Tizenkét kőmives, tizenkét kőmives |
Elfogadták ők az magos Déva várát, |
|
Hezza is fogának, hezza is fogának, |
Mit délelőtt raktak, délután leomlik, |
|
– Istenem, istenem, mi annak az oka, |
Hogy az mü szép várunk nem akar épülni, |
|
Tizenkét kőmives nagy fogadságot tett, |
Melik felesége hamarább odajő, |
|
Fogják meg, öljék meg, keverjék mész közé, |
Minden apró csontját rakják kőfal közé, |
|
Kőmives Kelemen rikoltá szolgáját: |
– Szolgám, szolgám, szolgám, én azt mondom néked, |
|
Menj el te csak haza, mondjad asszonyodnak, |
Ne siessen haza, késsen az ebéddel, |
|
Erre a jó szolga haza es indula, |
A kapun bemene s kapu megcsattana, |
|
Kifuta asszonya s kérdi hogy mi baj van. |
– Az a baj, az a baj, szép kedves asszonyom, |
|
Azt üzeni gazdám siessél ki hozzá, |
Siessél ki hozzá, siess az ebéddel, |
|
– Szolgám, szolgám, szolgám, fogd bé az hat lovat, |
Fogd bé az hintóba s állítsd az ajtóba, |
|
Mikor már félutig elérének oda: |
– Asszonyom, asszonyom, – szólítá a szolga, |
|
– Asszonyom, asszonyom, én egyet gondolék. |
– Szolgám, szolgám, szolgám, mondd meg, mint gondoltál, |
Mondd meg, mit gondoltál. |
|
– Én aztat gondoltam, térjünk meg mü innen. |
Jobb lesz nekünk, jobb lesz, – térjünk meg mü innen, |
|
– Szolgám, szolgám, szolgám, kezedben a gyeplő, |
Kezedben az ostor, hajtsad az hat lovat, |
|
Kőmives Kelemen felállott kőfalra, |
Meglátta hintaját, meglátta hat lovát, |
|
– Istenem, Istenem, szerelmes Istenem, |
Talán az én szolgám nagy hazugsággal járt, |
|
– Istenem, istenem, adj egy sötét záport, |
Hogy ne tudjon jönni az én szép kedvesem, |
|
Mikor eztet mondá, oda es érének, |
Erre jó Kelemen kapá az puskáját, |
|
– Jónapot, jónapot, Kőmives Kelemen, |
Jónapot, jónapot, Kőmives Kelemen, |
|
Istenem, Istenem, mi annak az oka, |
Hármat es köszönék, egyet sem fogada, |
|
– Az a baj, az a baj, kedves feleségem, |
Megfogunk, megölünk, mész közé keverünk, |
|
Minden apró csontod kőfal közé rakjuk |
Magas Déva várát véle megállítjuk, |
|
|