EGY KÜLFÖLDÖN UTAZÓ MAGYARNAK
JÓBARÁTJÁHOZ KÜLDETETT LEVELEI1

(1793)

(Részletek)

Az olvasóhoz

Édes földim!

Ezen külföldi leveleimet, vagyis utazásaimnak leírását csak azért teszem nyomtatás által közönségessé, mivel barátaimnak kívántam eleget tenni. Ezek mindaddig békét nem hagytak, míglen meg nem fogadtam nékik, hogy mihent egybeszedegetem s levelekbe foglalom utazásaimban tett jegyzéseimet, azonnal megfelelek kívánságoknak. S noha jól tudom, hogy aki a német vagy a francia nyelvet érti, az olyan könnyen el lehet ezen leveleim nélkül, s azon országoknak, amelyekről írok leveleimben, sokkal bővebb leírásokra akadhat; mivel mindazonáltal az említett két nyelvet nem minden magyar érti, aki azonban, ha nem is kíván utazni, de szeretné mégis valamennyire tudni a külföldi nemzetek országok, s várasok állapatját. Azonkívül mivel az efféle könyvek többnyire igen költségesek, melyeknek megszerzések nem minden embertől telik ki, ezekre való nézve magam is úgy vélem, nem heábavaló dolgot tészek, ha ezen leveleimet közrebocsátom. Hadd legyen szabad egy magyarnak is azt előhozni, amit két szeme látott s két füle hallott. Ugyanis az utazás, vagyis a távulvaló országok látása még eddig igen ritka a mi nemzetünknél, kihez képest nem is csodálhatni, hogy nem csak magyar nyelven eredetül írott, de még nyelvünkre fordított utazási leírásunk sincsen. Az utazásírók is, valamint a történetírók, többnyire részrehajlók szoktak lenni: amint tudniillik-e, vagy, ama nemzetnél vagy városban fogadtattak s megbecsültettek. Ilyennek mutatta magát a mi időnkben egyébként nagyeszű s nagy érdemű Archenholz úr is, midőn az angolokat mindenben égig magasztalja, az olaszokat pedig mód nélkül gyalázza. Én az én utazásimban azt vettem észbe, hogy minden nemzetben találkoznak jók és rosszak, tudósak és tudatlanok, igazak és hamisak, jámborok és gonoszak. Ha valyon Olaszországban több gazember találkozik-e, mint Angolországban, előttem igen kétséges. Hogy pedig azóltától fogva, miólta ezen utamat tettem, a levelekben foglalt dolgok közül némelyek megváltoztak, nem tagadhatni, úgy mint a párisi Basztily2, melynek a nyoma sem látszik többé, s több egyebek. Én mindazonáltal azokat mind úgy hagytam, amint akkori utamban találtam. Ahhoz képest reá kell mindég emlékezni, mely esztendőben esett az utazás. Végtére, hogy kinek-kinek megadjam a magáét, tudtodra adom azt is, hogy ezen leveleimben egyben másban is többféle könyvnek vettem hasznát, mindazonáltal csak azokban, amiket rész szerént tulajdon tapasztalásom által, rész szerént hiteles emberek bizonyítása után igazaknak találtam lenni. Ezt annyival is inkább megvallhatom, mivel románcot vagy költeményt nem írtam. Magam pedig mennyire legyek hitelre méltó, s a dolgokba bélátó, arról nem szólhatok, mivel magam bírája nem lehetek. Ám ez úgy is legjobban fog leveleimből kitetszeni. Élj jó egészségben!

Első utazás […]

V. levél Velencében […]

Az ide való mulatságok között leghíresebb a Carneval, vagyis a farsang; mindazonáltal miólta a játék keményen megtiltatott. Megtiltatott pedig 1774-dikben, azólta az idegenek ide már nem gyülekeznek. A tiltásnak legfőbb oka vala, hogy a játék által sok nevezetes velencei nemes ház végső szegénységre juta, nemkülönben a játék miatt alattomban sok ember életét veszté. Az álorca és az álruha nemcsak farsangban, hanem egyébkor is szabad itten, s a gondolából alig léptem portékámmal a vendégfogadóba, máris mindenféle velencei köpönyegekkel s dominókkal ott termettek némelyek körülöttem, s azokkal kínáltak. A karakter álruha3 mindazonáltal csak farsangban szabad. A városnak mostan hét teátromi vagynak, melyek közül a Szent Benedek teátroma a leghíresebb; most mindazonáltal benne nem játszanak. Azokon többnyire merő opera buffák játszottatnak, s mihent az opera elvégződik, azonnal ismét a ballét4 kezdődik. Abban mind a két nembeli táncosokat jóknak találtam, de az énekesek között egy virtuosóra sem akadtam. Többnyire mindenik teátrom5 az egész farsangra csak két operát választ, melyeket szüntelen előád egymás után. Kihez képest a rondót és az áriákat az olaszok úgy megtanulják, hogy az énekesek után folyvást énekelik. Szokásban vagyon itten, hogy a férjfi, aki dámát vezet magával a játékházba, egyszersmind a zsebét is az ide való nagy gesztenyékkel vagy szép friss, körtvélyekkel tele hozza: s a velencei jó hang megkívánja, hogy a játéknak minden nyílása végén az ő dámájának az olyan jószágot hámozottan a szájába dugja.

