendőnek vélem az ő kormányoztatásának módjáról, hadierejéről, jövedelmeiről, kereskedéséről, folyó pénzeinek minéműségéről, különös ruházatjairól s más egyéb bévett szokásairól emlékezni, mert ugyanis Szannazárius régi híres deák versszerző Velencének méltóságát ezen szavakkal valaha rajzolta le:

Azaz: látta egykor Neptum Velence városát az Adriai vizeken állani, s az egész tengernek törvényt szabni. Bátran mármost, úgymond, dicsekedhetsz Jupiter Rómának Tarpéja várával, s a te Mársod által épített falaival. Ha Tyberist fellebb becsülöd a tengernél. Nézd meg jól e két várost, és meg fogod vallani, hogy amazt csak emberek, de ezt az Istenek építették.

Már 1300 esztendők folytanak el, miólta ezen nemes köztársaság megállapodott és szépen virágzik. Nem is lehet kételkedni, hogy eleinten a néptől választott bírák, polgármesterek s más egyéb elöljárók által igazgattatott, kik helyett már öt századoktól fogva főkormányzó hercegek, kik dózséknak neveztetnek, választatnak. Ezek mindazonáltal csak úgy tekintetnek, mint elölülői a többféle kormány-, és törvényszékeknek, mert csakugyan, ezeknek tagjai egyes akaratja nélkül semmi nevezetes rendeléseket sem tehetnek. Így tehát a főhatalom a nemeseknél s azon nemes polgároknál (patricii) vagyon, kiknek nevei az Aranyos Könyvbe bé vagynak írva.

A nemesek után a második rendben számláltatnak azon tisztességes polgárok, kik tett érdemek által a nemesek közé számláltatnak. Gyakran mindazonáltal különös engedelem mellett a gazdagabb selyemkereskedők és nevezetesebb műves első mesterek is ezen lajstromban béírattatnak. Ebből a polgári rendből a Főtanács engedeleme nélkül nem szabad egy velencei nemesnek házasodni, mivel az ellenkező esetben az ilyenek magzati az Aranyos Könyvben bé nem írattatnak, következésképpen nemeseknek nem ismértetnek.

A főhatalom vagyon a következendő kormány-, tanács-, és törvényszékeknél, tudniillik:

1. A Főtanácson (Ill Consiglio Maggiore) nyugszik a főhatalom, mely által ezen Köztársaság kormányoztatik. Ezen tanácsnak tagjai a nemesek, kik már a 25. esztendőket fellül haladták, és nemes eredetjeket megmutathatják. Azonban titkos voksok által minden esztendőben 20-an sőt 30-an is választatnak tagokká a nemesifjak közül olyanok is, akik még a 25-dik esztendejeket el nem érték. Ezen fő és gyakran 1400 és több tagokból álló tanácsból függ a többi kormány-, tanács- vagy törvényszékek hatalma s tagjainak választása. Ez egyedül a dózsénak elölülése (praesidio) alatt hoz törvényeket, s a birodalom cancellariusát választja.

2. Ill Senato. Oly tanács, mely a dózsénál elölülése alatt 120 tagokból áll, többnyire a Köztársaságnak főtisztjeiből áll. Hadat izen, békességet s szövetséget köt, adót rendel, követeket küld s elfogadja. Ezen tanács tagjainak tisztségjek holtig tart.

3. Ill Collegio. Ez a fő, vagyis Belső Tanács, mely a dózsénak elölülése alatt hat tanácsosokból áll, s a fő uradalmat (signoria) ábrázolja. Minden héten csak egyszer hétfőn tartatik ez a Belső Tanács, a több napokban pedig a könyörgő levelek s a követeknek tudósításai olvastatnak fel a tagok előtt, melyekre is ők ugyan azonnal megfelelnek, de felolvasása előtt a 120 tagokból álló tanáccsal (Ill Senato) tartoznak azt közleni.

4. Consiglio di Dieci, deákul³⁶ Consilium Decemviratus. Tíz tagokból álló törvényszék, ámbár most már 16-an vagynak. Ezek közül tizet a Főtanács (Consiglio Maggiore) hatot pedig a dózse választ. Ez a törvényszék vigyáz a fő, gyökeres törvényekre s egyszersmind a nemesekre és papokra nézve a legfőbb törvényszék.

5. Le Quarantie. Negyven tagokból álló Altörvényszék, s a polgárok pereit ítéli.

6. A dózsénak fényes méltósága holtig tart, s a királyi méltósághoz hasonlít, csakhogy hatalma zabolázott, mivel a főbb dolgokról a Főtanács nélkül semmit sem végezhet. Ha palotáján kívül tisztsége szerént megjelenik, mindenkor a fellebb nevezett tanácsosokból egynehány személyek által kísértetik. Ha pedig a fővárosból kimégyen, erre hat tanácsosoktól engedelmének kell lenni, s ekkor tisztségén kívül lévén nincsen nagyobb tekintetben, mint akármely velencei nemes. A dózsénak magányos levelei a hercegi pecséttel pecséltetnek, mely a dózsét a Szent Márk evangyelista képe előtt, térdepelve ábrázolja, s amelyen az akkori dózsénak neve ki vagyon metszve. A folyó nagyobb árú pénz is mind erre a formára vagyon verve, mely által a velenceiek azt akarják jelenteni, hogy nem a dózse, hanem Szent Márk evangyelista a fő oltalmazója ezen köztársaságnak. Azonban méltóságához képest a Szent Márk püspökséget (primicerius), ennek kanonokságait, nemkülönben más, kevesebb tekintetű világi tisztségeket ő osztogatja szabad tetszése szerént. Udvari mestert is (Cavallier di Dóge), és testőrzőket (scudieri) önnönmaga választ magának, sőt ha ő első dózse az ő nemzetségéből, egynehány nemeseket is kinevezhet.

