Martonfalvay Imre^*
Emlékirata

Mikor a nagyságos Török Bálint uram szolgálatjára adtam magamat Somogyvárban^*, igen ifjúcska voltam. Először Nagy Gergely idejében számtartó voltam, azután viceudvarbíró voltam, és azmit Ferdinánd király űfölsége az király adójából űnagyságának deputált, én kezemhöz járt, arról is én tartottam számot űnagyságának; hogy Nagy Gergely az somogyvári tisztet megresignálá űnagyságának, az udvarbíróságot énreám bízá űnagysága, és az én ifjúságomhoz képest híven és igazán szolgáltam űnagyságának, kiről menedékem is vagyon.

Nem sok üdő múlván Nagy Gergelyre gonosz vétkiért uram űnagysága megharagvék, Trója kastéllát reája szállatá^*; az én kegyelmes uram parancsolá nékem is Somogyvárban, hogy én is oda mönjek minden népemmel, és Nagy Gergelyt házából kivonjuk, de erősen tartá magát, egynehány ember hala meg az kastély alatt, de hogy az árokját kastélyának megtöltők, elijede, kegyelemre megadá magát; és az én uramnál sokat töreködtünk Nagy Gergelyért, megkegyelmeze néki, én is kezes voltam érte, hogy jámborúl szolgál űnagyságának ezután.

Ez időközben az Dombay urak és az több János király párti, Ferdinánd királnak az én kegyelmes uram kényszerítésébül fejet hajtának, és Dombay János Ozora várát^* az én uramnak vallá, de Orosz Máté az feleségével meg nem adák, reája szállónk, végre megvevők, ott én sokat szolgáltam az én kegyelmes uramnak; mert híre jöve, hogy Kápolnay Ferenc Thardasy Istvánnal és Nagy Zsigmonddal meg akarják segíteni Ozora várát, az én uram szolgáiban penig, kik Ozora alatt az klastrom felé voltanak, beljebb szállának az hadnagy felé, de én ott maradék az hadnagy engedelmébül, azhonnét az ellenséget várjuk vala; estvére kelvén, az útját szekerekkel bevonattam, gyalogokat hagyék ott őrzeni, magam penig az egész éjjel, nagy hideg, deres üdőben, csak magam szolgáival állottam az strázsát, kit Palásty Miklós hadnagyunk, egyebek is ha élnének, meg tudnak mondani, én sohult magamat meg nem vontam, mindenütt jámborul szolgáltam; hogy penig az várbeliek megcsalva az segítségben, elijedének, megadók Ozorát, kinek most is Pápához bírják jószágát.

Továbbá Báthory András uram kérésére az én uram, Terek Bálint Ötvös várát^* megszállatá Pökry Lajos ellen, kit meg is vétete, és Báthory uramnak az több jószágával egyetembe megszabadítá; Ötvös alatt két jámbor szolgám hala meg az ostromon az én uram szolgálatában.

Kápolnay Ferenc az én uram ellen támada, mind atyjafiainak, mind szolgáinak sok kárt teszen vala, jószágokat is bírta némelyiknek Tolna vármögyében, Somogy vármegyében is, az községet is igen háborgatta az én uram tiszti ellen, Berki és Szent Márton tartományában, kiket az én uram bírt, sok kárt tött, kiről gyakorlatossággal írt, intötte is, hogy megszűnjék, de csak választ sem tött leveleiről, énvelem íratá meg uram űnagysága Ozorában; miérthogy semmit kérésére nem cselekedött – tartoznéjek hozzá –, mert el nem akarja ezután szenvedni, Kápolnay Ferenc nem vevén siketségre, hadat indíta, és Köbliben szállítá, az én uram utána választa elöljáróban kétszáz lovagot, napot napestig az hő időben száguldánk utánnok, de sokan el-elmaradának az nagy hőségben az én uraim, száz lovaggal ha voltunk; estvelére kelvén, Nagylábu Gáspár, Kápolnay Ferenc hadnagya előnkbe hozá vala az strázsát, azmint az fáradt lovakon meheténk, megűzők, Köbliben egy kertben szaladtanak előttönk, hátokon mönénk az kertben, ellenönk nem készülhetének, megverők az Kápolnay Ferenc népét, semmi viadalt velünk nem tudának tartani, maga voltak négyszáz lovaggal azon táborhelyen. Az én kegyelmes uram hada odaérközék, megmarada éjjel, másnapra kelvén hátratérénk, Gerennás felé, hova gyűltek volt az Kápolnay Ferenc szolgái Gerennásnak megtartására; az én uram ezt hallván, Gerennás látni mene nem sokadmagával, az több szolgáit az táborban hagyván, tehát az Kápolnay Ferenc szolgái és gyalogi lesben voltanak, sok jámbor szolgáit az én uramnak meglövöldözék, kikben sokan meg is halának a sarampókon; nékem is a többi között jobb kezemet általlövék az én uram mellett, ki miatt nagy nyomorúságot kellett szenvednem, mert halálos seb vala rajtam, közel két esztendeig gyógyítottak külömb-külömb mesterborbélyok, csak az Isten tarta meg, hogy meg nem halék bele, sokat is költöttem gyógyulásomért, de az én kegyelmes uram nagyon (?) ajánlotta vala magát érette, kezemet is ígérte vala megaranyaztatni, ha sokáig közöttünk maradhat vala, meg is teljesíti vala űnagysága, de ezután is várom gyermökinek kegyelmességöket érette holtom napjáig.

Az én kegyelmes uram fő jámbor szolgáinak halálokért és sebössölésökért nagy búába-keserőségébe Gerenás erősséget megszállatá, végre sok jámbor halálával meg is véteté, nékem is három jámbor szolgáim vesztenek alatta, az erősséget, Gerennást elhányatta és megégetteté nagy bánatjában.

Ez idő közben Remete-Udvarhelyt, melyet Boldizsár deák bírt árendába az szentmártoni apát úrtúl, az én kegyelmes uram parancsolatjából elfoglalám, és sok dézmabort győjteték hozzá, kiből az én uramnak nagy hasznot szörzék, szolgáinak is sok hordó bort adattam belőle szolgálatjokért.

Azután esztendő múlván az én uram hívata Szigetbe^* alá, hogy még szörével meg sem gyógyultam vala; mondá űnagysága, hogy Ferdinánd király őfölsége az Lengyel uraknak per notam minden jószágokat neki donalta volna, meghagyta Fáncsy Jánosnak^*, Nagy Gergelynek és Keresztury Imrének, hogy Szegliget várát megszállanáják, de hogy kevesen vadnak alatta, féltette őket az pártosoktúl, parancsolá nékem, hogy én is hozzájok sietnék segítségől, eleget mentém vala magamat gyógyuláshoz voltommal, látta űnagysága kezemet is nyakamban kötve viselem, nem is illik nekem atyámfiai háza megvételére mennem, de enmagam mentése űnagyságánál semmit nem használa, ösmerem; parancsolatja szerint Somogyváratt hertelen készülék, gyalogimmal és lovagimmal nagy sokan, de lovaimat az hajókban által nem viheték Szegligetre, sietőnk evezni, kiszállánk az partra, hát az én uram szolgái csak alig vártak, nagy jó kedvvel fogadának örömekben; reggelre jutánk, megkerüléjek az várat mindnyájan, az várbeliek megösmerék, hogy több nép lött volna ellenök Szegligetbe, nem kezdének olyan igen lőni, mint azelőtt; éjjelre kelénk, az csonka torony ellenébe az kősziklán fönn két kast tölteték, megijede az porkoláb Kulcsár István, nem sok idő múlván szót ada, és megadá Szegliget várát. Azután az én kegyelmes uram parancsolatjából nékem kelleték benne maradnom, az sok pártosok között, az nagy puszta várban, semmi élés benne, amint lehete, megtakarám, meg is fódozgatám az rösseket az kerítésön. Azonközbe látni eljöve az én kegyelmes uram, nagy vígan lakék egy nap, másik nap Keszthelyre evezének az Balaton vizén, onnét Somogyvárba, hová megyen volt kocsikon, nem sokan [?] volt, Lak várához nem messze^*, tehát egy harasztból Dely Pál, Bereczk deák és Rácz Mikola, sokan az kocsikon ütöttek, Dely Pál az én uramnak kicsibe hogy fejébe nem vágta az csákányt, az uraim kocsikról azmi kevesen voltak, leszökdöstek; ott volt Nagy Sigmond is az én urammal, ki azelőtt Bakit Pál szolgája volt. Nagy hamar egybeverik az kocsikat, semmit Isten segítségéből nékik nem árthatának, elváltak azután egymástól.

Az én uram Somogyvárra ment békével az uraimmal egyetembe, aztúl fogva űnagysága őrizet alatt tartatá Lak várát, mindenött foglaltatá Bakit Pál jószágát, miérthogy meg akarta az én uramat mordáltatni. Nekem is megparancsolá űnagysága, hogy szolgáit fogdoztassam, és jószágát foglaljam. Jenőt, az Bakit jószágát elfoglalám, ki nem messzi Pápához, kiért Palatics János uram hadnagy lévén Pápán, igen haragutt, kisebbségének is tartotta, hogy én Pápától elfoglaltam, kit azelőtt ő el nem tudott foglalni.

Az Bakit szolgáiban Brizló Ferencet és Kunovit Mihályt megfogatám, és jó falka ideiglen vasba tartottam Szegligetbe, kiket azután az én uram elbocsáttata; űnagyságának szolgáltak. Egyed porkoláb is eleget csavarga előttem, de azért azt is meghódoltatám űnagyságának. Miérthogy Szegligethöz igen kevés jószág vala, nem volt az nagy puszta várat honnét építenöm, az én uram akaratjából az Kál-völgyet^*, az Német-völgyet és az Dergicséket Szegligethöz foglalám szolgálatra, az Tomay Ferenc rész jószágát azonképpen, melyet Ferdinánd őfelsége per defectum seminis az én uramnak condonált volt ezökből és az vár tartományából, Somogyvárból is (kit én bírtam) kezdém Szegligetet építenem, és mindenféle éléssel megtakarnom.

