Három körösztyén leánt ragadtak volt el az törökök, és vittek volt császárnak eleiben: egyiknek volt Agapes* neve, mássiknak Cionia*, harmadiknak Hyrena*. Íme, én nektök megírom, miképpen űk az császárral veteködtenek az körösztyén hit mellett és az ű szüzességöknek megtartásáért: ez okáért, hogyha mikort titöket is odaragadandnak, tahát ti is úgyan tegyétök, mint ők tettek az hitért és az szüzességért. Jó volna, azkitől lehetne.
Mikort császár eleiben vitték volna őket, látá, hogy igön szépök volnának.
Mondá nekik CSÁSZÁR.
Ha az Krisztust megtagadjátok, és az mi törvényönkre állotok, és az mi isteninknek áldoztok, tahát az én császári házamban elsők lesztök: és magamnak jegyössöl választlak, és nektök császári menyegzőt szörzök, mert nömös voltotok és szépségtök ezöket illeti lenni.
Felele AGAPES nevő szűz, mondá az császárnak.
Légy bátor dolgodban! Ne legyön gondod az mi menyegzőszerzéssönkre, mert mi soha az körösztyén nevét meg nem tagadjok, és szüzességönket egészen megtartjok.
Mondá az CSÁSZÁR.
Mit akar ez? Micsoda bolondság vagyon veletök?
Felele AGAPES.
Minemő bolondságnak jegyét esméröd mi bennönk lenni?
Mondá az CSÁSZÁR.
Nyilvánvalót és igen nagyot.
Felele AGAPES.
Micsoda az?
Mondá az CSÁSZÁR.
Íme, az, hogy az mi törvényönket nem akarjátok tartani, de használatlan körösztyén törvény tartás után jártok, kiben semmi haszon nincsen.
Felele AGAPES.
Ez elyen beszédödért elveszt Isten tégödet és mind hozzád tartozót.
Mondá az CSÁSZÁR.
Ez megbolondult. Vigyék el előlem.
Mondá az mássiknak, CIONIA nevő szűznek.
Te mit mondasz?
Felele CIONIA.
Az én néném nem bolond. De méltán az te bolondságodat feddi.
Mondá az CSÁSZÁR.
Ez még az másiknál is bolondabb. Vigyék el előlem. Jüjjen elővé az harmadik, az Hyrena.
Elővé álla HYRENA nevő szűz, mondá az császárnak.
Az harmadik amazoknál keménben szól, és azt mutatja, hogy mindönben neköd ellent tart.
Mondá az CSÁSZÁR.
Hyrena, noha kisebb vagy amazoknál, légy nagyobb méltósággal náloknál.
Felele HYRENA.
Mutasd meg, kérlek, mi módon lennék.
Mondá az CSÁSZÁR.
Hajts meg nyakad az istenöknek, és légy az te nénéidnek tanóságnak példájául és szabadéttásnak.
Felele HYRENA.
Azok tisztöljék az bálványokat, kik Istennek haragjában akarnak esni: én az én királi kenettel megkent nyakamat meg nem szörnyőtöm, azaz szörnyővé nem teszöm, az bálványoknak lábokhoz esvén.
Mondá az CSÁSZÁR.
Az istenöknek való tisztösségtétel nem szégyönét meg, de inkább igön tisztöl.
Felele HYRENA.
Mit lehet éktelenb tisztöletlenség, és mi lehet nagyobb éktelenség, mint szolgákat úgyan tisztölni, mint urakat.
Mondá az CSÁSZÁR.
Én azt adom tanáccsá, tisztöljed uraknak és fejedelmeknek istenöket, és ne mondd őket szolgáknak.
Felele HYRENA.
S nem szolga-é, az ki emböri kéztől csináltatott és jutalmon megvétetött?
Mondá az CSÁSZÁR.
Efféle vakmerőséggel való szókat kénokkal kell eltávoztatnonk.
Felele HYRENA.