A dózsénak választatása eképpen megy véghez: Egy meghatározott napon öszvegyülekezik az egész nemesség a Főtanács palotájában. Egy ezüstfedelű edénybe annyi fejér golyóbisok tétetnek, amennyien vagynak a választó nemesek, de ezek golyóbisok közül harminc meg vagyon aranyozva. Rendre minden nemes kiveszen ezek közül egyet, akik pedig történetből az aranyosokat vették ki, azok egy oldalszobába elrejtekezvén az egész jelenvaló nemességből huszonöt személyeket választanak. Ezek ismét negyvenötöt neveznek ki, akik is tizenegyet, de legalábbis 30 esztendőseket választanak, akik osztán magok közül oly módon választják a dózsét, hogy a választandónak 25 voksa légyen. Ez pedig mind azért történik, hogy minden előre készült csalárdság elháríttathasson. Az ilymódon választott dózse az egész jelenvaló nemességtől kísértetvén, az arra kirendelt férfiak által egy régi római forma karszékben a Szent Márk piacán hordoztattatik a köznépnek szünet nélkül való örömkiáltásai között, mely alkalmatossággal sok új és csak erre az esetre vert pénz hányattatik a sokaság közé. Ennek vége lévén a hercegi palotába vezettetik az új dózse, melynek is belső ajtajánál a főcancellarius a hercegi füveget (beretta) fejébe teszi a dózsénak, s bévezeti őtet a palotába. Ezt a hercegi füveget, vagyis kalapot nemcsak láttam, s kezeimben forgattam, hanem emlékezet okáért az udvari mester által fejemre is tetettem. A hercegi öltözeteket is, melyekkel a dózse különös esetekben s innepekben szokott élni, ezen alkalmatossággal különösen megnéztem. Ezek pedig kétfélék: a téli öltözet bokáig érő, s az egész testet befedező veres bársonyból készült, s drága fejér hermelinbőrrel nemcsak pártáztatott, hanem béllelt is, mely ékes öltözet mozettának neveztetik. A nyári öltözet ehhez szabásra nézve hasonló, csakhogy veres selyemből s minden pártázat nélkül vagyon. Az öv, mellyel az alsó ruha a testhez szoríttatik, aranyfonalakból szövettetett. Végtére a kalap, a harisnyák s a cipők veresek. Midőn a dózse nevezetesebb napokban ebben a hercegi öltözetben a nép előtt megjelenik, őtet 12 testőrzők (scudieri), hat zászlósok ugyanannyi lobogókkal, s hat muzsikusok ezüst dobbal s trombitákkal világoskék öltözetben s veres kalapban kísérik. A testőrzők közül, kik mindnyájan fekete öltözetben vagynak, némelyek egy aranyos árnyéktartót visznek a dózse feje felett, némelyek pedig egy régi római formára készült karszéket hordoznak utána. Ezeket követik a hercegi házi káplán különös öltözetben, és a ceremóniák mestere. A dózse felségesnek (serenissimo), a tanácsosok pedig, s más tisztviselők nagyságosaknak (illustrissimi) neveztetnek. Nevezetesebb napokban a Szent Márk piacán mesterséges tüzek készíttetnek, s a házaknak ablakai megvilágosíttatnak. A nép pedig álorcában öltözvén minden tartóztatás nélkül szabadon vigad.

A meghalt dózse pedig ekképpen temettetik el. Minek előtte az ő halála kihirdettessen, minden pompa nélkül az ő nemzetségének kriptájába csendesen eltemettetik, nehogy a nép, megtudván az ő halálát, egy régi bévett rossz szokásból lakóhelyét feldúlja, s a megholtnak vagyonát elprédálja. Mindenek jó rendbe szedettetvén a főtanács által közönségessé tétetik a dózse halála, s azonnal minden harangok meghúzattatnak. A hercegi kastélyban a Sala della Scudo nevezetű palota kinyittatik, s abba egy fekete bársony tornyozat alá a megholt dózsénak viazból mesterségesen készült, s az ő hercegi ékességeivel felruházott állóképe helyheztetik. A toronyozatnak két oldalain függnek a megholtnak nemzeti, mindpedig az uradalomnak számos címerjei, ezek előtt pedig két szörnyű nagyságú viaszgyertyák égnek. Még azon estve az az állókép (statua) általvitettetik más, del auditor nova³⁷ nevezetű palotába, ahol is egyrészről számos főnemesek veres öltözetben állanak, másrészről pedig a Szent Márk kanonokjai, s a megholtért imádkoznak. Ily őrizet alatt három nap ki lévén tétetve, végtére harmadik estve a Szent János és Pál templomába nagy pompával általvitettetik. Előre mégyen az egész tanuló ifjúság az ő lobogóival, s a négy convictusbéli ifjú nemesség. Ezeket jól elintézett rendben követik a szerzetesek, s világi papok, végtére a meghólt hercegnek atyjafiai, a prókátorok, a kormány-, tanács- s ítélőszékeknek elölülői fekete gyászöltözetben. Ezek után vitetik a dózsénak állóképe a tengeri kapitányok által veres öltözetben, kik közül némelyek az uradalomnak címereit fekete selyemmel béfedezve a kép mellett viszik. A kép után mennek némely nemesek három lábnyom magosságú s különös formájú kalapokba, melyekről lefolyó fekete fátyol őket földig béfödözi. Ily renddel bémenvén a nevezett templomba egy 100 lábnyom magosságú halotti készülményre (castrum doloris) felállíttatik a megholtnak állóképje, mely készületmény mindennémű faragott képekkel, címerekkel s más egyéb ékességekkel felékesíttetik, és számtalan égő viaszgyertyákkal megvilágosíttatik. Ez meglévén halotti prédikáció és mise tartatik a megholtért. Azonban mindezen halotti pompára, mindpedig az ő választatásának s a hercegségbe lett béiktatásának pompájára tett költségek az ő saját erszényéből vétetnek, s még él, mindaddig az ő nemzetségéből senki sem emeltethetik valamely nevezetesebb tisztségre.

Cancellier Grande, vagyis a főkancellár hasonlóképpen a Főtanács által választatik, és méltóságosnak (excellentissimus) neveztetik. Fényes tisztségéhez illendő gazdag jövedelmek ragasztattak. Ezekhez képest minden főbb gyülekezetekben s tanácskozásokban, mint szükséges személy jelen vagyon, melynek okáért is az ő tisztsége holtig tart, s ruházatja különös. A téli tudniillik veres skarlátból, a nyári pedig veres damaszkból vagyon. Az öve ugyan fekete, de a cipője ismét veres. Midőn választatik, a választó nemesség és nemes polgárság veres ruházatban öltözik. Az eltemettetése pedig a dózsénak temettetéséhez hasonló.

