Az boldog Szent Elek születték rómabeli nemes szülőktől. Atyjának neve vala Eufemianus, anyjának kedég neve vala Aglaes. Ez Eufemianus az római császárnak udvarában első vala, ki oly igen nagy úr vala, hogy mindennap háromezer vitézek állnak vala neki udvart, kik naponként aranos bársonnal öltöztetnek vala es pártaövekkel öveztetnek vala. Vala pedig ez Eufemianus mondhatatlan igen irgalmas ember; es naponként az ő házában az szegéneknek, árváknak, özvegyeknek es zarándokoknak három asztalok szereztetnek vala, kiknek ez Eufemianus nagy szeretettel elejökben szolgál vala. Annak utána azokat házátul elbocsátván, ő is kilenced óra koron szerzetes jámborokkal es egyházi emberekkel Istennek félelmében eleséget veszen vala. Az ő jegyese kedég Aglaes, az is hasonlatos nemes jósággal fénlik vala. De maga őnekik magzatjok nem vala. Végre az sok jámbornak könyörgésökre őket Isten magzattal szerette, kit Eleknek nevezének. Mikoron azért ez nemes magzat születtetett volna, felfogadák ez nemes jámborok, hogy teljes életökben örök tisztaságot tartanának.
Az gyermek kedég nevekedvén, adák őtet diáki tudományokra, ki az pogán bölcseknek könyvöket rövid időn mind eltanulá. Az hőskorságra* azért jutván, atyja az császárnak udvarából őneki jegyest jegyze. Az mennyegzőnek napja is mikoron eléjött volna, ez boldog Szent Elek jegyesével ágyasházokba elbémene, olymint elnyugovásra. Tehát ez szent ifjú kezdé jegyesét az Istennek félelmére intenie, es kezdé őelőtte az szent szízességnek nemes jószágát* prédikálnia. Ennek utána ujjából aran jegygyűrűjét kivevé, es pártaövének farkvasát* elmetszé, es jegyesének adá, es mondá neki: Vegyed ezeket, én szerető jegyesem, es tartsd meg, míg Isten akarja, es legyen Isten teveled es énvelem! Jegyesétől azért elbúcsúzván, vőn atyjának kincséből annyit, mennyit esmére szükségesnek lenni. És ekképpen éjtszaka atyjának udvarából el-kimene. Es titkon egy hajóba el-bémene, es az tengeren Laodiciába* mene. Innen is felkele es Szíriának, ez tartománynak egy városába, kinek Edissza* vala neve, el-bémene. Ez városban való szentegyházban urunk Krisztusnak képe emberi kéz nélkül írattatott* gyolcson tartatik vala. Mikoron azért az városba jutott volna, atyjának temérdek kincsét, kit hazól* vitt vala, mind az szegéneknek osztogatta, es drága ruháját róla lehányván, szűrben öltözék, es az több szegénekkel egyetemben az szentegyháznak porticusába* leüle, es az bémenőktűl es az kijövőktűl kezde Istennek szeretetiért alamizsnát koldulnia. Az alamizsnából kedég amennyit esmér vala magának szükségnek lennie, azt magának tartja vala, az fölötte valóját szegén társainak osztogatja vala.
Onnétan hazól kedég híre lőn benne Eufémianusnak, hogy fia, Elek, elfutott volna, es rajta igen elkeseredék. Es íme, ez világnak minden országira es tartományira szolgáit küldé, hogy az ő szerető fiát szeretettel megkeresnék, es viszont Rómába vinnék. Meghagyta vala kedég Eufemianus az ő szolgáinak, hogy valamely városba avagy falukba érnének, tehát az szegéneknek alamizsnát osztogatnának, hogy az édes Isten az ő imádságoknak miatta méltóltatnék megjelenteni fiát, holott* volna. Az szolgák közül kedég nikiek* menének az Edissza nevű városba, holott Szent Elek nagy szegénségben lakozik vala. Es Szent Elektől az szolgák megismertetének, de Szent Elek őtőlök meg nem ismerteték. És az több szegénekkel egyetemben az szolgák Szent Eleknek is alamizsnát adának, kit az Szent Elek nagy hálaadással vévén, ím, ezt mondja vala: Hálákat adok tenéked, én édes Istenem, hogy én érdemlettem az én szolgáimtúl alamizsnát vennem.
