Két fráterek, hispánosok*, bocsáttattanak vala prédikálni, és jutának Mandricomba* az sororokhoz, kiknek Szent Domonkos atyánk adta vala az szerzetnek ruháját. Azért mikoron ez két frátereknek egyik némely házacskába gondolkodnék az Istennek igéjéről, melyet kellene prédikálani az sororok előtt, tahát némely kakas az ő gyakorta való éneklésével kezdé az frátereknek elméjeket megbántani. És jóllehet hogy az fráter az kakast úntalan elűzi vala, de az kakas gyakorta megtérvén, az ő éneklésével az frátert megúntatja vala.
Azért az fráter ezen megindultaték, ragadván ő pálcáját, istápját, az kakast meghagyítá, és az kakas ottan meghala. Melyet mikoron látott volna ez fráter, és gondolnája az ő állhatatlanságát*, az sororoknak az ő károkat, bánkódék arról, amit tött vala. És kezében vévé az megholt kakast, és monda: Uram, Jézus Krisztus, te, ki ez kakast teremtetted és ki mindeneket tehetsz, támasszad fel ez kakast, és én az te malasztod miá továbbá megoltalmazom magamat ilyen állhatatlanságtúl!
Legottan az kakas az fráternek kezéből az földre repöle, és az ő szárnyait kiőtvén énekle, de nem oly szünetlen, mint elébb. Ezeket hispániai fráter Egyed írta meg szerzetmesterének, melyeket az frátertől halott vala, kinek ezek történtek vala, kinek ő beszédét szerzetmestere meghívém azért hogy bizony beszédű és jó fráter vala.