Közönségesen pedig a főnemesség a nevezetesebb innepnapokon aranyfonalakból szőtt és a vállaikról földig lefolyó ruházattal tündöklik. Az alsórendbéliek pedig fekete, hosszú s kevés ezüsttel pártázott ruhában szoktak öltözni.

A főtisztek közé számláltatnak ez úgynevezett procuratori di Santo Marco is. Ezek tisztségjekre nézve örökös tagjai a Kormányozó Tanácsnak, s ugyanazért is ruházatjuk által a többi főnemességtől s tisztviselőktől különböztetnek. Három tanácsi osztályoknak (departementum) mindenkori elölülői, melyek Di Supra, Citra és Di Ultrának neveztetnek.

Procuratori di supra, a Szent Márk templomának gondviselői, és számolnak ezen híres templomnak gazdag jövedelmeiről. Tisztjeit, kanonokjait, a primiceriust, kiket a dózse szabad tetszése szerént szokott választani, fizetik. A templomnak ékesítéséről aggóskodnak, s annak jövedelmeiből a kiszabott alamisnákat saját ítéletjek szerént osztogatják.

Procuratori di Citra és Procuratori di Ultra az árváknak törvényes gondviselői, ügyeiknek s vagyonjaiknak pártfogói. Ezek a városnak túlsó, amazok pedig az innenső részén laknak, és hatalmok a városnak ezen osztályaira határoztatott.

A fő s nevezetesebb tisztségviselők közül valók a városi és külső tiszttartók is. A városi tiszttartók a közönséges jövedelmeknek s adóknak gondviselői, vigyáznak a kereskedésre, egészségre és tisztaságra, bészerzik a szükséges eleséget, hátráltatják a pazarlást, s az ájtatos szerzeményeknek (fundatione piae), a tudományoknak s mesterségeknek fenntartásáról aggóskodnak.

A külső tiszttartók ellenben a köztársaságnak birtokában vagy pártfogása alatt lévő városoknak s erősségeknek a fellebb nevezett cikkelyekben gondviselői. Ezeknek a törvényes hatalmok mindazonáltal különbféle rövid időre vagyon határozva, mert ezek közül némelyeknek tisztsége csak hat hónapokig, némelyeké nyolc, tizenhat s legfeljebb 24 hónapokig szokott tartani.

Ezek pedig mindnyájan számtalan fodrokkal teljes fehér parókát, melynek fürtjei hátakon s vállaikon széjjelfüggnek, viselnek. Az ifjú nemesség pedig, a törvényt s az orvosi tudományt tanuló ifjúság, német ruházat mellé veres kerek köpönyeget hordoz. Végtére a köznépnek öltözete egészen német szabású.

Az aszszonyságak nappal a házaikon kívül nem mutatják magukat, kivévén a templomokban. Estvéli órákban mindazonáltal a játékszínekben annál számosabban, s fényesebben szoktak megjelenni. A fő aszszonyok a házaikon kívül fekete fátyollal, valamint az alrendbéliek fejérrel szokták ábrázatjokat béfedezni.

Ámbár pedig ezen nemes köztársaság egy legtökéletesebb megegyezésben légyen is a római udvarral, mégis mindazonáltal annyira kényes az ő szabadságára s függetlenségére nézve, hogy minden illendő tekintet mellett soha a római udvarhoz követet nem küld a tisztelendő papi rendből, hanem mindenkor világi személyeket anélkül, hogy ezáltal ízetlenséget, vagy bizodalomtalanságot szerezzen magának. Hasonló okokból rendeltetett az is, hogy a velencei nemesnek soha sem szabad magát akármely külső hatalmasságnak is kötelessé tenni.

Vagyon ezen jól elrendelt Közönséges Társaságnak két vitézi rendje is. Az első Szent Márk evangyelistától neveztetik. Ezen vitézi rendnek tagjai aranyláncat, melyen egy ereklye függ, hordoznak a nyakokon. Az ereklyének egyik lapján az uralkodó dózsénak vagy a neve olvastatik, vagy pedig ábrázolatja, amint Szent Márk néki egy zászlót általad, látszatik. A másik lapján pedig egy szárnyos oroszlány vagyon, mely egyik markában mezítelen kardot, a másikában pedig egy nyitott könyvet, benne ily írással tart: Pax tibi Marce Evangelista meus³⁸. Azaz: Békesség néked Márk evangyelistám.

A második vitézi rend Nagy Konstantinus császárról 313-dik esztendőben rendeltetettnek lenni mondatik, s ugyanezért attól is neveztetik. Ezen rendnek első osztálybéli vitézei is aranyláncat hordoznak, de erről liliomlevelekből mesterségesen készült s felékesített kereszt, errül pedig Szent György vitéznek képe függ. A második osztálybéli vitézek keresztjén a Szent György vitéznek képe, a harmadik osztálybéliek keresztjén pedig mind ez, mindpedig a liliomlevelek s ezekhez csatolt ékességek hibáznak. Amazok equites justice et gratie, igazság és kegyesség vitézeinek, ezek pedig servientes, vagyis szolgálatban lévőknek neveztetnek.

A címere ezen felséges társaságnak kétféle: a kisebbik .világoskék mezőn egy aranyszínű oroszlányt ábrázol, mely egyik kezében meztelen kardot, a másikában pedig egy nyitott könyvet tart ily bennírással: Pax tibi Marce Evangelista meus. Efelett pedig a dózsénak hercegi füvege látszatik. A nagyobbik címer ellenben, a köztársasághoz tartozandó tartományaknak, városoknak, s uradalmaknak címerjeiből vagyon öszveszerkesztetve.

Folyó közpénze ezen köztársaságnak többféle. Ezek közül a legkisebb, mely soldónak neveztetik, a magyar kispénzzel belső érdemére nézve megegyez. 5 soldo tészen egy közönséges német garast. Lyra vagy paoli 4 garasokat, és így 20 soldo tészen egy lyrát, és 5 lyra egy német forintot. Petica tészen 30 soldót, vagyis 6 garast. Ducáti pedig 8 lyrát, vagyis 32 garasokat, scudi ellenben tészen 12 lyrát és 8 soldót, vagyis a mi folyó pénzünk szerént 48 garasokat és 8 kispénzeket, azaz 2 forintot, 28 krajcárokat és 3 kispénzeket. Az aranypénzek között nevezetesen a zechino, doppia³⁹ veneta, egész, fél és fertály zechino.

