Isten kedig, a felségös jó, akarván az embert az ő országába részessé lennie, Ádámot a földből teremté, és a földi paradicsomba veté, melybe ha nem vétközött volna, a mennyei életre vitetött volna. Kire Úr szunnyadást bocsátta, az ő oldalából egy tetemet kivőn, és az asszonyi állatot, tudnia mint Évát, szerzé belőle, és őtet Ádám urasága alá veté. Mely szövetséggel parancsolá őnekik, hogy ne ennének a jó és gonosz tudománynak fája gyümölcséből, mondván őnekik: Valamely órába ejendötök e fának gyümölcséből, halállal haltok meg! Ördög kedig megfogyatkozván menden erejétűl és jóvoltátúl, irégységgel teljes, bánván az embert az ő elvesztött jószágába részessé lennie, kégyónak képébe változtaták, inté Évát, hogy a megtiltott fának gyümölcsébe ennejék, és ennek utána Ádámnak adnája, mondván: Mire parancsolta tünektök Isten, hogy ne ennétök paradicsomnak menden gyümölcséből?
Kinek az asszonyi állat felele: Paradicsomnak fáinak menden gyümölcséből eszönk, de a gyümölcsből, mely vagyon paradicsomnak közepötte, parancsolt münekönk Isten, hogy ne ennénk és ne illessük azt, netalámtán meghalnánk. Monda a kégyó Évának: Hitömre, semmiképpen halállal meg nem haltok, de annak okáért tiltotta tütőletök meg Isten, mert tudja, valamely órába ejendötök őbenne, megnyílnak a tü szömötök, és lesztök bölcsek, miképpen Isten, tudván jót és gonoszt. Megszemlélé azért az asszonyi állat, hogy jó volna a fa és szép, az ő szemeit annak nézésére adá, és a bódogtalan kégyónak tanácsának engede. Vőn a fának gyümölcséből, és megevé, és ada Ádámnak, ő férjének. Ki látván őtet az almából öttnek lennie, és semmit őneki nem ártottnak lennie, hívé, hogy Uronk mondotta volna őnekik csak rettenetösségre, és így ekképpen ő is evék a gyümölcsbe, hivén ő magát hasonlatosnak lennie Istenhöz.
És így ekképpen engedetlen lőn Istennek három halálos bűnökbe, először torkosságba, mikoron a megtiltott gyümölcsöt megevé, másodszor a hiú dicsőségbe, mikoron akara hasonlatos lennie a Felségöshöz, harmadszor a fösvénységbe, mikoron kéváná a jónak és gonosznak tudományát.
Minekutána kedig bement vala Ádám a Jordánnak folyójába, monda a Jordánnak vizének: Teneköd mondom, egyembe* bánkódjál énvelem, és egybegyűljenek mend a teremtett állatok, melyek tebenned vagynak, és sírjanak énvelem az én bűneimért! És egyembe ővele sírának nagy sírással, és a Jordánnak vize megálla az órátúl fogva, mikoron belemene Ádám. Nem tevé az ő folyását tizönnyolc napiglan. Tahát megharaguék a sátán, és változtatá ő magát angyalnak ábrázatjára, és mene Tigrisnek folyójához Évához, és lelé őtet sírván. És az álnak sátán egyembe ővele bánkódván, monda őneki: Ó, Éva, én nemes asszonyom, jöjj ki a folyóból, és nyugodjál meg, mert továbbá nem sírsz, és szőnjél meg a szomorúságtúl, mert meghallotta Úr a te óhajtásodat és Ádámét, a te férfiadét, és fogadta a tü penitenciátokat. És mend Istennek angyali imádtanak a tü bűntökért, és bocsátott engömet hogy kihozzalak tütöket a vízből, és adnám tünektök az eledelt, melyet előszer vallottatok paradicsomba. És ezöket hallván, Éva elhivé és kijöve az vízből. És az ő teste vala, miképpen az zöld pázsit, a víznek hidegségétűl. És mikoron kijött volna, a nagy erőtlenségtűl a földre esék.
És felemelé őtet az ördög, és vivé őtet Ádámhoz. Mikoron kedig látta volna őtet Ádám és az ördögöt ővele, felkajálta nagy sírással, és monda: Ó, Éva, holott vagyon a te penitenciád? Miképpen esmég megcsalattál az ördögtűl, melynek miatta elidegenülénk paradicsomtúl és a lelki vigasságtúl! És mikor hallotta volna Éva, hogy ördög volna, arccal leesék a földre, és megkettőzteték az ő bánatja és sírása.
