Úr Jézusban Krisztusban én tisztölendő es szerelmes atyámfiai! Bizonyával szenetlen való háláadással, dicsérettel es lelki-testi ervendetes szolgálattal tartozunk az véghetetlen irgalmasságú mindenható Úristennek, hogy dicsőséges Remete szíz Szent Pál ősönknek szent penitenciatartó testét es méltóságus öröklyéjét* ez Magyarországban lakozó hív keresztyének köziben méltóztatott iktatni. Annak es emleközetire ez mai szent kihozásának napján három része leszen beszédönknek: első része lészen módisságról: mi módon ez országban hozattaték; másod, mi okkal kihozattatték; harmad, mi haszna lén kihozásának.
Mondám hogy mi idvességes tanúságunkra első része lészen beszédönknek: mi módon kihozattaték Remete szíz Szent Pálnak teste onnan az herről, hol mind holtig erős penitenciát tarta es eltemettetött vala Szent Antal ősenktűl az két oroszlánoknak segédsége miatt, holott ő szent halálának utána százhuszonöt egész esztendeeg nyugovék embereknek ismeretlenségénél kil*. Az időben, mikoron Krisztus úr sziletetinek utána írnának háromszáznyócvanegy esztendőben, es Konstantinápolban uralkodnék Emánuel császár: hallván ez jámbor keresztyén császár, hogy Úristen megvilágosojtotta csodatételnek jó hírével Remete Szent Pál szent testét es temetését, ajojtatosságra indúltaték rajta, es hozatá Konstantinápolban, es helhezteté nagy tisztösséggel mint Krisztusnak elyen szent confessorát asszonyunk Szíz Máriának egyházában, kit ennenmaga az császár rakattatott vala, holott nyugovék Szent Pál ősönk szíz szent teste százhetven esztendeeg. Annak utána egy veneccei dús palogár*, kinek Lanczló Jakab vala neve, kéré meg azon monostorbeli Péter apát úrtúl es az konventtől, es hozá Veneccében, helyhetvén szent Juliános mártírnak egyházában, holott nyugovék teljességgel nyolcszáz esztendeeg.
Immár annak utána, mikoron írnának ezerháromszáznyolcvanegy esztendőben, mikoron Magyarországban uralkodnék az nagy Lajos királ, kinek hagyomásából es az veneccei uraknak engödelmökből pécsi Bálint pispek* es zágrábi Pál pispek egy éjjel nagy csendességgel, hogy az köznép reájok ne rohanna érötte, miért nagy böcsölettel tartják vala, hozák Szent Pálnak testét két apró szentöknek testivel Magyarországban, Budának fé es királi* várasában, oly nagy tisztösséggel es készölettel, oly nagy processióval es ajojtatossággal, kihöz hasonlatos soha Magyarországban nem volt! es helheték Buda várában, Szent János kápolnájában, éjjel es nappal vigyázván őmellette két remete fráterek. Kinek kihozásán mondhatatlan nagy ereme vala az felséges jámbor királnak, nagy eremek vala mind teljes országbeli szegénnek, bódognak: nagyobban kedég az ő remete szerelmes fiainak. Es koronkéd nagy folyamás* vala Krisztus Jézus szent confessorának látogatására. Keves idő azért elmúlván, az felséges királ, az magyari jó uraknak tanácsokból, nagyságus tisztölendő isztragomi* Demeter érsek római kardinál es gubernátor, ez országnak jeles cancellariosa, úr pápának kedég ez országra es Lengyelországra választott legátja, kinek mikoron felséges régi Lajos királ* mind az urakkal látta volna tekéletes jámborságát, kéré, hogy dicsőséges Remete Szent Pálnak szent testét emelné fel Budáról Szent János kápolnájából, es vinné bódogságus Szent Lőrinc mártírnak egyházában Buda felett, hogy ott az ő fiai mint atyjokat, bizon tagok ő fejöket es tanojtványi ő szerelmes mestereket nyilván tisztölnék, dicsérnék, es éjjel-nappal szenetlen szolgálnának őneki erekkül-erekké.