Azonban mindezek a pénznemek a külső tartományokban, a pénzváltó házakon kívül folyamatlanak, valamint ellenben a császári királyi pénzek közül is egyedül az egy- és kétforintosok vagynak az ő igaz becsek szerént teljes folyamatban. A közönséges császári, királyi arany 22 lyrákra (azaz 4 forintra és 8 garasokra) és az egész souveraindor 66 lyrákra, azaz 13 forintokra és 14 garasokra becsültetnek.

A velencei kereskedés legrégibb, s annak ágai számosak. Úgymint: elkészített s készületlen selyem, skarlát s más selyemposztók, selyem juhgyapjú, muskataly bor, riskása, olaj, aszú vagy mazsolaszőlő, timsó, kénkő, cukor, mindennémű márvány, viasz, mely itt különös szorgalommal s mesterséggel fejéríttetik, kristályok és tükrök, könyvek, drága virágok és kerti gyümölcsök. Ezeken kívül acél, vas és veresréz, különös szépségű készülemények.

A közjövedelem 4000000 aranyakra becsültetik, akik jobban felszámlálják, 10000000 forintokra azt határozzák. 1773-dik esztendőbéli jövedelem ez volt:

A közönséges költségek mindazonáltal a közjövedelemnél kevesebbek, úgyhogy 1774-dik esztendőben a jövedelem 62 454 615 forintokkal felülhaladta a költségeket, ámbár még az előbbeni 1773-dik esztendőben sok adósság terhelte a közönséges társaságot. A szokott költségek ezek:

Tehát a tengeri és a szárazon lévő katonaságra, a váraknak s erősségeknek fenntartására szükséges költségeket ideszámlálván, mivel azokat meg nem határozni, ezeken kívül a szokott költség tészen forintokat 1 621 210.

A hadierő nem megy fellebb 8000 tanult katonáknál, hadi időben mindazonáltal zsoldban fogadott idegenek számát 20 000-re szokta a társaság szaporítani.

A tengeri erő nevezetesebb, s közönségesen 30 hadihajóból áll, de hadi időben az Arsénálból 50-re is szokott szaporíttatni.

A tengeri erőnek kormányozására alkalmatos férfiak választatnak a nemességből, s hatalmokra nézve különbféleképpen neveztetnek. Úgymint proveditore di Armada, di almirante, di padrona, di capitaneo, di comissario pagatore⁴⁰. A tengeri katonaság Isztriának, Dalmáciának s Albániának görög eredetű lakosaiból szedettetik öszve, de a szárazon katonáskodó nép külső tartományokból kölcsönöztetik, s vezérlésekre idegen országokból híres vitézek hívattatnak. A bombardieri nevezet alatt lévő gyalog sereghez minden város bizonyos számú embereket állít elő, s ezek az ágyúzásban gyakoroltatnak.

Corfu, Cattaro, Palmanova, Legnano, Crema, Brescia nevezetes várai a Köztársaságnak. Legerősebb ezek közül Corfu, mely szorgalmatosan minden időben legjobb karban fenntartatik.

A velencei nép az ő gyönyörűségét a muzsikának hallásában és a színjátéknak szemlélésében helyhezteti. Ezeken kívül farsang idején a Nemzeti Palotában szám nélkül gyülekeznek álorcásan, táncolnak, játszanak, s minden kigondolható módon mulatnak. Némely nevezetesebb napokban avagy jövevény nagy hercegek kedvéért tengeri viadal is (naumachia) tartatik, közönségesen pedig az esztendőnek első napjaiban azon régi győzedelemnek örök emlékezetéért, melyet hajdani időkben a tergyesztumi lakosok ellen, midőn tudniillik ezek a régi rómaiak példáját követvén a szomszéd velencei szűzeket orozva el akartak ragadni, dicsőségesen nyertek vala. Ez a hadi viadalt ábrázoló néző játék egynehány páros apró, és csak két evedzők segedelme alatt lévő csónakoknak sebes menetelekben, és a kitett célhoz, mely a Neptun istennek képe és a Köztársaság hatalmában lévő tengeri uradalomnak mesterséges ábrázolatja, lett elérkezésben áll. Tudniillik párosan indulván a csónakok, amelynek ura a sok közül előbb ez említett célhoz ér, summás pénzzel megajándékoztatik. Ezeket követik több ízben hármos és négyes csónakok is. Végtére ugyan ismét négyes csónakokban az aszszonyok is próbát tesznek a hajókázás mesterségében, s ezek közül is az elsők hasonlóképpen megajándékoztatnak. Ezenkívül pedig mindenkor a nyertes hajó egy selyemlobogóval felékesíttetik. Legutoljára érkezik a nagyobb és a régi isteneknek, hajdani és mostani nemzeteknek, nemkülönben a régi vitéz vagy másképp is nevezetes történetek árnyék ábrázolátjaival felékesített hajó, mely mindennémű muzsikaszó közt, 10 evedzők segedelme által a tengernek azon szoros ágán, mely canalisnak neveztetik, fel s alá járkálván a partokon öszvegyülekezett, s a házak ablakaira öszvecsoportosodott sokaságot mulattatja s gyönyörködteti.

Régibb időkben a velencei községnek legkedvesebb néző játékja volt a két részre (Di Nicoletti és Di Castellani), vagyis két ellenkező részekre hajlott virgonc bajnokok viaskodása, de mivel ezen bajnoki játék gyakran szomorú történetekkel végződött el, 1706-dik esztendőben a Főtanács által mint veszedelmes mulatság örökre eltiltatott.

Mivel pedig Velence városának fekvése a vadászatra tulajdonképpen alkalmatlan, ezen nemes mulatságnak neme a velencei népnél isméretlen. Vagynak mindazonáltal némely vagyonosabb nemeseknek a tenger környékjén egynehány apró halastavai, melyekbe őszi napokban, mivel a vizei sósak, Stíriából és Karinthiából a vadkacsák, szárcsák és búvárok nagy számmal öszvesereglenek. Ezeket tehát a tehetősebb urak nagyobb mulatság okáért nyíllal szokták lelövöldezni.