Ez időközben az én kegyelmes uram Ráróra mene^* Bakit Pálra, ő magát nem találhatá, de Rárót mind elrontatá, pusztétatá, magamat penig az gyalogokkal az vár őrzésére hagyva Szegligetbe, de huszonöt lovon való szolgámat elvivé űnagysága vele, megtérvén hátraküldé őket, parancsolá őnagysága, hogy jól építtessek, jól őriztessek, minden éléssel megtakarjam az várat; az csonka tornyot az falu felől legelőszer megépíttetém, azután két avagy három bástyát és két nagy öreg pincéket csináltaték az külső várba és az faluba az új ház mellett, kiket szöretben meg is raktam borokkal Isten segítségével, egy öreg kutat is csináltattam az várban, mely azelőtt vizet nem tartott.

Azután megszállá ugyan valójában Lakvárát, sok idéig víttatá, mert erős és megtakart ház vala, nekem is parancsolá őnagysága, hogy őrizet alatt hagyjam Szegligetet, és Lakvára megvételére menjek lovagimmal sietséggel, én soha semmi parancsolatját el nem hallgattam, s odamenék, és amint szolgáltattam, nem kíméllettem erőmet, nagy eremest szolgáltam őnagyságának. Egykor híre jöve, hogy Bakit Pál meg akarja segéteni házát, várát, és az én uram minden lovagival elejbe mene, és engemet hagya az gyalogokkal az sánc őrzésére az várbeliek ellen, Isten kegyelméből épen megmaradánk, őnagysága is megérközék azonban. Immár az bányászok az kőfal alá rakták vala az puskaport, elijedének az várbeliek, szót adának az várból, hogy megadják, csak békével bocsássák; az én uram megkegyelmeze nekik, azután megadák az várat őnagyságának; nekem elég költségemre esék az én kegyelmes uram Somogyváratt való lakásáért és Lakvára építése és megtakarása miatt, de az én kegyelmes uramért nagyobbat is reám vettem eremmel.

Mikort Veszprém várát megszállotta volt az én uram, költsége elfogyott volt, nekem parancsolá Szegligetbe, hogy költségöt küldjek őnagyságának, én megírám, hogy innét ez puszta helyről nem küldhetek, mert Isten tudja az házat is mint tartom és miként építem, de ugyanazt parancsolá, hogy abban egyéb ne legyen; azután uraimat és barátimat meglelém, ötszáz magyar forintot szörzék, és Veszprém alá enmagam megvivém, és őnagyságának megadám, kit nagy jó névvel vén tűlem, és egy ebéden jól tarta őnagysága érette, és hazabocsáta. Azután hagyá, hogy jól őrizzönk, melyben kérém társul Sándor Mihályt az porkolábságban, miérthogy nekem széllel kellett járnom, hol Somogyvárba, hol Remete-Udvarba, addig őrizzen és gondot viseljen énhelyettem Szegligetbe az én szolgáimmal egyetembe.

Továbbá az hitetlen terek császár az német fejedelem ellen Buda vára várassa megszállásájért basáját bocsátá nagy hadával; az német hadat az Szent Gellért högyén megveré, és azután ő maga is terek császár szömélye szerint fölérközék minden hadával, Buda várának fölül az Duna mellett táborba szálla, és az magyar urakat hozzá hívattatá, de az én kegyelmes uram betegsége miatt nem akar vala kimenni. De a kincstartó barát^*, ki azelőtt elárulta volt az én uramat, egyebet nem akara benne, hogy az én uram is kimenjen az urakkal az terek császár táborába; az én kegyelmes uram kész vala Buda várába csak Batthányi Orbánnal és Podmaniczky János uramékkal megmaradni Buda várasába, és megesködni kincstartónak és az uraknak, hogy mindezen romlással megtartja Budát az terek ellen keresztyén fejedelemnek Isten segítségével, de ugyan nem akarja engedni a kincstartó barát semmiképpen, kiért az én uram nagy sok jámbor előtt az Buda kapuin belől tudományt is tén, úgy mene el az én uram az több urakkal. Én is az én uram után jelön voltam, az urak bemenének az terek császár sátorába, mi az szolgákkal kiül vártok az urakat, de egy keveset várván, az urak kijövének, de az én kegyelmes uramat ott benn tartóztatták, azonközben az terek tábor megzendüle, és Buda várasa felé sietének; egy ember kár néköl bementenek Buda várasába, az volt jobb az magyarok közől, ki hová futhata az terek elől.

Én Sándor Mihály társammal megmaradék, várván az én kegyelmes uram kijövetelét az sátorból, de ugyan nem jeve, estvele felé az János király fiát is hozák az császárhoz, azt is békével bocsáták, híttak minket is, hogy velök elmennénk együtt, de reménylöttök vala, hogy az mi kegyelmes urunkat is elbocsátják, de azután, hogy beestvélödék, az terek császár sátora elől az terekek elözdének; találkozánk valami esmerő terekekhöz, kik szín alatt jóakaratot mutatának hozzánk, sátorokba bevínek, és valami hitvány étket hozatának, de én abba semmit nem ehetém, végre dönnyét hozának, abba evénk valami keveset, s bort kérönk vala reája, azt mondák, hogy nem árulnak ott bort az ordeyán, lefekevénk az terek sátorában, azon éjjel ellopák az én fő lovamat, azt költék, hogy ugyan ő maga szaladott el az kötőfékről, úgy keresteték az táborban képutalásképpen^*, szolgámat is Buda felé köldék két szolgájokkal keresni, hogy talán az szállásra bolongozott, szolgámnak is elvonták lovát alóla; megjevének, azt mondák a két terek, hogy az tolvaj terekek vették el, ő magokat is csak meg nem ölték mellette, ha módjuk lehetett volna benne. Magonkat is rabbá akartak tenni az ravasz, hitetlen árulók, de az jó Isten tizednapra csodaképpen szabadíta meg az terek császár táborából. De míg én hazaérkeztem sok keröngéssel az veszödelmes úton Somogyvárra, addig innét hazól az én keserves asszonyomnak valamely nem barátim azt mondották, hogy szömökkel látták, hogy engemet az terek császár sátora előtt levágtanak, ahhoz képöst Somogyváratt az én asszonyom híre nélköl mind marhámba és pénzembe zsákmányt tettenek volt sok káromra, kibe nekem semmi meg nem térült, most is odavagyon, valaki uralkodik rajta, ám éljön belőle az jámbor (ha élhet), én is amint azért vajuszom, Isten kegyelméből csak immár az hitetlen pogán terek császár az én kegyelmes uramat fogságra nem agyja vala hiti ellen, semmi navalyámat nem mondom vala, káromról sem emlékeztem volna soha, maga kétezer forintnál több kárt vallottam házamnál, de az hatalmasnak minden adatik, példabeszédben azt mongyák.

Hogy az terek császár Budába mindeneket elrendele, pasát választa az helynek gondviselésére, és egynehány békségöt ada hatalma alá, kikkel óltalmazá Magyarországot, mint az koronás király.

Azután János királynét kisfiával és minden hozzátartozókkal egyetemben Buda várából békével bocsátá, és az Tiszán túl birodalmat engede nekik, Budájért penig lakóhelyől Erdélységöt adá nekik az terek császár, kit mastan is bírnak az János király neve alatt.

Hogy az Buda dolgáról török császár immár mindeneket elvégezött volna, hazamene Constantinapolba jó falka hadával, sok nyereséggel, minekönk nagy nyomorúságinkra és veszödelmönkre, kiből az Úristen az ő szerelmes szent fiájért szabadétson meg, amen.

Ezönkezbe a mi fejedelmönk, Ferdinánd király őfelsége, választá az nagyságos Báthory András^* uramat, hogy minden jószágot, kiket hatalmasúl bírtanak ezelőtt, az zólyomi szerzés^* szerint megadassa mindenekkel; Somogyba juta őnagysága, az én kegyelmes asszonyommal is ura fogsága után Somogy várát és Remete-Udvarhelyt megparancsolá megadni hítlenség alatt, úgy, mint keserves asszonyi állat megadatá mindezöket s mind az több jószágot, nem akara fejére és gyermökére hítlenséget hozni, mindeneket megadata Filep deák uram által.

Ezt hallván az én kegyelmes uram szolgái, az lén jobb köztök, ki elébb elmehessön, és magának helyt szerezhessön. Egyik sem akará magát megkötelezni az én keserves, kegyelmes asszonyomnak, de én megmaradék, és házamhoz szállék harminckét lovas szolgáimmal Somogyba, jó falka időig ott laktam fizetetlen magam életén.

Az pápai tiszttartó is ezt hallván, az terek császár jőtelit, mondják, hogy búcsúzni kezdett az én asszonyomtúl, de meghatta őnagysága, hogy veszteg legyen, de talán nem bízhatott hozzá, mert tótországi volt, alattomba őnagysága mondják hogy tudakozott, ha valahol tiszttartót találnának Pápára, de nem találnának senkit sehol, azután az én kegyelmes asszonyom engemet hívata Szigetbe, fele szerencse jargalást^* igére őnagysága, de azért én egyikre sem kívántam semmi fizetést, akkort az pápai tisztről sem emléközett semmit nekem őnagysága, én házamhoz jövék, azért ha valahova parancsoltak, elmentem, és az én kegyelmes asszonyomnak és gyermökinek eremest szolgáltam.