Az felöl megmondott érsek azért es legát nagy sok pispeköket es egyházi népeket egybegyőjtvén, es sok szegének, bódogok hozjájok gyűlvén, vevé fel az szent testet, es vivé Szent Lőrinc mártírnak egyházában Buda felött, Mindszent havának tizennegyed napján, azaz Szent Bereck confessornak másodnapján*; es legáti hatalmával meg es konfirmálá, hogy azon napon ő szent vitelének innepét illenék; kit megtartnak mind ez mai napiglan az ő szent szerzetében való jámbor ősfiak*.
Másod részében lészen tanúságunk arról, mi okkal kihozattaték. Es találjok négy jeles okát, miért helyről helyre hordoztaték; első: Úristennek kiváltképpen való szent akaratja, kinél kil Szent Antal ősönknek mondása szerént sem fiának levele, sem verebnek leszállása földre nem eshetik. Akara azért az mennyei kegyelmes Atyaúristennek szent fia, Jézus, ki minden édességgel teljes, kinek irgalmassága véghetetlen es mindenre kiszármazandó, nemcsak egy helyen, de sok helyen es mindenött ez ő szentiben dicsértetni es tisztöltetni, Szent Dávid prófétának mondása szerént ps.: Laudate Dominum is sanctis eius: Dicsérjétek Úristent az ő szentiben*. Kiről úgymond Szent Gwilhelmus Antisiodorensis pispek*: Mikoron az mennyei szenteknek tisztösségöt tészönk, akkoron Úristent az ő szentiben dicsérjek . Másod oka Úristennek jóvolta. Mert az véghetetlen jó Isten vitézködő anyaszentegyházhoz úgy szokta osztani az ő kegyelmességének segödelmes ajándékát, hogy az halandó emberfiai közől választott szolgáinak miatta es megótalmazja, kinek mint érdeme volna reá. Annak okáért es szokott keresztyén anyaszentegyház az választott szentöknek átala könyörögni Úristennek minden szikségben. Harmad oka lén szíz Szent Pál ősönknek nagy érdemes volta, miként olvastatik őróla: miképpen az mi felséges megváltónk ő szent mennybemenetinek utána ez ő bódogságus szolgájának lelkét kilemb-kilemb nyomorkodásnak* es mukának utána az erek nyugodalomra hivá: azonképpen az ő léleknél kil való testét es, kiben hatvan esztendeeg, mint régen Illés prófétát*, az pusztának kietlenségében hollómadár szolgáltatja átal mennyei ménnával az ő szentséges életének érdeme szerént: nem akará, hogy elyen jeles confessora es emberi dicséretnél kil elmúlnék es megfosztatnék. Egy jeles oka es lén, hogy Szent Jeromos doktornak átala az ő szent élete megírattatnék sokaknak látására es hallására. Annak utána kilemb-kilemb országokra hordoztatni es végre híres-neves Magyarországba e-helhetni*[…]* Negyed oka az első helhöztetéseknek tisztöletlen voltok es méltatlan voltok: annak okáért Úristen sem engedte elyen drága kencsnek nemes voltát tisztöletlen helyen tartani, es az pogán országban, hol sem Úristennek, sem az ő szentinek böcsölet nem tétetik. Annak okáért, es miért az nagy Konstantinápol es eltöretnék végre, es pogán kézben adatnék, kit immáran megértönk, es káromlás történhetött volna lenni ez nemes confessornak, kinek nem illik lenni: azért méltóbbnak láttaték hozattatni ez szent Magyarországnak nemes hegyére, holott tisztösséggel tartatik, mint látjok.
