Karthauzi Névtelen*

Szent Imre királnak legendája

(Érdy-kódex, 1526)

Immáran lássok meg ez szent királi magzatnak, bódogságus szíz Szent Imre királnak avagy hercegnek életét: miképpen érdemle felmagasztatni Úristentűl mind földön, mind mennyen, mind életében, halálakoron es halálának utána. Elészer* felmagasztalá őtet az Úristen ő életében megvilágosojtó malaszttal, mert szent es jámbor istenfélő sziléktűl szileték, es nagy jeles királi nemből támada ez világra. Lén kedég ő sziletése, mikoron Krisztus úr fiú sziletetnek utána ezer esztendő telnék, mint az nagy krónikából kivehetjek.

Mikoron kedég deáki tudománban értelmes volna, es ideiben fel kezdött volna gyoropodni, az szent malasztnak miatta indultaték* még ő ifiú gyengeségében az Úristennek szolgálatjára es ez világiaknak utálatjára. Szent penitenciatartással szorongatja vala ennenmagát, hogy az érzékenségöt az okosságnak alája es az gyarló testet az léleknek engedelmére hajthatná. Sokat vigyáz* vala, es keves álmat vészen vala. Mikoron egyebek álom miatt elnehezültenek, ő akkoron, mint olyan nemes királfiunak illött tenni, szevétnökvilágnál* az szent zsoltárkenyvet eleiben vette, es azt olvasta, szolgálván az Úristent, es minden psalmusnak* utána töredelmes szívvel es ajojtatus lélekkel bíne bocsánatját kérte az Úristentűl. Az ő atyja kedég, bódogságus Szent István királ, azt gyakorta megtekéntöli* vala, de senkinek nem mondja vala, hanem csak nagy édes hálákat ád vala ritta* az teremtő Úristennek, hogy az ő magzatja olyan szentséges életben élne. Annak utána egy időben Szent István királ méne Szentmártonban az jámbor apáturakhoz ajojtatusságnak okáért mind ő szerelmes fiával, Szent Imrőhel*. Mikoron az conventbeli atyák meghallották volna, eleiben járulának tisztöletes processióval*, hogy az felséges szent királt idvezlenék mint természet szerént való urokat. Az szent királ kedég tudván az ő fiának nagy szent életét, előtte bocsáttá az idvezletre, szíz Szent Imre kedég, miért Szentlélekkel teljes, kinek mind megismervén érdemes voltát, mindent azonképpen megapolgata, nékit* csak egyszer, nékit háromszor, nékit ötször es egyet végre hétszer: annak kedég vala fráter Maurus neve.

Mikoron az szentmise megáldatott volna, az szent királ titkon kérdé meg az ő fiát, mi okáért tette volna? Es megjelenté az ő atyjának, hogy mindeniknek anne esztendei* volna, hogy tisztaságus életöt fogadtanak volna, az utolsó kedég, fráter Maurus, szeplőtelen szíz volna. Az hallván az szent királ, meg akará késérteni az frátereket mint olyan bölcs ember, hogy ha az ő fiának mondása igaz volna. Mikoron veternyének utána az fráterek titkus imádságra eloszlottanak volna, Szent István királ mindenikhöz elméne, es látván az fráterek, megszegé mindenik az szent silenciomot, királnak tisztösségöt tevén; végre fráter Maurushoz méne, de ingyen fel sem indúla* előtte, es mikoron neki szólt volna az szent királ, az jámbor fráter semmit neki nem szóla, mert az Isten királnak szolgálatját el nem hagyá ez földi királnak kedvéért; az szent regulát sem töré meg az silenciomot megfejtéssel*. Mikoron hollal* az kapitulomban* győltenek volna, az szent királ meg akará késérteni alázatosságát es, sokakat ellene szólván, kik az szent szerzetnek ellene volnának: de fráter Maurus semmit ellene nem szóla, de mindent nagy alázatussággal elhallgat vala, isteni jó gondolatban foglalván ő szívét-lelkét.

Ottan megismeré az szent királ, hogy igaz volna az ő fiának jelentése, es fráter Maurust azonnal pécsi pispekké tevé. Másod dicsőséges felmagasztása szíz Szent Imrőhnek ő életében: Egy időben, mikoron csak egy titkus szolgájával ajojtatus imádságnak okáért méne Veszprímmé Szent Gyergy mártír kápolnájában, es imádságában azt gondolja vala: minemő szolgálatot tehetne ő életében, ki Úristennek kellemetes volna, íme, azonkezben* nagy fényesség szálla reá, es elyen isteni szót halla, mondván: Testi es lelki szízességöt várok tőled: ezt adjad ennekem, es ebben maradj meg. Mikoron ez nemes királi magzat azt hallotta volna, nem bízék ennenmagában, tudván az tiszta életnek nehez voltát, de ottam* monda: En Uram Isten, ki mindeneket nyilván látsz, tekéljed meg* az te szent akaratodat enbennem, es testnek veszedelmes indulatit, kik az léleknek ellene viaskodnak, te áldott szent irgalmasságodnak harmatjával ótsad meg.