Azután idő múlván, az terek császár készületi följebb hatott volt, nem állhatta sokáig az tiszttartó helyét Pápán^*, ugyan asszonyom híre neköl kiment Pápa várából, és pusztán hatta az házat tisztessége ellen, azután azon keserves asszonyom inkább megbúsult, és azmely szolgái megmarattak volt, úgy hallottam, hogy mindeniket kínálta az pápai tiszttel, de egyik sem akart fejére veszödelmet venni, elvégre engemet hívata Szegliget várába az kegyelmes asszonyom (hogy egyéb tiszttartót soholt nem találhatott), engemet kére és inte őnagysága nagy sok szókkal, fogásokkal, níha sírással is, hogy fölvenném az pápai tisztnek gondviselését. Én eleget mentém magamat, hogy nem vagyok elég reája, más jámbor szolgájára bíznája őnagysága, én is azért fölmegyek Pápára, úgy, mint egy közszolga eremest szolgálok az több uraim között őnagyságának és az őnagysága gyermökinek; könyergék, hogy a tiszttel ne bántana őnagysága, végre ugyan azt mondá őnagysága, hogy gondját nem viselem házának, nemkülönben veszi: ha én veszteném el Pápát tűle. Ez szón igen megháborodám, mert én gonoszul soha csak egy talpa alatt való földöket sem vesztöttem el, Pápa veszödelmének sem akarok oka lenni, nagyságod ne sírjon, íme, elmegyök az nagyságod parancsolatjára, mind élni s mind halni Pápán akarok; hallogatom hogy az hítlen terek császár Valpót megszállotta^*, én azért azzal nem gondolok immár, csak azon könyörgök tenagyságodnak, hogy ne feledd el, mely veszödelmes időben szolgáltam, legyen nagyságod óltalma feleségemnek és gyermökeimnek, jelösben, ha az tenagyságod házában holtom történik. És ha mi kárt vallok, szolgálatodba, ne hagyjon nagyságod kárban, mert vagyon oly szolgád, kegyelmes asszonyom, hogy ilyes veszödelmes időben az pápai tisztet föl nem vette volna veszödelmére, ha Pápát nagyságod ajándékon atta volna is neki, de én nagyságodért az fejemet, ím, szerencsára viszem, elhagyván nagyságodért mind feleségömet, gyermökimet, és ha az idő hozza, kész vagyok halálommal is szolgálni nagyságodnak és nagyságod gyermökeinek Isten segítségével. Isten nagyságoddal ő szent felsége, az én kegyelmes kis uramékkal őnagyságokkal egyetemben tartson meg sok ideiglen, úgy történhetik, talán soha nem láthatom többé tinagyságotokat, de könyörgök az Istennek, hogy agyja minden jóra minden dolgainkat, amen.

Én semmit nem késém, hozzákészülék nagy hertelenséggel, szertelen kelleték hadnom dolgaimat is, fölsieték Pápára, meglátám az várat, pusztán találám, várasát épületlen, igen megbúsulék rajta; mint olyan hertelenséggel, amivel lehete, kezdém várát megtakarni és várasát raggatni és támogatni az palánkot, hol bedőlt, s hol kidőlt. De ezenközben az terek császárnak érkezék az elei, s megvevén Valpó várát, Soklyost, Pécsöt és az több várakat, várasokat meghódoltatván.

Ezalatt terek császár siet, feljövén Isztergam felé, s én semmit sem építheték, mert az föld népe mindenött futni készül, az váras népe is, hogy kevesen voltonk óltalmokra, igen megrémültenek vala; kényszerítetém kétszáz gyalogot fogadni, kik Pécsrül fölszakadtak vala Pápára; jóllehet az én kegyelmes asszonyom engemet igen kevés költséggel bocsátott vala föl, mert azt hitte őnagysága, hogy Pápán minden elég vagyon, de én semmit nem találhaték, mert míg fölérkeztem, mindent kihordtak volt a várból; fejem óltalmáért és az én kegyelmes asszonyom várának, várasának megtartásáért, azmi kevesem volt, nem kémélettem elkölteni, mert én mindenkort inkább szeretem az tisztességöt, hogynem az pénzt és egyébféle gazdagságot, azért nincsen nekem pénzem.

Ez időközben Szulimán az pogány terek hitetlen császár Isztergam várát megszállá, és igen lőteté, elvégre az olaszok, németek meghasonlottak az várban, csodaképpen megatták veszedelmökre az várat terek császárnak, ugyanonnét Mehmet béköt az Rábaközre bocsátá rablani és pusztítani, ki nagy kárára lén Pápa várának. Isztergam várát megépítvén, egy béköt sok törökkel belehelyhöztetvén Isztergom óltalmára és őrzésére, ugyanonnét mindjárást alájöve Szulimán terek császár, és megszállá Fejérvárát, erősen vítatja, löveti, végre meg is vevé sok keresztyéneknek veszödelmekre; főkapitányok is, Warkuch jámbor vitéz^* vala, ugyanottan vesze. Azután Fejérvárról Uloman béköt sok tatárral, törökkel Pápára mireánk választa; ezt meghallván Ungnot generalis uram, őfelsége képe, az fő-fő urakkal, kik azkort strázsaképpen Pápán voltanak, éjjel féltökben Pápáról nagy hertelenséggel kimenének az sitkei högyre, minket nézvén, mint veszönk; akkort Pápán az községnek nagy rémölést, röttenetességöt hozának kimenésökkel. Nehezen tarthatám meg az községöt az várasban, jóllöhet engömet is eleget híttak, hogy velök hogy elmenjek, ne veszteném el fejemet és az községöt itt ez rossz, toldozott, támogatott palánkban; de csodaképpen való választ adék nekik, kit nem örömest hallottanak: tisztességökre is emléköztetém őket, ha jámborok volnának, az ellenségöt ők is megvárnáják együtt velönk, de azért ugyan elmenének mindnyájan. Ezenközben Isten világot virraszta, azmi kevesen voltonk, mindenfelé választig vigyázónk és biztatónk mindeneket, hogy semmit ne féljenek, minden ember helyén maradjon, fejök vesztébe, noha kevesen vagyonk, de velönk az Isten, ő viaskodik miéröttönk, csak bízzunk ő szent felségébe.

Ezönközbe Uloman bék nagy hadával, törökkel, tatárral reánk érközék, ami kevesen voltonk, harcolót bocsáttánk ki ellenek, semmit hátra el nem hagytonk tisztességönkben, úgy cseleködtönk, mint jámborok, óltalmaztok az mi kegyelmes asszonyunk várasát mind levésekkel s mind kopjákkal, elannyira, hogy egy sem vesze közölünk Isten kegyelmességéből; látá Uloman bék, hogy semmit sem árthat nekönk, elmene az város mellett nagy szégyenére, de azért az Kemenösalját elraboltatta Uloman bék, ki lén az egész földnek nagy romlására. Noha az fejedelemnek Ferdinánd királynak őfelségének egy embere sem volt Pápa óltalmára, de azért az mi kegyelmes asszonyonk után őfelségének is, ez egész földnek is jámborul szolgálánk, de senki csak meg sem köszöné.

Én Pápán való szorgalmatos szolgálatomban elég kárt vallék onnét hazol Somogyból, mert minden morháimat, barmomat sokat, nyájjal juhomat, és egyébféle majorságomat, házi eszközömet, sok vad hálómat és egybeket, kit én elől nem tudok számlálni, mind elvesztém. Miérthogy az Dersffy urak Pápán létemben szekeres lovaimat is elvitték volt házamtúl, nem volt morhámat min elhordani az terek és egyéb kóborlók előtt, szolgáim is velem voltanak Pápán, kiknek gondot kellött volna házamnál ezökre viselni, feleségem is csak alig szaladhatott volt Lak várába az terek előtt.

Isten segítségével az mi kevesen voltonk, nemcsak várát, városát, de kívül való mindenféle majorságát, barmát, ménesét és juhait nagy nyájjal, szorgalmatos gondviselésömmel megtartottok az mi kegyelmes asszonyonknak és az őnagysága gyermökének épen, de én az enyimet mind elvesztém, kiért nekem csak egy kacsinkát sem adának; de várom azért az én kegyelmes asszonyomnak és gyermökinek jövendőben való kegyelmességöket annyi sok kárvallásomért.

De hogy az fejedelemnek Pápa várasa óltalmára egy fizetett embere nem volt velönk, de azért mi jámborul szolgáltonk, nekem kellött mind lovagot, gyalogot tartanom, kikre az én magam erszényéből is sokat kellött költenem tisztességem mellett, az én kegyelmes asszonyom fizetése kívül, mert én mindenkort inkább szeretem az tisztösségöt, hogynem az pénzt és egyébféle kazdagságot, nekem azért nincsen sem pénzem sem kazdagságom.

Hogy Uloman bék megtére és hátramene Fejérvárra, az hitetlen terek császár sem késék ott sokáig, Fejérvárát és az több végházait megerősítvén és néppel megrakván, hazamene Constantinápolba, jó falka népével, nagy sok nyereséggel, nekönk veszödelmönkre.

Azután csakhamar az én kegyelmes asszonyom, Penflinger Katalin asszonyom, minden háza népével Németújvárról^* Pápára, az megfogyatkozott helyre hazajeve, és jó falka ideig itt lakék, kire sok gondom és költségem volt; de hogy az terek mindenfelé gyakran kezde rabolni, az fejedelem semmi segítségöt Pápa várassa óltalmára nem ada, az én kegyelmes, keserves asszonyom nem merészlék Pápán sokáig lakni, Debrecen felé indula kis uraimékkal őnagyságokkal és minden népével egyetemben, engömet penig sok kéréssel, fogadásokkal esmég Pápán hagya, mint egy szedött szőlőt; parancsolá őnagysága, hogy jól szolgáljak, kegyelmes asszonyom leszen gyermökivel egyetömben. És kére, hogy az őnagysága házainak, jószágának az fejedelemnél és az uraknál lennék jó töreködő és segítség, nem lenne őnagysága hálaadatlan érette; ajánlám szolgálatomat őnagyságának, hogy amihöz elég lehetök, nem kímélöm magam fáradságát, nagy eremest szolgálok őnagyságának és szerelmes gyermökinek; nagy jó áldásokkal bocsátám el Pápáról őnagyságokat. Az váras őrzésére több lovagot, gyalogot kelleték fogadnom.