A velencei nép átaljában elmés, vallásához hív, barátságos s barátságában kellemetes. A tudományoknak, mesterségeknek s a nagy kereskedésnek különös kedvelője. Az építés és rajzolás mesterségben gyönyörködő, s ugyanazért a házakon, templomokon s kertekben semmi sem hibázik a szükséges ékességből. Azonban mindezen szép erkölcsök mellett szemtelenül büszke, csalárd, s a nyereségen illetlenül kapdos. Az aszszonyi nem az ő drága öltözeteiben s gazdag ékességeiben főképpen szokott gőgösködni. Alkalmatlan, sőt illetlen és mocskos szokás a velencei fogadókban az, hogy azonkívül, hogy itt az ő sovány és ízetlen étkeiket jó drágán kell az idegennek megfizetni, még a fogadósnak szolgái is az ebédlés alatt mind előállanak, s ajándékot, melyet ők hízelkedve de bona manu neveznek⁴¹, zsarolnak ki az utazótól. Az ő szokott étkeik pedig ezek: leves helyett riskása oly sűrűen főzve, hogy azt villával is ki-ki a szájába tehetné. Ezt követi egy szeletecske, és csak sós vízben főtt, s ugyanezért minden íz nélkül való sovány és száraz tehénhús. A harmadik étel vagy tésztamüh, vagy pedig nyomorult zöldség. Ezeket követi bécsinált, vagy galamb, vagy más házi, de ismét sovány baromfi. Többnyire pedig ez is csak sós vízben szokott megfőzettetni. Végtére sült juhhús tétetik fel a vendégnek. A kenyér egy férfiúökölnél nem nagyobb, és oly kemény, hogy azt előbb kalapáccsal kell öszvetörni. A bor setétveres, sűrű és oly savanyú, mint a csigere, vagyis (mint nevezni szokták) a lőre, elannyira, hogy azt egy magyar, aki az ő hazájabéli nemes borokhoz szokott, hasrágás nélkül semmi módon meg nem ihatja. Ezen mindazonáltal rész szerént nem lehet csudálkozni, mivel Velence körül a szőlőművelés igen rossz karban vagyon. A szántóföldek barázdáin fűzfák nevelkednek, s ezek közé szőlőtőkék, három lépés meszszeségre egymástól úgy ültettettek, hogy vesszejeket ezen fűzfákra fel lehessen kötözni. A felsőolaszországi tartományokban mindazonáltal jobb gonddal s szorgalommal míveltetnek a szőlők. Ugyanis azért ottan jobb borok találtatnak. Azonban Velencének vidékje, mivel nagyon nedves, nem is alkalmatos a szőlőnek termesztésére. Ily nyomorultam tehát, amint fellebb említettem vendégeltetvén, nehogy egészségem megromoljon, kíntelen voltam feltett szándékom ellen is hamarább visszatérni hazámba. Amit pedig viszszautazásam alkalmatosságával láttam s tapasztaltam, ide feljegyezni érdemesnek ítélem.

Brenta-vizen Paduába érvén, igyekeztem ezen régi városnak nevezetes történeteit kitanulni. Ezt a várost (az itt lakosoknak erős hiedelme szerént) Antenor, aki Trójának elpusztulása után Aeneassal együtt Olaszországba letelepedett volt, építette, a rómaiak felékesítették, de később időkben Alarikus, a gothusok fejedelme és Attila a magyarok királya földig lerontotta. Narzetes római vitéz ismét felépítette, s Nagy Károly császár előbbeni fényességébe viszszahelyheztette. Végtére mivel sok veszedelmekben forgott, önként a Velencei Társaságnak, bátorság okáért meghódolt.

A mostani kormányozás szerént a velencei Főtanács minden 16-dik hónapban egynehány választott nemeseket küld Paduába, akik ezen várost a hozzá tartozandó tartománnyal együtt a kiszabott és helybenhagyott törvények szerént a velencei uradalomnak nevében kormányozzák.

Ezerötszázkilencvenkilencedikben felszabadulván⁴² Maximiliánnak ostroma alól, a Velencei Köztársaság által vastag kőfalakkal, mély és széles árokkal megerősíttetett. Kerülete 6200, széle pedig és hoszsza, mivel háromszegeletű 1450 lépésekre terjed. Két folyók áztatják, úgymint Brenta és Brachilione. A város egy a nagyobbak közül, melynek jelensége lehet az is, hogy 7 kapui vagynak de népességére nézve fele város üresnek látszik lenni, mivel a legnagyobb házak a velencei nemeseknek tulajdonaik lévén, akik csak kevesebb nyári napokban a friss levegőnek okáért szoktak itten mulatni, nagyobb részén az esztendőnek üresen állanak. Lakosainak száma 40000 becsültetik. Vagynak itten 29 plébániák, 28 klastromok, s majd ugyanannyi betegházak s más egyéb ájtatos szerzeményeknek gazdag s roppant épületei. Ezek közöl nevezetesebb az Universitas⁴³ palotája, mellyel önnönmagok a városnak lakosai sokat dicsekednek. Ennek hoszsza 131, szélessége pedig 60 lépésekre terjed. Az az egy különös benne, hogy szabad folyosóval, mely nagy ékességre szolgálna, ha tisztán tartatnék, körül vagyon kerítve.

Az itten lévő fényes templomok közül a Szent Justinus és a Szent Antal temploma legnevezetesebbek. Ennek bal oldalán lévő kápolnában nagy tiszteletben tartatik ezen olasz szentnek hideg tetemei, s számtalan lámpásak éjjel-nappal égettetnek előttük. Ezen híres templomnak legnagyobb kincsei a szenteknek tetemeiben helyheztetnek, melyek is ugyanezen okból a nagyoltár megett erős zár alatt, melynek egyik kulcsa a pater⁴⁴ minoritáknál, akik ezen templomnak gondviselői, a másik pedig a városi tanácsnál vagyon, őriztetnek. Ezen kincstárt magam is megnéztem, s a szentek tetemei⁴⁵ közül a legérdemesebbet, a Szent Antalnak nyelvét láttam. A templomon kívül annyi tornyozatokkal (kupulákkal) fedeztetik, amennyi gömbölyű boltozatja belöl vagyon. Az oltárok, melyek számosak, mind a legdrágább márványból építtettek, a kőképek és rajzolatok mesterségesek, egyszóval: minden szép, és minden jó ízlést mutat az egész templomban. Székek mindazonáltal, valamint az olaszországi templomokban közönségesen, nincsenek, melyre való nézve, aki a templomban ülni akar, szolgája által széket vitet maga után, s a mise után ismét hazaviteti.