Es mikoron mind lelkében-testében megvigasztaltatott volna, megparancsolá szolgájának, hogy az dolgot míg élne, senkinek ne mondaná. Azonközben, kiben őneki ingyen híre sem vala, nemes szízet hozának őneki házastársúl királi nemből, kinek mikoron nyilván ellene nem állhatna az atyai parancsolatnak okáért, Úristennel közlé dolgát, es mind ennenmagát, mind házastársát szízességben megtartá, es senki meg tudhatá, míg éle. Ez nemes szent angyali életnek méltósága.  

Másodszor felmagasztalá Úristen ez ő szentséges szolgáját halálnak idein, kiről úgy olvastatik, hogy mikoron kimúlt volna ez világból, Szent Eusebius pispek jár vala processiót Caesareában. Azonkezben nagy édes angyali éneklést halla az égen; monda az esperesnek: Hallasz-é valamit? Monda: Nem. Mikoron imádságot töttenek volna, az esperes es kezdé hallani; mikoron feltekéntött volna az mennyországra, szózatot halla, mondván: Bódog Imrőhnek lelkét viszik fel az angyalok, ki magyarországbeli István királnak fia, es ezen hórában múlt ki ez világból. Es nagy hálát adának rajta, dicsérvén Úristent es az szent confessort.

Harmadszor felmagasztá Úristen ez ő szent confessorát halálának utána, mikoron az erek dicsőségben imez három rendbeli nagy érdemes koronával megkoronázá: elészer ártatlanságnak szeghetetlen dicsőséges koronájával, kit nem minden szentnek adnak, kiről úgymond Szent Ágoston doktor 21. de civitate Dei*: hogy felette keves ember érdemheti mind ő ifiúságátúl fogva semmi halálus bínt nem tenni, miképpen ez Szent Imre.

Másod dicsőséges koronája mondatik az nagy szeplőtelen szízességnek ékessége, kinek kiváltképpen való dicsőséges koronája vagyon. Harmad dicsőséges koronája mondatik lenni csodatételnek méltósága, hogy még akarmely nagy bínesekért es hatalma vagyon esedözni, kiről elyen példa olvastatik: Vala egy nagy bínes ember, kinek Korlát vala neve*, kinek mikoron Úristen malasztját adta volna, töredelmességre méne Rómában úr pápához, kinek Hildebrandus vala neve; kinek mikoron meggyónta volna bíneit, elyen penitenciát hagya őneki, hogy megvasaztatná önmagát, es egy levélben belírván ő bíneit, úr pápai pecsétivel megpecsétölvén, es minden bulcsus helyeket szentöknek temetésit eljárná, es valahol Úristennek irgalmassága szerént az vasak őróla elszakadoznának, az levélből az bínök elvakartatnának, es az pápai pecsétök az levélről lehullanának: ott tudná megbocsáttatni az ő nagy bíneit. Mikoron az szegén ember mind ez világon szerénszerte nagy sok helyöket eljárt, de sem Jeruzsálemben, sem egyeb szentöknek koporsójánál irgalmat nem lelt, végre hallván Magyarországban Szent István királnak csodatételit, munkálkodék nagy fáradsággal Fejérvárrá. Mikoron érköznék Szent István királ koporsójánál, es szunnyada eppeségében*, neki jelenék az szent királ, mondván: Ne bízjál az en érdemembe, mert nem vagyok elég éretted esedöznöm, de menj el az en fiamnak, Szent Imréhnek koporsójához: őtet kérjed, mert ő szíz életben múlt kive ez világból*, es Istennek színe előtt udvarl azokkal* kik szíz életöt viseltetnek.

Mikoron azért felébredött volna, odaméne, es nagy szívebeli töredelmességgel es alázatossággal sírván, ohajtván kezde kenyeregni: íme, csodálatus dolog! azonnal nagy zörgéssel, csattagással mind ízenkéd az vasak elszakadozának róla. Azt hallván kedég az sok népek, mind egyházi népek, mind parasztok, odafutamának csodára, mi dolog volna? Az szegény ember kedég mind voltaképpen kijelenté őelőttök, megmutatván az pápa levelét es, kiben bínei valának megírván, de csak egy bötűt sem találának meg benne. Ottan mind, kik ott valának, nagy dicséretöt es hálát adának rajta Úristennek es szíz Szent Imre confessornak. Mi es mind ezeknek utána teljes bizodalommal folyamván szíz Szent Imréhnek nagy érdemes voltához, kérjek, imádjon mi bíneinkért, nyerjen malasztot, békességöt mi életönkben, es halálunknak utána az erek életnek szent országát. Amen.




Hátra Kezdőlap Előre