Harmad részében lészen tanuságunk nagy használatosságáról: kik jóllehet sokak volnának, de rivid voltáért csak imez hármakat lássok meg. Első használatja lén szíz Szent Pál ősönknek Magyarországban hozása az nagy felséges régi Lajos királnak veneccéseken való diadalma, kinek mikoron fogadást tett vóna, hogy ha az venecceieket meghódolthatná, onnan őtet kihozná Magyarországban; es hamar való időben akaratjának ura lén. Másod használatja lén az szent remete szerzetnek megsokasúlása Magyarországban, kik annak elette felette kevesen es ritkán valának: de annak utána az nemes szent ősenkhöz való ajojtatusságból annera megsokasúltanak, mint az tengernek fövenye. De az magyari nagyságus urak es azon való ervendetes bizodalmokban nagy sok helyen az ország szerteszerént, kilemb-kilemb nemes szent kalastromokat rakattanak, es ez világi jószággal megajándékoztak. Tudniaillik régi Lajos királ Buda felött Szentpált, szepösi urak Gombaszegöt, Porvát es Tokajt, Palóczy urak Ujhelyt, Prini Emre nadrispán Terebest, Haraszty Ferenc Családit, Mátyás királ Csútot, Zsámbokot es Buda felött Fejéregyházát, László* királ Szentjogot, Czudar Péter Ládot, Kinizsi Pál Vázsonyt, Tamás érsek Szentandrást, Buszlay urak Mindszentet, az Nagy-Bánffyak Szentpétert Somogyban, ki* mind ő idvessége szerén mint akarták es tehették, Úristennek dicséretire es Szent Pál ősönknek erek emleközetire. Íme, nagy használatossága lelki jószágában. Harmad használatja az nemes confessornak, es mind az ő szentséges fiainak naponkéd való esedözésök. Ó, szerelmes atyámfiai, ki mondhat ellene, hogy még régen ennek elette nyomorúságot szenvedött volna ez szegén Magyarország, ha ez édes Krisztusnak confessora ő szerelmes fiaival nem ótalmazta vóna, asszonyunk Szíz Máriával egyetemben.
Hogy kedég kiváltképpen ótalmazja az ő szerzetbeli fiait Pál ősönk, elyen bizony példával bizonyúltatik. Vala Diósgyőrben egy magabíró* porkoláb, kinek Imre vala neve, vámosi vajda fia. Mikoron ugyan ottogyan* való kalastrombeli őseket* nagy erésen háborgatná, szolgájokat levervén es ennenmagokat fenyegetvén, barmok fiait es levágatván: látván az szegén konvent, hogy soha meg nem szennék* róla: essének* az úristenhez es szent őséjökhöz kenyeregvén, hogy segejtenék meg őket. Ime, nem feledtetének el az ő kenyergésekben. Dicsőséges Szent Pál ősenk neki jelének az kegyetlennek, ágyában fekvén, nagy szép vén ember képében, fejér palástjában, es egy mankót tartván ő kezében, úgymint szomorú szívvel tekéntvén őreája, es monda: „Aluszsz-é, te kegyetlen? Ó, te gonosz, napjafogyott*! mire gyetröd, kénzöd az en fiaimat? Higgyed, hogy bosszúállatlan el nem múlatod: De ezennel ennen kezemmel eleget vészök; es végnapodon erekké el kell vesznöd.” Azt megmondván, annera castigálá őtet*, mígnem megemészté amit ett vala, es elenyészék előle. Az nyavalyás ember kedég felszököllék ágyából, es nagy ivöltést, kiájtást kezde tenni úgy, hogy az egész udvar mind feltámada, es nagy csodálattal megbeszéllé őnekik, mint járt vóna, es megmutogatván őnekik mind hátát, vállait, miképpen felszakadoztak vóna az vereségben. Mely vereségből megtanúla, es jobbaddá lén, parancsolván mind hozjá tartozóknak, hogy senki őket ne bántaná, az jámbor őseket. Annak utána nem sok idő elmúlván, az hadba vesze, kinek még az testét sem tudhaták hova lett vóna el.
Másod példa: Az időben mikoron írnának 1422. esztendőben, Zsigmond császárnak idein, vala Soklyós* várában egy jámbor László nevő porkoláb, ki felette jó életűnek láttatik vala emberi ítélet szerént, es Szent Pál ősönket mi ő remete fiaival nagy tisztösséggel hallgatja vala, kiknek szent imádságokban es felette bízik vala. Mikoron azért halálára jutott vóna, hagyá meg hozjá tartozóknak, hogy mint kimúlnék, ottan vinnék testét Bajcsba, az remetékhez temetni. Mikoron azért mint olyan embert nagy tisztösséggel el-betették vóna az koporsóban, hogy befödözjék, ottan felile* az koporsóban. Es akkik ott valának, mind kifutának, megijedvén az nagy csoda dolgon. Marada meg ott imádkozván csak egy vén remete, kinek fráter Lukács vala neve, kenyeregvén Szent Pálnak, hogy ne hadná elveszni az jámbornak lelkét.