A Márk piacán szüntelen találhatni mindenféle alakosokat, táncosokat, jósolókat, mesézőket, énekeseket, muzsikásokat, szapora költőket, szemfényvesztőket s kuritytyolókat. A szapora költők, improvisatori, azok, kik ex tempore, azon álló helyben, valamit az ember elejekbe ád, arról verseket öntenek. A minap, hogy a Márk piacán egy kávéház előtt ültem, előmbe jött egy énekes az ő lantjával, s mivel azonnal idegennek esmért, kérdi vala tőlem, mi nemzetség vólnék: én néki megmondtam, hogy magyar vagyok; legottan egy keserves nótát kezde pengetni a lantján, s mellette Rákócziról énekelni, amelyen én elcsodálkoztam. De ami legcsodálatosabb neme a kurittyolóknak, sarlatányoknak, charlatani, kiket itt találék, a meséknek s a gyilkos történeteknek az előhozóik, melyeket az olaszok igen szeretnek hallgatni. Ezen rongyos és félmeztelen kamaszok válogatott szavakkal ezerféle szomorú s rettenetes dolgokat emlegetnek. Mindenik mese csak addig tart, míg a beszédesnek tetszik. A köznép fülheggyel s nagy figyelmezéssel hallgatja a történetet, mozdulatlanul s tátott szájjal áll itt, alig bátorkodik lehelni, s a hallgatással éppen jól nem lakhatik. Gyakran a nemesek is a csoportot megszaporítják. S ha még a kerület nem egész, a kurittyoló az elsőt, aki szemébe tűnik, ilyforma szókkal megállítja: hallja az úr!, nagyuram!, hallja az úr!, ez egy iszonyú dolog, rendkívül való csoda dolog, szörnyű történet, soha nem hallott história! Erre azután, mint ördögtől megszállott, úgy kezd kiáltani, hogy a szája tajtékzik bele; s ezáltal sok hallgatót gyűjt öszve, ahéján, hogy a körülállóktól valamit kívánna, míglen egyszerre, valami érzékeny helynél elejti a kalapját. Ugyanez az ő aratásának ideje, mert a megilletődött hallgatók legottan egynehány szoldót vetnek neki beléje.

A legártatlanabb mulatságok közé tartoznak itten az oratoriumok, vagyis a templomokban tartani szokott muzsikák s éneklések. Én azonban a mulatságot a templommal nem tudom öszveszerkeszteni, s csodálom az olaszokat, hogy hogy eshettek ezen gondolatra, hogy a mulatságot a templomban rendeljék. Ez ilyen muzsika és éneklés a del Incurabli s della Pieta ispotályosok templomaikban tartatik, melyekben az éneklők és a muzsikálók mind ahhoz tanult árva szegény leánykák. Nemkülönben ilyen muzsikát és éneklést hallék a S. Giovanni e Paolo, s a S. Lazaro di Mendicanti ispotályosok templomaikban.

