Miképpen mondja Szent Jeronimos, régönte egy pusztába lakozó remöte vala, kinek Philibertus vala neve, Franciaországból való vala. Kinek ilyen élete vala, míg ez velágba éle, és magát ekképpen viselé, mikoron szól vala, bölcsen ejti vala, és kerályfiú vala, mind ő életébe magát gonosztól megótalmazá, míg ez velágba lőn. És mikoron erejébe volna, ím, ilyen látást láta, mint ő maga mondja. Kezdetik immár itt a látás szűnek vesztegségében teli időn. Oly mint lelki álom ére. Láték egy holttestet, kiről énneköm ilyen látás jelönék, elszunynyadván kevéssé, az értelem vigyáz vala.
És íme, néminemű lélök eljöve, ki ez megmondott testből bűnökkel rakva kiment vala nagy óhajtással és szöpögéssel, a testnek bűneit ekképpen siratta vala. A lélök álla a test mellett, és ím, ilyen beszéddel kezdé őtet keményön fegyelmezni és dorgálni. Itt szól a lélök a testnek, és úgymond: Ó, nyavalyásságos test, ki ejte ekképpen le tégödet, kit ez velág tegetlen* meggazdagított vala nagy hertelen? Nemde mind ez egész tartomány fél vala tőled, nemde tegetlen tealád vettetött vala? Hova lött mastan a nagy család, ki tégöd követ vala? Olyha a te farkad immár mindönöstől fogva elszakadt. Nám nem vagy mast a négyszegű kőtoronyba, sem a nagy szélös palotába, de fekösz mast a keserű koporsóba, és a sérbe vitetől, a szoros verömbe. Mit használnak a nagy paloták, mit a nagy házak, mikoron a te séröd csak alég foglal hét láb nyomdékot*? Innen tova, hamisan ítélvén, valakit meg nem bántasz. Te miattad, nyavalyás test, pokolba vagyon széköm. Én, ki nagy nömösen terömtöttém vala, és Istennek hasonlatosságára szerzettettem vala, temiattad, ó, nyavalyás test, íme, mint feketültem meg! Bizonyával méltán mondhatom: Jaj, énneköm, hogy születtem volt, jobb anyámnak méhéből a sérbe vitettem volna legottan, és ekképpen megszabadultam volna ez szörnyű kéntól, kit immár szenvedök. Míg élél, mindönkoron bűnre vonál, azért mindönkoron leszönk nagy keserű kénban. Mind ez velág nyelve sem jelenthetné meg csak mintűl kisebb kénját is, kit kell szenvednöm. De mind ennél inkább gyötör, hogy soha hiedelmet nem várok.
No hol vannak a nagy telkök, kiket győjtöttél, a széles paloták és a magas tornyok, kiket rakatál, a gyöngyök, firis*ök, a kösöntyők, a násfák, a gyűrűk, kiket ujjodba viseltél? A sok pénzt inkább szeretted, hogy nem Istent, a jóízű fives étkeket* és kenetöket, a jó színű fejér ezüst edényeket, a színváltoztató különb-különb jó ruhákat. Hova löttek a nagy ékös ágyleplök, lepödők? Nincsen immár vad- és madárhúsod, sem jelös vacsorád, sem jó fives boraid, de tenmagad vagy férgeknek étke. Ezt adja Istennek törvénye, hogy a bűnösök jussanak ilyen veszödelömbe. A te házad miképpen kel mastan teneköd, kinek ő kedves teteje az orrodat éri? Szömeid megvakultak, orrod megdohosult, valamit sok ideig gyűtöttél, egy órába tőle mind megváltál. Nem környüköztetel immár barátidnak seregivel, mert a te szépségödnek verága lehullott a halállal. Mától fogva a te szüleidbe ne bízzál, csak egy kevés ideig siratják a te halálod a te magzatid, mert őnekik maradott a sok kéncs, a ház és az örökség, kivel bánatjokat elmúlatják. Nem hiszöm, hogy a te barátid és mind te fiaid adnának öt szántóföldet avagy rétet, hogy minket, kik űközülök elvitetönk, hogy megváltanának a kénokból, kiket kell szenvednönk.
Ó, te nyavalyásságos test! Vagy ím, mastan bizodalmas, drágalátos ruhákban nem vagy öltöztetvén. A te palástod csak alég érne két garast, kicsiny lepedőbe feküsz takartatlan. A szegények mastan neköd adót nem fizetnek, mert a szegényöknek atyja nem voltál, de inkább fosztója. Azért tégöd rágnak a sérbe férgek és rothadatosság. Itt immár továbbá nem állhatok, de immár elmegyök. Immár a test szól a lélek ellen, minekutána a lélök ilyeket mondott volna.