Ez fráter látván az csoda dolgot, nagy bátorsággal eleiben járula, es monda: „Szerető fiam, élsz? László fiam, ugyan bizony-é*, a mit mívelsz? Ha te vagy, kérlek mondd meg, mint vagyon dolgod, mi oka, szerető fiam, hogy esmeg ez iszamó* világra tértél? Monda az szegén jámbor, mintha hoszjú útról jött vóna, nagy fohászkodással: Ó, szent atyám, hidd be azokat es, kik kive futának, mert rémlés* nem vagyok, hogy mindenek hallására jelentsem meg, mint lén dolgom, hogy hallják Úristennek ő csodálatus, igazságus ítéletét. Mikoron mind bejöttenek vóna az koporsóhoz az szentegyházban, monda nagy rekedözött szóval: En szerelmes atyámfiai es barátim, halljátok az felséges bírónak igaz ítéletit, ki enrajtam bínesen beltelék. Mint az betegség kitolá az lelköt belőlem, azon szempillantásban viteték Úristennek ítéletire, es előve hozának egy nagy könyvet, es mikoron fejemre olvasták vóna, tebb jót nem találának mind en életemben, kit halálos bínnel kil tettem vóna, hanem csak ötödfél páternostert; az gonosz téteménynek kedég száma nem vala. Annak okáért es az pokolbeli ellenségök azon nagy eremben levén, szorgalmaztatják vala igazságra az Uristent. Azt látván, hallván, mondhatatlan nagy félelembe es keserűségben esém, es mikoron kétségben akarnék esnöm, mert nem helye es ideje az szent penitenciának: de miért en életemben tisztösséggel tartottam vala Szent Pált mind ő fiaival, hát nem voltam elfeledvén őnálok. Es ime azonközben egy nagy tisztölendő vén, úgymint fejér öltözetben volna es egy mankó volna ő kezeiben, nagy sok sereggel el-oda jeve, es leesvén az felséges bírónak elette, monda: Kérlek, en kegyelmes uram, végyed el te nagy igazságos haragodat ez szegén lélekről, es bocsássad meg ő bíneit, mert jóllehet érdemlené az erek veszedelmet, de maga tegedet meg nem tagadott, es énhozjám mind fiaimmal ajojtatussága volt, es segédségöt tett: azért bocsáttassék az lélek esmeg az halandó testben, en tartson penitenciát.
Azt hallván az Úristen, meghallgatá az ő szerető szentit ő kérelmésekben, es harminc napot engedének penitenciára. Hogy ezeket mind elbeszéllette vóna, monda esmeg az feltámadott ember: Hogy kedég ezek bizonyok légyenek, olyan jegyét adom: mert ez mai napon az en kisded fiam kimúlik ez világból, es az tokos ló*, kit emelettem hoztatok, az az cintirim* kapua előtt ezennel leesik es meghal. Es mind azonképpen beltelének. Azért feltámadása után harminc napig azon kalastromba az jámbor ősfiak között megmaradván, oly módon tarta penitenciát, hogy az harminc napig sem ételt-italt, sem álmat nem vét hozjá, de néha tett kézi munkát, es az szent időnek tebb részét mind sírásban, ohajtásban es ajojtatus imádságban múlatta ki, es koronkéd nagy hálákat ád vala dicsőséges Szent Pál ősönknek mind ő fiaival, hogy az erek kárhozattúl megszabadojtották vóna ő szent imádságoknak miatta. Es azonképpen az harmincnapi penitenciatartásnak utána bódogúl múlék kive Úristenben.
Kik annak utána látták az ő koporsóját, azt mondják, hogy az ő kisded fia, ki kive múlt vala, miért azon koporsóban helyheztetött, még mind ez napig egészen vagyon, de az ő atyja porrá lett teste szerént. Kiből nyilván megismertetik dicsőséges Szent Pál ősönknek es az ő szerzetes fiainak Úristennek előtte nagy érdemes es jószágus voltok, kikben minket es részeltessen Atya, Fiú, Szentlélek erekkől-erekké. Amen.