Eltére fráter Masseus Szent Ferenchez. Kit Szent Ferenc karitászságban* vevén, lábait megmosván, és eledelt csinálván. Étek vévén, fráter Masseust hívá erdőbe, és mezejtelen fővel s kolcsolott kezeivel térdre hajolván kér őtet, mondván: Mit akar mi Istenünk, Úr Jézus Krisztus, hogy tegyek? Felele fráter Masseus, hogy: fráter Sylvesternek és Szent Klárának és társának egy volt áldott Krisztusnak felelet, tudnimelt* hogy akarja, hogy elmennie prédikálnod, mert nem hívott tenmagadot teérted, de egyebeknek is idvességéért. És tehát vagyon Szent Ferencen Úrnak hatalma, és léleknek buzgóságában felkele, mindenestűl fogván felséges Istennek jószágával tüzesült. Mondá: Menjünk el Úristennek nevébe.
És fogadá magának társsá Angelust és Masseust, ez szent jámborokat. És hogy menne léleknek hamarságában, miképpen villamat, nem igyekezvén az útra avagy ösvényre, juta az várashoz, ki mondatik Kameriumnak*, és prédikála ottan ezenne buzgóságban, hogy mend az kameriumbeljek, férfiak, asszonyemberek is, elhagyván az várast, akarnak vala mend utána menni. De Bódog Ferenc mondá azoknak: Ne siessetek, és én megszerzem, mit kelljen nektek ti idvösségtekért tennetek. És tehát gondola tennie harmad szerzetet, hogy mendennek idvességet közönségest szerzene. És elhagyván őket igen vigan* és penetencére szerzetteket*, elmene onnatlan, és jöve Kameria és Beuania* közibe.
És a tartományon általmenvén az mondott buzgóságban eleve mondott társival, tekénte az út mellett való némi fákra, kiken áll vala különb-különb madaraknak ezenne soksága, hogy sonha azfélékben nem volt láttatott olyan sokaság. Még annak felette ez fölül mondott fáknak mellette való mezőben lakozik vala különb-különb madaraknak nagy soksága, mely sokaságot nézvén Szent Ferenc, és csudálkodván Istennek ihlésével rajta löttet, mondá társinak: Várjatok meg engemet ez úton, elmegyek, és prédikálok én húgimnak, madaracskáknak. És mene az mezőbe. Ki madarak lakoznak vala az földön, legottan, hogy prédikálni kezde, mend az fán lakozó madarak leszállának őhozzá, és egyetlenbe velek az mezőn megmaradának. De mikoron menne Szent Ferenc őköztük, sokat ő szoknyájával illet vala; sem egyik mindenestűl fogván indokoltatik vala*. Miképpen mondá Massai fráter Jakab, az szent ember, ki mind az felül mondottakat vallotta vala fráter Masseusnak szájából, ki az csudában volt Szent Ferencnek társa, az szent atyának.
Ki madaraknak Szent Ferenc mondá: Igen tartoztok Istennek, én húgim, madarak. És tartozzatok mindenkoron űtet dicsérni a szabadságért, kit vallotok mindenütt röpülést, kettős ruháért avagy hármazotért, Noénak bárkájában Istentűl timagatoknak megtartásért, égnek életi nektek adásáért. Ti nem vettek, sem arattok, és Isten titeket eléltet, és ad folyóvizet és kútforrásokat innotok, fészekre hegyet és halmot. És mert sem fonni nem tudtok, sem szőni, de maga ad tinektek és ti fiaitoknak kellemetes öltözést. Azért igen szeret titeket Teremtő, ki tinektek ezenne jót adott. Azért óggyátok magatokot*, én húgim, madaracskák, hogy ne legyetek hálátlanok, de mendenkoron kellemetest dicsérjétek Istent. Ez bódogságos atyának beszédire mend az madarak kezdék megnyitni orrokat, kiterjeszteni szárnyokot, kinyújtani nyakokot, és tisztesen fejeket lehajták földiglen. És ő éneklésekvel és mívelkedésekvel mutaták, hogy az beszéden, kiket szentatya mondott vala nekik, sok képpen örvendeznek vala. De szentatya azonképpen mikor ezeket őrizné, csodálatost örüle és csudálkodik vala madaraknak ezenne sokaságáról és őnekik különb-különb szépségéről és nyájas sokaságokról, és őket Teremtőnek dicséretire édesen hívja vala. És azért ő köztük Szent Ferenc csudálatost dicséri vala Teremtőt.