Ártatlan Gálfi János: az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében legyenek minden dolgaimnak kezdeti és végezeti.
Gondolkozván, emlékezem az én születésemnek kisded voltáról; de dicsérem az Istent, kedves áldása volt rajtam.
Az én születésemnek helye Aranyos földén, Kocsárdon* volt, ki székelység között vagyon; de az én eleim ezen a földön jövevények voltanak; jó Magyarországról búdostanak erre a földre. Itt megtelepedvén Kocsárdon, az helynek szépségéért és jó voltáért, summán vötte volt az ősem azt a jószágot és örökséget; tudniillik az Aranyos vize és a Maros vize között vagyon ez az hely. Az Úristen penig megékesítette ezt az helyt szép folyóvizekkel és drága szép mezőkkel, kit különb-különbféle szép vadak és madarak laknak. Ennek felette penig kedves búzatermő földe, úgyannyira, hogy kedves és gyönyörűséges hely.
Ebben a helyben lött születésem. Tiszta nemes és igaz embereknek maradéka vagyok. Az én atyám tanított engemet az ő házánál; nem tanultam idegen országban, hanem azmely haza szült engemet, ugyanaz tanulságban is annak jovát vettem; nem töltöttem időmet heában; nem laktam sem oloszak között*, nem egyéb idegen nemzetségek között.
Az én erkölcsömet és tudományomat megkedvelé ama szent és dicséretes emlékezetű II. János királynak cancellariusa, Csáki Mihály, kinek udvarában laktam; kedves volt nála szolgálatom.
János király, természet szerént való fejedelmünk mikor ez világból kimúlt volna, ki az magyar nemzetnek nagy kár lőn: mert jó és dicséretes fejedelmök vala, igazságban és törvény szerént való dologban gyönyörködik vala; hadakozik vala; abban mindenkor szerencsés volt; sok jámborokat más országból béhoz vala; valakinek vitézségét, jó hírét-nevét hallja vala, azokat akarja vala, hogy mind országában legyenek; jó lovakban és katonaszerszámokban gyönyörködik vala; jámbor tanácsinak tanácsán jár vala; az eszes embereknek becsületek vala nála; ennek az természet szerént való fejedelemnek kimúlása után küldé hozzám az én kegyelmes uram, Báthori Kristóf – kit azután az Úristen érdeme szerént erdélyi fejedelemségre választott vala – az én meghitt barátomat, Kendi Ferencet*, és kérete engemet sok ígéretivel, hogy lennék őnagysága szolgája és híve. Sok szerencsék előttem állván, elhagyám, és adám az én kegyelmes uram Báthori Kristóf szolgálatjára magamat; kinek az én vékony erőm szerént igaz híve és jó szolgája voltam. Váradon lakván őnagysága mint olyan beteges és romlott ember, tisztet adó, látván az én vékony erőm szerént való szolgálatomat: kedves lőn őnagyságánál az én hívségem.
Történék azonközben amaz ártatlan Békes Gáspárnak* házából – mint énnékem – kibúdosni. Mikoron az őrajta lött gyalázatért és kárért bosszút akarna állani, és béjöve az országba haddal, az én kegyelmes uram, Báthori Kristóf mellett voltam Váradon; pogánnyal volt közünk. Őnagysága penig kapitányát Géczi Jánost Erdélybe bocsátotta minden hadával a vajda (Báthori István) mellé. Őnagysága mellett, Báthori Kristóf mellett én voltam; olyan megbúsult állapotjában őnagyságának sokat is szolgáltam. Megnyugvék az én kicsid szolgálatomban; lőn őnagyságának ígéreti rajtam: hogy ha az erdélyi vajdát, Báthori Istvánt elviszik királyra az lengyelek, őnagysága sokképpen megmutatja kegyelmességét rajtam. Az Úristen a lengyelek szívét arra vette, hogy az erdélyi vajda legyen az ő királyok. Ebben is az Isten a szegény magyar nemzetséghez nagy hatalmasságát mutatá meg, és az Báthori nemzetségnek csillagát így hozá fel az István király fejedelemségével, és az én szerencsémnek is így lőn öregbülése.
Mikoron a lengyel király bévitetett volna a királyságra, egyenlő akaratból és szeretetből választák az igaz és istenfélő Báthori Kristófot [erdélyi vajdának]; szereti penig egész ország, mert igaz és tökéletes vala minden dolgában; országát törvénytelenséggel nem bántja vala; a törvény igazán szolgáltatik vala.