A test fejét felemelé, olymint megelevenült volna, és minekutána sok szepögésöket tött volna, és hogy ki ővele szólt volna, és ki őellene ily keményön panaszlott volna, ezt megkérdte volna. Monda a test a lélöknek: No, én lelköm vagy-é te, ki ily keményön szólsz vala? Nem mind igazak, akiket mondál. Ím, ezt nyilvánvaló bizonyságokkal bizonyétom, hogy félig igazak és félig nem. Ezt vallom, hogy sokszor tévölygettettelek tégöd, és jó mívelködetöktől megvontalak, de ha valamikoron a test a lélökkel bűnt tehetött, ez nem csoda. Hallgatsza, ím, megmondom, mire az ördög és a velág, ki-ki mind ő szokása szerént, vonssza a testöt mind ő tehetsége szerént. De miként immár megmondád, Isten tégöd szépön terömtött volt, és jól és nemes értelmével megajándékozott volt, és ő képére szerzött, hogy szolgálóleányod lennék, engöm neköd adott. Azért, ha te én asszonyom voltál, és okosságod volt, engöm ez velágba mire nem bírtál, és énneköm mire kedveztél alkalmatlan dolgokba, ellenöm mire nem állottál?
Nem a test, de a lélök bűnös, Mert a testnek a lélöknek miatta kell megenyhéjtetni, ha akar uralkodni, a test a lélök nélkül semmit nem teszön. Azért, ha a lélöknek miatta a test nem bírtatik ez velágnak hízölködésének miatta, legottan megbolondultatik, mikoron a testnek megjelönik, mit kéván a lélök. A bűn illeti a lelköt, kit gondol a testnek miatta. A gyarló test eleven, valamit teszön, a lélöknek miatta teszi. Azért mondom neköd, higgy énneköm, hogy nagyokba vétköztél, követvén a gyarló és dohos testnek akaratját, rágják én oldalamat a férgek e sérbe. Immár nem szólok továbbá. Lélök, menj el innen !
A lélök felel a testnek ellene. Kinek monda a lélök: Mégis itt akarok maradni, és míg időm vagyon, veled vetéködni. Mire szólsz énneköm, te test, ily keményön, akarván énreám a bűnt mindönöstől fogva vetni! Ó, nyavalyás test, kitől tanultad ez kemény igéket, kiket mastan mondasz és mondál? Jóllehet sokakba igazán felelé, ezt igaznak tudom lenni, hogy akaratodnak ellene kellött volna állanom, de a te gyarlóságod, ki hívságra kész, és ez velágra alája vettetött, nem akará ezt szenvedni e velági hízölködésnek miatta. Mindönkoron engöm utánad vonál, és ez velágnak kútába meríttél. Tudom, hogy bűnös vagyok, mert ebben tévölygöttem, hogy mikoron asszonyod volnék, meg nem enyhétélek, de miért engöm megcsalál édös beszéddel. Hiszöm, hogy énnálam nagyobbat vétköztél, mikoron teneköd tegetlen mosolyog vala ez velági csalárdság, és hosszú életöt erősen fogad vala, nem aléjtod vala, hogy meghalnál. De a halál tégöd leejte, mikoron a palotából a sérbe bocsáta.
Ez velágnak hazug embörökvel egy erkölcse vagyon, kiket inkább hozzája ölel, kiknek tisztösséget ad, azokat hamarabb megcsalja a halálnak erejivel, és a gyönyörűségöknek utána férgeket ad és dohosságot. Kik neköd, míg élél, barátid valának, immár a koporsóba fekvén látni nem akarnak. A test ezeket megértvén legottan sírnia kezdett, és szomorú igével ekképpen felelni. Itt felel a test a lélöknek ellene, mondván: Mikoron élvén sokaknak parancsolhattam, aranyat, gyöngyöt, teleköt és kéncsöt gyűjtöttem, várakat rakattam, népet ítélhettem, vajon aléjtod-é, hogy hittem, hogy a sérbe jőnék? De immár ím, látom, mert énneköm nyilván vagyon, hogy sem erő, sem hatalm, sem nömös a halálnak keserves ösztönit el nem távoztathatja.
Azt mondom, hogy mindketten bűnhödtethetünk Istentől. Teneköd nagyobb bűn tulajdoníttatik. Ez sok okokkal bizonyíttatik, ezt mindön bölcs jól tudja. Hogy jobban megesmerjed; írás bizonyítja, hogy valakinek jószágoknak nagyobb malasztja adatik, okosság azt adja, hogy nagyobban és többel tartozik. Életöt, emléközetöt és értelmet adott Úristen teneköd, és ezt te mind érdöm nélkül elmúlattad, és valami jót tudtál, ezt te mind elhagytad. Miért kediglen hogy ennyi sok jószágokkal megékösíltetvén, és az én hízölködésömnek soha ellent nem tartottál? Nyilván vagyon mindönnek, hogy nagyobban vétköztél.
Monda esmég a test nagy keserű szóval a lélöknek: Mondd meg énnekem, ha nyilván megtudtad: a lélök kimenvén, mi leszön a testnek? Tudod-e, ha láttad avagy ha szól vala, mikoron a lélök éltet. A test keveset használ, ha a lélök Istent tökéletösön szeretné, a test a lélöknek ereit soha meg nem győzné. Míg éltél, Istent ha szeretted volna és szegényöknek ügyét igazán ítélted volna, ha gonosz emböröknek útát nem követted volna; ez velági hívság engöm, sem tégöd meg nem csalt volna. Azért, akiket mastan látsz, ezek mi bűneink: rothadatosság és e férgek és ez szoros ház, kikvel szűnetlen gyötretöm. Azért adattanak, tudom, hogy az utolsó napon feltámadandó vagyok, és veled egyetömbe kénzódom mindörökké: Ó, keménységös halál, ó, végezhetetlen szörnyű halál, mire fogadsz be engömet!