Ezt kévánjok mi, hogy a Krisztosnak szerelméjért kénokkal szaggattassonk.
Mondá az CSÁSZÁR.
Ez vakmerők, mi parancsolatinknak ellenttartók, láncokkal megkötöztessenek, és Fabius fejedelemnek vittessenek, hogy őket tömlöcben vesse és ott tartsa.
Mondá FABIUS FEJEDELEM.
Legényök, vigyétök az tömlöcben őket!
Azok ottan elvivék. Hogy immár ott tartatnának, mondá FABIUS egyször nekik.
Hozzátok előmbe őket, hadd lássam szömeimmel.
Azok ottan kihozák az tömlöcből.
Mondá FABIUS, hogy látá őket.
Mely szépök, mely nömös leányok ezök.
Mondának az LEGÉNYÖK.
Bizonyával, hogy szépök.
Mondá FABIUS.
Megfogattattam nékik szépségökkel.
Mondának az LEGÉNYÖK.
Hisszök azt.
Mondá FABIUS.
Állétom, hogy szeretségömre vonhatom őket.
Mondának az LEGÉNYÖK.
Nehezen tehetöd szerét.
Mondá FABIUS.
Mi okáért?
Mondának AMAZOK.
Mert erős hitővék, azaz erős hitök vagyon.
Mondá FABIUS.
Szépön szólok én nekik.
Mondának AMAZOK.
Nem gondolnak vele.
Mondá FABIUS.
Én ottan kénnal fogok hozzájok.
Mondának AMAZOK.
Avval sem gondolnak.
Mondá FABIUS.
Hát megyönk.
Mondának AMAZOK.
Lássad.
Mondá FABIUS.
Vessétök űket ímez palotában, hadd nézhessem űket gyakran.
AZOK ottan odaveték, mikor immár ott tartatnak, kérdé az őrzőket FABIUS.
Mit mívelnének éjjel?
Mondának ŰK.
Mind imádkoznak.
Mondá FABIUS.
Menjönk el oda hozzájok.
És hogy oda mentenek volna, mondá FABIUS.
Íme, én bémegyök hozzájok. Várjatok meg itt ti engömet az ajtó előtt, mert én ma velök akarok lennöm. És én kévánságomnak eleget akarok tennöm.
Mondának AMAZOK.
Menj el, megváronk.
Hogy bé kezdött volna menni, mondá AGAPES nevő szűz.
Valaki az ajtón vagyon.
Mondá HYRENA.
Az boldogtalan Fabius akar bejőni.
Mondá CIONIA.
Úristen oltalmazzon.
Mondá AGAPES.
Amen.
Azonközben igön kezdenek az fazokak és az födők egymásra szökdösni, kik ott tartatnak vala az háznak egy szegletiben.
Mondá CIONIA.
Mi dolog ez?
Felele HYRENA.
Ím, meglátom. Látá űtet, hát igön ölelgeti és apolgatja az fazokakat, mondá az többinek: Ímé, ez bolondnak elveszött esze, alétja* azt, hogy mivelönk vagyon.
Mit ott cseleködnéjék FABIUS, nem tűrhették imezök mívettetlen.
Mondá HYRENA.
Mind arcája, mind keze olyan, mint szerecsönnek. Ruhája ondok, szörnyő.
Mondá AGAPES.
Illik, hogy kívül es olyannak láttassék, miképpen belöl bírtatik ördögtűl lelkében.
Mondá HYRENA.
Ám ki akarna menni. Lássok, mit szólnak szolgái, hogy látják ezképpen kimenni űtet.
Hogy láták az LEGÉNYÖK, mondának.
Mi ördög ez, ki reánk jő! Fussonk el.
Mondá FABIUS.
Hová futtok? Várjatok meg, és vigyetök az világgal az én házamban.
Mondának az LEGÉNYÖK.
Szava olyan, mint uronknak, de az képe olyan, mint ördögnek; fussonk azért.
Mondá FABIUS nekik.