Azután nem sok idő múlván, egy particularis gyűlés lén Pozsonyban^*, Feltz Lenárd generalis idejében, Pál érsek locumtenentiája alatt, az több magyari urak közől is egynehány, tudniillik Nádasdy, Batthányi, Zrínyi Miklós és az Bánffy urak jelön voltak, én is fölmenék őnagyságokhoz Pozsonyba, megemléköztetém őnagyságokat, hogy az zólyomi articulos terhével minden foglalt jószágot Báthory András uram kivevé az én kegyelmes asszonyom kezéből, könyergék őnagyságoknak, hogy Kápolnay Ferencné bírja a Rábán túl két faluját Szécseny és Csasztot, Bakit Pál szolgái Acsádot és Keveskútot^* bírják az zólyomi articulos ellen; nagyságtok engödelméből én is foglaljam el, mert az négy falu Pápához valók voltanak, Pápa is penig tudja tinagyságtok, hogy végház, annak is segítség és épétés kellene.

Őnagyságok megengedék, hogy bátor elfoglaljam, és ezután Pápához bírjam kiket hazajevén elfoglalám, és ispánokat hagyék benne, és az szécsenyi puszta molnát megépítetém újolan.

Ugyanakkort Pozsonyban az én kegyelmes asszonyom akaratjából könyergék az őnagysága végházai segítségéről és építtetéséről, tudniillik Alsó-Szigetért, Gesztesért, Ozoráért, jelösben Pápáért, hogy őnagyságoknak az több végházak között ezekről is gondot viselnének, hogy terek miatt veszödelmet ne vallának, mert csak magonktul elegek ezökre nem lehetönk. Ezt hallván az urak megjegyzék: az végházakat mondák hogy gondjok leszen reájok őfelsége után.

Ez időkezbe megösmerém, és jól eszembe vevém, hogy ez keves néppel nem vagyok elég ez nagy puszta Pápa várasának óltalmára és megtartására ez hitvány palánk mellett, elhagyám az vár épületit, az várast kezdém először építeni, honnét az várat óltalmazzák; az várast kisebben szakasztám, palánkját fölállatám, fonatám és sároztatám gyorsasággal, azután az árokját is megásatám, csak ez kevés maroknyi néppel, minden kölső segítség néköl, kin sokan csodálkoztanak, hogy ilyen hamar véghözvihetém, hogy az Pápa kernyül való nemesuraim az erdőtől, vesszőtől is igen tilongattanak, de én azzal semmit nem gondoltam, ugyan eljártam dolgomban. Székre is intettek az erdőjért^*, de azért az tervény megszabadított, azután végezte az ország, hogy végvárak épületitől soholt tilalmas ne legyen az erdő, Istennek segítségével az váras épületit végezőnk mind árokjával, bástyáival egyetembe sok gonddal és fáradsággal, Istenönknek segítségével.

Azután az vár környül való hitvány palánkot is jó bástyákkal második esztendő fordulatjában Isten segítségével újolan megépítém jó módon, sok gondviselésömmel és szorgalmatosságommal.

Ez épületöket az fejedelem megértvén, úgy kölde lovagot és valami kevés gyalogot Pápa őrzésére és óltalmára az mi könyörgésönkre, mert az váras népe teljességgel elunta vala az sok nappali építést az várason és az éjjeli vigyázást mindenkort az vártán, ki miatt az község igen elfogyatkozott vala.

Az urak ígéreti mellett, az én könyörgésem után Gesztes vára^* segítségére tizenhat gyalogra való fizetést adata Felcz Lenárt generalis uram, egy falkáig azzal tápláltam az gyalogokat, mikor az fizetés megfogyatkozott, ki gyakorta lett, én fizettem nekik, éléssel is én tartottam, hogy pusztán ne hagyják az várat, ki megtetszik az udvarbíró quittantiájából is, amit nekik adtam.

Azután hogy Márton deák kijött Ozorából, én tápláltam fizetésömmel, posztóval és ruházatjokra, ki megtetszik az tiszttartó írásából is, nem akartam, hogy pusztán maradjon az vár. Az én asszonyom parancsolatja szerint Csorgó pörit^* az én kegyelmes asszonyom énreám repulsióba hagyá Zrínyi uram ellen, ki az pöröknek vége felé vagyon, de az én industriámmal Isten segítségével annyira forgottam az jámbor procuratorral egyötemben, hogy törvénnyel semmit rajtonk nem vehetének, mind az én kegyelmes uram kijötteig mególtalmaztok várát és jószágát^*, de végre valamely gonosz ember tanácsából Terek János uram egy lóért megengedé az pört, az várat és jószágot ugyan hírem néköl; kinek jószágát mind ez ideiglen szabadon bírhatták volna, ha meg nem atták volna.

Az én kegyelmes asszonyom elmenése után csakhamar az hantei prépost jószágát mind mónástul elfoglalám, az Semliért azonképpen molmástul.

Morochidát és Kapit az apácaasszonyoktul Pápa várához foglalám. Ezök fölött az porvai remetéktől Pátkát, Újfalut és két helyen való molnokat igen kevesbe megárendálám, és az én kegyelmes uram házához foglalám, és sokáig bírtam, ki miatt elidegönödtek mindezök, adjon számot róla, ha én gonosz szolga lettem volna, jelösben az remeték jószágát magamnak tarthattam volna; de én az pápai tiszttartásomban csak egy molnát sem tudék szerzenem szükségemre, az én kegyelmes uraim után, de ám járjon.

Ezek után az Pápa várán is építettem, amihöz érközhetém az külső sok épülettől, az nagy palotát leszakadóan találtam, az várba hordókat raktak az eső ellen, bele hogy ne hasson az boltba alá az eső vize, az palotát mind nádával, szarufáival, kötéseivel egyetemben sok emberrel csoda mesterséggel fölcsaptatám, és fölyül az palotán öreg gerendákhoz sok vasakkal csatoltatám erősen, és a mennyezeten alol egy iratos^* faoszlopot csináltattam segítségöl, ki mastan is ott vagyon, az két kapu fölit is, az két kőfalnak fölső részét lövőhelyökkel én építtetém meg, az belső várban alatt lövőhelyöket én csináltattam, de jelösben az külső építésre volt nagyobb gondom, azhonnét az belső várat kellett óltalmazni az szegény községgel; mert ha azt nem építettem volna, az községöt meg nem tarthattam volna az várasban; anéköl is csak az Isten tudja, mely nehezen tartottam őket.

Nem sok idő múlván az én kegyelmes asszonyom parancsolatjából Komáromba kelleték mennem Felcz Lenárt generális uramhoz, az én kegyelmes asszonyom végházai szökségeiért. Gesztesre esmég egy hó pénzt adata tizenhat gyalogra; szigeti vitézeknek, mert akort Bocskay Ferenc, Magyar Bálint is, egybek is, kik Pécsről kijöttek volt, Szigetbe voltak, azoknak megtartóztatásokra száz aranyforintnál többet nem adhata, hogy azzal az vitézöket megfoglaljam, és biztassam őket, hogy megmaradjanak, nem sokáig jó fizetésök leszen őfelségétől, csak várjanak egy kevés időt; kit én megjelentöttem Szigetben az vitézeknek, az száz aranyforintot is megköldtem nekik, kit jó névvel vettek, ez volt első kezdeti fizetésöknek Alsó-Szigetben az vitézöknek.

Pápa várasának is őrzésére és óltalmára száz gyalogot ígére adatni, kiket nem sok idő múlván megadata őnagysága könyergésemre, de Ozorára semmit nem ígére; az Pápa vára segítsége mellett kellött azt is táplálnom, hogy el vesszön az én kegyelmes uram gyermökitől.

Mikor az budai, pesti, esztergomi és fehérvári terek nagy haddal, az Kemenösalját mind elrablá, níhol égeté is, akkort az derék seregből szakadott volt egy falka terek Ugod felé az Bakonyra, úgymint ötszáz lovag terek. Izenék Horváth Markó^* uramnak és Ádám deáknak, az Nádasdy uram száz lovagjának az Rábaközbe, hogy jöjjenek sietséggel, egy falka terek az Bakonyban búdosik, az derékhadból szakadott ki.

Azonnképpen Győrré is hírt adék Horvátinovit uramnak, ki az időben akkor kapitány vala Győrött, hogy az győri haddal alá jőne az Bakonyra; nem sokáig Horváth Markó uram érköze az Rábaközről, Ugod felé indulánk, levést is hallánk onnét, inkább kezdénk az felé menni. Tahát Telekesy Imre^* uram az devecseriekkel előttönk vagyon az terek után; izenénk neki, hogy ne sietne, várnójok meg az győri hadat, elérjök azért az tereköt, mert igen megfáradt, be nem mehet Fehérvárrá egyhuzamban, valahol de meg kell szállani, megverhetjök Isten segítségével, de irégy az magyar nemzet, ki-ki magának kívánja az tisztességöt; nem akara megvárni; tahát az terek letelepödött az völgybe, nem messzi puszta Porvához, eszökbe vevék, nem sokat kaphatánk bennök, de az szegény rabokat és az barmot, juhot megszabadítójok Isten segítségével; de az terek egybesereglék, reánk akar vala jőni, hogy kevesen valánk, de egy ároktul nem jőhetének reánk; hamar azonközbe érkezének az győriek az öreg dobbal és trombitákkal, ezt hallván az terek, elijede, úgy mene el Fejérvár felé. Hogy hazajövénk Pápára az rábaközi vitézekkel, az én kegyelmes uraim házába behívám őket, miérthogy én fárasztottam vala őket ide alá, vendégleniem kellött, az én uraim tisztességökért, de azzal az én kegyelmes uraim háza meg nem fogyatkozott.

