Haj, két singös, vörös, széjös szép pántika! |
Te vagy az én szűvem legédösebb titka, |
A titkót szerelöm, szűvem szép szerelme |
A vacsoracsillag világánál terme. |
|
De kitő termöttél, de ki adott nekëm, |
Csak a szép vacsoracsillag tudja, más nem; |
Tuszógassák ugyan; de nem mondom, hogy ki; |
Szűvem édös titkát ne tudja mëg sönki. |
|
Ihol jő karácson, fonlak a hajamba, |
S ahol járok-kelök, piroslik az utca, |
Nöznek a legények s vityálódnak* velem, |
De szűvemnek titkát nem tudja mëg ëgy sem. |
|
|