A minoriták klastromához közel vagyon a velencei dózsénak kertje, melyben sok isméretlen afrika- és amerikabéli fák közül egyhez nem engedett a kertész nyúlni, azt állítván, hogy felette mérges légyen, elannyira, hogy aki ahhoz nyúlna, azonnal annak keze s későbben egész teste megdagadna, melyből szörnyű fájdalmak s végtére halál is szokott következni. A kertésznek ezen állítását bátorság okáért elhittem ugyan, de nem kevés erőltetés nélkül.

A városnak ritkaságai közé lehet számlálni a kapu előtt lévő tágas gyepen, mely Prate della valle neveztetik, nagy költséggel épült s kővel felrakott verem, melynek széle és mélysége két ölet tészen. Ennek környékezetén magos talpokon (piedestal) a nevezetesebb hazafiaknak fejér márványból faragott képei állanak örök emlékezetre. Alól pedig a Brenta folyónak, mely itten sokfelé szakadozódik, egyik ága folyik keresztül.

Óhajtottam volna ugyan, sőt feltett szándékom is volt, elkezdett utazásomat Vincencán, Veronán, Brescián, Mantuán s Bergamón által egész Mediolanumig folytatni, de mivel az olasz étkek magyar gyomromat felzavarták, a lankadt levegőég ereimet elgyengítette, s végtére egészségemet is vesztegetni kezdette, kínszeríttettem Tergyesztnek viszszafordulni, s félbehagyott utamat hazafelé siettetni.

Viszszautazásam alkalmatosságával elősször is érkeztem Mestre nevezetű kisded ugyan, de régi városkába. Nincsen is itt semmi emlékezetre méltó egyéb, hanem hogy a tengernek partján lévén, Velencéből mind az emberek, mind pedig a partékák itten, mint legközelebb lévő helységben tétetnek ki a szározra.

Ezt elhagyván jöttem Trevisóba, a velencei uradalomnak egy nevezetesebb városába, mely is még Krisztus urunk születése előtt amint itten hiszik, építtetett. Isméretlen régiségének bizonyságai az épületeken még hátramaradott régi rajzolatok, és kőképek. Az épületek közül, melyek többnyire egy már régen elfelejtett módra építtettek, elsőséget érdemel a városháza, mely számos kőfaragásokkal ékesíttetik. A püspöki palota ennél mindazonáltal nem alábbvaló. Sile, sebes folyó a várost keresztülfolyja, melynek közepén vagyon egy szokatlan magasságú torony, mely régenten vigyázótorony vala. Különben a város erős kőfalakkal, s szükséges árkokkal, az ellenségnek véletlen megtámadása ellen védelmeztetik. 16 000 lakosokat számlál ugyan, de nagyságára nézve sokkal is népesebb lehetne.

Harmadik helység, melyet értem, Uderconak neveztetik. Itten némely nemesek házai a mostani módra építtettek, de nagyobb része még régiséget mutat. A helységet két részre osztja egy patakocska, melynek is nevét elfelejtettem. Innét tovább utazván s Piave nevezetű folyón általhajókázván érkeztem La Motta⁴⁶ nevű helységben, mely valamint kicsiny, úgy szinte az ő régiségétől, s mivel éppen mellette a Piave vize a tengerbe omlik, a kereskedésről nevezetes. Ezt elhagyván érkeztem Santo Guido nevű városba, mely egy magos közép kőfal miatt kettősnek látszik lenni, azonban kívülről más alacsonyabb fallal, sáncokkal és Rogo folyóval békeríttetik. Itten, minekutána három szerzetbéli klastromok eltöröltettek, csak egy templomban tartatik az isteni szolgálat. Itten a Taliamento⁴⁷ folyón nagy bajjal általmenvén, jöttem Passavianumba, mely egyedül a velencei dózsénak kastélyától s ékes kertjétől érdemel tekintetet.

Palma nouva, s velencei uradalomnak mostani módra, s nyolcszegletre épült erőssége. Az utcák a piacról, mely az egész városnak s erősségnek középpontja, a bástyákhoz szép egyenességgel lévén arányozva, egy nyolcsugárú csillagot ábrázolnak, s a piac közepéről egy tekintettel meg lehet az egész várost látni. A piacon öszvejövő utcáknak szegletein a velencei dózséknak márványból faragott képeik állanak, s a várost nagyon ékesítik.

Innen tovább utazván Torre és Ludro patakokon mentem által, de a Lisso⁴⁸ folyón már hajóra volt szükségem. Montefalco⁴⁹ csekély, és csak alig 40 házakból álló falu mellett elmenvén érkeztem Banyie nevű helységbe, mely már a velencei végső határokon vagyon. Itten általhajózván a tengernek azon ágán, mely a velencei és a császári királyi birtokokat egymástól különbözteti, Session, Ambrosin, Santo Cruce, Prossecro⁵⁰ és Opesina⁵¹ császári helységeken általutazván végtére érkeztem Tergyesztbe, s innen a hazámba.

Tudni kell pedig azt, hogy annak, aki ezen utat a szárazon teszi az Adriai-öblöt megkerülvén, sok apró s nagyobb folyókon, melyek többnyire a Tyrolisi havasokon eredvén, közönségesen nagy sebességgel omlanak a tengerbe, kell általmenni. Ezek közül némelyeknek vizei örökösek, némelyek pedig azokat csak esőkből és a Tyrolisi hegyeken elolvadott havakból kölcsönzik. Amazokon hajók segedelmével, ezeken pedig lóháton vagy kocsival kell általmenni. Ezek az apró patakok gyakran majd kiszáradnak, majd kevés idő múlva feldagadnak, s a laposabb helyeket elöntik. Ugyanezen okból bizonytalan lévén a folyások, sem hidakat, sem hajókat nem lehet az utazók számára rajtok tartani, és így, midőn megdagattak, lehetetlenség azokon áltamenni. Midőn pedig középszerű vízzel folynak, akkor is szükség egynehány embereket fogadni, kik a pataknak folyását ismervén, a lovakat vezessék, s a szekeret, hogy a víztől el ne ragadtasson, támogassák. Én ugyan, mivel éppen jó időben utaztam, többnyire ezen alkalmatlan s veszedelmes patakokat rész szerént félig, rész szerént pedig egészen kiszáradva találtam. Ezek közül legveszedelmesebb volt Talliamento nevű folyó, melynek bizonyos árka nem lévén, mint a Duna szélesen ki szokott ömleni. Ámbár pedig ez is ekkor kevesebb vízzel folyt, mindazonáltal Santo Guidoba kalauzt fogadtam, ki a lovak előtt menvén, mindenütt a víznek mélységét méregette.