A rendetlen mulatságok közé tartoznak itt főképpen az örömleányok, Freude Mädchen, Lust Mädchen. Ezek itt a kormányozás, Regierung, védelme alatt régoltától szabadon űzik dolgaikat. Ugyanis Velence régtől fogva híres tőlök. Azonközben, hogy Londonban, Párisban és Bécsben annak előtte üldöztettek, itt a felsőbbség oltalma alatt szüntelen szabadon valának. Ezen szerencsétlen leányok itten többnyire magoktól az ő anyjaiktól adatnak el még kisded korokban. Ezek a nótárius jelenlétében a kurafiakkal s kerítőkkel, vagyis a szüzesség árosaival valóságos írott alkuba lépnek, mely által magokat arra kötelezik, hogy leányokat mint szűzet kiszabott bizonyos időre kitett sommának letétele után odaengedik. A szüzesség ára hol nagyobb, hol kisebb, valamint tudniillik szép vagy rút a leányka. Mennél szebb, annál drágább, s valamint azoktól hallottam, kik ezt az idevaló vásárt esmérik, hatvan aranyon alól meg nem kaphatni. Ezen alkuban szokás szerint a szüléknek szegénységek hozattatik elő, s ezen indítóok említtetik, hogy ezáltal a leánynak jegypénz, Aussteuer, szereztetett, hogy mennél előbb becsületesen mehessen férjhez; de ez csak puszta ürügy, mert a pénzt a szülék magoknak tartják meg, s a leányka a bordélyba megyen. Ezen leánykák többnyire oly ahítatosok, hogy héten által egy napot rendelnek magoknak, melynek minden jövedelmét misékre szánják, melyeket a másvilágon való szegény lelkekért szolgáltatnak. Ugyanazon nap, valaki az ő jóakaratjokat venni akarja, az a rendes taksán kívül kénteleníttetik még valamit reá adni, mivel úgymond szegény lelkekért dolgoznak; s ha ki kételkedik benne, legottan a szolgáltatott misékről egy zsinórra felfűzött cédulát mutatnak elő. Találkoznak itten, noha kevesebb számmal, olyak is, kik a római flórát s a párisi ninon lanklót teszik. Ezek csupán a nemesektől s a gazdag jövevényektől szoktak látogattatni. Kibérlik nagyobb részét a háznak, amelyben laknak, társaságokat tartanak magoknál, számos cseléddel bírnak, s az ő szobáik oly finom ízzel vannak kiékesítve, hogy akármely hercegasszony ellakhatnék bennek. Mindazon férjfiak megfordulnak nálok, valakik itten a galanteriát követik, s erszényekben bízhatnak. Mindazonáltal az ő mostani számok az előbbiekhez képest igen csekély, s maholnap az idegeneknek kimaradások miatt csak a hírek lesz fenn. Ezen leányoknak nagyobb seregét csak az éhség kínszeríti ezen életre. Oly szabadon mehet itt ki-ki hozzájok, mint a legbecsületesebb házba; s ha az idegen kérdezi, hogy hol laknak, azonnal találkozik olyan a köznép közül, aki az idegent szívesen elvezeti. Estvefelé egészen felfedezett mellyel, két gyertya közé az ablakjokba helyheztetik magokat s az idegeneket, kik reájok függesztik szemeiket, nyájas szavakkal magokhoz édesgetik. Maria Formosa, San Severo, és Corte Colonna környéke tele vagyon az ilyen leányokkal.

Hogy egykor a Szent Márk piacáról hazamenék, egyik közülök a felső szegésből énekelve így szólott hozzám az ablakából: Veni Forestiere! veni il mio cuore, io ti diro, che sia amore. Azaz: Jere fel, idegen! jere fel, én szívem, én néked megmondom, mi a szerelem. De én erre így válaszoltam: io non voglio sapere6, s azzal elmentem.

Azonban az ide való polizia mégsem rossz, s oly bátran élhet itten az ember, valamint Bécsben vagy Párisban. Nem is hallatik itt oly könnyen valami gyilkosság vagy erőszaktétel. A papok, barátok s az apácák szabadok itt mindennel. Álorcásan szintúgy járni, s a teatromokat, sőt gyanús helyeket is szintúgy látogatják, valamint a többiek. Ugyanis egy római vallású országban sincs az egyházi személyeknek oly szabad életek, mint itten. Valának ugyan immár oly buzgó patriárkák, kik a papi rendet itt is szorosabb korlátba akarták fogni, azonban a közönség mindég ellenállott, attól tartván, netalán a papi rend azáltal nagyobb tekintetbe jöjjön a középnél, s a pápa is azután nagyobb hatalmat nyerjen a közönségen. A velenceieknek közmondások: Siamo Veneziani, e poi christiani; mi előbb vagyunk velenceiek, azután keresztények. […]

