Tizenkét kőmives összetanakodék, |
Magos Déva várát hogy fölépittenék. |
|
Hogy fölépittenék fél véka ezüstér, |
Fél véka ezüstér, fél véka aranyér. |
|
Magos Déva várhoz hozzá is kezdettek. |
Amit raktak délig, leomlott estére, |
Amit estig raktak, leomlott reggelre. |
|
Megint tanakodék tizenkét kőmives, |
Falat megállítni hogy lesz lehetséges. |
|
Egymás között szoros egyességet tettek: |
– Melyik felesége hamarább jő ide, |
|
Azt gyengén fogjuk meg, dobjuk be a tűzbe, |
Annak gyenge hamvát keverjük a mészbe. |
|
Csak így állítjuk meg magos Déva várát, |
És így nyerhessük el annak drága árát… |
|
– Kocsisom, kocsisom, nagyobbik kocsisom! |
Én uramhoz menni lenne akaratom. |
|
Fogd bé a lovakat, induljunk el útra, |
Induljunk el útra, magos Déva várra… |
|
Erős idő vala, záporeső hulla. |
– Asszonyom, csillagom, forduljunk meg vissza! |
|
Nem jó álmot láttam az éjjel álmomba; |
Asszonyom, csillagom, forduljunk meg vissza! |
|
– A hintó nem tiéd, a lovak nem tiéd, |
Hajtsad a lovakot, hadd haladjunk elébb! |
|
– Nem jó álmot láttam az éjjel álmomba: |
Kőmives Kelemen udvarába jártam; |
|
Hát az ő udvara gyásszal van behuzva, |
Az ő udvarába egy mély kút fakada, |
|
Az ő kicsiny fia oda beléhala. |
Asszonyom, csillagom, forduljunk meg vissza! |
|
– A hintó nem tiéd, a lovak nem tiéd, |
Hajtsad a lovakot, hadd haladjunk elébb!… |
|
Mennek, mendegélnek Déva vára felé. |
Kőmives Kelemen őköt észrevevé. |
|
Szörnyen megijedett, imádkozik vala: |
– Istenem, istenem, vidd el valahova! |
|
Mind a négy pejlovam törje ki a lábát, |
Vessen a hintómnak négy kereke szakát, |
|
Üssön le az útra tüzes istennyila, |
Horkolva térjenek a lovaim vissza!… |
|
Mennek, mendegélnek Déva vára felé. |
Sem hintót, sem lovat semmi baj nem lelé. |
|
– Jó napot, jó napot tizenkét kőmives, |
Tizenkettő közül Kelemen kőmives! |
|
– Jó napot, jó napot asszony feleségöm! |
Hát ide mért jöttél a veszedelmedre? |
|
Most szépen megfogunk, bédobunk a tűzbe, |
Neked gyenge hamvad keverjük a mészbe. |
|
Csak így állítjuk meg magas Déva várát, |
És így nyerhessük el annak drága árát. |
|
– Várjatok, várjatok, tizenkét gyilkosok, |
Hogy bucsut vehessek asszonybarátimtól |
Asszonybarátimtól, szép kicsiny fiamtól!… |
|
Kőmives Kelemenné mikor hazamene, |
Őt szépen megfogták, bédobták a tűzbe… |
|
Kőmives Kelemen mikor hazamene, |
Az ő kicsiny fia elejébe jöve: |
|
– Apám, édesapám, mondja meg igazán, |
Hogy hol van s merre ment az én édesanyám! |
|
– Ne sírj, fiam, ne sírj, hazajő estére. |
Ha estére nem jő, hazajő reggelre… |
|
– Istenem, istenem, reggel is eljöve, |
Az én édesanyám még haza nem jöve! |
|
– Menj el, fiam, menj el magas Déva várra, |
Ott van a te anyád, kőfalba van rakva… |
|
Elindula sírva az ő kicsiny fia, |
Elindula sírva magos Déva várra. |
|
Háromszor kiáltja magos Déva várra: |
– Anyám, édesanyám, szólj bár egyet hozzám! |
|
– Nem szólhatok, fiam, mert a kőfal szorít; |
Magos kövek között vagyok berakva itt. – |
|
Szíve meghasada, a föld is alatta, |
Az ő kicsiny fia oda beléhala. |
|
Szentegyházasfalu (Udvarhely)
|