Azután nem sok idő múlván, az gonosz, hitetlen terekök az budai pasával egyetembe tanácsot tartának Ozora vára megszállására; nagy haddal megszállották, és igen megtöreték; ezt én meghallván, sieték Győrré az király képéhöz, hogy az győri hadat készíttetnéje őnagysága, az több vitézeknek is esedözém, hogy Ozora segítségére jőnének, mert az terek megszállotta, és erősen lőteti, vítatja. Könyörgésömet meghallgatván, másodnap indulának, Horváth Markó uram az Rábaközről, az devecseriek is azonképpen, innét mi is, azmi kevesen voltonk, indulánk, de Ozorára nem merénk menni az sok terekre, hanem egyenösen Fejérvárra menénk, és az várasnak egyfelől hostagiát megvevéjök, és valami részét el is égetéjek, ebben hír lett Ozorára, mindjárást megszabadult vívása, Fejérvár felé sietének alóla, mi sem késénk sokáig oda, Isten segétvel békével hazajevénk, Ozora vára is megszabadulna; annyira mongyák, hogy megtörték volt, talán csak azon napon is megvették volna, ha el nem kellett volna futniok alóla, de jó Istenönk volt, ki megszabadította az szegény keresztyénöket az ozorai rabságból, kinek tisztesség és dicsősség adassék minderekké, amen. Eröltembe én is az főuraimat az én kegyelmes uraim házában megvendéglém jó tisztességgel és jó tartással, ki miatt elfeledék az vitézek minden fáradságokat. Nekem is nagy hálákat adának fejenként szorgalmatos gondviselésömért akkort, de immár ezután nem tudom, mi névvel veszi.

Immár generalisonk őfelsége után gróf Miklós uram gróf Ek uramnak az attyja^*, menék hozzá Bécsbe, az én kegyelmes uram végházai gondviselésiért, hogy őnagysága azoknak is lenne őfelsége után jó gondviselője, ez megtöretett Ozora várának is ha immár egyszer az veszödelemből megszabadult, ezután maradhatna békével az gonosz pogány terektől; minden jókkal ajánlá magát, de akkor semmit nem adhata, irest kelleték hazafáradnom.

Ez időközbe az én kegyelmes uram, Török János hazajőve Pápára^*; azután nem sok idő múlván Pápa várának és jószágának gondviselését, az többinek is, megresignálám őnagyságának és könyergék, hogy vegye jó névvel ennyi sok szolgálatomat, megköszöné őnagysága; én hazaszállék Acsádra tizenkét lovas szolgáimmal, és ott közel másfél esztendeig laktam fizetetlen egyvégben, de azért hová szükség voltam, elmentem, és nagy eremest szolgáltam az én kegyelmes uramnak; Léva alá is mentem követségbe gróf Miklós uramhoz, mikort Lévát vítatá^*, egyéb szolgálatjától sem vontam meg magamat, ahol szükség voltam.

Bécsbe is mentönk az én kegyelmes urammal, Terek János urammal az szent Ferdinandoshoz udvarlani és az udvar népével ösmerködni, hogy mikor őfelsége Prágába indul, legyenek jó szeretettel az én kegyelmes uramhoz az udvarnál, merthogy őfelsége szolgálatjára adta magát. Akkor őnagysága semmit nem kére őfelségétől, alámenénk Csorgóra, ott sok jó vadakat verénk, s éntűlem az nagy hideg időben Bécsbe a szent Ferdinándos királynak vagy két öreg szarvast és vagy két öreg erdeit kölde, kiket őfelsége igen jó névvel veve, meg is nézte; az többi uraknak is, jelösben Batthyányi Ferenc uramnak, ki akkort Bécsben vala, jó névvel vevé mindenik, azkiknek adhattam; az én uramnak szolgálatokat ajánlották, kérem őnagyságokat, hogy jó törekedők legyenek őfölségénél az én kegyelmes uram dolgaiban. Másodnapon könyergek őfelségének mind szóval s mind supplicatio által, hogy az úthoz való készületre segítenéje őfelsége, mert az én uram szegín legín, nincsen mivel készülni; másodnapon őfelsége készpénzt háromszáz forintot, atlacot, kamukát és fekete bársont adata őfelsége; ezök fölött az én uramnak minden jószága adóját az őfelsége adójából megnyerém könyörgésömmel, ki akkort jó sommát tehet, mert akkort minden kaput öt-öt forinton róttanak őfelségének; ki jó segítség lén az én uramnak ilyen szökségébe, maga nekem az adóról semmi tanulságom nem volt az én uramtól, ezt csak az én industriámnak köszönheti őnagysága, de azért nekem igön keveset használa, csak veszik vala jó néven tűlem. Jóllehet az én kegyelmes uram akkort praefecturát és tíz lóra való fizetést ígért volt jószágából, de az ireg szolgák elvesztötték volt tűlem Pápán, míg Bécsből alájöttem az én kegyelmes uramhoz az jó válasszal; azután is sokáig nem volt fizetésem sehonnét, Acsádon házamnál koplaltam; mikort Isten az én uramat meghozá az őfelsége udvarából, akkort sem adhata semmit, mert nem volt, én sem bánthatám őnagyságát érette; de mindazáltal, hogy bemene Erdélybe mátkáját megkéretni^* Kendy Ferenctől, parancsolá, hogy én is vele lennék egy kocsival, én nem néztem fizetetlen voltomat, elkészülék, és elmenék őnagyságával, és amihöz elég voltam, nagy eremest szolgáltam őnagyságának. Mikort Kendy Ferenc uram házához jutánk Szentivánra, nemigen jó szemmel láttanak bennönk, hogy semmi ajándékot nem vivénk neki, sem mátkájának; de azért énvelem kéreté meg mátkáját az atyjátúl; eleget mentém magamat, hogy erre főembert keressen nagyságod, mert én szolgád lévén nem vagyok elég erre; de ugyan nem akara egyebet benne, parancsolatja ellen nem vétheték őnagyságnak; nagy sok töreködésemre megígéré, napot is hagya megadásának. Hazamenénk Hunyadban, ott engemet hagya méltatlan voltomra gondviselőnek az menyegzőre; Isten segítségével véghez is vitték jó módon, házát megépétém, minden élését megszereztetém, konyháját, és leveles színét úgy megcsináltattam, hogy Erdélyben nem volt szebb leveles szén annál, azt mondották. Két holnap héján esztendeig jártam oda be az én kegyelmes uram parancsolatjából. Ugyan Hunyadba létembe Borsoló Ferenc hoza levelet az én kegyelmes uramnak fogságából, kibe parancsola őnagysága, hogy közel lennék gyermökihöz. Ugyanottan Hunyadban az én kegyelmes uraim atyjok akaratából az debreceni tisztnek gondviselésére választának ugyan akaratom ellen; de miért hogy az öreg úrnak is akaratja volt hozzá, én soha az szolgálatban nem válogattam valahol, parancsolták őnagyságok ott szolgáltam az én mivoltom szerint, jóllehet hogy házamtól messzi voltam, nehéznek tetszett nekem, de az én kegyelmes uram parancsolatja följebb az én káromnál, mert én házamnál azért több kárt vallok a debreceni tiszttartásomnak hasznánál. Mindazonáltal az én kegyelmes uraim parancsolatira, ha kárommal leszen is, immár esztendeig megmaradok, és azmire elég leszök, híven és jámborul akarok szolgálni őnagyságnak, de akarok szolgálni őnagyságoknak, de akarnám, ha élnének az urak, kiknek ezelőtt én szolgáltam, megemléköznének róla, de ez mastani kegyelmes uraim nem tuggyák, nem is emléköznek meg róla, azért nem tudnak meg is becsülni érette őnagyságok.

Mikor az debreceni tisztet én elfoglalám, az szomszédságból mindenfelől háborgaták az én kegyelmes uram jobbágyit; gyakorta fogdosták is szegényeket, néhol határit is bontották el, de Isten segítségéből azokat én jó módon mind eligazítám, az jobbágyokat nem háborgatták, én idéttem oly gondot viseltem nyavalásokra; inventariomot nem sokat adhatának, kiből asszonyomat és uramékat őnagyságokat tarthattam volna Debrecembe, de Isten kegyelméből, az én industriómból lassan-lassan oly gondot viseltem, hogy meg nem fogyatkoztak őnagyságok, maga az bor akkortbeli időben igen drága vala. Majorokat kezdék építeni Keselszögben és Macs^* felé, ahonnét az én kegyelmes uraim határát kezdték volt háborgatni. Egynehány ekéket szörzék az majorokba, választig szántattam az én kegyelmes uraim használatjokra. De nem sok idő múlván megháborodék az oda való föld, királyné asszony Petrovit Péterrel hadat támasztának kincstartó barátra; az sem hagyá magát megalázni mint barát, azok ellen nagyobb hadat indéta, kivel az én uram, Terek János uram is jelön volt szolgálatjában. Kincstartó mellé az jószágról, tisztemről, az végezés szerint, lovagot kellött adnom; királyné asszonyom és Petrovit uram mellé lovagot kellött adnom. Azonközben Uloman bék Lippát, Solymost, Pálölléset^* elfoglalá. Érközék Kastaldo^* király őfelsége képébe generális nagy hadával, Báthory András uram úgy, mint ország főhadnagya, Nádasdy Tamás uram király őfelsége hadnagya és főtanácsa többekkel egyetemben jevének nagy haddal, azok mellé is lovagot kellött adnom; ezök fölött Báthory uram parancsolatjából az postahelyökre is egy ideig nekem kellött szolgákat adnom, hogy inkább mególtalmazhassam az én kegyelmes uraim jószágokat; ehhöz képöst sok szolgát kellött tartanom óltalmonkra, azkikre nem kevés költségem volt, de az szükség kényszerített reája.