Ezenközben az szolgák mind megtérének, es Eufemianusnak megmondák, hogy fiát sehol meg nem találhatták volna. Ez Szent Eleknek anyja kedég felöltözteté őmagát gyászruhába, es ágyasházának egyik szegében zsákot teríte le az földre, es ím, ezt mondá: Itt ez helyen sírásban es óhajtásban megmaradok, mígnem az én szerető fiamat szemeimmel látom. Az Szent Eleknek jegyese, az is mondá napának*: Veled egyetemben én is itt ez helyen sírásban megmaradok az gerlicének módja szerint, mígnem valamit hallok az én szerető jegyesemről.
Amonnétan* kedég Szent Elek tizenhét egész esztendőkig az felül megmondott szentegyháznak ponicusában megmaradna. Egy néminemű napon kedég asszonunk Máriának képe, melyet az szentegyháznak nagy oltárán felfaragtanak vala, az egyháznak custosának* megszólala, es mondá neki: Hozd be onnétan kivől* az Istennek emberét, mert méltó Istennek országára, mert Istennek lelke nyugoszik őrajta, es az ő imádsága, miképpen az tömjénnek füstje, felmegyen Istennek elejbe. Hallván ezt az custos, nem értheti vala, kiről mondaná. Mondá ismét neki asszonunknak képe: Amaz szegén az Istennek embere, aki az porticusban az szegének között legutól ül. Tehát az custos legottan kiméne, es Szent Eleket kézen fogva az szentegyházba nagy tisztességgel el-bévivé. Ebben kedég híre lőn mindaz tartományban lakozó embereknek es jelesben az városban lakozóknak, es kezdék ez Szent Eleket mint Istennek szentét tisztelnie.
Szent Elek kedég akarván az hiú dicsőséget eltávoztatnia, titkon az városból kifuta es ismét Laodiciába méne, holott hajóra üle, hogy Siciliának Tarsomába* menne. De isteni akaratból az tengeren vész támada, es Szent Eleknek hajóját az vész Rómának partjára veté ki. Látván ezt Szent Elek, kezde magában gondolkodnia, hová menne. Tehát mondá magában: Elmegyek atyámnak házához, es nála ismeretlen megmaradok, es egyébnek térő mégsem leszek. Mikoron azért Szent Elek Rómának egyik piacán előre indult volna, látta: tehát atyja az császároknak udvarokból nagy sereggel kijődögél. Mikoron Szent Eleket elhaladta volna, kezde Szent Elek nagy torokkal utánakajátania, es im, ezt mondania: Istennek szolgája, Eufemianus! Engemet, szegén zarándokot fogadj be az te házadba, es tarts el asztalodnak morzsalékjával, hogy az Úristen is méltóltasson irgalmasságot tenni az te egyetlenegy szarándok fiaddal! Ezt hallván atyja, hátratekinte, es szemeiből az könny ottan kiindula, es ez szegén szarándokot házába béfogadá fiának szeretetiért, es őneki tulajdon házat* ada es tulajdon szolgát szerze, ki neki híven es kezdé őtet asztaláról szeretettel tartania.