Mikoron látta volna körüle való forgolódásomat és szolgálatomat: ajándékoza meg őnagysága engemet aranyosföldi királybírósággal; ezt őnagysága minden dézmájával együtt nékem adá, hogy úgy bírhassam mint sajátomat, énutánam az én maradékim is azonképpen. Azután őnagysága von bé tanácsába, és akará őnagysága, hogy a tanácsurak közül egyik légyek. Esmét őnagyságának vőm oly kegyelmességét: Várad mellett ada négy falut; Váradon jó házat és jeles szőlőket. Ismét őnagyságának vőm oly kegyelmességét: ajándékozá őnagysága nékem Bolkácsot és Zsitvét, melyek szász faluk; bora, búzája, erdeje sok vagyon. Ismét őnagyságának kegyelmessége lőn rajtam: adá énnékem Bolia* kastélyát minden hozzátartozó jószággal; mely Boliához én is sok ezer forint ára jószágot vöttem.
Látván naponként az én kegyelmes uramnak ilyen nagy jó voltát rajtam: intém azon őnagyságát, hogy őnagysága az ő egyetlen egy fiát, Báthori Zsigmondot hagynája örökössé utána. Mely dologról őnagysága engemet sokszor megfedde, és azt mondá: „Lehetetlen dolog az, [hogy] az minémű nyomorult ország ez, gyermek fejedelmet választana; mert ha ő magok akarnák is az országbeliek, de én mégsem engedném, ha látnám utánam való maradékimnak romlását. Az lengyel királynak, ím, írok felőle; meglátom micsoda válaszom lészen.”
Elméne az posta, és az lengyel király megolvasván az levelet, csudálkozik azon, kicsoda merne ilyen practicát indítani, és ki kívánhatja az gyermek fejedelmet: mert jajt kiált Isten annak az országnak, melynek gyermek fejedelme vagyon. Nagy haraggal íra az lengyel király az erdélyi vajdának, az én kegyelmes uramnak.
Parancsolá énnékem az én kegyelmes uram, hogy tractálnám mind tanácsinál, mind az városoknak, mind penig az ország népével [fia megválasztását]. Az Úristen sok törekedésemnek és intésemnek [utána] az ország szívét hozzáhajtá, és az fejedelemséget megígéré Báthori Zsigmondnak.
Mikoron immár ebben vég válna, az Úristen az ő jámbor tökéletes, jó hírű feleségének [Bocskai Erzsébetnek] óráját eléhozá. Az én kegyelmes uram, Báthori Kristóf látván kimúlását az ő szent feleségének, megkeseredvén rajta, megbetegedék, és vivé az ő fiát Kolozsvárra, Báthori Zsigmondot, és ott megmutatá országának, ki volna az örökös holta után.
Nagy betegség jöve reá, és betegen vivők Fejérvárra. Ott őnagysága nagy betegségekben lévén, megkeserété sok jámbor szolgáit. Hívatá az ő papját, pater [Leleszi] Jánost*, ki jámbor, istenfélő és tudós ember vala, és tőn sietvén testamentumot előtte, ezt mondván: „Hagyom az én szerelmes fiamot Báthori Zsigmondot Gálfi János gondviselése alá; kérem és intem: hogy nevelje isteni félelemben, igaz tökéletes beszédben; az véneket vele megbecsültesse; tanácsinak szaván járjon; törvénytelenséget fel ne végyen; özvegyeket, árvákat meg ne nyomorétson; az régi szolgáknak háládatlan ne légyen. Gálfi Jánosnak hagyván Marosújvárat az ő jó és hű szolgálatjáért, tudom: ha isten élteti Báthori Zsigmond fiamat, nem ennyi jószággal tartozik neki, akit neki adtam.” Ilyen kevés testamentummal múlék ki ez világból.
Az lengyel királynak mindjárását megírók halálát az mi kegyelmes urunknak Bocskai urammal együtt. A lengyel király hagyá az testet az föld színén sokáig tartanunk, tudniillik két esztendeig, és mikoron az ő testét eltemettük volna, lőn én kegyelmes uramnak Báthori Zsigmondnak gondját viselnöm. Ismét rendele [a lengyel király Erdélynek] három praesest: Zsombori Lászlót; cancellariust [Kovacsóczi Farkast*], és Kendi Sándort. Ezek nem viselék úgy magokat, mint az bölcs lengyel király rendelte vala; elhívék magokat, csak az magok hasznát keresvén. Kevés üdeig [viselék] az méltóságot.