Asszonyomat mindennapi háborúban Debrecenbe tartottam nagy nehezen, azonképpen az debrecenieket is sok fenyegetésömmel, néha kérésemmel is megtartottam az én uraim hasznokra és az fejedelem hada hasznáért, mert azok tartották az őfelsége táborát jobb részére eleséggel.

Ez időközben kincstartó barát tanácsából és akaratjából Kastaldo generalis az több urakkal és az fejedelem hadával Erdélyre menének, és elfoglalák az mi fejedelmönknek; nem sok idő múlván királyné asszonyt fiával Erdélyből kibúcsúztatták, azután kincstartó barát segítségével Lippát megszállák, és igen megtöreték mindenfelől, de azért jó falkáig megtartá, azután csodaképpen megadá; Uloman béköt kincstartó minden népével elbocsáttatá, kiért lén neki halála Alvincen nagy hertelenséggel Sforza által, kin szolgái az barátnak megháborodának, de semmit vele nem használhatának. Mindazonáltal fő szolgái és praefectusa Pázmán uram, Váradon egybegyűltek volt, értem, mondám az én uramnak, Terek Jánosnak, noha barát volt, meg nem tagadhatod, ő szolgája voltál mindezideig, tartozik is szolgálatoddal; nem ártanak, ha egy jámbor szolgádat közikbe köldenéd képutalásképpen, magadat megjelentenéd nekik, talán valamit vehetnénk rajtok szolgálatodért; javolá őnagysága tanácsomat, de menté magát, hogy oda való embere nincsen, hanem ha elmennék, igön köszönnéje, mondám, hogy kész vagyok elmenni, de az itt való inventariomot holnap kézbe kell adnom, de arra én embert hagyok.

Elmenék Váraddá^* az uraim közibe az én uram credencialevelével, az uraim nagy tisztességgel fogadának őnagyságáért, de szólván az én jó bízott uraimmal, barátaimmal, kik az én uramhoz is jóakarattal voltak, az őnagysága kevetségét másképpen kelleték formálnom használatjára; az több dolog között megjelentém végre az én uram kívánságát is nekik, hogy szegíny kincstartó uram szolgálatjában mivel tartozott volna megelégíttetnéjek valahonnét; praefectus uram az több uraimmal jó reménységöt adának, megkeresék az restanciákat, azután sok jó dézsmaasztagokat adának széllel az falukon, Debrecenbe is; ugyanottan két teli kápolna árpát^* is adának, kiket kincstartó barát szükségére takartatott volt oda sok helönnen, sok dézma bárányokat is; ezek fölett egynehány faluk király ravásából való adókat. Debrecenből is regestom szerint adának, az én uram szolgálatjába deputálának ki ugyan egynehány ezör forintot, mert az hadakért akkor nagy drágaság lett vala ország szerint. Ennyi sok hasznot szerzettem vala akkort egy utamban Váraddá való menésömmel az én kegyelmes uraimnak az én okosságomból, ki őnagyságok, sem szolgájuk meg nem tuttak volna gondolni, ha én nem kényszerítettem volna reá nagyságokat, de csak meg sem tudák köszönni jó módon. Az egyik kápolnából két köböl árpát adának lovaimnak, mert akkor immár az tiszt kívöl voltam, pénzömön éltem nagy sok költségömmel, szolgáimmal és lovaimmal, kiket közel két holnapig tartattak velem az én kegyelmes uraim, ami hasznom lett vala is, tiszttartásomba elkele; várván Debrecenbe az számvevőket, de nem tudának eljőni, ezféle vártatást és költségöt csak az én asszonyomnak köszönhettem, mert őnagysága haragos volt reám, az én igazmondásomért és jó szolgálatomért. De nem kell vala Terek János uramnak ezt rajtam cseleköttetni, csak ez mastani szolgálatomért is; Váraddá fáradván, mennyi sok hasznot hozék őnagyságának, ki többet tett egynehány ezör forintnál, kiből egynehány esztendőig élhettek volna Debrecenben, ha jól költöttek volna; de én semmit nem érdemlék őnagyságától többet két köböl árpánál. Egy szolgája vala Terek János uramnak, Mihály deák, secretariosa vala, szemtől szembe mondotta urának, hogy ha valamely szolgám magátul nekem ennyi sok hasznot szerezne, felét mindennek neki merném adni.

Ez időközbe Pozsonyban gyűlés volt^*, látták az én kegyelmes uraim, hogy ott sem lehetnek szolgálatom neköl, megírák Debrecenbe, hogy fölmenjek hozzájok, de nem akar vala asszonyom elbocsátani, de én azért ugyan fölmenék Pozsonyba őnagyságokhoz sok költségömmel. Maga én debrecenbeli tiszttartásomban sok hasznot, sok jó vetést, majorságot, barmot, juhot sokat, ménest azonképpen, de íme, mivel hálálák meg nekem az én kegyelmes uraim. Pozsonyban létembe az gyűléskort, amihöz elég lehettem (nem néztem kárvallásomat, sem költségömet, sem rajtam lett bosszúságimat), azért ugyan jámborul és hívséggel szolgáltam az én kegyelmes uraimnak. Akortbeli gyűlés alatt szerzék az én uramnak, Török Ferencnek Ország Borbálya asszonyomat Losonczy István^* uram akaratjábul, akkort választák őnagyságát is az temesvári ispánságra, ki veszödelmes lén őnagyságának, mert halálával szolgála tiszttartásában.

Ugyanazon gyűlésben gróf Mikola uram^* őfelsége generalisa vendéglé az várban az urakat, azok között az én kegyelmes uraimat is; ebéd után udvarhoz menénk őnagyságokhoz, engemet megláta gróf uram, odaszólíta őnagysága, és egy kupa bort köszöne reám az én uraim egészségökért, hogy jámborul szolgáltam nekik itthon nem létekben, gyakorta bántottam meg az én uraim szükségökért, jószágok, házok oltalmazásokért, azért ez jámbor szolgálatjáról el ne felejtközzetek, Terek uraim, mert az Isten is megverne titeket érette, ha elfelejköznétek róla. Ezöket mind fönn állva tolmácsoltatá meg asztalánál az urak előtt; így becsüle meg engemet az jó úr, és így commendálá az én kegyelmes uraimnak hívséggel való szolgálatimat, azért tinagyságtok se felejtközzék el róla.

És minden országgyűlésiben jelön voltam őnagyságok képében, mikort ott nem voltak is, és őnagyságok dolgaikban, azmihöz elég voltam, nagy hívséggel és szeretettel szolgáltam őnagyságoknak használatjokra, níha elég pirongást is kellött fölvennem őnagyságok nevök alatt, de mind el kellött szenvednem érettek.

Ugyanakkort Terek János uramnak is őnagyságának száz lóra való fizetést adata az szent Ferdinandus királ, míg több lehet; hazajevénk Pápára, látván szorgalmatos szolgálatomat az debreceni cirtalt [?] regestomokat is énellenem meghánták, esmerték, hogy ott is jámborul és híven szolgáltam, sok hasznot is attam őnagyságoknak belőle. Prágába is az én uramnak segítségöl Debrecenből Ft száz köldtem. Itt kit is Pápán létemben a veszedelmes időkben jámborul szolgáltam, sok károkat is vallottam őnagyságok után könyörgésem neköl, csak az őnagyságok kegyelmességekből minden számadásomat megengedék őnagyságok, menedéklevelet is adának róla, mert én mindenik tiszttartásomban jámborul szolgáltam; mind Terek Bálint uramnak és azután gyermökinek jámborul szolgáltam minden időkben, kit tud az Isten, és azután sok jámborok tudnak.

Továbbá Velichan, az fejérvári bék sok lovaggal gyaloggal készölgetni kezdett volna Pápa várasára; az én kegyelmes uram, Terek Ferenc uram megírá nekem Acsádra^*, én mindjárást elhagyám minden dolgaimat, besieték Pápára; másodnap éjjel éjfélkort felé, gyalogjával, lovagjával nagy haddal, lajtorjákkal reánk érközék Pápa várasára, szinte az lancknetek vártájokra találkoztak az Szent László kapuja mellett, vágni kezdik az palánkot nagy sietséggel és evöltéssel az terekek; az német lancknetek elijednek, elhagyván vártájokat, elfutnak, talán azt vélték, hogy ugyan elárulták volna őket. Ezt én meghallám, ottan lovamra ölék, és kiket az piacon találék szédölögvén, mentemben az borsosgyőri kapura hajtám őket, meghagyám mindeneknek fejök vesztében vártájokat senki el ne hagyja, helytálljanak tisztességök vesztése alatt, semmit ne félnének, ha Uloman bék, ki sokkal nagyobb haddal vala tíz ennyinél, mint ez hitvány Velichan bék, semmit sem tehete, ez is szégyenére majd megfutamik; én is íme, odasietek, minden ember vitézködjék, ha terténettel reátok érkeznéjek, eleget biztatám őket, mondák, hogy igen akarják, hogy közikbe jöttem, immár nagyobb szívek vagyon, azt mondák; én az vágásra, eveltésre sieték, de azért mentemben az vártákon és az bástyákon igen biztaték mindeneket, fenétségöt is attam nekik, hogy tisztességek vesztése alatt minden helytálljon, semmit ne féljenek. Az vágásra érközém, tahát sok likat nyitottak az palánkon, szabadon vágja az terek, hogy az németek elfutottak róla; egy darabantot találék puskájával, Borsosgyőri Péternek hítták, kentese gallérán fogám, az vágásra vivém, és az terekre lőteték vele; általlevék az kezét, de engemet nem találának, kiért hálát adok az én Istenemnek; el kelleték jönnem az levés ellen, látám az lanckneteket az Szent László utcáján egy seregben állván, közikbe sieték, kérém őket, hogy vártájokra jőnének, levethetjék az törökeket, mert immár egy zászlót is emeltek vala föl a palánkra, kit nem sok ember látott. Azonközbe juta az én kegyelmes uram, Terek Ferenc, mellém törte magát őnagysága is, kezde szólni a németeknek, biztatójok is őket mindketten, úgy jőnek velönk az vágásra, kezdék az kopjákkal lehánni az terekeket mind az palánkról s mind az tőtésről, akkort láttam az lancknet kopjának használatos voltát; úgy tágíták el az németek az ő vártájokról; onnét az másik bástyára és az mellette való palánkra oszla az terek, az puskások onnét is elverék, látták, hogy semmit nem árthatnak, azután nem merének késni, nagy károkkal szégyenekre elpirongának, sok lajtorjákat és holttestöket az váras árokjában hagyának, kiket el nem vihetének velök. Ottlétemben én is szolgálék az szegín várasnak biztatásiommal és jó tanácsommal valami keveset; a lanckneteket is én vittem vártájokra és az levágott palánk helyére az én kegyelmes urammal; én vettetém alá az zászlót is az palánk högyéről; amihöz elég voltam, nem kímélettem magamat, eremest szolgáltam az én kegyelmes uraimnak.