Tehát felkajálta Ádám, mondván az ördögnek: Jaj, teneköd Sátán, mit háborgatsz münket hejába avagy ingyen? Minemde mü vöttük-e el a te dicsőségödet, avagy müérettönk űzettetél-e ki? Mire háborgatsz münket mend halálig? Felele kedig az ördög, és monda: Bizonyába temiattad űzettetém ki az én dicsőségömből, és a napon, melyön te teremtetél, én akkoron Istennek színe elől az angyaloknak társasági közül levettetém. És mikoron Isten a lelket tebeléd lehellé, lőn a te orcád és hasonlatosságod Istennek képére. És előhoza tégedet Mihály arkangyal, és Istennek színe előtt imádtata tégedet. És monda Úristen: Íme, Ádámot töttük a mü képönkre és hasonlatosságonkra. És legottan kimene Mihály arkangyal, hívá mend az angyalokat, és monda: Istennek képét imádjátok! És így ekképpen Mihály öcsém imádá őtet, és monda énneköm: Bátya, imádjad a mü Istenönknek képét, miképpen a mü Uronk parancsolta. És én mondék öcsémnek: Nem imádok gonoszbat, hitványbat, gennyedtbet és nyavalyásbat énnálamnál, mert minekelőtte ő lenne, én voltam: őneki kell engömet imádnia.
És ezöket hallván a több angyalok, kik mend énalattam valának, mondának: Bátya, nem akarjuk Ádámot, a gennyedtöt, imádnonk. És monda Mihály öcsém: Bátya, ha nem imádandjátok őtet, megharagszik türeátok Isten. És én mondék Mihály öcsémnek: Öcsém, ha megharagszik müreánk Isten, mit gondolok vele! Tudom, mit teszek. Vetem az én székömet a csillagos égre, és hasonlatos leszök a Felségöshöz. És így ekképpen megharaguék Úr müreánk és hagya engömet az én angyalimmal kiűznie a dicsőségből, és így ekképpen te vagy oka, hogy ennye dicsőségből megfosztattonk. Azért így ekképpen álnaksággal megcsalám a te feleségödet. És így ekképpen űzete ki tégedet Isten a te dicsőségödnek és vigasságodnak gyönyörűségéből. Én is teérötted az én dicsőségömből ekképpen űzettetém ki.
Hallván ezt Ádám, felkajálta Úrhoz, mondván nagy sírással: Én Uram Isten, az én életöm te kezeidbe vagyon, tegyed, hogy az én ellenségöm távozzék el éntőlem, mert keresi az én lelkömet elveszteni! És legottan az ördög elenyészék. Ádám kedig megmarada az ő penitenciájába negyven napon. Ezöknek utána monda Éva Ádámnak: Uram, élj te, mert tenéköd engedtetött az élet. Mert én előszer, másodszor is elhitettetém, megcsalattatám az ördögtűl, mastan elválasztom én magamat tetőled és az élőknek világosságátúl, és megyök mend a napestiglen, és ott leszek, míglen meghaljak. Ki nem felele őneki igét. Ezöket látván, Éva kezde járni-menni napnyugatra, és kezde sírni és keservesön könyvet hullatni. És ott csenála egy küsded hajlakot, és lakozék ott, míglen elközelitött volna az ő születésének ideje. Tehát kezde szomorogni és felkajálta Istenhöz, mondván: Irgalmazz énneköm, Istenöm, és segélj meg engömet!
És meg nem hallgattatnak vala az ő kérelmési, és nem vala irgalmasság Istennél. Tahát monda ő magába: Ó, én Uram, én Istenöm, vajon kicsoda hirdeti meg az én uramnak, Ádámnak, az én szülésemnek fájdalmát? Kérlek tütöket, mennynek világoséjtói, mikoron megtértök napkeletre, mondjátok meg ezöket az én uramnak, Ádámnak! És mikoron világoséjtók az ő útokon jutának napkeletre, megérté Ádám, hogy Éva nagy fájdalommal gyötretnejék. És monda: Siralom jöve énhozzám, netalán a kégyó esmég eljött, és viaskodik Éva ellen. És legottan fölkelvén, és mene, és juta napestre. És lelé Évát nagy keserűségbe. És megszomorodék Ádám, megálla, és nagy keserűséggel síra. Mikoron kedig Éva látta volna Ádámot, monda: Mastan nagy vígasságba vagyok, ezért hogy látálak tégedet, uram, és az én fájdalomba-bánatba vetött lelköm megvigasztaltaték. És kéré Ádám Úristent Éváért.
És íme, jövének tizönkét angyalok, és megállának Évának jogja felől és balja felől. És Mihály arkangyal illeté őtet, és monda: Bódog vagy Éva, Ádámért, mert az ő imádsági igön nagyok Isten előtt. És azokért bocsáttattam tehozzád, hogy kelj fel, és szerezzed te magadat a szüléshöz. És így ekképpen tőn Éva anyánk, és szüle fiat. Éva kedig nem tudván, mi volna ez, melyet szüle, monda Ádámnak: Uram, öld meg ezt, netalámtán megöletönk amiatt. Felele Ádám: Semmiképpen ne, mert mü testönk és mü vérönk. És nevezteték az ő neve Kainnak. Az Urnak angyala kedig megmutatá Évának, miképpen emtetnéje és nevelnéje a gyermököt.