[Feljött a nap szép-rogyogva*…]*

Feljött a nap szép-rogyogva*,
Élek én is nyomorogva;
Feljött a nap, búba kapott,
Le is nyugudt, abba hagyott.
Én is éltem egy időbe
Kedvemre, mind hal a vízbe.
De én abba megcsalódtam,
Minden jótól elmaradtam.
Komor felettem az ég is,
Elhagyott a reménség is.
Csak a bánat s keserűség;
Még a testvér is ellenség.
Hát idegen hogyne vóna,
Mikor testvér sincsen jómra;
Én istenem, mind megvertél
Ingem jobban mindeneknél.
Arról tudják, hogy árva vagy,
Hogy egy házba idegen vagy,
Egyedül vagy, mind gelice,
Mind akinek nincs senkije.
Ingem anyám megátkozott,
Mikor a világra hozott;
Az egekre felkiátott,
S az egeken kétrét hajlott.
Az anyám átka megfoga;
De siralmas az az anya,
Ki gyermekit megátkozza,
Szerencséje nincsen soha.
Hull az esső a nyomáson,
Ha ma rajtam, hónap máson;
Sír a szemem, hull a könyvem,
Mer igazán fáj a szűvem.
Nap olyan nem jő az égre,
Könyvem ne hulljon a fődre,
Hol a fődre, hol ölömbe,
Hol a gyászos kebelembe.
Bú ebédem*, bú vacsorám,
Bódogtalan minden órám,
Nézem a csillagos eget,
Sírok alatta eleget.



Hátra Kezdőlap Előre