VI. levél Velencében […]

Valamerre teként itt az ember az utcákon, mindenfelől a sok gyümölcsöt s egyéb eledelt szemlélhet. A gyümölcset itt fontszámra árulják, valamint nálunk a tehénhúst. A velencei mészárszéknek valamint nagyságára, szintúgy tisztaságára nézve párját nem igen találni: az épülete olyan, mint egy templom, s valóban méltó a meglátásra. A tehénhús most itten mind magyar barmokból való, melyek többnyire Tergyezd7 által hozatnak ide. Mert minthogy Fiume8 által a marha több ideig vagyon a tengeren, s igen meg szokott fogyni, azon okra nézve inkább Tergyezden szállíttatik a hajókba, noha a szárazon való hosszabb úttal. Aki a halat szereti, az ide jöjjön, mert itt valóban válogathat bennek, s az áruk is éppen nem nagy. De egyszersmind a temérdek sok halnak a bűze is mindenütt követi az embert. A szegénység jobbára az úgynevezett polentából élődik, amely is nem egyéb, hanem a törökbúza, vagyis a kukoricalisztből csinált sűrű kása, mely az utcákon széllyel árultatik, s úgy néz ki, mint a sárga viasz, s abból, akinek tetszik, szoldószámra vágnak. A sült disznótököt is bőven találni, melyből szintúgy szoldószámra kaphatni; nemkülönben bizonyos frittole nevű, dióolajjal csinált fánkot is. Mind a ketteje az idevaló közembernek kedves falatja. Ezeken kívül sok csúnyaságot lát itt az ember árultatni, úgymint baromfi vérét bizonyos korsókban, mindenféle halnak a bélét, fehér, fekete, sárga és kék kolbászokat, s több affélét.

A kávéházakban itt fehér kávét nem szokás inni, s valaki parancsolja, üvegpohárban szolgálnak véle. A jegest, gefrornes, s a nádmézből való mindenféle süteményt itt mesterül készítik, és mivel az idevalók, valamint a többi olaszok az írós vajon kívül egyéb vajjal nem élnek, s az olajok, mellyel jobbára vaj helyett bánnak, jó és friss: ehhez képest a vendégfogadóban való étel itt sokkal jobb ízű, mint a mi lacikonyháinkban, traktérházainkban, ahol többnyire régi és szagos olvasztott vajjal, Schmaltz, készítik az étkeket.

VII. levél Velencében

Barátom!, ha azt hallod mondatni, hogy Velence a tengerben épült, ezt bízvást elhiheted. Ugyanis nem a víz felett való földszínen, hanem magában a tengerben helyeztettek a házaknak talpköveik, s maga a váras az ő egész kerületében a tengerrel vétetik körül. A várasnak ezen csodálatos fekvése még több egyéb csodálatos dolgokat szerez. Mert itt kanálisok az utcák, gondolák a kocsik, s hajók a terhes szekerek. Azt vélhetné valaki, hogy az állatoknak bizonyos nemek, mely egyébként szolgál az embernek, itt teljességgel kiirtatott, mert itt sem lovakat, sem öszvéreket, sem szamarakat nem láthatni. A váras magában egész tömpölyeg, kerengő, csiga biga, labyrinthus. Ugyanis az idegennek sokáig kelletik benne laknia, míg az egyik utcából a másikba való gyalogjárást megtanulhatja. Mert nincsenek sem utcák megjegyezve, sem a házakon számot nem találni, ami is egy olyan várasban, mely többet foglal magában másfélszázezer léleknél, a poliziának valóságos vétke. Éjjel mindazáltal, ami is igen ritka Olaszországban, lámpásokkal megvilágosíttatik. A nagy kanálison való éjjeli hajózás is a mulatságok közé tartozik itten. A gondolák, melyek ezerenként járják egymást keresztül, néző játékot mutatnak, s kedveznek a galanteriáknak, szerelmeskedéseknek. A velencei dámák azt az erőszakot, mely alatt még a múlt században éltek, mostan már letették, s a férjfiak is a féltést jobbára abbahagyták. Ritkán lépnek a gondolába asszonyaikkal. Ha a férjfiaknak kazinóik vagynak, a Márk piaci kávésházak felett való kis szobák, caffini, vagynak a dámáknak is saját kazinóik. Az idevaló kávésházak a mienktől sokban különböznek. Azoknak itt egy közönséges szálájok vagyon, s ezenkívül sok különös kis szobáik, melyekben ketten-ketten álruháson vagy anélkül a vacsorát együtt vehetik. Ezek mind a két nemre becsületesek, s emiatt a rágalmazástól senki sem fél. Hiszed-e barátom!, hogy ezen felettébb való szabadság, melyet az álruha s álorca szerez, a jó erkölcsöket s a jámborságot itten meg nem veszti?