Itt a lélök szól a testnek ellene. Meges keált a lélök nagy rekedött szóval*, mondván: Ó, jaj, énneköm, jobb ingyen se születtem volna! Mire hagyta Úristen, hogy én terömtésem mikoron ő megesmerte volt, hogy én elveszendő volnék a jóknak gyülekezetiből és Istennek gondjától, mert Isten a kárhoztakkal nem gondol! Ó, oktalan állatoknak és barmoknak bódog természeti, mert azon ő testökvel elvész az ő lelkök! Akár csak ilyen volna a gonosznak végezeti, és ekképpen megmeneködnének a nagy gyötremtől!
A test szól meges a lélöknek, mondván: Lélök, ha pokolnál voltál, kérlek téged, mondd meg énneköm, mit ott láttál! Ha vagyon reménységök a nyavalyásoknak Krisztusnak irgalmasságáról, mondd meg, ha kedveznek valamit a nömös szömélyöknek, kik míg élnek vala, székökben ülnek vala, ha vagyon valami kedvezés és ha megváltozhatnak kénccsel avagy ez velági ajándékokkal?
A lélök monda a testnek: Test, ez okosság nélkül való kérdés, mert pokolba valamely szömélyek mennek, továbbá nincsen őnekik váltságnak reménysége, sem alamizsnának, sem imádságoknak miatta. Ha mind kereszténység érte bőjtölne, és ha mind ez velág ő kéncsét érötte adná, egy pokolbeli lelköt meg nem szabadíthatnának, mert ezek Istennek irgalmassága nélkül vannak. Arra, hogy megszabadulnának, nem adna a fene és kegyetlen ördög egy lelköt, ki az ő fogságából mind ez velágon egyetömben ő kéncseért is, sem kedéglen hagyná, hogy valamikoron kén* nélkül lenne. Arra kedéglen, akit kérdezsz, hogy ha valamit kedveznek a nömösöknek, annak ím, ez törvénye, hogy valaki menyével nagyobban ez velágban felmagasztaltatik, annyéval nagyobban esik, ha vétközendik.
Minekutána a lélök ilyen dolgokat mondott volna, íme, két ördög, koromnál feketíbbek, kiknek éktelenségöket mind ez velágnak íródeáki meg nem írhatnák, sem képírói meg nem jegyözhetnék, vaskosárt kezökben viselvén, kénköves lángat szájokon kibocsátván, kapához hasonlatos fogok vala, és orrokból kégyók kiszármaznak vala, szömök vasa miként az szikrázó tőr, és a fülökön gennyedség foly vala ki, homlokokon szarvok vala, és a szarvok végén mérög forr vala ki, ezök a vaskosárral a lelköt elragadák. Kit legottan nagy hertelenséggel pokolba vonának. Kiknek ördögi seregek eleikbe jövének, és ez ilyen társról nagyon örülének, és vasláncokval ütet megkötözék. Némelyek vasvesszővel verik vala, némelyek homlokát fogval rágják vala. Minekutána kedéglen az ördögök megfáradtanak volna, ím, ilyen beszéddel illeték űtet, mondván: Akik minekönk szolgálnak, ekképpen tisztöltetnek, örökké ekképpen gyötrettetnek.
Ezöket hallván a lélök, igön nagyon megkeserödék, és siralmas szóval ekképpen felkeálta: Dávid kerálynak fia, tekénts a te teremtött állatodra, kit a keresztfán meghalván véröddel megmosál! Felriaszkódának ez ellen az ördögök, és mondának neki: Igön későn hívod a te Istenödnek nevét. Ne mondjad innektova* valamikoron azt, hogy irgalmazz énneköm, mert nem illik ide az, mert nincsen soha bocsánatnak reménysége. Innektova nap fent soha nem látsz. A te orcádnak ékössége elváltozik, és a mi képünkhöz hasonlattatik!
Íme, miképpen vigasztaltatnak a bűnösök pokolba. Kitől minket szabadíts meg, Uram Jézus Krisztus, élő Istennek szent fia! Ez szent jámbor immár ünmagáról szól, és úgymond, hogy: alonnék, mikoron ilyeneket látnék, igön megrettenék, és nagyon elcsodálkodám. És hogy felserkenék, legottan kezeimet Istenhöz emelém, ű Szent Felségét imádván, hogy engöm megmentsen ilyen nagy kéntól. Ez velágot mind ő verágával és ékösségével megutálám, aranyat, ezüstöt hévságnak ítélém, elmúlandó marhának ellenek mondék, és én magamat mindönöstől fogva Krisztusnak markába ajánlám. Amen.