[Pázsintos udvaron lakik a szegénség…]*

Pázsintos udvaron lakik a szegénség,
Ott a kamarába bészorút a szükség,
Ahol ki nem telik az úri vendégség,
Annak útitársa a nincsen elégség.
Ahol a bérösök virjadtig alusznak,
Csak napot számlálnak, a tűzhelyt nyújtoznak,
Délbe is horcogván sokáig alusznak:
Pázsint szokta kelni udvarát azoknak.
Ahova te bémész valahol egy házhoz,
Ott a gazda jajszón rugdos a kutyához,
Kérdözöd, férenöz, ëgyet szól tíz szódhoz:
Ne kévánd vendégül űni asztalához.
Ahol a nagylány borzos fővel szitál,
A lisztlang a fejin, mind malomba, úgy áll,
Napestig ahogy jár, éccaka is úgy hál:
Igön drága bogárt ott sönki sem talál.
Dagasztván, az ingit nem meri főtűrni,
Mett fél, hogy mëglássák rút koszos könyökit,
Három hétbe egyször fésüli még fejit:
Héába fárasztod oda a nász népit.
A házat is débe söpri mëg, nem röggel,
Akkor is előtted igön siettséggel,
Talász az ágy alatt szömeteköt széjel,
Ne mönj oda násszal, igön nagy seröggel.
Hol melyik faluba igön sok korcsoma,
Ki melyik mi érő, melyik asszon tudja,
Sokszor részögön jár s betegségnek mondja:
Ne félj, a szúszékot hogy a teli tartsa.
Ahol a gyermökök virjadtig* főkelnek,
Ki sem nyíl a szömök, úgy kinyeret kérnek,
Rút mosdatlan kézzel a kinyérbő szelnek:
Ne keresd ott hímit a tiszta életnek.
Ahol a guzsalyból* gyakron tüzet tösznek,
Ëgy küs fonal fonni csépnyelet keresnek,
Orsóárulónak keveset fizetnek:
Ne félj, hogy tavasszal vásznat fejérítnek.



Hátra Kezdőlap Előre