Császár eleiben megyök, és mit rajtam tettenek, neki megpanaszlom.
Hogy az AJTÓTARTÓK látták volna, megijedének tűle, aláverék az grádicson, és meghagyák neki, hogy többé oda ne menne.
FABIUS nagy jajgatással ezt kezdé mondania.
Íme, mely szép testtel én valék, mely igön tisztöltetöm valék. Ím, mast valaki lát, mindön utál, mindön fut tűlem. Elmegyök feleségömhöz, és megkérdöm tűle, mint vagyon dolgom.
Hát im, eleiben jő nagy jajveszikkel, hogy látá, mondá neki.
Mi lelt, lám bolond vagy, hogy mindönök tégöd mívetnek?
Mondá FABIUS.
Immár értöm, hogy ű ördögségökkel csalattam meg.
Mondá FELESÉGE.
Az énneköm nagy szégyön, ezön én igön bánkódom, hogy én nem tudtam, hogy ígyen vagyon dolgod.
Mondá FABIUS.
Azt parancsolom, hogy elővé hozassanak az gonosz leányok, és ruhájokat rólok levonják, és ez ely dolgokért tűlönk nyilván megmívettessenek és megtöressenek.
Elmenének az LEGÉNYÖK, és megjövének, mondának.
Csak hejában munkálkodonk, mert ruhájok testökhöz ragadott. Uronk kedég igön aluván, hortyog. Menjönk el az császárhoz, mondjok meg neki mindezöket.
Hogy megmondták volna, mondá az CSÁSZÁR.
Igön bánom, hogy így vagyon az dolog, de hogy ez hitván szömélyök el ne higgyék magokat, és hogy az istenöknek csúfolást ne merjenek tenni, Varjúst* választom hozzájok, hogy ű kénzassa űket.
Mondá VARJÚS az legényöknek.
Hol vannak az hitván leányok, kiket néköm kénzatnom kell? Hozzák előmben az ketteit, Hyrenát hagyják ott, netalám hamarban megtér, ha ímezöknek kénjokat nem látja.
Elhozák űket, mondá nékik VARJÚS.
Agapes és Cionia, engedjetök én tanácsimnak, áldozzatok az istenöknek.
Mondának ŰK.
Az örök Atyaistennek és Fiúnak és Szentlélöknek szönetlen áldozonk.
Mondá VARJÚS.
Azt én tinéktök tanáccsá nem adom, sőt még kénnal is attúl tiltlak.
Mondá AGAPES.
Ne tilts, mert soha nem áldozonk az bálványoknak.
Mondá VARJÚS.
Ne legyetök kemén szívűek. Áldozzatok az bálványoknak, ha kedéglen azt nem akarjátok, megöletlek titöket császárnak hagyása szerént.
Mondá CIONIA.
Illik, hogy császárnak engedj az mi halálonkra, kinek mi parancsolatit utáljok.
Mondá ottan VARJÚS.
Legényök, fogjátok ez káromlókat, és vessétök a tőzben.
Fogák ottan szegényöket, és kezöket, lábokat megkötözék, és az tűzben veték: de az Úristen, im, elyen nagy csodát tén velök, hogy sem ruhájok, sem hajok, sem testök meg nem ége, de ha mint csak elaludtak volna, lelköket Istennek megadák.
Mondá VARJÚS.
Hozzátok ki Hyrenát is!
Hogy kihozták volna, mondá neki VARJÚS.
Ijedj meg az te nénéidnek halálokon, és ne akarj úgyan elveszni, mint űk.
Mondá HYRENA.
Akarom én az ű példájokat hallván követni, kinek miatta érdömljek űvelök örökön örökké vigadni.
Mondá neki VARJÚS.
Én azt mondom, fogadj szót, engedj én tanácsomnak.
Mondá HYRENA.
Nem engedök én bűnre tanácsozónak.
Felele VARJÚS.
Ha nem engedsz, nem hamar öletlek meg, de nagy hosszú kénokat tétetök rajtad.