Ez boldog Szent Elek kedég atyjának házánál az szent imádságokban iresködik* vala, es az ő szent testét vigyázásokkal es böjtölésekkel gyötri vala. Az udvarnak ifjai kedég őtet sokképpen csúfolják vala, mert nékiek őtet arcul verik vala, nékiek szakállát szaggatják vala, es nékiek az mosdóvizet nyakába öntik vala, de ő mindezeket Istenért nagy békességgel elszenvedi vala. Atyjának es házánál ez boldog Szent Elek ismeretlen tizenhét egész esztendőkig megmaradna, végre megesmeré, hogy Úristen ki akarná ez világból venni. Az szolgától, ki őneki szolgál vala, tentát es papirost kére, es életének minden rendét megírá. Ennek utána az papirost markába bészoritá, es lelkét Úristennek nagy boldogságosul megadá.
Az jövendő vasárnapra kedég az pápa, Innocencius az két császárokkal*: tudniamint Arkádiusszal es Honóriusszal es mind az községgel felgyűlt vala az Szent Péternek egyházába, es íme, az nagy misének utána az szentegyházban szózat lőn az égből, mondván: Jöjjetek én hozzám mind ti, kik munkálkodtok es meg vagytok terheltetvén, es én megelégítlek titeket. Hallván ezt ottan, mind földre hullának, es íme, esmét az szózat másodszor mondá: Keressétek meg Istennek emberét, hogy imádjon Rómáért. Mikoron azért keresték volna, es sehol meg nem találhatták volna, harmadszor ím, ez mondaték nékik: Az Eufemianusnak házában keressétek! Tehát az pápa az császárokkal megkérdék, hogy ki volna az ő házában az Istennek embere. Eufemianus kedég kezdi magát menteni, hogy mivel nem tudná.
Felkele azért az pápa az császárokkal es mind az községgel es Eufemianusnak házához menének. Ezenközben az Szent Eleknek szolgálója álla urának elébe, es mondá neki: Lássad, uram, netalántán az szegén ember az Istennek embere, kit te fiadnak szeretetéért udvarodba béfogadtál vala, es engemet őneki szolgául adtál vala; ez ember igen békességes vala es nagy imádságú vala. Ezt hallván Eufemianus, Szent Eleknek cellájába elbémene, es őtet halva találá es látta az ő orcáját fénleni, miképpen angyalnak orcáját, es akará az levelet kezéből kivenni, de nem teheté. Tehát hamar az cellából kifordula, es az pápának es az császároknak ezt megmondá. Azok is az cellába ottan el-bémenének es őneki ekképpen szólának: Istennek embere, jóllehet, hogy bűnösök legyünk, de maga ez országnak birodalmát valljuk* es az lelkipásztorságnak tisztét, kérünk azért tégedet, hogy engedjen minekünk ez levelet, hogy lássuk es értsük, mi vagyon benne.
Ezt mondván az pápa, járula es az levélhez nyúla, es az levelet Szent Elek neki engedé. Tehát íme, az pápa az levelet mind az sokaság előtt es atyja előtt elolvastatá. Hallván kedég Eufemianus, hogy az ő fia volna, legottan elkeseredék, es az nagy keserűségnek miatta ottan földre leesék. Ennek utána egy kevés erőt vévén, az szolgák az földről felemelék, es Eufemianus kezdé ruháját szaggatnia, vén szakállát es haját tépnie, önnönmagát ököllel arcul vernie, es szent fiának testére leborulván, ilyetén sírást tennie: Ó, jaj, énnékem, én szerető fiam, mi okáért háborítál ily igen meg engemet, es ennyi sok esztendőtűl fogva neveléd keserűségemet. Jaj, énnékem, nyavalyásnak, mert ím, látlak tégedet, én vénségemnek istápját énelőttem az nyoszolyában feküdnöd, es énnékem nem szólhatnod. Ó, jaj, énnékem, minémű vigasztalást vehetek immár ezután.