Ugyanezen éjjeli, vízen való sétálás alkalmatosságával halhatni a velencei köznépnek éneklését is. A gondolások s a partokon álló köznép hol Ariosztó s Taszszó szép verseit, hol Velencének versekbe foglalt történeteit egymást váltva éneklik, valamint hajdan Athénában szokta a görög köznép Homér verseit danolni. A rendkívül való mulatságok közé tartozik a regata. Ez csak akkor szokott adódni, mikor valamely uralkodóházból való fejedelmi személy meglátogatja Velencét. Ezen mulatság abból áll, hogy a nagy kanálison mintegy harminc dereglye öszvegyül, s ezek a tárgy felé, a Ponte9 Rialto felé versent eveznek, s a habokat iszonyú gyorsasággal hasítják, és amely három dereglye először jut oda, azok jutalmat nyernek. Azonban ezt a mulatságot leginkább a nézők teszik jelessé. Mert valaki itten látni vagy láttatni kíván, az bizonyosan akkorra itt mind megjelenik. Ezen alkalmatossággal a nagy kanálisra szolgáló ablakok hét, nyolc s tíz aranyért szoktak kibéreltetni. Akkor a dámák az altánákon s az ablakokon oly fényesen jelennek meg, hogy az ember őket szultán asszonyoknak vélné. […]

VIII. levél Velencében […]

A velencei dámák vagyis asszonyok többnyire karcsú és szép termetűek, s az ő fekete tafotaruhájok igen jól áll rajtok. Igen beszédesek, s az idegent kedvesen látják. Az ő képek felettébb finom, csakhogy többnyire halavány, mely szín itten valóban a módi szín. Aki egy kevéssé pirosabb, az amikor templomba, vagy teátromba mégyen, készakartva béhinti hajporral az orcáját, csakhogy halaványabbnak tessék. Most nagy szabadságban élnek, holott azelőtt igen keményen tartattak. A féltés most itt számkivetve vagyon, s ha még olyankor itt vagy amott kimutatja magát, bizonyosan nem a hitves miatt, hanem az ágyas miatt történik.

A szép s nagyárú képeknek Velencében nagy a sokaságok, nem csak a templomokban s klastromokban, hanem magános házakban is. Ugyanis Velence sok jeles képíróval kérkedett, úgymint Tiziánnal, Tintorettel, Palmával, Ritsivel, Baszszánóval, s Verónai Pállal. Ezen drága írott képeknek sokaságok, melyet az ember itt szemlél, olyforma megtelést szerez, amilyent szoktunk a nagy vendégségek után érezni. Én valóban meguntam már a nézést. A többi között nékem főképpen öt kép tetszett meg nagyon, s kívánnám, hogy magad is, ha egyszer ide vetemedel, azokat megkeresnéd. Az első a Santa Maria Maggiore templomában az özönvíznek az írott képe Baszszánótól. Ezen a képen az emberi nemnek kiirtása oly eleven festékkel ábrázoltatik, hogy a lelket mélyen illeti. A másik a Szent Márk palotájában függ, s a velenceieknek Zara, Jadra, Zádornak megvételénél volt harcolásokat adja elő. Ez Tintoretnek csodálkozásra méltó darabja. Ezen a harcolók oly elevenen nagynak lefestve, hogy mintegy mozogni látszanak. A harmadikát s negyedikét feltalálhatni Barberigo palotájában, melyet Tizián iskolájának neveznek. Az egyiken a Venus láttatik az ő éjjeli asztalkájánál, aki valóban valamennyi isteneknek a fejeiket öszvekeverhette; a másikán a bűneit siránkozó Magdolna. És ez ó mi szép, mi illetődést szerző! Vajon megmondhatnád-e nekem, mi okból festik mindnyájan a képírók ezt a Magdolnát megtérésének kezdetén, még amikor a sok böjtölés sovánnyá, holt elevenné nem tette? Mit ítélsz? ezen nyomorult állapotban a testi sanyargatást nem jobban prédikálhatná-e az Evangyéliom szerint. Az ötödik, mely hasonlóképpen az említett Szent Márk palotájában találkozik, Európának elragadtatása, s Verónai Páltól származik. Ezen a figurák oly mesterül vagynak helyheztetve, a festékek oly elevenséggel, s minden oly felséggel, hogy ki nem mondhatni. A bika az elragadott leánynak a lábait nyalogatja. […]




Hátra Kezdőlap