Hogy az terek gyakran kezde Fejérvárból kicsatázni Pápa vidékére, az én kegyelmes uram, Terek Ferenc asszonyomat feleségét őnagyságát nem meré Pápán szerencsáltatni; házamhoz köldé őnagyságát. Acsádra minden házanépével egyetemben; minden ember segítsége neköl az enyimből ott tartottam házamnál, Acsádon közel két holnapiglan; hogy penig borom elfogyott házamnál, pénzömön hordattam hordós borokat Alsó-Lindváról, níha egyéb élést is kellött pénzemen vennöm, azmi nem volt az én házamnál, azonképpen halat is pénzön kellött vennem az én kegyelmes asszonyom szökségére böjtnapokon, mert a keveskúti tóban nem nőtt vala akort meg az hal; az Batthyányi uram tavából kellött lajttal halakat hordatnom drága pénzömön, meg mertem venni az öreg harcsát Ft egy, níha többön is. Az Förtőről is kellött hozatnom níha az én kegyelmes asszonyom szökségére, nem akartam, hogy az én házamnál egy pénzt is költsen őnagysága semmire; ugyan kedve szerint akartam tartani őnagyságát. Mind az két uraim őnagyságok gyakorta jöttek látni asszonyomat, azokat is jól tartottam; níha az öregbik uramat keszkenőkkel meg is ajándékozták leányim. Amit penig az én kegyelmes uraimra és asszonyomra őnagyságra és házok népére, szolgáikra költöttem, semmit abban nem kívánok hátra [azaz vissza], csak vegyék jó névvel őnagyságok; de nem vártam volna nagyságoktúl, hogy jó gazdaságom és költségem után köveskúti jószágomat elfoglalják, házaival, kertjeivel és halastóival egyetemben, mert azokat az én sok munkámmal, fáradságommal és költségemmel építtettem vala meg, erdőből irtván, kiért én nagy sok esztendeig szolgáltam vala vérem hullásával és nagy sok kárvallásimmal, de ám járjon, éljenek őnagyságok belőle, én penig nyomorogjak őnagyságok után, betegös és vén, megfogyatkozott koromban. Noha elvevék jószágomat, de azért meg kelleték maradnom az uraimmal sok vesződésem után nagy káromra.

Hogy az mi fejedelmönk Terek János uramnak helyt nem akara adni őfelsége, hova vihetnéje feleségét, gyermökit, be kelleték menni Erdélybe, Hunyadba, ugyanakkort egy országgyűlése lén Pozsonyban^*, holott az én uram, Terek Ferenc uram is jelön volt, óltalmazni akarta magát panaszoktúl az országgyűlésébe, és az fejedelem előtt; egyébhai gyűlésekben mindenkort csak én voltam, de mivel hogy ez gyűlés alatt lén foglalása jószágomnak, akarok vala az országnak és az fejedelemnek panaszolni érette, de meggondolám magamat, az urak lecsendesétének. Ugyanazon gyűlésben Báthory András uram tisztit Perényi Gabriel uramnak adák.

Azután második esztendő fordulatjában esmég országgyűlését hirdete őfelsége, az én uram őnagysága Erdélybe készüle bátyjához, engemet választa képében az gyűlésbe. Azmihöz elég voltam mindön gyűlelség neköl nagy szeretettel szolgáltam mind az két uramnak az gyűlésben, kit ide alá meg is jelentök írásomban.

De ez időközben megháborodék Erdély országa, uramat őnagysága Terek Ferencet Balassy Menyhárt^* Kolozsváratt megtartóztatta volt, nem bocsáttá be bátyjához Hunyadba. Csakhamar híre jeve, hogy királyné asszony fiával bement Erdélybe, Dobó Istvánt kibúcsúztatták az erdélyi vajdaságból; de én azért az én uraim dolgát ugyan nem tágítottam sem az ország, sem az fejedelem előtt, maga igen féltettek az urak, hogy uram, Terek János királyné asszonyhoz hajlott volna, és kisebbik uram, Terek Ferenc uram fogságban volna Kolozsváratt, hogy könyöröghet ő képökben; megfogattat az fejedelem, azzal ijesztettek volna, de én azért annál inkább könyörgöttem, nem féltem semmit, mert őfelsége biztatott, csak várjak, kegyelmes választ ad; elvégre sok könyörgésem után, az Pápa várasa épületére az országtól és az fejedelemtől Ferdinánd királytul három egész vármegyét nyerék^* uram őnagysága itthon nem létében: tudniillik Vasvár, Sopron és Veszprém vármegyéket, ezfelett Pápa várasának örököl való szabadságot nyertem az őfelsége adójából (ki nem kicsinyes nyeresség egy szegín szolgátúl), kibe mastan is megtartják az őfelsége kamorási és ravói ez szegény várast. Ugyanottan az pozsonyi gyűlésben százhúsz jobbágyot kérék az én uramnak expectantium gratiára, kinek levelét ki is vettem őfelségétől jó váltságon. Három címörlevelet is, egyiket Benedek Deáknak, másikat Tassolos Lászlónak és harmadikat Kardos Józsának. Ezöket Pozsomban szerzettem mind az gyűlésben; azután az több könyörgésemről Bécsbe halaszta, hagyá őfölsége, hogy utána fölmenjek, kegyelmes válaszom leszen; egyebet nem merék benne tenni, fölmenék őfelségéhöz, maga immár harmadik hónapom vala könyörgésemnek, de félben nem merém hadni, az én uramtúl, Terek Ferenctől újobban könyörgék Bécsben őfelségének, nem sok idő múlván választ ada őfelsége, mert akkor valami terek hír is érközött vala; húsz mázsa port, tizenkét mázsa ónat, egy tarackot, száz gyalogra való pénzt adata őfelsége, hagyá, hogy jól őrizőnk. Ezök fölött a Pápa várasa épületire ötszáz taricskát; ötszáz ásót, ötszáz kapát, ötszáz csákányt, ötszáz földhányó lapátot adata Bécsből őfölsége; hagyá, hogy ne késsem, alá siessek Pápára, és az ellenség ellen jól vigyázónk, kegyelmes uram leszen; tanulságot is ada őfelsége, mihöz tartsuk magonkat, ha reánk jevend az ellenség, úgy bocsáta alá minden kegyelmességével; az szerszámot penig hajóra rakattam, egy szolgám, Borsati János Győrig hozatá és onnát Pápára; ez egy utamban az én kegyelmes uram hon nem létében ennyi sok hasznot hoztam őnagyságának, ki talán fölyülmúlja az éntűlem elfoglalt jószágot az én uram által minden ok neköl.

Az fejedelem esmég egy gyűlést hirdete Pozsomba^*, kire mindenfelől reájövének az urak és az választott nemösek; Perényi Gábriel uram is jelön vagyon az több urakkal, de meghala az jó úrfiú azon gyűlésben. Én azért nem felejtköztem el az én kegyelmes uram dolgairól az ország között; szóltam és az uraknak könyergöttem, hogy őfelségénél, hogy Debrecent teljességgel megszabadítanáják; alattomba titkon (ahol illött) magamtúl töreködtem, hogy az ország főhadnagyságát az én uramnak adnáják. Ez okáért az én uram képében igen óltalmaztam őnagyságát panasztúl az ország között; töreködtem az keveteknél is titkon az ország között voxot adjanak, hogy az én kegyelmes uramat választanáják az ország hadnagyságára; azonképpen az uraknál is ilyen módon töreködtem azkikhöz bíztam, mindenött. Jó válaszom volt, végére menék, hogy ha följön az én uram, hogy evéje leszen az ország hadnagysága. Kérém Gregoriánszky uramat^*, az győri pispököt, hogy könyörgene őfelségének, hogy az Perényi Gábriel teste látni szabadságot engedne az én uramnak, kit őfelsége meg is engede; úgy jeve föl az én uram nagy sietséggel. Testét Perényi uramnak kikésérék Pozsomból. Azután csakhamar Oláh érsek uram locumtenens egybegyöjté az főurakat az ő házához az fejedelem parancsolatjából; tahát az én uram nem akar odamenni, hanem inkább Balassy Menyhért^* szállására megyön; ugyan haraggal szólék őnagyságának, ha érsekhöz nem akar menni, ezentől megmondom neki. Úgy mene az gyűlésbe az urakhoz, én is utána voltam, meggondolák vénségemet, nem köldének ki onnét engemet is, de Balassy Jánost és Balassy Andrást és Krusyt Jánost, érsek barátjait uram kiköldé, hogy azok nem lehetnek az urak között, az fejedelem akaratja. Az én uram elijede, én is vele egyetemben, hogy az én szóm által jeve az gyölekezötbe; szólítá uram Istvánffy Miklós^* uramot, ki akkor érsek uram secretariusa vala, megizente tűle urának: ha ki kell menni neki is, ottan elmegyön, ne pronunciálja, ezt megérté érsek uram, fölkele, nagy fölszóval mondá: Terek Ferenc uram öll veszteg helyödön, jámbor vagy te, nincsen semmi panasz tereád sem az fejedelem előtt, sem az urak, sem az ország között.