Az ökörszekerek ezekben a tartományokban csak azzal különböznek a mi ökörszekereinktől, hogy azok, az első kerekek sokkal kisebbek lévén a hátulsóknál, előrehajulnak, talán azért, hogy kevesebb erővel lehessen azokat előbb mozdítani. Akik magukat a köznéptől különböztetik, kétkerekű szekéren, melybe két rúd közé egy lovat fognak, szoktak utazni, de ez oly szűk, hogy abba egy hasas férfiú nagy alkalmatlanság nélkül el nem férhet. Ha postán megy valaki, két lovak fogattatnak annak szekerébe, melynek egyikén a postalegény ül. Ha pedig egyvalaki hoszszabb útra kocsist fogad fel (kiket itten vectorininek neveznek), ezzel oly alkut szokás tenni, hogy az utazót a vectorinus tartsa étellel s itallal, melynek az a haszna, hogy így az utazó már előre felszámlálhatja minden szükséges költségét.

Az egész velencei uradalom pedig három részre osztattatik, úgymint: 1. A szárazon lévő olasz földekre, 2. a dalmáciai és albániai birtokokra, és 3. az adriai és joniai szigetekre. Mindezek pedig 963 négyszegű mértföldekre terjedvén, Tyrolissal, Karintiával, Karnióliával és a Mantovai Hercegséggel határoznak.

Az olasz földeken lévő birtoka a Velencei Köztársaságnak ismét 5 részekre osztatik, úgymint: 1. Velencei Lombardiára, 2. Dogato nevezetű osztályra, 3. trevisoi, 4. friauli és 5. istriai földekre.

A velencei Lombardia⁵² foglalja magában 1. Cremát, 2. Bresciát, 3. Rivierát, 4. Bergamót, 5. Veronát, 6. Vicencát, 7. Padovát, 8. Rovigót.

A Dogato osztály pedig ezen városokat, úgymint 1. Velencét, 2. Chiogiát, 3. Malamoccót, 4. Brondolót, 5. Grádót, 6. Maranót.

A trevisiai terület a többinél sokkal termékenyebb, bővelkedik gyümölccsel, borral, lennel és kenderrel, juhval, vadakkal s mindennémű jóízű halakkal. Ezen területen keresztülfolynak 1. Musone, 2. Dese, 3. Zero, 4. Meschio és 5. Montegnano rész szerént patakok, rész szerént pedig folyók. Ennek nevezetesebb városi ezek: 1. Trivigi, 2. Asolo, 3. Bassano, 4. Castel Franco, 5. Coneda, 6. Conegliano, 7. Mestre, 8. Motta, 9. Novale, 10. Odereze, 11. Portubuffole, 12. Seravilla, 13. Cesana, 14. Salvadore, 15. Cordignano, 16. Santo Donato, 17. Zumelle, 18. Santo Paulo, 19. Valmarino.

A friauli föld régenten Forojulium, vagy Forum Juliumnak neveztetett azért, hogy Julius római császárnak katonasága itten telelt, s a kereskedést elölmozdította. Két részre szakasztatik Livengo és Taliamento folyók által, melyek is, mivel a tartomány sok helyeken hegyes s völgyes, a lakosoknak gyakran tetemes kárt okoznak. A közel lévő tenger, a halastavak, s az erdők a lakosoknak számos eledelt nyújtanak. Bor nélkül sem szűkölködnek, főképpen pedig selyemmel és lennel bővelkednek. Nevezetesebb városai ezek: 1. Udine, 2. Cividale, 3. Portogruaro, 4. Palmanova, 5. Perdenone, 6. Salice, 7. Gemona, 8. Venzone, 9. Tolmezzo, 10. Santo Daniele, 11. Santo Vico, 12. Marano, 13. Montfalco. Udinában érsekség is vagyon, az egész tartomány pedig a főtanács által, mely 130 nemesekből és 80 polgárokból áll, kormányoztatik, s a többi tisztviselőket a főtanács választja. A közönséges egészségnek fenntartásáról 6 udinai lakosok aggódnak. A határokra 3 nemesek, a gabonára pedig és a kereskedésre ismét 3 nemesek vigyáznak. A lakosoknak száma ezen városban, miólta azokat 1511-dik és 1656-dik esztendőben a döghalál⁵³ nagyon megvesztegette, csak 12000-re mégyen. Az egész tartományban 317000 lakosok számláltatnak.

Istria, az Adriai-tengerben félsziget, s a szárazon Karniolával, s Forojuliummal határos. Neveztetik pedig Istriának Arsa nevű folyójáról, mely régen Istronak neveztetett, de ennél a Timaro folyóvíz nevezetesebb. Bővelkedik pedig a tartomány sóval, olajjal és borral, de gabona nélkül a földnek soványsága miatt szűkölködik. Úgyszinte hal és vad nélkül is. A levegőég nem minden helyeken egészséges, és mégis 63000 földlakosokat számlál. Nevezetesebb városai s helységei ezek: 1. Capo de Istria, vagyis Justinopolis, 2. Isola, 3. Piramo, 4. Umago, 5. Citta Nouva, 6. Parenze, 7. Rovigno, 8. Pola.