Mondá HYRENA.
Mennyével nagyobban gyötretöm, annyéval nagyobban felmagasztatom.
Mondá neki VARJÚS.
Az kénokat nem félöd: olyat teszök rajtad, hogy kitől félsz.
Mondá HYRENA.
Valamit énrajtam tész, mind meggyőzöm Krisztus segítségével.
Felele VARJÚS.
Én az bordélban vitetlek tégödet, és az te testödet ott igön megförtőztettetöm.
Mondá HYRENA.
Jobb, hogy az test megförtőztessék akárminemű bosszúságokkal, honnem mint az lélök bálvánimádásokkal.
Mondá VARJÚS.
Ha társok lész az kurváknak, nem számláltathatol ozton az szüzeknek társaságokban.
Mondá HYRENA.
Az gyönyörűség nemz ként, az szükség koronát; nem mondatik az bűnnek, mire nincsen akaratja az lélöknek.
Felele VARJÚS.
Héjában kedveztem az ű ifjúságának, hejában könyörültem rajta.
Mondának az LEGÉNYÖK.
Azt mi jól tudtok, hogy semmiképpen el nem hajol az ű hitiről.
Mondá VARJÚS.
Nem kedvezök többet neki. Vigyétök el űtet az bordélban.
Mondá HYRENA.
Nem visznek.
Felele VARJÚS.
Ki tilt meg.
Mondá HYRENA.
Az, aki ez világot bölcsességével bírja.
Mondá VARJÚS.
No majd meglátom, ha segél.
Mondá HYRENA.
Bátor.
Parancsolá VARJÚS, hogy elvinnéjek: azontúl két ifjak jüvének, és Varjúsnak szolgáitúl Hyrenát megvevék, és ottan közzel való hegynek tetejére felvivék. Varjús szolgái megtérének, kérdé űket urok: Mire oly hamar megjüttek volna, és hogy hol volna Hyrena
Mondának amazok.
Ímez hegy tetején vagyon.
Mondá VARJÚS.
Ó, ti hétók*. Kezdé űket szidnia és fenyögetni.
Mondának amazok.
Mit szidsz, mit fenyögetsz? Istenök tégöd elveszessenek! Nám* mindönben engedtönk teneköd, semmiben még nem törtök meg parancsolatodat.
Felele VARJÚS.
Lám, parancsolám, hogy ez szófogadatlan dagályos* leánt bordélban vigyétök. Mire nem vittétök?
Mondának amazok.
Mert két ifjak jüvének; azt mondák, hogy te küldted űket, hogy Hyrenát az hegy tettére vigyék.
Felele VARJÚS.
Nincsen hírömmel.
Mondának az LEGÉNYÖK.
Mi jól esmérjök, minéműk valának, mert fényös ruhájok vala és igön szép orcájok. Utánok menénk, és eggyik jobbja felől, mássik balja felől vala Hyrenának. Minket hazatéréttének, hogy neköd hírré tennőjök.
Mondá VARJÚS.
Illik, hogy lovamra felűljek, és kik voltanak, kik minket igen megcsaltanak, megkeressem.
Az legényök is elmenének véle. Ímé, hogy az hegyhöz juttanak volna, mind elvesze eszök: kezdék kerülni az hegyet, de semmiképpen az tetejére fel nem mehettenek.
Megláták Hyrenát, mondá VARJÚS egy szolgájának.
Lűdd által űtet.
Mondá VARJÚS.
Valami szégyönt vallottam, mind könnyen szenvedöm, mert tudom, hogy ebben meghalsz.
Mondá HYRENA.
Ezön énneköm igen kell örölnöm, teneköd igön bánkódnod, mert az te kegyötlenségödért pokolra kárhoztatol, én kedeg mártíromságnak pálmáját és szüzességnek koronáját Krisztus Jézustúl, én jegyösömtűl, vejendő vagyok, kinek tisztösség és dicsőség mindörökül örökké.