Azután renddel kérdé érsek uram az urakat, kinek mi bántása vagyon, meg akarja érteni őfelsége.

Az urak közől mindnyájan megmondák; az én uramra keröle az kérdés, de őnagysága semmit nem szóla; én nem tőrhetém, megmondám hogy Pápának is elég szüksége volna, de kiváltképpen az nehéz az én uramnak, hogy más ember bírja jobban Debrecent az én uramnál, kiről minden országgyűlésében könyörgöttem tinagyságtoknak az én uram itt nem létében is, de senki semmit nem szóla róla, érsek uram be sem íratá az több panaszok közibe. Azután hogy végeződék az gyűlés, Istvánffy uramhoz menék, megkérdém tűle, miért nem írá be az én uram kenyergését? Azt mondá, miért ő maga nem szóla, jelen lévén; azért menj el urad után, jőjön hátra, csak szóljon urammal, beíratja, én felsieték utána, és elérém, nagy sok kérésemre hátrajeve érsek uramhoz, és kéré, hogy beírassa az ő dolgait is, azmint Imre diák, az én szolgám megbeszélé, azonnal meghagyá őnagysága Istvánffy Miklósnak hogy beírja, mint Imre deák uram képében könyörge; azután úgy lén birodalmába Debrecen várasának Isten kegyelméből, mastan is az én kegyelmes uram bírja.

Azután egynehány gyűlésben az én kegyelmes uram után mind ország előtt s mind az fejedelem előtt, Recsky György feleségével^* és Tegzös Antalné leányaival térden állva kenyergettenek jelösen az fejedelemnek, hogy Tegzes Antal haláláért az debrecenieket (akkort megkerítették) úgy mint gyilkosokat megböntessék. Én esmég az én uram képében könyergettem, hogy ország törvényéből az én uramat se vegyék ki, Fewstin [?] avagy Diósgyőrben az én uram jobbágyi felől kész tervént szolgáltatni, azok ismég újobban esedöztek az fejedelem előtt, hogy Báthory uramot hadnája bíróvá ez dologban; én ismég ellenök könyergettem, hogy az én uramat ne vegyék ki törvényéből, őnagysága kész tervényt szolgáltatni jobbágyi felől; az én sok könyergésem után, arra engede őfelsége, kit be is írtanak az articulosban. Úgy ment véghöz sok kenyergésem után; de mivel hogy mentöttem én az debrecenieket, hogy Tegzes Antal halálában böntelenek, sok pirongatást kellött szenvednem miatta, de az én uramért mind el kellött szenvednem.

Ez időközbe az én kegyelmes uram, Terek Ferenc Perényi Gábriel halála után nem akará tartani leányát, Zsuzsanna asszonyt^* Perényi Gabrielné asszonyomnál tartani, engömet kölde érette Terebösbe, hogy hazahoznám az én uramhoz. Az őnagysága parancsolatja szerint úthoz készülék és elindulék, de hogy Rosemberghöz^* közelgeték vala, egy magas hegyről az gonosz kocsis úgy dőjte alá, hogy csak azontúl meg nem halék. No nem mondám, hogy az Isten segéljen, hanem irgalmazzon az én bűnös lelkemnek. Holtszámmal vettek föl az kőszikláról, ha egy teviskbokor meg nem tartott volna, az vizébe hengergettem volna, kocsim kettőt avagy hármat is fordult alá, mind eltörék; szekeres lovaim azonképpen idestova hengörgettek, hányottak az rút, jeges kősziklán, inkább mint elbénulának. Ezközbe, hogy ott vesződönk, két jégpatkós cseri barátok találkozának reánk, azt vélik vala, hogy megholtam, megszólítának, kérnek vala, hogy meggyónnám; én pedig azon kérém őket, hogy fölemeljenek, és vigyenek föl az útra, mert akinek jégpatkója nem volt lábán, az jeges rút kősziklán nem tartózhatott, és nem segíthetött. Ott nagy nehezen fölvonának az útra, egy kevéssé megnyugovám mint kősziklára esött ember, míg lovaimat portékámat felhordták, és kocsimat egyberaggatták, addig más kocsit hozának: abban ágyat vetének, nagy lassan úgy vivék be Rosemberkre. Ott harmadnapig gyógyíttatám, köpölöztettem magamat, kocsimat felépíttetém, lovaimat esmég úthoz készítém, nem merék többet késni uramtúl. Az kocsiba ágyat vetettek nagy nehezen, sok vesződéssel úgy mentem Terebösbe Perényiné asszonyomhoz, ott is egynehány napig kellött magamat kenetnem, gyógyíttatnom. Azután az én uram kevetségét Perényiné asszonyomnak megmondottam, és azután az én uramnak jelös dolgaiért Báthory Miklós uramhoz azon betegségemben Ecsed várába kelleték fáradnom, mert az én uram parancsolatját nem mertem siketségre venni. Ott az jó úrfiú nagy kegyelmességgel, tisztességgel fogada, mester barbélt is hozzám hívata őnagysága, és ott egynehány napiglan gyógyíttata kenete, kiért az Úristen adjon minden jót őnagyságának. Azután az én kegyelmes uram kevetségét megbeszélém nagy titkon őnagyságának voltaképpen nagy biztomban, sokat gondolkodott róla őnagysága, azután minden dologról kegyelmes választ ada őnagysága és Debrecenbe késértete; parancsolá az debrecenieknek, hogy ires kézzel fel ne bocsássanak uramhoz, és amit mondok, meghiggyék. Engemet az jó úr nagy tisztességgel bocsátta; ugyanazon betegségemben elindulék az én kegyelmes uram parancsolatjából, Istennek segítségével bemenék Debrecenbe, és ott az bíró jókedvvel fogada az polgárok esköttekkel egyetemben; azután az én kegyelmes uram parancsolatját az credentialeveleket beadván, megjelentém neki, hogy az én uramnak ilyen nagy szökségében kétezer forintot köldjenek éntűlem, megtibolodának rajta, és haladékot tének benne, én is addig, mint nyomorúságokat megértém, amit eligazíthattam benne, szorgalmatos gondom volt reá. Másodszor esmég szólék az bírónak, és addig erőltetém őket, hogy ezer forintot adának, az másik ezeret is fogadák, hogy hamar való nap megköldik maguk emberétől, kin megelégedém, elindulék, és Terebesre menék hátra Perényi Gábrielné asszonyomhoz, hogy elvigyem kisasszonyomat; ott hozzákészétém, és azon betegséggel elindulék, és nagy nehezen sok vesződésömmel, vigyázásommal, nagy hideg időben hazahozám Pápára kisasszonyomat nagy tisztességgel: minden éjjel ajtója előtt kellött hálnom, néha ahol hitvány szállásonk esött, az hó is elburított ágyamban, mégsem mentem házba virradtáig. Noha olyan beteges, fájdalmas voltam, az nagy, szertelen esés miatt, kinek fájdalma az én derekamból és egyéb tagjaimból soha ki nem mehet, el nem felödhetem, mert azkik az én nagy dőlésemnek helyét látták, azt mondgyák, hogy sohasem láttak, sem hallottak nagyobb esést annál, kit hiszem, hogy Oláh érsek föl nem vett volna talán fél országért; de nekem semmiért el kellött szenvednöm, de ha élhet vala az én kegyelmes uram, tudom, hogy el nem feledközött volna róla.

Végezetre az utolsó gyűlésben elég gondom volt Pozsomban, hogy Kardos Kalára cegérét levágták volt a debreceniek^*, kiért Kardosné egynehányszor esett térdre az fejedelem előtt, hogy megböntesse az debrecenieket; de addig töreködtem és könyergettem én is az fejedelemnek, hogy az debreceniek kedve szerint való szót ada; az jó asszonynak sok gyűlölségét vettem reám való panaszért, de azzal én semmit nem gondoltam, mert többel tartoztam én az én kegyelmes uramnak, hogynem Kardosnénak.

Ez sok szolgálat kívöl is egyéb helyökön is eleget szolgáltam az én kegyelmes uraimnak, sok hasznot is szerzettem őnagyságoknak szorgalmatos gondviselésömmel, de nem mindenekről emléközhetem. Azokat csak az Isten tudnája előszámlálni; de mindazáltal eléggé megtetszett az több írásomból az én hívséges hasznos és jámborul való sok szolgálatom. Minémű helyeket halál szerencsáján, vérem hullásával, veszödelmemmel és sok kárvallásommal az jó Terek Bálint kegyelmes uramtól fogva ez ideiglen Terek István uramig, ki nekem egyik kegyelmes uram. Az esztendőszámokat pedig mind egybeszámlálván, teszen hatvanöt esztendőt. Ítélje az Úristen és tinagyságtok, ez kevés jószágot gyermekimmel egyetemben ennyi sok szolgálatomért, ha megérdemlem-e? vagy nem; azért mindezekből kegyelmes választ várok nagyságodtúl.

Az hatalmas, mindenható szent Isten az ő szerelmes szent Fiának érdemeiért éltesse nagyságodat jó egészségben sok ideiglen, az én kegyelmes asszonyommal és kisasszonyommal őnagyságokkal egyetemben. Ámen. Én betegös szolgálatomat ajánlom tinagyságtoknak; először ez írás kezdetött Szécsényben, de végeztetett el Pápán, Szent András estin, azaz Szent András havának 29. napján, ennyi esztendőben: 1585.