Capo d’Istria egy szigetben vagyon, mely régenten Aegidának neveztetett, s a szárazfölddel erős kőhíd által ragasztatik öszve. A Városháznak egyik oldalán márvány kőre e következendő deák versek vagynak felmetszve:

Dalmáciát Bója vize, Bosnia és Horvátország kerítik be, és négy hatalmasságok bírják, úgymint: 1. Az Ausztriai Ház, 2. a török császár, 3. a Velencei és 4. a Ragusai Közönséges Társaságok. Ezen tartománynak földje rész szerént a számos hegyek miatt, rész szerént pedig a lakosoknak kevés száma miatt terméketlenek. Nevezetesebb folyóvizei Karka, Karina és Narenta. A föld lakosai bátrak, izmosok, takarékosak, erős természetűek, s ugyanezért a kereskedésre és hadi szolgálatra főképpen alkalmatosok. Nagyságára nézve ez a tartomány főképpen olajjal, borral, hallal, fával, kenderrel bővelkedik, s ezekkel is kereskedik. Nevezetesebb várak és erősségek ezek: 1. Trau, 2. Lesina, 3. Di Nona, 4. Le Piazze frontiere, 5. Isole de Quaruer, ismét 6. Jadra, 7. Sebenic⁶² és 8. Spalato, melyek Sigmond magyar király idejétől fogva a magyar Dalmáciától elszakasztattak, és már akkor is híres erősségek voltak.

Jadera, Jadra, vagy amint most neveztetik Zara, anyavárosa Dalmáciának, s ennek lakosai a régi rómaiak maradékja, Károlynak, szicíliai királynak⁶³, a pártosak által itten magyar királlyá lett koronáztatásáról nevezetes. A város most erősebb, mint a rómaiak alatt volt, s védelmére szolgál egy közel lévő szigetecske, mely rendszerént meg vagyon erősítve. Itten szokott lakása vagyon egy Generale Proveditornak, vagyis tartománybéli kormányzónak.

A velencei uradalomnak nevezetesebb szigetei ezek: 1. Di Corfu⁶⁴ vagyis Corcyra, 2. Di Santa Maura, 3. Ceffalonia⁶⁵ régemen Cephalonia, 4. Zante, 5. Isola⁶⁶ di Carigo, mely szigetek az ő termékenységért, lakosainak számáért s szorgalmatosságáért, kikötőpartjoknak alkalmatos és biztos mivoltáért stb. egy virágzó tartományhoz hasonlíthatnak.

Legnevezetesebb ezek közül Corfu, deákul⁶⁷ Corcyra, az Joniai-tengeren legelső erősség a törökök ellen. Corfunak pedig görög nyelven neveztetik ez a sziget az ő sok halmai miatt. Azonban belső térségét nézvén egy kaszához hasonlítható. Osztatik pedig 4 kerületekre, úgymint: Oros, Agira, Mezzo és Alschino nevezetűekre.

Hajdani időkben tündöklött vala Cassiope városa ebben a szigetben, és Jupiter híres templomának, mely Szűz Mária tiszteletére fordíttatott, még most is látszatnak némi maradékjai. Itten vagyon Szűz Máriának egy kőre faragott képe, mely a nép előtt különös becsben tartatik.

A velencei nemesek közül sokan laknak ezen a szigetben, némelyek mint bizonyos tengeri erőnek kormányozói, némelyek, mint a szigetnek, némelyek pedig mint igazgatói a révpartoknak, kik mindazonáltal mindnyájan a főkormányzónak (Proveditor General de Mar) igazgatása alatt vagynak. A lakosoknak különös öltözetjeik elégségesen bizonyítják az ő régi görög eredetjeket, ugyanis azért a köznép görög nyelven, de a nemesek olasz nyelven beszélnek.

Az egész velencei uradalomnak népességét ezen lajstromból könnyen ki lehet venni. Számlál pedig lakosokat:

Mivel pedig a velencei uradalom földje a Ragusai Köztársaságnak birtokával ezen a részen határos, jónak találtam erről is egy keveset emlékezni.

A ragusai birtok rész szerént a szárazon vagyon, rész szerént egynehány szigetekből áll. A szárazon lévő birtokok határai a velencei Albánia Castel nouva földje és az Adriai-öböl. Az egész tartomány rész szerént hegyes, rész szerént lapos. Terem gabonát, bort és olajt. Nevezetesebb városai ezen kis tartományoknak: 1. Ragusa, 2. Sabiencello, 3. Stagno, 4. Meleda⁶⁸ és Lagosta⁶⁹ szigetek.

Ragusa régenten Epidaurumnak neveztetett. Félsziget lévén erős falakkal, tornyokkal mint maga a város, mindpedig a révpart meg vagyon erősítve. A lakosai a gyakor földindulások és gyulladások miatt 5000-en fellül nincsenek. A főkormányzó igazgatja az egész Köztársaságat két tanácsnak segedelme által, mely közül a felsőnek tagjai a nemességből, az alsónak pedig a polgárokból választatnak. A főkormányzónak (ki is vezérnek, dózsénak vagy hercegnek neveztetik) tisztsége csak egy hónapig tart, addig is pedig hercegi öltözettel él, és a hercegi palotában lakik. A többi nemesség közönségesen hoszszú fekete, s ujjas köpönyegbe szokott öltözni, s ezek az al- és felperesek ügyeit ingyen szokták folytatni. Pénzt is szokott ez a Köztársaság veretni, de mely más tartományokban nincsen folyamatban. A legkisebb nemű pénz oly csekély, s oly vékony, hogy még a vízben is fenn úszik. A köznép tót⁷⁰ nyelven, a nemesebbek olaszon beszéllenek, de az isteni szolgálat, valamint nálunk, deák nyelven folytattatik.

A Felséges Ausztriai Háznak birtoka Dalmáciában közönségesen Morlachiának neveztetik, és valaha az Uszcochy nemzetnek fészke volt, mely bárdolatlan nemzet mind a tengeren, mind pedig a szomszéd erdőkben tolvajságat űzött, s ugyanazért a határos népektől gyűlöltetett. Morlachia, majd egészen erdős lévén, termékenytelen. Ehhez közel szörnyű bércek között vagyon Buccari⁷¹ város, és révpart. A nép tót⁷² nyelven beszél s vallása görög. Tekintete vad, egészsége tartós, s ugyanazért jó katonák válnak belőlek.

A török Dalmácia határozik egyrészről Albániával és a ragusai földdel, másrészről pedig Clissa vidékjével. Lehetett volna még többet is írni ezen felséges uradalomról, de ez az én célomra elégséges, úgymint aki ezzel nem másra igyekezett, hanem hogy azoknak, akik valaha hazámból erre a földre kivánkoznának utazni, némü-némü utasítást adhassak.

Írtam Aradon, 15. február 1796.

TÓTVÁRADI KÁSZONYI ANDRÁS

Királyi tanácsos és udvarnok

---