Ezenközben híre lőn benne anyjának es, es íme, miképpen az tenyésző oroszlán megszaggatván az hálót, siet az ő kölkeihez, ezenképpen Szent Eleknek anyja ruháit megszaggatván, haját megbocsátván, kezeit fejére felkulcsolván es szemeit mennyországra felemelvén, kezde az szent testhez sietnie. De mikoron az sokaságtúl hozzá nem juthatna, kezdé nagy kajátással ím, ezt mondania: Adjatok utat énnékem, római férfiak, hogy láthassam az én szerető fiamat es azt, ki emlette* az én emleimet. Ezenközben nagy erővel juta az szent testhez, es legottan esék reá, es nagy sírással ím, ezt kezdé mondania: Ó, jaj, énnékem, én szerető fiam, én szemeimnek világossága, lelkemnek vigasztalója, méhemnek édes gyümölcse es teljes életemnek egyetlenegy reménsége, miért cselekedél ily kegyetlenül mivelünk! Látod vala atyádat es engemet, nyavalyást naponként siránkoznunk, es nem jelentenéd magadat minekünk meg! Ezeket mondván ottan-ottan elterjeszti vala magát az szent testen es néha orcáját apolja* vala, néha ajakit, néha szemeit es néha homlokát. Szent Eleknek orcája pedig fénlik vala, mint az nap. Néha pedig anyja téríté vala magát az községre, es nagy sírással ím, ezt mondja vala: Ó, mind ti, kik most jelen vagytok, sírjatok énvelem. Ezen szerető fiam tizenhét egész esztendőkig ismeretlen lakozott az én házamnál; az ő szolgái sok bosszúságot tesznek vala rajta, es mind békességgel elszenvedi vala. Jaj, azért énnékem, én édes fiam, Elek! Ezeket mondván, az angyali arcát kezeivel megilleti vala.
Azonban híre lőn benne jegyesének is, ki magát gyászruhában felöltözteté es nagy sírással ő is folyamék* édes jegyeséhez, kinek szent testére esvén, ím, ezt kezdé mondania: Ó, jaj, énnékem, én szerető jegyesem, mert ez mai nap özveggyé maradtam, ma törettetett el az én tüköröm, es immár nincsen kire felemelnem az én szemeimet; ma kezdetett el az én sírásom, kinek soha vége nem lészen! Az község azért ezeket hallván és látván, hozzájok képest* nagy sírást tesznek vala.
Látván ezt az pápa es az császárok, az szent testet tiszteletes nyoszolyába helyezteték, es Eufemianusnak udvarából Rómának piacára kiemelteték és felkajátottak, hogy az Istennek embere megtaláltatott volna, kit egész rómaság* keres vala. Tehát az nép az szent testnek látására feltódula. Valamely kór ezt szent testet illeti vala, ottan egészséget veszen vala; az vakok látást, az sánták járást es az ördöngösök megszabadulást vesznek vala. Az pápa kedég az császárokkal ez nagy csodát látván, önnönmaguk kezdék vállukon az nyoszolyában ez szent testet vinnie, hogy ők is az szent testtől megszenteltetnének. Tehát az pápa az császárokkal parancsolának, hogy az utcákra kincset hintenének, hogy az község arra esvén, az szent testet könnyebben vihetnék.
De az nép az kincset hátravetvén, inkább siet vala az szent testnek látására es illetésére. Nem viheték azért tovább: Szent Eleket nagy fáradsággal bévivék Szent Bonifaciusnak egyházába, s ott ez testtel egyetemben hetednapig Istennek dicséretiben megmaradának, és ez Szent Eleknek aranyból es ezüstből es drágakövekből nemes koporsót alkotának, kibe Szent Eleknek testét nagy tisztességgel béalkoták. Az koporsóból kedég mindeddig nemes illat származik ki. Kimúlék azért ez boldog Szent Elek ez világból, es Úrban elnyugovék. Urunknak születésének utána, mikoron írnának ezerháromszázkilencvennyolc esztendőben. Az mi Urunk, Krisztusnak dicséretire, ki Atyával es Szentlélekkel él es országol mindörökké. Amen.