Mária misztikus szépsége

(Nagyszombati-kódex, 1512-1513)

Áll vala Jézusnak keresztfája alatt az ű szent anyja, Szíz Mária, az tavasz időben. Mikoron az nap fel kezd vala hajnalnia az hegynek magasságára és az ű velágosságának fényességét bőséggel kezdé ünteni az földnek színére, íme, ez időben minden lelkes és minden terömtött állatok megelevenödvék és meg kezdnék újulnia, kik a téli hideg előtt elrejtőztenek vala. Minden lelkös állatok és szárnyalkodó madarak, hogy kik a kőlikakban és mindön egyéb setét likakban, vermökben elrejtőztenek vala, és nagy új velágosságnak fényösségére mendenek ki kezdnek jőni, és megújulnia és megelevenödni. És színek kezdik vigasságos örömet megmutatnia. Mint az égi madarak ű hangos szavoknak szép énöklésével, avagy emberi nemzet ű kezének tapsolásával. Mind vénök, mind ifjak a tavasz időnek eljöttére ürvendöznek és ürvendetös vigasságot mutatnak, egyetömben vigadván.

No, azért immár nyilván kínált tisztasággal való szívek, és tiszta elmével istent dicsérjök és szeressök. Vegyétök eszötekben, mert nekönk is ezön szerrel történt mostan. Mikoron az szíz napfényben öltözék és a mennyei kerályné asszonynak méhe mennyei gyümölccsel megtelék, választott, miképpen a felkelő fényös nap a mi szívönknek gyökerének édösségében az ű emléközetinek édessége beültessék és az ű édességös illatjának gyenyerűsége édösködjék a mü szívönkben és lelkönkben. Mert az ű szépségös fényes velágossága mindön ködös homályosságtól tiszta. Mert az isteni fényes velágossággal oly igön megékesült és megfényesült, hogy mindön száraz asszuságot a mennyei malasztnak harmatjával megharmatoz. Íme, a setétségök eltávoztatnak és az új velágosság megadatik, avagy feltámad. És örömeknek nagy érdemi nékönk gyüjtetik és énneköm ű nagy volta adatik.

Azért teneköd, ó, mü reménységünk és mü szívönknek vigasságos örvendeti, íme, mü gyarlóságos bínes emberök, a tenéköd keszenő szónak hangosságát néköd énekeljönk és vele tégöd dicsérjönk. Ím, mi teneköd köszönönk mü szívünknek buzgóságával és szemönknek könnyhullatásával és a mü lelkönknek ájtatos térde hajlásával, teneköd malasztnak anyjának ájtatossággal köszönünk. Mert ím, azt látjuk, hogy a kegyes szívek az orgonaszónak hangos zengésére megvidulnak és az szomorúsággal megnyomorodott mindön szívek a vigasságos hangosságára megörvendöznek.

Ígyen ezen szerrel én is mikoron a te emléközetödnek édességében magamat foglalom, az isteni édösségben elborítozom, és az ű buzgóságával megedződöm, mikoron én kévánkozom tégödet dicsérni. Kit dicsér mind menny és föld és mind mennyei teljes szép, erősségös jószágok. Mert minden terömtött állatoknak jószágos volta a te jószágos voltodnak méltóságához csak annyéban hasonlattatik, mint mintől kisebb csillagoknak velágossága a fényös napnak ő fényéhöz, a mondhatatlan nagy velágosságához. Mert nám az isteni bölcsesség az ű malasztjának bőségével tégödet oly igön megékösítött, az ő jószágos voltánál oly igen meghevesítött, úgy, hogy az ű megfoghatatlan bölcsessége tebelőled kifénylettetnék, és a tebelőled kiáradó isteni jószágnak fényességes volta adatnék nékönk, attól inkább kévánatosságra.

Mikoron én ezt elmémben forgatom, hogy még velág kezdetitől fogván való bölcsek mely igen tégedet dicsértenek, hát én elmémben megfogyatkozom, és az én okosságomtól megfosztatom. Semmi több én lelkömnél az én testömben meg nem marad. De maga mikoron esméglen én magamban ennenmagamhoz térek, ezöket az én szívemben forgatván, és ezöket mondván: Ó, idvezlégy, szízeknek kegyes verága. Valami az, hogy mit mend kezdettől fogván nyelve a te dicséretödre mondatott és megíratott, szív meggondolhatott, mindezöket egybengyűjtvén és egybenírván, és miképpen nemes viola verágból kötött kéve, ugyan mind egyben kötvén, száz annyészor mendenek megsokasítván és ezerszer való ezer annyiszor véghetetlen való sokaságra sokasítván, mindezöket szívnek ájtatosságával, mézi édösséggel, nemes virágoknak és minden édes illatoknak illatival boldogságos Szíz Mária, én gyarlóságos bínes adom a te méhednek tisztösségére, dicséretére és dicsőségére mostan és mindörökkön örökké.

Mert mikoron én tégödet tekintlek, asszonyom, Szíz Mária, tehát az tetszik, hogyha én a mennyországot és az eget az ű fényös szép csillagival egyben nézem. És az láttatik énneköm, hogyha az paradicsomnak gyenyerűséges édes lakodalmában lakoznám. Sőt még annak fölötte ennenmagamat elfelejtém a te nagy megvélhetetlen dicsőségeden elámulván. És nagy és felszóval csak ezt kiálthatom: Ó, örök Istennek gazdagságos bőségének, magasságos bölcsességének mélységes tudománya, mely igen nagy örvendező szívvel vigadoza! Mikoron ez nemes terömötött állatot ily nagy tekéletösséggel megékösítöd, és ide ez világnak erömére szerzed, ó, szízlő szép szemek, csillagozó fényességgel csillagozván, ó rózsálló piros tindeklő szép orcák, ó, arany színnel fénylő szép sárhajak, ó, mézi édességgel folyó, avagy édeslő szép ajakak, isten fia gyakorlatos csókolgatásával megistenesültek!




Hátra Kezdőlap Előre